Budapest, Peking – Mi az? Nagyobb, mint a török lakosság száma, de valamivel kisebb, Németországé. Szabad a gazda? Igen, kitalálták: mára már meghaladta a 80 milliót a Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjainak száma – ezt adta hírül pénteken a párt központi bizottságának szervezési osztálya. Orbán Viktor jó lóra tett.
2010-ben több mint 3 millióan csatlakoztak a KKP-hoz, s így lett 80,27 milliós a tagság – közölte Vang Csing-feng (Wang Qingfeng), a szervezési osztály helyettes vezetője. A statisztika szerint az újak meghatározóan két társadalmi csoportból jöttek: egyrészt a felsőoktatás hallgatók, másrészt a közvetlen termelésből, vagyis az ipari munkások, földművesek, pásztorok és vándormunkások köréből. Ők negyven százalékát alkotják az újonnan felvetteknek.
A KKP-ba tavaly több mint 21 millióan kérték a felvételüket, ami az előző évhez viszonyítva 861 ezer fővel több. A KKP tagságának összetételéről Vang a tájékoztatóján elmondta: kicsivel 18 millió felett vannak a nők és 5,3 millióan tartoznak valamelyik nemzeti kisebbséghez. A munkások száma megközelíti a 7 milliót, míg a legnagyobb – 24,5 milliós – csoportot a földművesek, pásztorok, halászok alkotják. A diákok száma 2,5 millió körül van. 2010-ben 32 ezren távoztak a pártból, vagy azért mert kizárták őket, vagy azért mert tevékenységük, viselkedésük miatt erre kényszerültek – tudatta Vang, aki arról számolt be, hogy mind a közszférában, mind a magánszférában megfigyelhető a párttagság számának bővülése.
A falvak 99,9 százalékában megtalálhatók a pártszervezetek – hangzott el. A pártbizottságok jelenleg folyó országos – több szintű – választásai során “zéró toleranciát” alkalmaznak azokkal szemben, akik nem tiszta eszközökkel igyekeznek pozícióhoz jutni – hangoztatta Vang. A 90. születésnapjához közeledő Kínai Kommunista Párt a világ legnagyobb politikai pártja, amely ezekben hetekben elsősorban azt sulykolja, hogy a párt (vezetése) nélkül Kína nem tartana ott, ahol tart, mind gazdasági növekedését, mind nemzetközi befolyásának erősödését tekintve.









Csak a magyar komunista a rossz. A kinai kommunist6a jó. A kínai tőke meg még jobb.
A nagy példakép.
Tanulmányozzuk a népi kohók, a völgyzáró gátak, stb. építését köz(kényszer)munkával.
Orbán már mindent levakart magáról ami emberi.
Vitya hogy örülhet, végre valakivel egy magasságban van. Eddig is tudtuk hogy Orbán király nem európai méretekkel bír, de hogy gondolkodásban is keletre húz az egyértelműen csak az utóbbi 1 évben derült ki.
… a fidesz kommunista szárnya csak tapsol…
Ha emlékezetem nem csal, akkor a 10 milliós Magyarországon az MSZMP-nek 800 ezer tagja volt.
Ha a 1,5 milliárdnyi kínait veszünk, akkor 80,27 millió párttag jóval alulmúlja az egykori magyar arányokat.
Az viszont elképzelhető, hogy ez TÉNYLEG EGY ÉLCSAPAT, és messze felülmúlja a volt mszmp-sek elkötelezettségét.
Bár nem vagyok Orbán hívő, de ha az USA elnökei bratyizhatnak a kínai vezetőkkel, Orbán miért ne tehetné ugyanezt?
Elvégre, azonos földrészen élünk.
Már régóta figyelem, hogy pártunk és kormányunk egyre jobban “orientálódik” a kommunista Kína felé. Ezt különösen mutatja a fideszes beállítottságú (legalább is ami a hír válogatásaikat illeti) Klasszik rádió permanens Kína-műsorpolitikája. Legutóbb pedig egy semmi-galéria által szervezett, senki művészek semmi műveivel megnyitott pekingi képzőművészeti kiállítás, Magyarország Bemutatkozik (?) címmel. Még a kinai-magyar rokánság húrját is megpendítették…
Mind ez ellen nem volna semmi kifogás, ha annak idején a Gyurcsány-kormány közeledését nem oly hevesen ellenezték volna.
Szerintem ők Kínát afféle Joli-jokernek szánják arra az esetre, ha az Unióval netán meggyűlne a bajunk. Rendkívül tőkeerős ország…
Ovi tanulja a demokraciat Vangcsingfengtol:D Hu, olyan a neve, mint valami ronda karomkodas:D vagy a cedula a kinais bugyin:D
Viccet felreteve, ha ezek baratkoznak, regen rossz.
Csak a csaladpolitikajuk nem egyezik, de kinai minta alapjan meg kitalalhatjak, hogy a 3 a kotelezo (kinaban egy gyereket lehet csak szulni).
Az is mennyire demokratikus orszag, nemdebar?
Tolem bazsajoghat vele, amennyit akar, csak a hulyeseget ne tanulja el tole(kinai “demokracia”). Bar a demokraciat ujabban sokfelekeppen ertelmezik nalunk kormanyszinten, ertsd az a demokracia, amit a fidesz akar.
Csak nem lehet, hogy a csuti akolganajozó kondásinas a jobb elfogadottsága érdekélben belépett már a KKP-ba?
Ami Kínában van az leginkább a hatalmas tömegükből és a nagy számok törvényéböl adódik. Ennyi ember pártállától függetlenül is csak egy felé mehet, nem bóklászhat össze-vissza, mint a magyarok ez a birka népség. Ott autómatikusan rendnek, fegyelemnek kell lenni, még a munkában is, nem lehet széthúzni, mert ha egy ekkora tömeg megbolydul az felér egy világvégével. Az már csak bónusz, hogy alapból iszonyatosan fegyelmezettek és szorgalmasak, nem beszélve az igénytelenségükről. Hát kb. ennyi a nagy titok.
A jelek szerint Vitya “a legkisebb fiúból király lesz” mesékkel ringatta álomba magát az elmúlt nyolc évben. Azután felkelt és megvalósította őket. Legyőzte a gonoszt, teljesítette a próbákat, és most … Lehet, hogy Dzsingisz kán történeteivel folytatja az olvasást???