Harold Camping után a bizonytalanság? 2011. június 20. hétfő 6:59 | Galgóczi Gábor

New York – Harold Camping bibliatanító rövid hallgatás után visszatért a Family Radio mikrofonja mögé, miután az általa beharangozott világvége elmaradt. Bármiről lehet a nyilvános fórumon kérdezni, csak erről nem. Az emberek közül pedig sokan – hívők és nem hívők – bizonytalanságban maradtak, hogy akkor most mit lehet hinni, mi a teendője az emberekben az “utolsó időknek” nevezett korszakban? Galgóczi Gábor ezzel zárja sorozatát a következő világvégéig.

Miután megtudtuk, hogy az eklézsia elragadtatásáról semmit sem tudunk meg, s miután nem jött el a beígért világvége, és még mindig itt vagyunk, és ha ószövetségi idők járnának Mr. Harold Campinget meg kellene kövezni, mint aki megszentségtelenítette az Örökkévaló nevét… (ó, azok a régi szép idők!), felmerül a kérdés, mit csináljanak a Jézusban, mint Krisztusban hívők a vég közeledtével.

Jézus erre a kérdésre négy példázattal (parabola, allegória) válaszol, melyek közvetlenül az Olajfák-hegyi apokalipszis után olvashatóak (A teljes szöveg Máté Evangéliuma 24. és 25. fejezetében található.) Lévi Mattitjáhú – aki egyébként egészen a legmegvetettebb foglalkozásig, a vámszedésig küzdötte le magát a társadalmi ranglétrán – ma úgy mondanánk talán, hogy pénzbehajtó vagy gengszter volt – rendszerező elme, és evangéliumában a fejezeteket egy-egy téma köré csoportosította. Az eklézsiának a végidőkre vonatkozó üzenetei allegorikus ellentét párokból állnak: a bölcs szolga és a gonosz szolga, az eszes szüzek és az ostoba szüzek.

De a visszatérést követő elszámolásra is van két példázat: a jó sáfárok és a haszontalan sáfár, valamint a kecskék és a juhok ítélete. Az előbbi a kockázat kerülésről szól, míg az utóbbi arról, hogy a jó emberek (juhok) észre sem veszik, amikor jót tesznek, míg a rosszak (kecskék) észre sem veszik, amikor rosszat tesznek, de a Messiás megjelenése mind a kettőre rávilágít.

Maradjunk azonban az egyháznak szóló üzeneteknél: hogyan járjunk el a végidőkben? A válasz lényege: úgy, ahogy minden időben!

Az első allegória egy hű és bölcs szolgát rajzol elénk, aki az idők járástól függetlenül, szorgalmasan és kitartóan ellátja a rábízott feladatot. Míg ellentéte, a gonosz és képmutató, veri a szolgatársait és együtt tivornyázik a részegesekkel. Az első – mondanom sem kell – jutalmat kap, míg a másodiknak annyi… megy a gyehennára. A bölcs szolga tehát a feladatra koncentrál, és azt igyekszik hűségesen ellátni. A képmutató pedig azon elmélkedik, mikor tér vissza a gazda, hogy majd előtte összekapja magát egy kicsit. Az előbbinek mindegy, mikor lesz a nagy visszatérés, a második viszont folyton azzal hitegeti magát, hogy „úgy sem most lesz, van még idő”, ezért váratlanul éri. A halogatásának oka pedig az, hogy a tivornyázás mindig is jobban érdekelte és ahhoz kötődik, és egy újabb buliról nem mondana le csak azért, mert a Mester netán éppen most tér vissza.

A második allegória egy esküvőről szól, ahol a koszorús lányok várják, hogy a vőlegény visszaérjen a lányos háztól a menyasszonyával. A koszorús lányok egy része minden eshetőségre fel volt készülve, vittek lámpát és olajat, míg a másik fele abban a hiszemben volt, hogy úgy sem köszönt rájuk a sötét éjszaka, ezért csak ímmel-ámmal voltak felkészülve. Vittek elemlámpát, de nem vittek elemet. A várakozás azonban hosszabbra nyúlt, mint hitték volna, és a vőlegény csak éjfélre ért vissza, s ekkor hangzott el a kiáltás: Ímhol jő a vőlegény, gyertek elébe! (hogy üdvözöljétek). Na, lett is erre kapkodás. Van lámpa, de nincs elem! Adjatok nekünk is! Azt nem lehet…

„Megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.”

Hát, elég kínos. Egész életükben arra vártak, hogy részük legyen a nagy buliban. Lemondtak, készülődtek, kitartottak és tessék, a döntő pillanatban mégis lemaradnak.

A példázat magva nyilván az, hogy „akik készen álltak” azokat nem érte váratlanul a vőlegény megérkezése.

És itt értünk el az egész cikksorozat legfontosabb mondanivalójához.

Vannak, akik nem készülnek fel a „sötétség idejére”, mert azt hiszik, hogy az úgy sem érinti őket. Pedig lehet, hogy igen.

Nem tudjuk mikor jön meg a vőlegény. Jó lenne, ha még a sötétség előtt megjönne. Ha nem kellene meghalni, elaludni, szenvedni, ha nem csúsznánk bele az antikrisztusi korba, ha az üldözések csak másokról szólnának: távoli korok vagy távoli országok hívőiről, de ne rólunk!

Ma az eklézsiában két szélsőséges magatartás figyelhető meg a szenvedéshez való viszonyban. Az egyik a szenvedős, szenvelgős, kereszthordozós, nyafogós kereszténység, amely nem küzd semmiért, mintha a megváltás meg sem történt volna. És egy a szenvedéstől babonásan rettegő, szentlelkes, megvallós, sikeres-győztes, bővölködős kereszténység, aki rémülten dugja be a fülét akkor, amikor arról van szó, hogy ha a Messiás is szenvedett, bizony mi sem ússzuk meg.

Jézus egyetlen beteg, nyomorult embereknek nem mondta, aki hozzá fordult, hogy „eredj el, nem gyógyítalak meg téged, nem segítek rajtad, ez a te kereszted, amit cipelned kell, ez majd jobb emberré tesz téged!” De Pál azt is mondta: mind a kettővel ismerős vagyok: tudok bővölködni és tudok szűkölködni. Tudom, hogyan éljem meg a hitemet, ha az élet habos oldala jut, és hogyan, ha szenvedés, üldözés vagy anyagi szükségek között kell élnem. Azt is leírta, hogyan:

„Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk;

kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

Üldöztetünk, de el nem hagyatunk;

tiportatunk, de el nem veszünk;

Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” (2Kor 4:8-10).

„Szellemben fiának” Timóteusnak pedig így ír:

„Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet,üldöztetéseimet, szenvedéseimet, a melyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr.

De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2Tim 3:10-12)

Ha okos szűz akarsz lenni, menj olyan helyre, ahol mind a kettőre felkészítenek: hogyan járj a megváltás győzelmében, és hogyan légy állhatatos, a hitben kitartó a nehézségek idején.

A „magvető” példázatában Jézus arról beszél, hogy az üldözés idején megbotránkoznak azok, akiknek nincsen „gyökerük”. Nézd meg a fákat és a növényeket! Az esőerdőben ideálisak a körülmények, minden nő, mint a bolondgomba. Az ott élő fáknak nincs mély és erős gyökerük, könnyen kidőlnek. A szikla peremén növekvő fenyőnek viszont hihetetlenül mély és erős gyökerei vannak, különben nem élhetné túl a mostoha körülményeket, nem jutna táplálékhoz és kitépnék a viharos szelek. A mostoha körülmények arra valók, hogy még mélyebbre eresszük a gyökereinket. A gyökér pedig a Megváltóval, az Élő Istennel ápolt személyes, bizalmi kapcsolat.

„Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;

A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén,

hogy megérthessétek minden szentekkel egybe,

mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának” (Pál az Efézusiakhoz  3. fejezet 17-18)

A hitért folytatott csaták, a megszenvedett küzdelmek tesznek kipróbálttá. Ezek töltik meg a lámpást olajjal, ezek készítenek fel arra, hogy akár a nyomorúság előtt, akár alatta jön meg a vőlegény, Te készen legyél. Nagyot hibázhatsz, ha azt gondolod, minek készülni az éjszakára (jó, jó, tudom, hogy van valami kereszthordozásos izé is, meg üldözésekről is van szó, de nem nekem való ez…) Ha csak tudod, de nem álltál ki egyetlen szenvedés teljes küzdelmet sem, akkor vagy olyan, mint akinek van lámpása, de nincs olaja….

Ami pedig a kereszthordozást illeti, meg kell érteni, hogy ezt Jézus nem a beteg, nyomorult, elgyötört embereknek mondta (nekik azt mondta, hogy jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok és terhek alatt nyögtök), hanem éppen azoknak, akik átélték a gyógyulásokat és a szabadításokat, és ott tolongtak Jézus körül erőtől duzzadva. Őket figyelmeztette arra, hogy ha őt akarják követni, akkor tudomásul kell venniük, hogy nem élhetnek többet önmaguknak, nem kereshetik a saját hasznukat és kényelmüket, ahogy ő sem önmagának él, hanem az a vágya, hogy az Atya akaratát beteljesítse, kerül, amibe kerül, még ha kegyetlen kínhalálba is kerül… A kereszt felvétele azt jelenti, hogy elveszünk önmagunk számára, hogy csak a küldetésre koncentráljunk, amit felülről kaptunk, és azt teljesítsük be, bármilyen személyes veszteség árán is, tudva azt, hogy minden személyes áldozatunk eltörpül a jutalom mellett, amit Isten akaratának a véghezvitele jelent és ér.

Erre csak az képes, aki látja a láthatatlant, akit a felülről jövő elhívás jutalma ragadott meg, aki tudja honnan jött és hová megy, és nem itt és most keres magának kincseket és elismerést.