Washington – A Fehér Ház hivatalosan is megerősítette az al-Kaida afrikai szárnyának egyik főembere, Fazul Abdullah Mohamed halálát.
A több terrorcselekmény kitervelésében részt vett iszlamista militáns a szomáliai átmeneti szövetségi kormány katonáival folytatott tűzharcban vesztette életét Mogadisuban.
Az Egyesült Államok üdvözölte a Komoro-szigeteken született terrorista likvidálásának hírét, mondván, Fazul Abdullah Mohamed, akinek a fejére Amerika ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki, egyike volt az al-Kaida egyik legtapasztaltabb kelet-afrikai stratégáinak. Több társával együtt részt vett az 1998. évi kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek felrobbantásánakl kitervelésében.
Az épp Afrikában tartózkodó Hillary Clinton külügyminiszter „az al-Kaidára mért jelentős csapásról” beszélt. Gratulált a szomáli kormányerőknek John Brennan nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki kiemelte, hogy sok száz ártatlan ember haláláért szolgáltattak igazságot.












Így kell ezt csinálni. A múltkor Oszama, most meg ez a szemét. Amerika csak erősödj!
A féregirtás jobban halad, mint valaha.
…
Kár, hogy az USA-n, és Izraelen kívül senki nem erőlteti meg magát ezen a téren, pedig ez a két állam a féregirtással lényegében az egész világnak szívességet tesz (na jó, adjunk egy- egy pontot Thaiföldnek és Indiának is, bár őket leköti a belföldi iszlamsitáik likvidálása, így a nemzetközi vadászatban tudtommal nem tudnak részt venni).
…
Az iszlamisták hadat üzentek az egész civilizált világnak… hát, itt a válasz, és ez még csak a töredéke annak, amire egy felébredt világ képes volna. Mely világ ráébredne, hogy vadállatok ellen nem lehet az állatvédők szabályai szerint kűzdeni.
A többi ország azért nem irtja a férgeket, mert nagyobb buli ezeknek fegyvert eladni! Sok ország titokban még az irániaknak is szállít fegyvert és alkatrészeket az atomprogramjukhoz. Azt hiszik hogy akkor őket nem támadják majd. Ez most is nagy tévedés! A muszlim szerint a nem muszlimnak tett igéret és szerződés nem számít semmit!
frimmer:
…
- Hidd el, nem a “fegyverüzlet” miatt nem segít a többi euro- atlanti ország a féregirtásban, hanem az ultraliberális politikai téboly következménye ez.
Nem beszélve arról, hogy amilyen fegyverekhez az iszlámnáci terrorbandák, hozzájuthatnak, abból túl nagy nyeresége senkinek nem lenne.
…
Egy halkom gépkarabély eladása már nem üzlet, az üzlet ma már a Hi Tech katonai eszközök fejlesztése és gyártása. Ehhez meg iszlamista nem tud hozzájutni, több okból sem.
…
“…Sok ország titokban még az irániaknak is szállít fegyvert és alkatrészeket az atomprogramjukhoz…”
…
- Javíts ki, ha tévedek, de tudtommal a franciákon, meg az oroszokon kívül Irán senkitől nem kapott segítséget az atomlétesítmények építéséhez az utóbbi 30 évben – amikor még ezt megkaphatta.
…
“Titokban” pedig ilyesmit nem lehet szállítani, főleg atomprogramhoz nem, mert erről a különféle titkosszolgálatok, és az IAEA azonnal tudomást szereznének, és világgá ordítanák.
…
Muszlim diktatúrákról pedig egyáltalán nem tudok, hogy Iránnak bármit is szállítanának, ami fegyver lenne, pláne nem atomtechnológiát.
Ezek szerint csak volt akkor valami azokon a lemezeken , amiket elvittek Oszama házából…..
Most biztos mindegyik Abu akárki meg ilyen sejk, meg olyan sejk kicsit kényelmetlenül érezheti magát…nem tudhatják, hogy Osi pendrive-jain melyikükrők volt info.