New York – Nincs vége a történelemhamisításnak, a holokauszt relativizálása, ferdítése és tagadása már 1945-ben megkezdődött és napjainkig tart – állítja lapunknak adott interjújában Randolph Braham professzor, a magyar holokausztkutatás legnagyobb személyisége. Randolph Braham szerint ebbe a folyamatba illeszkedik Gál András Leventének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának nagy vihart aratott kijelentése, melyben kifogásolta a budapesti Holokauszt Múzeum kiállítását, mert az szerinte „felesleges feszültségeket” kelt. Az államtitkár semmi újat nem mondott, a hivatalos magyar politika kezdettől fogva nem kíván szembenézni az ország tetteivel, a holokausztban játszott történelmi szerepével és felelősségével. Ehelyett mitizált és hazug képet vizionál a magyar történelemről. Interjú Randolph Brahammel.
– A napokban nemzetközi Holokauszt Konferenciát rendeztek New Yorkban, amelynek Ön volt a fő szervezője. Mi volt ennek a konferenciának a célja, és mennyiben különbözött más hasonló rendezvényektől?
– A hangsúly a magyar holokauszton volt, azon belül is az auschwitzi jegyzőkönyvek hatását vizsgálta. Volt-e az auschwitzi jegyzőkönyveknek egyáltalán hatásuk? Történelmi szempontból Deák István történész ismertette a Horthy-korszakot egészen a német bevonulásig, én pedig a magyarországi holokauszt főbb állomásait vettem sorra. A magyar zsidóság megsemmisítése a holokauszt legellentmondásosabb fejezete. Mire a magyar zsidóság 1944-ben a „végső megoldással” szembesült, a világ vezetői, köztük Magyarország nemzeti és zsidó vezetői Auschwitznak már teljes mértékben a tudatában voltak.
– Magyarország vezetői, akiknek utasítására a csendőrség és a magyar köztisztviselői kar elvégezte a zsidóság deportálását, tehát tudta, hova küldi a magyarországi zsidóságot?
– Természetesen. Bár a németek Magyarország elfoglalását célzó elhatározásában elsősorban katonai szempontok játszottak szerepet, azonban a zsidókérdés tervbe vett „megoldásának” is fontos szerepe volt. Kezdetben a németek nem voltak meggyőződve arról, hogy a „zsidópárti” Kállay-kormányt felváltó új kormány készen áll-e a „végső megoldás” keresztülvitelére. Attól tartottak, hogy Horthy Miklós, Magyarország államfője Antonescu román diktátor példáját követi, és a zsidókérdés megoldását országa belügyének nyilvánítja. A nácik tudták, hogy míg 1940 és 1943 között Antonescu 300 ezer román és ukrán zsidó halálát okozta, a későbbiekben elutasította a „végső megoldás” tervét, és „megmentette” Ó-Románia és Dél-Erdély zsidóságának nagy részét. Ugyanezt a magyarok is megtehették volna a háborúnak ebben a szakaszában. A Harmadik Birodalomnak nagy szüksége volt a magyar hadseregre és Magyarország gazdasági segítségére – mindenesetre attól tartottak, hogy Horthy hasonlóképpen fog cselekedni.
– De nem így cselekedett.
– Nem. A százfős Eichmann-Sonderkommando tartaléktervekkel érkezett Magyarországra. Legnagyobb meglepetésükre azonban a Horthy által alkotmányosan kinevezett Sztójay Döme új kormánya a zsidókérdés „megoldása” iránti lelkesedésében még az SS-en is túltett. Mivel a szovjet haderő rohamosan közeledett, az új kormány a teljes magyar államapparátust – rendőrséget, csendőrséget és polgári közigazgatást – a németek és a „végső megoldás”, a zsidóság kiirtásának szolgálatába állította. Lengyelországgal ellentétben, ahol a náciknak öt évre volt szükségük a zsidókérdés „megoldásához”, Magyarországon ehhez kevesebb mint négy hónap is elegendőnek bizonyult. A holokauszt történetének nem csupán leggyorsabb, de legrettenetesebb és legbarbárabban kivitelezett pusztítását vitték végbe.
– Szinte hihetetlen, hogy ezt utólag le lehet tagadni. Élnek a szemtanúk, rendelkezésre állnak a dokumentumok, a holokauszt a világ legjobban dokumentált népirtása. Mikor kezdődött ennek a tagadása, szépítése?
– Szinte azonnal. Darvas József a Szabad Nép 1945. március 25-i számában – az „Őszinte szót a zsidókérdésben” című cikkében – már a zsidókat támadja, hogy olyanok akarnak lenni, mint amilyenek az őreik voltak. A háborúnak még vége sem volt, amikor már elkezdődött a holokauszt relativizálása.
– A kommunizmus évtizedeiben ez nem enyhült? A szélsőjobboldal az egész kommunista diktatúrát a zsidóknak tulajdonítja, azt gondolnánk, ez idő alatt legalább a holokauszt rémségeivel való szembenézés megtörtént.
– Ez tévedés. A sztálini korszakban a holokausztot lényegében elnyelte a történelem orwelli fekete lyuka. A zsidó mártírokat a lakosság általános háborús veszteségeivel egy kalap alá vették. A túlélőket atrocitások érték: vagy a „kizsákmányoló burzsoázia” tagjaként, vagy a „cionizmus és kozmopolitizmus” bűne miatt ítélték el őket. Előbbieket „újranevelő” koncentrációs táborokba deportálták, utóbbiakat bebörtönözték vagy koldusbotra juttatták. Idővel a kommunista pártokból is kirostálták a zsidókat, hogy az etnikai többség szemében vonzóbbá tegyék azokat.
– A Kádár-rendszerben ez csillapult valamelyest?
– 1956 után a pártállam kézben tartotta a zsidókérdést és az antiszemitizmust is, noha mindkettő jelen volt a nép tudatában. A taktika az elhallgatás volt. Aki tudta, az titkolta zsidó származását, a holokausztról nyilvánosan nem beszéltek. Egyetlen pozitív fejlemény, hogy a magyar zsidóság tragédiájáról ekkortájt több fontos dokumentumgyűjtemény és publikáció megjelent, de az 1945-ben kezdődött folyamat nem szakadt meg. A történelmi szembenézés elmaradt, és a hamisítás nem szűnt meg.
– Hozott-e bármilyen fordulatot ebben a rendszerváltás, a demokratikus átalakulás, Magyarország jogállammá válása?
– Amikor a szovjet rezsim megbukott, és demokratikus szisztéma jött létre, nagy reménység volt bennem, hogy Magyarország szembenéz a holokauszttal, de csalódnom kellett. A kommunista rendszerek felbomlása után 1989-ben a holokauszt történelmi emléke ellen indított támadás hasonlított ahhoz, amit a neonácik folytattak a nyugati világban. Kelet-Közép-Európa – ahol a holokauszt közel hatmillió áldozatának négyötöde élt a háború előtt – termékeny talajává vált a „történelmi revizionizmus” térhódításának. A történelmi revizionizmus hívei igyekeznek megszépíteni a magyar múltat, meghamisítani a történelmet. Ez az antiszemitizmus új és veszélyes vonulatát jelenti. A szocializmus védőhálójának elvesztése után, a rendszerváltás demokratikus és liberális intézkedései nyomán, az elszegényedés többek között lehetővé tette, hogy az antiszemitizmus révén feltámasszák a Horthy-korszak kedvelt technikáját, a bűnbakképzést. A gazdasági nehézségektől szenvedő emberek haragját most a zsidók ellen fordítják. Ennek érdekében a holokauszt tényeit is meghamisítják, a valóságot kozmetikázzák. Céljuk, hogy megtisztogassák a náci korszaktól a magyar múltat. A történelemhamisítók mindenkit, aki a holokauszttal vagy emlékének megőrzésével foglalkozik, nemzetárulónak tart, akik azon munkálkodnak, hogy az egész magyar népet fasisztának láttassák. Mások taktikája az, hogy különböző érvekkel felmentsék az egymást követő magyar kormányok politikáját és felelősségét a Horthy-korszakban. A cél ugyanaz: eltorzítani, meghamisítani a holokauszt tényeit, tagadni vagy kisebbíteni a magyarok aktív és lelkes szerepvállalását a zsidók kisemmizésében és elpusztításában. Így akarják megvédeni „Magyarország pozitív önképét, nemzeti becsületét”, felmenteni a nemzetet a felelősség alól.
– Hogyan lehet ezt megtenni? A tények egyértelműek. Hogyan lehet a magyarok felelősségét eltussolni?
– Nagyon egyszerűen. A bűnöket kizárólag a németekre és a nyilasokra ruházzák át, pedig a magyar holokauszt a Horthy-korszakban történt. A cél nemcsak az, hogy a Horthy-korszakot megszépítsék, hanem az is, hogy az országot visszavezessék a „keresztény-nemzeti” keretekhez. A hamisítók figyelmen kívül hagyják, hogy a magyar zsidóság megsemmisítése nem a nyilas kormány alatt, hanem a Horthy által törvényesen kinevezett magyar kormány segítségével zajlott, amikor Horthy volt az államfő. A másik technika, hogy a németekre hárítják a felelősséget, ezzel felmentve a nemzetet. Figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a németek tehetetlenek lettek volna a magyarok önkéntes és odaadó együttműködése nélkül. Létezik olyan torzítás is, mely szerint Magyarország a náci Németország utolsó áldozata, és nem utolsó csatlósa volt. A magyar nép olyan áldozatként jelenik meg, amely legalább annyit szenvedett, ha nem többet, mint a zsidók. A budapesti zsidók megmenekülését Horthynak tulajdonítják, mivel 1944. július 7-én leállíttatta a deportálásokat. Tudni kell, hogy Horthy 1944. március 18-án, Hitlerrel való találkozása során beleegyezett a zsidók százezreinek „németországi munkára” való szállításába. A háború után a nácik joggal hivatkoztak arra, hogy ha Horthy képes volt leállítani a deportálásokat, akkor az elindításukat is megakadályozhatta volna.
– Hogyan viszonyultak a holokauszt kérdéséhez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia hatóságai?
– Van olyan érzésem, hogy a posztkommunista magyarországi vezetők közül nagyon sokan kényelmetlenül érezték Magyarország részvételét a többszázezer zsidó hitű magyar állampolgár elpusztítása miatt, akik egyébként büszkén vallották zsidó vallású magyarnak magukat. Gyakran mondom, hogy kevésbé aggódom azokért a történelmi revizionistákért, akik tagadják a holokausztot, mert ők a történelem szemétdombján fogják végezni. Sokkal inkább adnak okot aggodalomra a mindenkori hatalomban lévők nézetei és cselekedetei. Ők arra kötelezik el magukat, hogy megtisztítsák a Horthy-korszak történelmét. Magatartásukra az jellemző, amit Antall József, a demokratikus Magyarország első miniszterelnöke tanácsolt: „ha már beszélni kell a holokausztról, akkor inkább a megmentőkre, mint a bűnök elkövetőire koncentráljunk”. Abban a hitben volt, hogy ezzel elterelik a figyelmet a zsidók szenvedéseiről, hőstörténetet faragnak a magyarok viselkedéséből, a nagyszámú magyar bűnösről és az ország felelősségéről pedig nem esik majd szó, ha arra a kevés magyarra irányítják a figyelmet, akik a mentésben részt vettek. Antall nem érezte „kellemetlenül” magát keresztény-nemzeti bajtársaival, amikor rehabilitálták a magyar holocaust állami irányítóit. Az ő időszakában Horthyt újratemették, és rehabilitálták mint „nagy magyar hazafit”.
– Ez a „történelemtisztogatás” folytatódott Antall után is?
– Mind erősebb tempóban. Sok magyart, köztük holokauszt-túlélőket nagy megrázkódtatás ért akkor, amikor az Alkotmánybíróság 1994-ben megsemmisítette az 1945. évi VII. tc, vagyis a népbírósági törvény számos paragrafusát. A határozat azzal érvelt, hogy az egykor elítéltek háborús tevékenysége az elkövetés idején nem minősült büntethetőnek. Ez azt jelentette, hogy automatikusan rehabilitálhatókká váltak sokan azok közül, akik annak idején a zsidók begyűjtésében, kifosztásában, gettóba zárásában és deportálásában részt vettek.
A túlélőket sokkolta, ahogyan az egymást követő magyar kormányok a helyreállítással és a kijavítással foglalkoztak. Miközben 1944-ben a rablás és fosztogatás állami iparággá változott, a zsidó kárpótlás, az emberi életekért kínált összeg inkább arculcsapásnak és újabb megaláztatásnak volt nevezhető, mint valamiféle kárpótlásnak.
Személyesen engem soha nem érdekelt, hogy jóvátételt kapjak a szenvedéseimért. Munkaszolgálatos voltam munkatáborban Magyarországon és Ukrajnában, meggyilkolták a szüleimet. Véleményem szerint nem létezik olyan pénzösszeg, amely kielégítené, kompenzálná ezt a förtelmes gyilkosságot. De ez nem elég. Magyarország hivatalos képviselőinek hamisítása miatt mélyen aggódom. 1998. november 30-án például részt vettem egy találkozón a New York-i magyar főkonzulátuson, ahová az akkori főkonzul, Kovács István hívott meg. Meglepetésemre egy hétfős delegációval találtam magam szemközt, amelynek tagja volt Németh Zsolt külügyi államtitkár és Horváth János, a parlament későbbi fideszes korelnöke is. Nem tudtam eldönteni, mi a célja a találkozásnak, de Németh Zsolt megpróbált meggyőzni a kormány jó szándékáról, hogy növelni igyakszik a holokauszt-túlélők kompenzációját. Horváth János pedig megpróbált Magyarország ártatlanságáról meggyőzni a zsidóság tragédiájával kapcsolatban. Horváth vitatkozott azzal az általam és más történészek által vallott tézissel, hogy Magyarország Hitler utolsó szövetségese volt. Szerinte Magyarország az utolsó áldozata volt Hitlernek. Eldöntöttem, hogy ennek a társaságnak nem adok elő. Arra intettem őket, hogy azokra kell hagyni ezt a kérdést, akik a téma szakértői.
– Akkor önt nem lepte meg, amikor Gál András Levente államtitkár megtámadta a budapesti Holokauszt Múzeum állandó kiállítását, hogy eltüntesse a magyarok holokausztban játszott szerepének, felelősségének nyomait. Ez semmi újat nem jelent, csak ugyanennek a folyamatnak újabb állomása?
– Pontosan így van. De nem ez az első eset, amikor Orbán Viktor kormánya egy holokauszttal kapcsolatos kiállítás ellen támad. A magyar zsidóság történelme és a holokauszt legarcátlanabb meghamisítására tett kísérlet volt a magyar Kulturális Minisztérium terve, hogy új kiállítást rendeznek Auschwitzban. Az ötlet 1998 őszén született, amikor Orbán Viktor miniszterelnök lengyelországi látogatása során felkereste a haláltábort, és úgy találta, hogy a magyar pavilonban – még a kommunista rendszerben – 1979–80-ban felállított állandó kiállítás elavult. Bár az eredeti elképzelés csak a kiállítás átalakítását vette tervbe, a kulturális minisztérium szakértői később úgy döntöttek, hogy az egészet fel kell számolni, és a helyén új kiállítást kell nyitni, amelyet a miniszterelnök illő pompával 2000. május 9-én avat fel. A minisztérium az új kiállítás megtervezésével és felállításával a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg. A múzeum vezetőjének, dr. Kovács Tibornak nem sok gondot okozott a „megfelelő személy” kiválasztása. A feladatot a múzeum legújabb kori történeti osztályának vezetője, Ihász István kapta meg. A jobboldali gondolkodású Ihász egyszer már tanúbizonyságot tett nacionalista elkötelezettségéről, amikor megrendezte a „Huszadik század Magyarországa” című, sokat vitatott, de ma is az egyik legtöbbet látogatott kiállítást, amely felmagasztalja a Horthy-korszakot, és majdnem semmibe veszi a magyar zsidóság tragédiáját. De a mostani Gál-ügy sokkal veszélyesebb, mint az Ihász-ügy volt. Alexis de Tocqueville szavaival élve, ma a többség diktatúrája (Tyranny of the majority) van Magyarországon. A Fidesz kétharmados többséggel kormányoz, miközben egy szélsőjobboldali párt is a parlamentben ül, amely ellenzékben sokáig a magyar kormánypártok szövetségese volt. A Jobbik létrehozta az azóta betiltott, de különböző formákban ma is élő Magyar Gárdát, félkatonai szélsőjobboldali szervezetét. Másrészt az új alkotmány preambuluma próbálja tisztára mosni a magyar történelmet. Azt állítja, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette önállóságát, ami azt jelenti, hogy utána nem felel semmiért, a holokausztért sem. Ez a történelem legdurvább meghamisítása, az áldozatok megalázása, a hozzátartozók megsértése, immár alkotmányba foglalva.
– Más országokkal szemben nálunk nem történt meg a történelmi múlttal való szembenézés. A történelem meghamisítása újabb feszültségek forrása. Mikor lesz végre megbékélés? Mikor kerül a holokauszt a megfelelő helyére Magyarországon?
– A válasz nem könnyű. A demokrácia 1989-es győzelmét következő korszak kormányai általában „kínos” témaként kezelték a holokausztot. Igaz – jórészt bel- és külpolitikai megfontolásokból –, nyilvánosan is elismerték a háborús évek zsidó tragédiáját, és különösen a holokausztra való emlékezések időszakaiban elkötelezték magukat az antiszemitizmus elleni harc mellett. Néhány kivételtől eltekintve azonban még mindig nem rendezték magukban a viszonyt Magyarország háborús évekbeli szereplésével. Nem néztek szembe nyíltan és becsületesen a holokauszttal, s még ennél is kevésbé vallották meg nyilvánosan a nemzet felelősségét, kértek a holokauszt miatt bocsánatot. Szemben Belgiummal, Franciaországgal, Németországgal, Norvégiával és még számos más országgal, Magyarország elbukott a történelmi múlttal való őszinte szembenézés terén, a mai napig folyamatosan próbálja tisztára mosni a Horthy-korszak II. világháborúban játszott szerepét.
Azt hiszem, az emlékezés vezet majd el a magyar holokauszt feldolgozásához, és akkor a végső megbékélés is lehetséges. Senki sem vádolhatja a mai magyar népet, a ma élő nemzedéket, még a háborús bűnösök gyermekeit sem, a vérkorszak bűneiért. Ám a magyaroknak, mint minden más nemzetnek, tisztában kell lenniük a történelmükkel. Képtelenség valódi demokráciát építeni az eltorzított történelem, vagyis a hazugság talapzatára. A múlttal szembe kell nézni. Remélem, egy nap Magyarországon is lesz demokrácia, ami bár a többségi elven nyugszik, de a kisebbségek jogainak, a tolerancia és a pluralizmus általános alapelveinek betartása mellett.
“az emlékezés vezet majd el a magyar holocaust feldolgozásához…” – mondja a professzor.
szerintem egyfolytában folyik az emlékezés. de ugyanúgy, mint minden más esetben az emberek memóriája többnyire gyenge, nem egyformán működik, és az emberek legtöbbször saját múltjukat is is elhazudják maguknak. az ilyen “amatőr” emlékezésektől mi jó várható?
“Senki sem vádolhatja a mai magyar népet, a ma élő nemzedéket… A múlttal szembe kell nézni. ” – tér vissza többször is a felszólítás.
vajon mit jelentsen ez a “szembenézés” azoknak, akik a háború után születtek?
logikus lenne ezt a felszólítást nem a nemzetre vagy az országra vonatkoztatni (a belgákra, a franciákra, Magyarországra, stb.), inkább azokra volna értelme alkalmazni, akiknek a történelem, a tudatformálás, vagy a politika a dolga. szerintem mindenki másra ez a “szembenézés” egyszerűen értelmezhetetlen és így semmit nem jelent.
a “szakemberek” viszont nem egyformán értékelik a múlt eseményeit. egyrészt, mert abszolút igazság ami irányt mutatna nem létezik (legfeljebb a mózesi törvényekben), másrészt mert sehol a világon még jóval egszerűbb dolgokban sem hajlandók egyetértésre juni (pl. nálunk az alkotmányozásban) elfogultságok, korlátok, és mindenféle egyéb körülmények miatt.
szerintem a “szembenézés” felelőssége az övék (bármit is jelentsen is a szembenézés), a közvéleményt ők formálják. az egyes emberek véleményében alakot öltő közgondolkodás csak tökéletlen lenyomata az elit gondolkodásának, a viták színvonalának.
Randolph Braham professzor nagyon jól leírja azt a helyzetet, ami a holokauszt magyar kezelését jellemzi.
Valóban úgy van, ahogy írja, 40 év tabu után, 1989-90-től gőzerővel folyik a zsidótörvényeket bevezető és a náci “végső megoldás”-hoz nagy lelkesedéssel csatlakozó Hotrhy-Magyarország szellemények feltámasztása. Az újnyilasok feltámadása már megtörtént, a neo-horthyzmus meg fellelhető a NAGY ÁRRILISI FÜLKEFORRADALOM KÉRDŐÍVES KORMÁNYÁNAK mindennapi cselekedeteiben és a jobboldali sajtóban. A pártmédiává silányított közszolgálati média pedig gőzerővel kezdett a nép ideológiai átnevelésébe.
Az alkotmányozás folyamata és az orbán-alkotmányban is elkövetett történelem hamisítás veti fel, égbe kiáltó szükségszerűségként, hogy a fülkeforradalmárok után hatalomra jutóknak elkerülhetetlen feldata lesz a magyarok hamis történelem szemléletének helyes irányba terelése. Ez elkerülhetetlen, mert a jelenkori folyamatok reális megítélése csak helyes és korrekt történelemismerettel és történelemszemlélettel lehetséges.
A FIDESZ és a Jobbik ennek hiánya miatt ad helytelen válaszokat a világválság, a cigányság, stb. problémákra. Ebben nagy szerepe van annak, hogy nem ismerik el, hogy az általuk követendőnek tartott horthyzmus és a nyilasok náci eszméi milyen tragédiába sodorták az országot. A jobboldal mint mindenben, ebben is másra keni a felelősséget. Meggyőződésem, hogy ha 1919 és 1944 között Magyarország más utat jár, akkor a nyugati hatalmak Jaltában Magyarországot nem Sztálin érdekkörébe utalták volna és talán másképp történt volna meg a magyar holokauszt is. A holokauszt tragédiája mellett ezért, szerintem a 40 év szocializmus is a Magyarországon ma példának tekintett – a közemberek által is egyre inkább elfogadott – két világháború közötti társadalomfelfogás és ideológia egyenes következménye.
Egyetértek, de az elkövetők leszármazottai felelősek, ha az elkövető szülő, nagyszülő, rokon, ismerős stb. cselekedeteit védik, “istenítik”, terjesztik, szövetkeznek a túlélők és hozzátartozóik bántására, megfélemlítésére.
Több mint húsz év tapasztalata alapján beszélek. Helyi szinten, szerény hozzáértéssel gyüjtünk emlékeket és emlékezéseket. Rossz tapasztalatokat szereztünk, mellőzés, érdektelenség, lejáratás semmibevétel. Félnem kell, magamért hozzátartozóimért., remélem megértik és nem hoznak még nehezebb helyzetbe, mert már nem bírtam hallgatni. Mert megvédeni senki, de senki nem tud, nem tudna. Mondhatják, ezek csak érzések, mert azok és akkor nem fájnak? A gyüjtés munkája során remény vesztett lettem. Ha van idejük és érdekli a téma Önöket, nézzék át a honlapon az összegyüjtött anyagot. Nagyon hosszadalmas, rendezetlen sajnos senki nem segített, hogy használhatóbb legyen.
Ha a leírtak nem érdekesek, kérem töröljék az egészet nyomtalanul.
Tisztelettel!
K. S.
A Horthy fasizmus tisztára mosása már Antall kormányzása idején megkezdődött. Ez pszihikai szempontból érthető, hiszen antall és a környezetében élők jelntős többségben a Horthy-féle éllamaparátus főtisztviselőinek családjából került ki. Számukra Horthy mentése,illetve dicsőítése saját szüleik ki nem mondott rehabilitációját is szolgálta. Más a helyzet azokkal akik napjaikban próbálják tisztára mosni a Horthy-féle félfasiszta rendszert. Ezek legfeljebb harmadik generációban kötődhetnek családilag az akkori politikai elithez, de legtöbbjük mivel első, vagy második generációs politikusok, és általában a Rákosi, vagy a Kádár rendszerben váltak ki plebeus környezetükből, más a motiváció. Egyrészt tudatalattijukban ott él az “alantas” származástól való megszabadulás kényszerképzete. Másrészt a történelemhamisítás segítségével próbálják 19. századi nacionalizmusuk, irredentizmusuk ideológiai alapjait népszerüsíteni, és ennek a korszaknnak felmagasztolásával próbálják antidemokratkus klerikál-despotikus hatalmuk Történelmi folyamatosságát igazolni. Ami a magyarországi holokauszt okainak, eseményeinek, és magyarság felelősségének eltagadására, irányuló aljasságot illeti, ennek egyik fő oka a jelenlegi magyar politikai elitben és a népben továbbélő antiszemitizmus. Ez ugyan szégyenletes tény, de sajnos ez a valóság.
Az, hogy Magyarországon a holokauszt tagadása 45-ben elkezdődött, az HAZUGSÁG!
A háborús bűnösök felelősségre vonása kezdődött el 45-ben, melybe beletartoztak a zsidótörvények meghozói, a nyilas bűnösök is.
A történelem szépítésével kapcsolatban ide másolok egy részletet az idei izraeli holokauszt emléknapra a Nolblogon megjelent írásomból. A bejegyzés ugyan az emlékezésről, annak szükségességéről szól, de azt hiszem a kiragadott rész ide is illik:
“A magam részéről – lehet elfogulsággal vádolni – nem tartom sem soknak, sem túlzónak az emlékezést, ugyanakkor senkit nem kötelezek a velem való visszatekintésre, ezzel szemben mindenki jogát elismerem és tiszteletben tartom saját halottainak elsiratására.
Nem hiszek a kollektív bűnösségben, nem gondolom, hogy az apák vétkeit leszármazottaikon kéne számonkérni. Ezért nem is értem a ma emberének sértettségét, azt a görcsös igyekezetet, amivel hárítani igyekszik a múlt történéseit. Állítom azonban, hogy Európa azon országai, melyek az eltelt bő 6 évtized alatt sem tudták v. nem akarták megfelelő módon feldolgozni honfitársaik megsemmisítésében vállalt szerepüket – a problémát csak görgetik maguk előtt, de nem oldanak meg semmit!
A múlttal való cinkos összekacsintás mindenkinek magánügye, de ebbe egy egész társadalmat belevonni és ezzel általános negatív megítélésnek kitenni, több mint bűn, ez már vétek!”
Kiegészítésként a nálam mínuszolónak:
45 után volt „szerencsém” a nagyközönség által látható filmen látni a zsidók megalázásának, megszégyenítésének, munkatáborokba való vitelének, elgázosításának tortúráját, tragédiáját.
Ugyanakkor zsidó ismerőseim által tudom, hogy a túlélők nem szívesen beszéltek „emlékeikről”.
Az, hogy napjainkban újra éled az antiszemitizmus, az az olyan alaptalan “igényeknek” is betudható, mint például a MÁV napjainkban történő megvádolása, mert részt vett a zsidók munkatáborokba való szállításában.
Először is el kell olvasni Randolph L. Braham “A magyar holocaust”c. könyvét a történelmi tényeket, utána kellene véleményt nyilvánítani. Én elolvastam..és nem kell többé vita, vélemény eltérés arról, hogy Horty megmentette vagy nem mentette meg a zsidókat. Tessék elolvasni.
További kiegészítés:
A Rákosi rendszer egyik tévedése, hibája, bűne az volt, hogy amíg Nyugat Németországban, meg az Észak-, Dél Amerikai országokban szívélyes együttérzéssel fogadták a Horthy rendszer Vörös Hadsereg ellen menekülő embereit, addig Rákosiék szigorúan bántak el velük, olyanokat is „B” listáztak, akik egyébként kiszolgálták volna a „kommunista rendszert” is.
Úgy gondolom, hogy a zsidó identitás, túlzásba vivése – ami meglehetősen divatos lett -, ugyanolyan káros a társadalomra – benne a zsidóságra is – szélsőséges mozgalom, mint az ellentettje, a szélső jobboldali politika.
Köszönet és tisztelet az interjúért!
Bartus Laci utolsó kérdésére nem kaptunk választ…
“az emlékezés vezet majd el a magyar holocaust feldolgozásához”
Ki emlékezik?
Mire emlékezik?
Félreértés ne essék, de egyetértek, hogy emlékezni nagyon fontos, de azt látom, s ebben a fenti cikk is megerősített, hogy már az emlékeink is átírják, elhallgatják, meghamisítják. S egyre kevesebben vannak, akik emlékezni tudnak…
Ráadásul az emberi memória szelektív, alárendelve pillanatnyi érdekeinknek.
A holokausztra emlékezniük a magyar nem zsidóknak kéne, de ők másra akarnak mostanság emlékezni.
Nagyon szépen illeszkedne ebbe a cikkbe kiegészítésként a legutóbbi Élet menetén elhangzott Tarlós-beszéd, aki belevágta a képünkbe, hogy mi tehetünk a holokausztról. Mondta ezt úgy, hogy mindenki érezze a téren, hogy a mi= a zsidókkal. És senki nem szedte le a pódiumról…
…
Mi az hogy mi? Mit érthetett alatta?
Nem igaz, hogy a zsidók tehetnek a holokausztról /de arról igen, ha ezek után is hisznek a magyar politikusaiknak/.
Nem igaz, hogy azok tehetnek a holokausztról, akik ott álltak az Élet menetén, legyenek zsidók, nem zsidók, mert ők (többségük) akkor nem is éltek.
Ha Tarlós úgy értette volna, hogy a politikai vezetés végre szembenéz a múlttal, akkor is azt mondanám, nem igaz. Sem Orbán Viktor, sem Gyursány Ferenc, de még a Jobbik sem tehet a holokausztról. Egy mai követőjüket nem érheti vád vele kapcsolatban.
Viszont Randolph Braham szavai is ékesen bizonyítják, hogy jó tanítványok. És…olykor a tanítvány nagyobb a mesterénél.
További kiegészítés a mínuszolóimnak:
A mai Magyarországon kialakuló antiszemitizmus, húsz éves demokráciánk „terméke”.
Ehhez a termékhez járult hozzá a jobboldali zsidóságunk is, akik nem tudtak egyéni sérelmeiken – államosították a tulajdonukban lévő bankokat, gyárakat, stb. – túllépni, és a kommunista rendszert azonosították, illetve ma is azonosítják a fasisztával.
Pedig akiket csak kicsit is érintett a fasiszta-, kommunista eszme, és gyakorlat, annak tudnia kell, hogy a kettő tűz és víz.
Hasonlón nyilatkozott Natan Saranszkij is, aki 2010. szeptemberében Magyarországon járt, és amely nyilatkozatot nemigen fogták fel, tették magukévá a zsidóság közül sem sokan:
…”azt kell mondanom, hogy a holokauszt bűne teljesen egyedi, hiszen egy tudatos döntés volt, aminek az volt a célja, hogy minden zsidót kiirtsanak a világ minden országából. Ezt a bűnt semmilyen más bűnnel nem szabad egy szintre emelni.”
A zsidók nem kellettek nekik…
http://hvg.hu/velemeny/20110505_kobanyaiJanos_gyongyospata
S velük eltávozott az országból az áldás.
A cikk teljes mértékben, követi az eseményeket. Egy szubjektív témát , objektív szemszögből tárgyal, méghozzá sikeresen. Azok akik nem voltak szemtanúi a magyarországi holokausztnak, itt hű képet kaphatnak arról amit be kellene ismerni, és elfogadni történelmi tényként, mivel visszavonhatatlanul, megmásíthatatlanul megtörtént tény marad. Akarva nemakarva a Magyar társadalomnak elkell fogadnia, hogy ameddig nem jelentkezik egy uj generáció, amely elismeri az ország multbeli részességét a globális holocausztban, addig, kisérti majd a megoldatlan felelőségvállalás szelleme.
Ezt a cikket nem szabadna alulra kerülni engedni.
Mert egyre aktuálisabb lesz és egyre fájdalmasabb mindaz, ami a múlttal való szembe nem nézésből következik erre az országra.
Kérem Bartus Lacit, hogy az AN értékrendjét tükröző, s kifejezetten céljai elérésére írt írásait tegye külön rovatba. Vagy emelje ki valahogyan.
Ez az írás nem lesz a legolvasottabbak között, ma Magyarország még nem tart ott. Messze nem. S épp ezért fontos erről írni, olvasni.
Ahogy a nyilasok rémtettei csak következményei voltak a 25 esztendős Horthy-terrornak, úgy az Orbán-terrort is nyilasok fogják követni. A történelem ismétli magát, míg csak nem vagytok hajlandóak tanulni belőle. A különbség annyi lesz, hogy felgyorsult az idő, Orbánnak nincs 25 éve.
Kedves Hanna,
Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz igazad. Tulajdonképp a nyilas-terror elkezdődött, s mivel csírájában nem lett elfojtva, ezért burjánzásnak indult. Nem lenne szabad hagyni, hogy el is hatalmasodjon.
Ha jól emlékszem hős kormányzó urunk is ígért pofont a nyilasoknak…aztán mi lett a vége…remélem az emberek most hamarabb észbe kapnak mint akkor.
Kedves Jimbo, a hamarabb sem vigasztal, ha hasonló lesz az ára.
Hanna, remélem nem lesz hasonló az ára…most már tudjuk hova vezet a némaság és a tétlenség. Még azelőtt kell lépni, hogy ez az eldurvult helyzet tovább romlik. Fel kell lépni az újnyilasok ellen. Most még nincs késő….most….Nagyon kell vigyázni, nehogy ők ragadják magukhoz a vezetést.
Kedves Jimbo, az “emberek” ? Hát épp arról szól a cikk, hogy nem tanultak.
Épp azt mutatja a jelen, hogy hiába tudod te meg én, ha ők nem.
Hogyan akarsz arra vigyázni, hogy ne ők ragadják magukhoz a vezetést?
Legfeljebb magadra tudsz vigyázni.
Kedves Balag Lajos!Zsido identitas?Tulzasba vives?Bameg csak magyar lehetsz?Ez valodi kollektiv bun akar a rabszolgasag vagy ciganyuldozes,ha valaki felvallalja az identitasat akkor tuloz?
Ez GERINC cseszdmeg.
Friss beszelgetesfoszlany az 59-es villamosrol.. 2 idosebb holgy cseveg. “Te annal a kereskedonel vasarolsz?! Az egy zsido!..” Fuggony.. leszall….
Drága Hanna! Igenis, mi is tehetünk a holokauszt miatt, mégpedig azért, mert ma is félrefordítjuk a fejünket, amikor más nemzettársainkat éri atrocitás. Ha a magyar olyan gerinces és bátor nemzet lenne, mint ahogyan azt szereti hinni magáról, nem sikerült volna a németeknek 400-500-600 ezer (lehet választani, de nekem a 100 ezer is sok lenne) honfitársunkat néhány hét alatt megölni.
Ehhez egy történet. Édesanyám bátor, harcias asszony volt, szeretem azt hinni, hogy tőle tanultam a szabad gondolkodás iránti igényemet. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a csaknem teljesen tisztán róm.kat. falujában éltek-e zsidók, és mi történt velük, hiszen a második otthonomnak tekintett faluban én az ötvenes években nem hallottam róluk. Igen, volt vagy négy zsidó család, a szegények között. Őket 1944-ben elvitték. És Ti nem szóltatok, hogy miért? Hát mit szóltunk volna, az volt a törvény! Még hozzátette: a falu csendőre rendes volt, mert előző este szólt nekik, hogy ne a törvényben kijáró egy óra alatt kelljen összeszedni a motyójukat. Később ezt a csendőrt a falusiak megvédték, hogy rendes ember volt. Nem tudtam mit mondani.
Addig, amíg a mai magyarok nem hajlandók szembenézni azzal, hogy se nem különbek, se nem aljasabbak más nemzeteknél, hogy egy nemzetbe születés véletlenje nem jár együtt kiválósággal, vagy alávalósággal, addig Magyarországon mindig arathat (mint most is) a gátlástalan rasszizmus, a politikai giccsek legveszélyesebbje.
emlékszem , hazahozták a a zsidókat elpúsztitó Horty maradványait. Ausztriából béreltek halottas hintót amelyet fekete szinű lovak húztak. Lezárták a körutat és vonultak vele végig az úton. Mögöttük a politikusok ballagtak. A tv egyenes adásban adta a bús menetről a tudositást. Micsoda álszent rendszerváltás volt. Na és az alkotmánybiróság hivatkozott itélete? Sólyom volt akkor a nagy ész ott. S mi lett az eredmény , szégyenletes… Emberek elpusztitóit felmentették bűneik alól.
sajnos a magyar nép nem eléggé művelt ahhoz, h tisztán lásson. A tankönyvekből is kihagyják az igazságot.
http://www.168ora.hu/bluzone/magyar-csendorok-egy-naci-propagandafilmben-74599.html
Aki meghamisítja a történelmet,az le szeretné tagadni a multját.Ha egy nép tagadja a multját,akkor nincs multja.Egy nép akinek nincs multja,jövője sincs.
Aki a történelem hamisítása által akarna a multtól szabadulni,az a multjától szabadul. Akinek nincs multja,annak jövője sincs!Akinek elég annyi,hogy Magyar-földön Magyar-lovak Magyar-szekéren Magyar-utast visznek,annak ennyi az igénye a jövőtől!
“Talalom” hozzászólása a legkiemelkedőbb számomra – leginkább az elmesélt történet szempontjából – hisz a bizonyos számú “cselekvő” résztvevő mellett ott volt a sok passzív szemlélő.
A szembenézést itt kell keresni… és igy jutunk el “magunkhoz”.
És a jelenhez – mert megint attól félek, hogy passzív szemlélőből lesz a legtöbb.