Ronai and Ronai
AMERIKAI

Richard Fieldnek menekülnie kellett Magyarországról 2011. május 17. kedd 18:27 | AN Forrás: Budapest Times

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Richard Fieldnek menekülnie kellett Magyarországról

Budapest – A magyar kormány elítélte Richard Field amerikai üzletember akcióit, aki a Magyar Vöröskereszttel együttműködve 276 roma nőt és gyereket menekített ki április 22-én Gyöngyöspatáról. Az események széleskörű hazai és külföldi médiafigyelmet keltettek, a kormány és a nacionalista politikusok részéről pedig dühödt reakciót, írja a Budapest Times.

A kormányzó Fidesz ad hoc parlamenti vizsgálóbizottságot állított fel az ügyben, amely nem is annyira a paramilitáris csoportok gyöngyöspatai feszültségkeltésére, mint inkább Richard Fieldre és az evakuációra kívánt összpontosítani. Balog Zoltán államtitkár kijelentette: mivel Field úgy állította be magát, mint aki segíteni kíván Magyarországon, meg kell jelennie a bizottság előtt.

Az amerikai üzletember – akinek neve akkor vált ismertté, amikor 15 millió forintot adományozott kampányra a zöld LMP-nek a 2010-es választások előtt – azonban közölte, hogy kénytelen volt az országot elhagyni, miután féltette a maga és családja biztonságát. Nem áll szándékában semmilyen bizottság előtt megjelenni.

A Field által kampányhozzájárulással megsegített LMP frakcióvezetője, Schiffer András olyan bizottság felállítását kezdeményezte, amely a rendőrségi fellépést, jobban mondva annak elmaradását vizsgálná ki, a Szocialista Párt pedig csak akkor delegálna küldöttet egy ilyen bizottságba, ha abban az ellenzék a kormánypártokkal megegyező számban kapna helyet.

A szocialisták azzal vádolják a kormányt, hogy az idegen ügynökök és szervezetek Magyarországot állítólag lejárató aknamunkáját emlegetve önnön fogyatékosságairól szeretné elterelni a figyelmet – folyatódik a Budapest Times cikke. A lap idézi Vadai Ágnest, aki az ATV-ben azt nyilatkozta: a gyöngyöspatai jelenség szociális gyökerű, és botrányosnak tartja, hogy a Fidesz ad hoc bizottsága az ellenzéki pártok és Field külföldi kapcsolatai irányában vizsgálódna.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 13 szavazatból)
Richard Fieldnek menekülnie kellett Magyarországról, 4.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Kedves Mr Field! Most már tudja, hogy miért ment és megy el minden épelméjű ember ebből az országból. Nem véletlen, hogy a zsenik, művészek döntő többsége távol ettől a posványtól tudott csak maradandót alkotni a világnak. Az már csak az én szerény véleményem, hogy az LMP-nek adott pénz bizony rossz döntés volt Öntől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  2. az a baj hogy 1956 ban is ezt csinálták és utána eltűnnek
    Nem kell külsős segítség ez mindig nagyon nagyon sokba kerül az országnak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (29 szavazatból)
  3. Szégyen ez a mi ellopott országunkra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  4. Husz János Puszita

    Szerencsétlen beavatkozás volt részéről, alkalmas a hisztériakeltésre. Nem szabad kívülről, felületes ismeretekkel, ideológiai alapon ilyen kényes helyzetbe beavatkozni. Mit képzel a fideszes bizottság, hogy merészel egy külföldi állampolgárt vegzálni az agyament bizottságával?! Jogsértések, koncepciós perek, megfélemlítés, milyen világban élünk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  5. Viktatúrában. Hihetetlen, hogy van, aki még mindig tapsol minden eszement ötlethez, ami kipottyan a rothadt narancsból. :( Mr. Fieldnek köszönjük a segítséget, azt hiszem, még sokkal többre lesz szükség a jövőben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. szerencsétlen tanárt ki menekítette ki mikor a gyermekei előtt verték halálra az apjukat
    csak tudnám mért menekült el mint az ír gázoló akinek nincs vaj a füle-mögött
    vagy csak szimplán rá jött hülyeséget csinált
    vagy a magyar gárda tigris hadosztálya kergette ki az itt maradt Wotan SS alkulatokkal
    ez is csak egy lejárató kampány az Országunkról mások meg még asszisztálnak is hozzá

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -21 (37 szavazatból)
  7. A hároméves gyöngyöspatai kislánynak mi köze az – egyébként tényleg szerencsétlen, felháborító bűncselekmény áldozatává vált – elhunyt tanárhoz?

    Szerintem az országot “kedves” vezetőink járatják le éppen, gőzerővel és a sok zsebnáci asszisztál ehhez.

    (Psszt, az “országunk” kisbetű… ha ekkora magyar vagy, legalább ismerd a magyar helyesírást.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  8. ugyebár, kedves Sanya, azt a sok pénzt nem a vöröskeresztre, hanem a véderősök vaskeresztjeire kellett volna költenie annak a gyenge elméjű idegennek, így most újabb és újabb tanárokat vernek halálra gyöngyöspatán gyermekeik szeme láttára.
    a miszter lejáratás helyett egyúttal segíthetett volna Országunknak jópontokat szerezni, amire persze nem vagyunk rászorulva, hiszen megteszi ezt nekünk Kormányunk és a Nagyvezér, napos gyakorisággal.
    abban is egyetértünk, hogy nem asszisztálni kéne a napi lejárató kampányokhoz, hanem Cselekedni – éspedig a gyermekeik szeme láttára, ugyebár, kedves Sanya

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  9. Sanya ! Kibújt a szög a zsákből.
    Egyébként azért segített mert azt látta ,hogy emberek (nem cigányok,emberek)érzik veszélyben a biztonságukat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  10. Csillag Ádám

    Kéne egy bizottság amelyik kivizsgálná a Fidesz felelősségét abban, hogy békés sétálókat bűnözőnek állít be, ellenük törvényt hoz, ezzel visszamenőleg veszélyesnek minősíti az egyenruhás sétálást, azt a hiedelmet keltve, mintha a sétálás utcájában élőkre a sétálás bármi veszélyt jelentett volna. Ezzel a tevékenységével a kormánypárt a külföldi érdeklődőkben olyan hamis látszatot kelt, mintha Magyarországon a sétálóutcákban élőkre bűnözők bűnözése ijedelmet okozhatna, miáltal a bűnözők elől való menekülés nem a haza árulásának tényállományát gerjesztené ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Nephin,
    (azért a “rá jött” sem akármi Sanyánk együgyű Hozzászólásában :-) )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  12. kedves Nephin azt direkt írtam nagy betűvel
    Na a Gyöngyöspatán történtek is arra mutatnak hogy párt háborúba keverték a kisebbséget na mos azt provokálják a ki hagyja magát és bele megy
    nem buszoztatni kellet volna Csillebérci vakációval a romákat hanem oda állni és az egyik balra a másik jobbra és kuss
    csak egy példa Spanyolország 2005 szintén romák ugyanazt csinálták mint itt
    ki ment a csendőrség és már úton is voltak az országból kifele nem cicóztak velük vagy Szlovákok 2004 úgy elverték őket mint szódás a lovát
    kérdés: vertek ott meg egyetlen romát is mert nem de a biciklis néninek olyan pofont lekevert a vissza térő roma nő hogy a fal adta a másikat
    és akkor csodálkozunk dúl a rasszizmus az országban
    Vagy a Szlovákok 2004 ben úgy elverték őket mint szódás a lovát

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (20 szavazatból)
  13. te beszélsz Gyöngyöspata kisbetű vel hahaha
    tudod csak azok az emberek ilyenek akik kis hitűek, hogy másokba belekössenek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (11 szavazatból)
  14. Még egyszer köszönjük Richard Fieldnek a segítséget. Jól teszi, hogy elmegy..szórakozzanak mással, egy szabad amerikai polgárral ezt nem lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Sanya, szerintem ne égesd magad tovább… :D

    FYI, a gyöngyöspatai melléknév és mint ilyen, kisbetű.

    A “rá jött”-öt simán übereli az “a ki”… :D

    Olyan kis semmiségeket, mint a “párt háború”, a “kellet”, a “bele megy” és a többi, vagy az írásjelek/nagybetűk rapszodikus használata és a központozás kaotikussága, már meg sem említek.

    Attól, hogy te direkt nagybetűvel írsz valamit, az még nem lesz nagybetű, hidd el. :D

    De abba is hagyom, a hozzád hasonlóknak érvelni annyi, mint jobb sorsra érdemes borsószemeket hajigálni arra a bizonyos falra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  16. az ilyen emberekkel azért nem vitatkozom mert ha már egy témakörben nincs normális hozzá szólásuk akkor már a nyelvtani hibákat keresik
    ez igazi Magyar szokás
    na ezért is tart itt ez az ország

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (17 szavazatból)
  17. Hejesirrás? Az mi? Kinek? Minek?
    Sajnos a net teljesen tönkreteszi a nyelvet. És ez nem csak a magyarok sajátossága. Én hét ország, nyolc nyelvén kapom a mondandókat. Leginkább elírások vannak, ez tény. Slendriánság, hogy nem olvassuk el a leírt mondatokat “postázás” előtt. Amúgy a fentiek között sajnos van aki alapból nem tud helyesen írni. Talán olvasni se tanult meg tisztességgel, hisz akkor ragadna rá valami a koszon kívül.- ahogy jóapám szokta volt mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Kedves Sanya, az internetes hozzászólásokban igazán nem játszanak nagy szerepet a helyesírási hibák, ellenben ha valaki melldöngetve magyarkodik és eközben úgy ír, hogy bármelyik jobb sorsra érdemes magyartanár Kínáig futna tőle elkeseredettségében, az – hogy is fogalmazzak – erősen kontraproduktív az illető hozzászólásainak komolyan vehetőségére nézve.

    De hadd mondjam úgy, hogy te is értsd: ciki vagy a rasszista haverjaiddal együtt. :D

    Egyébként már egyszer kérdeztem: mi köze a hároméves kislánynak bármihez is? Vagy a kétéves kisfiúnak? Milyen jogon félemlít meg állampolgárok egy csoportja állampolgárok egy másik csoportját? Hogy jön ahhoz egy állítólag demokratikus kormány, hogy holmi bizottságokkal vegzál civil külföldieket, akik példát mutatnak és elég bátrak cselekedni is? Na jó éjszakát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  19. Birkóztok a helyesíráson, teljesen értelmetlenül. A program minden hibát
    pirossal hullámvonallal aláhúz Egy kis figyelem és google akadémia szinten
    tud írni mindenki. :-) .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. T. Sanya,

    a rasszizmus nem megengedett az Amerikai Népszava website-on. Fajhoz kötött általánosításainak nem adunk helyt. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  21. Sanya, te helyből olyan hülyeségeket írsz, mint más nekifutásból. Hol voltál 56-ban? Mert én itt voltam, és nem értem kik azok az ezek. Mert egy fia amerikait sem láttam itt akkor aki a fasiszta terroristáktól rettegő cigánygyerekeket és asszonyokat menekítette. Most viszont láttam egyet, aki emberiességből, demokrataságból kitünően vizsgázott, és segített a szenvedőkön. Nem úgy mint az orbán banda, aki hagyta a fsiszta fenevadakat tobzódni Gyöngyöspatán. Magyarként szégyellem magam, hogy ez a hitvány fideszkerestény csürhe ott a parlamentben még vizsgálóbizottság elé akarta idézni ezt a kiváló embert. Ezuton is bocsánatot kérek tőle minden becsületes magyar ember nevében, és kérem őt, ne ennek a bandának a hitványsága alapján itéljen meg bennünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  22. Gonoszka
    igaz, kivétel talán a schmittek meg a sanyák…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  23. hehe Sanya…..rákapálsz itt !
    Mocskolódni nem tudsz , hameg ” észérvekkel ” próbálkozol , csak lejáratod magadat.
    Nehéz itt a rasszisták sora…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  24. Klüönben meg a heselyirási szbaájok itt seknit nme dréekelnek ! Anénkül si étri mniendki hogy mi a tméa .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  25. Ezek Wallenberget is beidéznék ha tudnák, Magyarország lejáratásáért- visszamenőleges hatállyal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. ” A rendőrség tudomásul vette, hogy újra járőröznek a csendőrök
    A napokban újra megkezdte járőrszolgálatát Tiszavasvári utcáin a csendőrség. A jobbikos többségű képviselő-testület rendkívüli ülésen szavazta meg azt az új rendeletet, amely szerint ismét járőrözhetnek a csendőrök a városban – írja a Kelet-Magyarország”
    No comment!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  27. Önkormányzati rendelettel engedélyezték ennek a fasiszta brigádnak a “járőrözést”? És hol a törvény? Vagy a törvény szerint nekik lehet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. elkell zavarni ezt a kormányt , minden ami történik az országban az ő hibájuk, csak nincs kivel ,ovi aki össze szedte a csőcseléket, megcsinálta mikor nem volt kormányon,az MSZP.-ben szét huzás, van marakodnak a megmaradt csonton,GY.F-et nem hagyják létesülni, mert a fidess, be van szarva tőle.mi lesz ezek után, sűlyedünk- sűlyedünk, jó mélyre,azt akarta aki a fidessre szavazott

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos