Budapest – Indulatos vitát váltott ki a fideszes polgármesterek és a kormány képviselője között a Belügyminisztérium önkormányzati átalakítási javaslata. A hétfőnként összeülő városatyák azon háborodtak fel, hogy a kormány elképzelése fényévnyi távolságra van az övékétől. Orbán Viktor miniszterelnök is megpróbálta csillapítani a kedélyeket, az egyeztetésekből kimaradó Tarlós István főpolgármester pedig a háttérből keveri a… kártyákat.
Rögtön az első ülésen kiborult a bili – közölte egy befolyásos fideszes polgármester azokról az egyeztetésekről, amelyeken a Fidesz-frakció önkormányzati tisztséget betöltő képviselői a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati javaslatát értékelik és dolgozzák át.
Az egyeztetésekről Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a múlt héten az Origónak adott interjúban. Lázár azt mondta, a készülő önkormányzati törvény miatt külön egyeztetésekre van szükség a viták és az indulatok mederben tartására. Lázár szerint ezeken a hétfőn késő este megtartott egyeztetéseken a Fidesz frakciójából 70–80 képviselő vesz részt. Eddig öt ilyen találkozót tartottak. (A jelenlegi, maffiaszerű kormányzásra jellemző egyébként, hogy csak a fideszes polgármesterek véleményét kérik ki, de ez most mindegy is.)
Tállai András önkormányzati államtitkár először az alkotmány elfogadása után ült össze a frakció polgármestereivel. Az első egyeztetésen még jelen volt minden településvezető – nemcsak a polgármesterek, de a megyei közgyűlési elnökök és a kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottak is –, a későbbiekben azonban már csak kisebb csoportokban, településtípusokra, illetve érdekkörökre bontva ültek össze, talán azért, mert a kormány képviselői azt hitték – mint most kiderült: tévesen –, hogy a polgármesterek kisebb csoportjainak ellenérzéseit könnyebben leszerelhetik.
Azonban ma már egyik csoport tagjai sem fogják vissza magukat, és nyilvánosan is kifejtik annak, aki kíváncsi rá, hogy a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára által nekik bemutatott, az önkormányzati rendszer átalakításáról szóló koncepció egyes részleteit egyenesen felháborítónak találták (ők használták ezt a szót).
A BM koncepciója szerint több, jelenleg az önkormányzatok által ellátott feladatot állami kézbe vennének, azokat a központi költségvetésből finanszíroznák. Az állami szervekhez kerülnének a BM terve szerint a jelenleg még az önkormányzatnál lévő államigazgatási hatósági ügyek: az okmányirodák, a gyámhatóság, illetve az építési hatóság. Megosztanák a feladatokat a közoktatás terén: az állam fizetné a pedagógusok bérét, míg az iskolaépületek fenntartása az önkormányzatok feladata maradna. Az egészségügyi feladatok körében továbbra is az önkormányzatok kezében maradna a járóbeteg-ellátás, viszont a kórházakat az állam venné át.
A településvezetők a BM-es tervezet egészségügyet és oktatást érintő, egyikük szerint „totális államosítási törekvések” ellen tiltakoztak a legélesebben. Az Origónak nyilatkozó fideszes források szerint több órán át „ekézték” Tállai Andrást, egy neve mellőzését kérő befolyásos önkormányzati politikus szerint pedig „az államtitkár haját is leordították”.
A megbeszélésen többen felhánytorgatták az államtitkárnak, hogy a kormány szerint a polgármesterek adósították el a városokat, és a települések maguknak köszönhetik rossz anyagi helyzetüket. A nehézségekért a kormányzati forráskivonást okoló polgármesterek ezen felháborodtak. Egy fideszes forrás szerint a kedélyek lecsillapítására jelentette ki a Megyei Jogú Városok Szövetségének hétvégi közgyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök, hogy „szó sincs arról, hogy az eladósodás miatt felelőssé akarják tenni az önkormányzati vezetőket”. Azért – legalábbis Orbán szerint – az előző kormányok a felelősek, de hogy ezt fogja mondani, arra akár előre is fogadni lehetett volna.
A frakcióülésen kívüli egyeztetéseket Lázár János frakcióvezetőn túl Láng Zsolt budapesti II. kerületi polgármester, a parlament önkormányzati bizottságának elnöke, illetve Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnöke fogja össze. A megbeszéléseken egyelőre a nagyvárosok, megyék ügyét vették előre, a fővárosi önkormányzat átalakításáról még nem esett szó.
Ugyanakkor a Lázár János és kollégái által kidolgozott önkormányzati átalakítási program „fényévekre” áll attól, amit Tállai András a kormány nevében propagál.
Tarlós különben már a tévéket járja, és így próbálja a Fidesz-frakció által előkészített fővárosi koncepciót lejáratni. Bár a szöveget Rogán Antal V. Kerületi polgármester jegyzi, Tarlós a „Mokka” című reggeli televíziós műsorban azt mondta, hogy azt egy „nem túl jelentős személy” fogalmazta, aki szerine visszaélt Rogán nevével. (A kijelentés alá a televíziós szerkesztők nem kevertek gúnyos kacajt, mi most pótoljuk ezt.)
Az önkormányzati törvény várhatóan júniusban kerül a kormány elé, a parlament pedig ősszel szavazhat róla. Addig még egy párszor „leugatják egymás fejét” a Fidesz-frakcióban…
Ez a mezőkövesdi buzi elképzelhetetlenül primitív állat!
Tehát marad a 3200 önkormányzat. Nesze semmi. Központosítás, bravó! Arra azért kíváncsi lennék, ki adósította el az önkormányzatokat, a szomszéd Juliska néni?
Gong!
Kezdődik az első menet!
AZÉRT FIGYELJÜNK!
NEM KÉNE MEGVÁRNI A MÉRKŐZÉS VÉGÉT!!!!
AZ SEM SZOKOTT MINDIG TIZENKÉT MENETIG TARTANI!!!!!
NEM TUDOM, FORDULT-E ELŐ, HOGY A KÖZÖNSÉG SZAKÍTJA FÉLBE A “JÁTÉKOT”!!!!!
Nagyon helyes! A fülkeforradalom kezdje el végre felfalni saját gyermekeit!
Sőt, legyenek mind bulimiás kannibálok!
Viktor, bedarálnak az embereid!
Hála a Jó Istennek!
“A jelenlegi, maffiaszerű kormányzásra jellemző egyébként, hogy csak a fideszes polgármesterek véleményét kérik ki, de ez most mindegy is.”
No, ezzel nem mondott túl nagyot a cikk szerzője, lévén hogy jószerével 1 kezemen meg tudnám számolni, hogy a 3200 vagy hány önkormányzatból hány település vezetését, önkormányzatát nem gyűrte maga alá ez a tetű banda! Tehát a meg(nem)hívásuk nem oszt, nem is szoroz, legföljebb jelkép értékű.
Így legalább maguk közt voltak és nem foghatták a leugatást a mocskos szoc-lib-judeo-bolsi ellenzékre.
Öröm azért hallani, hogy a narancsos fülkeforradalom résztvevői fölébredtek és a főnökség torkának estek. Ami nem megy a tesze-tosza cuclistáknak kívülről, azt majd elintézik a kábulatukból föleszmélő fülkeforradalmárok belülről!
Lehet hogy mégis csak van remény némi változásra?
Amikor a hatalomról és a pénzről vanszó akkor megszűnik a nagy összeborulás a bolse viki pártban is.A polgármester urak féltik a központi beleszólástól a saját külön kis szemétdombjukat. Ök nem részesülnek a közös nagy mutyikból, neki a saját külön kis mutyijukból kell összegyűjteni a betevőre valót. Itt már komoly egyéni érdekek lépnek előtérbe. A polgármesterek bandája pedig nagy érdekérvényesítő erővel rendelkezik, ha ők elkezdik felforgatni a nagy központi rendszert, könnyen kiborul a bili, és akkor folyik a tszartalma
VAN ITT MÁSIK MÉRKŐZÉS IS!
A SZORÍTÓBA:
Oktatás: reform helyett káosz!
Folytatódik a kormánypártokon belüli üzengetés az oktatási reform koncepciójáról. Pokorni Zoltán fideszes szakpolitikus ismét bírálta Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár legújabb, sokadszorra átdolgozott tervezetét.
A KÖZÖNSÉG LASSAN MEGTÖLTI A “NÉZŐTERET”!!
A szakszervezetek szerint a kormány arra keresi a lehetőséget, hogy intézményeket zárjon be, pedagógusokat bocsásson el.
FURA EGY ÖSSZECSAPÁS, AHOL A KÖZÖNSÉGNEK SZURKOLOK!!!!
SZORÍTSUNK, HOGY EGYRE TÖBB SZORÍTÓBA KEZDŐDJENEK EL A MÉRKŐZÉSEK!!!!
Eléggé undorítóvá vált ez a miországunk…és nemcsak egy év óta !
Várható volt, hogy a Vezénylő tábornoknak hűségesküt tevő perlamenti képviselő-polgármesterek előbb vagy utóbb rá fognak jönni, hogy a NAGY ÁRVERÉS SHOW, amelyben főszerepet vállaltak, őket is utoléri, s szerepük csak statiszta szerep volt.
A sarkalatos törvények megszavazása előtt a hatalom azonban gyakorlatilag még mindig az ő kezükben van, hiszen nélkülük nem emelhető törvényerőre a Vezénylő tábornok akarata. Hatalmukkal azonban csak akkor élhetnek igazán és erkölcsösen, ha képviselői esküjüknek megfelelően, a választópolgárok érdekében nyomogatják a gombokat, nem Lázár úr parancsai szerint.
Szerintem Magyarország bevégeztetett. 11. helyen áll a megbizhatatlansági listán,
és van még lejebb.
Ha jól emlékszem, valamikor az idei esztendő elején, avagy a tavalyi végén írt egy hosszabb cikket Ágh Attila politológus a magyar Népszavába. Ebben nagyon logikusan felépítve arról értekezett, hogy a “Fidesz Behemót” egy olyan ernyőszervezet, melyben tulajdonképpen sok párt létezik. Ráadásul nem vertikálisan, hanem horzontálisan tekinthető “nagy”-nak, melynek egyik oldalán a soviniszta nacionalisták piac- és EU- (úgy általában kapitalizmus-) gyűlölő csoportosulása van, a másik oldalán pedig a kifejezetten piac- és EU-barát társulat létezik, mely kifejezetten jó üzletnek tekintik a kapitalizmust. Az egyik véglet Ágh szerint a “fejlődés csúcsának” tekinti az orbanizmust (vezérelvűség), míg a másik csupán egy pillanatnyilag jól hasznosítható eszköznek ahhoz, hogy a társadalom és a gazdaság vezetését hosszú időre magához ragadhassa. A politológus szerint Orbán e két véglet között (de borotvaélen) egyensúlyoz, hol ennek, hol annak érdekeit kiszolgálva (lásd: egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, törvények és ötletek) hagy jóvá/enged meg különböző szimbólikus és konkrét intézkedéseket, ami csupán annyit jelent, hogy ha száz keze lenne, azzal mind a székébe kapaszkodna. A “Fidesz Behemót” ezért teljesen döntésképtelen, egyetlen irányba sem tud elmozdulni, mert akkor billen a szék és törik az astabil szerkezet, ami pedig egyet jelent a bármelyoldali érdekkör részéről indított palotaforradalom lehetőségével. Ágh szerint azonban ez az egyensúlyozó politika csakis rövidtávon hozhat (látszat)békét, az egymással antagonisztikus ellentétben álló csoportosulások néhány éven belül atomjaira bomlasztják ezt a konglomerátumot.
Ennek jelei (lásd: a polgármesterek lázadása a központi hatalomtechnikusok ellen) máris mutatkoznak.
Lehet, hogy ezért most kapni fogok a fejemre, de semmiféle logikus érv nem szól amellett, hogy hazánkban 3200 önkormányzat, ugyanannyi polgármester, képviselőtestület és hivatal legyen. Ez nem csak anyagiak szempontjából pazarlás, de az EU regionalitáson alapuló fejlesztési elvei miatt is kezelhetetlen.
Tehát a közigazgatás térségi alapon történő összevonása elvben teljesen helyes elképzelés, bár a fideszes tervezetből kibukik Orbán mindent saját kézben tartani akaró szándéka (cezarománia, megalománia és üldözési mánia). Nyílvánvaló azonban, hogy ahogy anno a szoclib-kormány hasonló, bár nagyobb térségeket közigazgatásilag/közszolgáltatásilag egybefogó elképzelése is megbukott a “helyi erős emberek” (képviselő-polgármesterek) ellenállásán, ugyanígy fog járni ez is.
Hiszen a 2002-től ellenzékbe szorult Fidesz egyik legnagyobb bevételi forrása az általuk, 2006-tól megkaparintott önkormányzatok, az ott folytatott maffia-szerű helyi mutyik voltak. Ezek tartották el a Központot, de a helyi fideszeseket is! Most, az államkassza fölött megszerzett kizárólagos hatalom miatt a Központ persze már nem tartja annyira fontosnak a helyi pénzforrásokat, hiszen összehasonlíthatatlanul nagyobb anyagi bázis fölött egzisztálnak, ám a vidéki talpasok minden hatalma és jóléte ezeken alapul. Ha ők ezeket elvesztik, semmiféle alkualapjuk nem lesz a Központtal szemben, s ha a Főnökség valamilyen oknál fogva “ejti” őket (ne feledjük, a kb. 200 fős új Országgyűlésbe még a legjobb esetben is csupán a jelenlegi fidesz-kdnp-képviselők kétharmada kerülhet be!) elapadnak megélhetési forrásaik (és akkor mehetnek közmunkásokként utcát seperni?). Ezt a “bázis” semmiképpen nem hagyhatja.
Mivel Orbán azonban kényszeresen erőszakos és autokratikus, az alku lehetősége szinte kizárt. Ráadásul bármilyen engedmény nem csak a vezéri tekintélyt kérdőjelezné meg, de az egyik oldal felé “túlsúlyossá” tenné az egyébként is borulékony építményt.
Véleményem szerint tehát az összeomlás és az atomizálódás elkerülhetetlen, pusztán idő kérdése! A “kisgömböc” ki fog durranni! De addig persze még nagyon sok kárt fog okozni.
És azt se feledjük, hogy a bűzlő maradványok eltakarítása és a számlák kifizetése bennünket fog terhelni. … mint mindíg.
(Bocsánat, hogy véleményemet “bartusos” terjedelemben fejtettem ki!)
Orbán mást mondott és tett ellenzékben mint most hatalmon. Ezért ilyen kétkulacsos simlis emberre soha nem fogok szavazni. Talán a fidesz pártiak is rájönek ki az akinek kezet csókoltak. Mert a fidesz hivőknek kell korrigálniuk hibáikat.
TökösCsiga!
(Feltéve, hogy még dereng valami…)
Azt hiszem, sikerült összekeverni Gizikét a gőzekével…
A megbízhatósági lista elején, a megbízHATATLANsági lixstának pedig a végén jó lenni és fordítva rossz. Ez olyan, mint a matekban a -1 elvétele az +1 hozzáadását jelenti!
szendam!
Ha lenne rá mód, kb. 38 pluszt nyomtam volna Neked!
Ami a hír lényegét illeti: tulképpen minden egyes települést külön kellene átvilágítani, hogy kiderüljön, ki a hunyó. Látatlanban ki merem mondani, legalább 80%-ban kiderülne, hogy nem a szocialista kormányzat…Pedig nem vagyok vörös…
Központi (Orbáni) ukász volt a fityiszes önkormányzatok eladósítása, hitelfelvétel kötvénykibocsájtás és azo elsíbolása.
Hány olyan beruházás futott EU-s támogatással, aminek önrészét hitelből tették le, és kezdetektől lehetett tudni, hogy utána bevételt semmit, de a fentartási költséget eredményez?
Mintha feltételeznénk, hogy a fülkeforradalmárok a saját nívójuknál magasabb szinten állókat választottak volna.
Tud valaki sikeres jobboldali potentátot, aki hátszél nélküli sikert tud felmutatni?
Uram bocsá’ létezik előtte sikeres “civil” múltja?
Az RMDSZ bilije már kiborult. Azt meg is puccsolták, ahogy tudták, de mit csinálnak a saját berkeiken belül?
Javalom, a renitens polgármesterek leváltását… Ja, hogy arra nincs még törvény? Majd lesz, csinálunk, oszt annyi…
Ez az egész nagy örömöt szerez nekem. Az elvtelen sunyi zsákmányszerzők megint megkapják, ami jár nekik, egy jó nagy seggbe rúgást. Azt kapják O.V.-től, amit megérdemelnek. Ennek folytatása az lesz, hogy ezek véres bosszút esküsznek O.V. ellen és majd mindent megtesznek ellene . Sok sikert hozzá! O.V.-nek ezzel sikerül tökön szúrnia magát, mi meg megszabadulhatunk végre tőle. O.V. sorba felszámolja viszonyát szövetségeseivel és ez nekem nagyon jó hír.
szendam,
jó volt a hozzászólás!
Bár ne lenne igazad!
Vagy ha igen, akkor minél hamarabb durranjon ki a kisgömböc!
öregszeder,
egyik kedvenc szerzőm jut eszembe a kommentedről. Az idézet nem teljesen passzol ide, de azért nem is érdektelen. Tehát:
” Ez csak egy újabb háború, ahol a fösvények egy újabb csapata akarja megszerezni azt, ami nem az övé. És addig fogják ezt bitorolni, amíg elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a kapzsik következő csapatának, akik arra vágynak, hogy megszerezzék maguknak.”