Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbánt 25 százalékkal kevesebben kedvelik 2011. május 19. csütörtök 17:36 Forrás: Hvg

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbánt 25 százalékkal kevesebben kedvelik

Budapest – A többség elégedetlen ugyan az Orbán-kormány eddigi teljesítményével, de a Fidesz tovább őrzi fölényét – derül ki a Medián május második hetében, 1200 fő megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.

Az utóbbi egy hónapban alig történt elmozdulás a Fidesz–KDNP és az MSZP népszerűségében: a kormánypárt a teljes felnőtt népességre számítva 34 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, szemben a szocialisták 13 százalékával. Eközben a Jobbik támogatottsága a szavazásra jogosult népességben 10 százalékra, az LMP-é 5 százalékosra nőtt – az előbbinek csak tavaly augusztusban, az utóbbinak a választások idején volt a mostanihoz fogható szavazóbázisa.

Kissé csökkent, ám továbbra is kimondottan magas (36 százalék) azok aránya, akik egyik pártot sem támogatják. Orbán Viktor egy év alatt 25 százalékpontot veszített népszerűségéből, de 43 százalékával még így is ő a legnépszerűbb vezető politikus.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -5 ( 7 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. “43 százalékával még így is ő a legnépszerűbb vezető politikus.”
    EZ MIND A MI SZÉGYENÜNK!!!
    MINDENT ELÁRUL AZ EGÉSZ HELYZETRŐL!
    A TÍZ SZÁZALÉK INTŐ JEL!!!!!
    IDEJE TENNI, HOGY VÁLTOZZANAK A MUTATÓK!
    M I E L Ő B B!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. Egyszer készülhetne olyan felmérés, hogy nem MSZP-t, hanem Gyurcsányt kérdeznek szemben a FIDESZ-el.
    Meglepődnének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  3. Engem soha nem kérdeznek, mert már nem vagyok 40 év alatti. De nálam nem változott “szeretett vezérünk” népszerűségi indexe. Eddig se kedveltem és az akarnoksága, a hozzá nem értése, a demokrácia és az alkotmányosság felszámolására tett lépései, stílusa nálam nem nyerő. Az önálló képviselői indítványokon alapuló törvénykezés lehetetlenné tesz a demokrácia fórumainak intézményes működését. A levelező kormány gyakorlata, az ötletelő kormányzás a félelemérzet erősödik, és tsajnos, hogy a diktatúra előszelét is lehet érezni. Vagy már itt is van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  4. Kozmetika kérdése az egész! Ha a Medián a felszínen akar maradni, akkor nem közöl nagyon negatív eredményeket a fideszre nézve!
    Már pedig felszínen akarnak maradni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  5. Nagyszerű! Kábszerként 3x is elolvastam a hírt! :-)
    Ifjú kegyelmes urunk, szeretett, bölcs és tévedhetetlen nagyvezírünk, s nemzet(meg)vezetőnk, ormány bolseviktor keményen dolgozik, aminek egyre inkább meg van az eredménye!
    Csak egy példa: Felfigyelt rá, hogy nem eléggé a Szűz Máriának tetsző életvitelűek a magyar ifjak. Egyetlen szusszanásából értettek a kerületi anusnedvesítői. Nehogy mán vigadjanak, élvezkedjenek a zemberek, míg drága atyánk az íróasztala fölé hajolva keményen dolgozik országunk átformálásán, jó keresztyénekhez illő útra történő térítésén! Rögvest megszületett a terv és bejelentik: be kell zárni a Zöld Pardont. Hogy ezzel elveszti annak a teljes közönségét? Ugyan már! Kicsire nem adunk! Kutya ugat, karaván halad! Lesz itt Mária országa, ha fene fenét eszik is!
    Következő lépésként javaslom még bezáratni a PaCsát is!
    Aztán a színházakat és mozikat is!
    Meg az összes kocsmát, kupoldát is.
    Hajrá, csak így tovább, előre a lenini úton !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  6. Az ilyen eredmények láttán mindig sikitatni szoktam, hogy legalább eccccccccccer az életben kérdeznének már meg engem is! Mindegy lenne, Ipsos, Medián, vagy akár a Századvég is. Ennyit mertek hazudni, mert ha megirnák az igazat, másnap már nem lenne mit megirniuk, ez nyalvánvaló.
    Az én köz- és magánvéleményem szerint törpehitler és söpredéke az abszolút nulla fokon áll.
    “(abszolút hőmérsékleti skála)
    0 kelvin (-273,15 °C) hőmérséklet.
    Olyan hőmérséklet, amelyen az atomok és molekulák mozgása a rácsrezgések kivételével megszűnik. Egy rendszer lehető legalacsonyabb energiaállapotát jelenti.
    A termodinamika III. főtétele értelmében elérhetetlen.
    Különleges kísérleti körülmények közöt már 1/1.000.000 K-ig sikerült megközelíteni.” Lehet, hogy törpehitlernek sikerül elérnie az elérhetetlent és az abszolut nulla alá megy???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Figyeljétek a fotóit!
    Echte DUCE! (járása, fejtartása és csücsörítése)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Én úgy látom a tenyerén, hogy rövid az életvonala.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Spongya,
    A haza érdekében remélem, jól látod! :-)
    Bár nekem az is elég lenne, ha véglegesen exportálni tudnánk Észak-Koreába…
    ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  10. Szókreátor Pepinek fogós feladvány. De meg fogja oldani abban biztos vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. A kazah, üzbég, türkmén vezetők népszerűsége meg 99%. Vikkancs még csak tanul, így ő beéri 40-el. Majd talán az első szíriuszi-kazah-magyar ősnépek találkozója után felzárkózik a példaképeihez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Nekem már régebben is mindig a Duce (Benito Mussolini) jutott eszembe, mikor az elmúlt években a “százezrei” előtt beszélt. Ha egyenruhát húzna, le sem tagadhatná a rokonságot! Rákosira is hasonlít, de rá főleg a tevékenysége miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Én is kedvelem!! Vigyáznék rá, hogy még levegő se érje!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Nem tudom…Ahol én járok,csak szidják,és a pokolba kívánják.Vonat.bolt,én nem hallottam dícsérő,inkább átkozódó véleményt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Úgy vagyok ezzel, mint amikor a Bibliában foglaltakat a hívők azzal akarják igazolni, hogy a legtöbb példányban eladott könyv, úgyhogy még ma is a leghitelesebb.
    Arra nem gondolnak, hogy a második pedig a Harry Potter. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  16. Jaj!!! engem sem kérdeznek sohsem, pedig ha kérdeznének… már rég mínuszban lenne. :-D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Nem-szavazok A-fideszre Soha

    engem sem kérdeztek meg még soha… majd ha 600 ezer embert vágóhídra hajt és kifosztja a mocskos kormányával együtt a magyart vajon akkor mennyit fog esni a népszerűségé? max a lámpavasról a földig…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Jogvédők segítik a szakszervezeteket 2011. május 22. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos