Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kidobtak két magyar filmest egy cannes-i rendezvényről 2011. május 17. kedd 22:37 Forrás: AN

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kidobtak két magyar filmest egy cannes-i rendezvényről

Cannes – Távozásra szólították fel Bereczki Csabát, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi igazgatóját és Kálomista Gábort, a Magyar Producerek Szövetségének elnökét kedden a 2012-ben induló Budapest International Film Festival (BIFF) elnevezésű nemzetközi filmes mustráról rendezett sajtóbeszélgetés kezdetén a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

A zártkörű, ültetéses szakmai kerekasztalt a fesztivált életre hívó Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége (MAPSZ) megbízásából a Screen International filmes folyóirat szervezte.

A rendezvényre – amelyen a MAPSZ vezetőin kívül jelen volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, valamint Bokor Attila, a minisztérium filmes főosztályának vezetője is – hét külföldi szervezet, illetve sajtóorgánum, valamint három magyar újságíró kapott írásban meghívót.

A helyszínen megjelent Bereczki Csaba és Kálomista Gábor is, a szervezők azonban arra hivatkozva, hogy privát rendezvényt tartanak, távozásra szólították fel a két szakmai vezetőt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 8 szavazatból)
Kidobtak két magyar filmest egy cannes-i rendezvényről, 4.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. helyes

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  2. Milyen kár, hogy ez a film világában kezdődött…De azért ez is öröm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Megérdemelték. Elég, ha csak itthon bomlasztanak! Bár itt sem kellene, de hát ők a fülkeforradalmások filmes rohamcsapa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Meghívó nélkül hogy volt pofájuk odamenni? Igy szocializálódtak az orbánmédiában, Vagy ott is botrányt akartak csinálni, mint a bérenceik Svédországban, vagy Németországban, hogy meghamisítva itthon felhasználhassák?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. Én ehhez nem értek , de a fényképen látható arc az egy csoda.
    Csoda hogy az egy arc !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. Ahova nem hivnak, oda nem megyek, nem tanitotta meg az anyad????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Na végre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Az ilyennek nincs anyja!
    Az ilyen pofátlan fülkeforradalmár terem – kérem tisztelettel.
    Ezeknek az agyát egy-egy hétvégén átmossák “oszt jónapot”.
    Nekem van olyan FIDESZ helyi képviselő ismerősöm (régvolt barátom), akinek annyira átmosták, átképezték az agyát, hogy képtelenség ráismerni. Már az asszony is ott hagyta, egyszerűen nem tudta elviselni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Jancsó, és akiknek nem kellett 2014. február 24. hétfő

Jancsóra emlékezett a The New York Times 2014. február 3. hétfő

Rónaiék perelik a Paramountot 2013. október 18. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos