Mexikóváros/Bogotá – Az Oszama bin Laden halálát általában üdvözlő Latin-Amerikában a múltban több alkalommal hajtottak végre célzott kivégzéseket különféle szervezetek vezetői ellen. A tapasztalatok többsége azt mutatja, hogy a szervezetek ettől még működtek tovább.
Bin Laden megsemmisítése nagy valószínűséggel nem jelenti az al-Kaida megsemmisítését is egyben, amennyiben vonatkozó dél-amerikai történésekből következtetni lehet.
Alfredo Rangel bogotái biztonságpolitikai elemző szerint egy bűnszervezet vezető személyiségének semlegesítése sem vetett véget azon nyomban a szervezet által jelentett fenyegetésnek. Rangel, aki a kolumbiai drogkartellek és lázadó csoportok kutatásával foglalkozik, azt állítja, egy vagy két felsőszintű vezető elmozdítása szinte semmin nem változtat, hatás akkor mutatkozik, amikor felső- és középvezetői szinten komoly a veszteség.
John Brennan, a Fehér Ház terrorelhárítási főtanácsadója bejelentette: az Egyesült Államok azon van, hogy a bin Laden halálával jelentkező előnyt maradéktalanul kihasználja és lehetőleg az egész al-Kaidát lerombolja. „El vagyunk erre szánva és hisszük, hogy képesek vagyunk rá”, mondta Brennan. Ezen a véleményen van Juan Manuel Santos kolumbiai elnök is, akinek hazája a hatvanas évek eleje óta harcol a marxista-leninista FARC gerillaszervezettel. Szerinte bin Laden veszte a bizonyíték arra, hogy a terror előbb vagy utóbb, de mindenképp bukásra van ítélve. „A globális terror elleni harcban csak egy út van: kitartani, kitartani, kitartani.”
Ám épp a FARC az egyik legfőbb bizonyíték arra, hogy a vezetők halála után a szervezet vígan tenyészhet tovább. Igaz, hogy a fénykorában húszezer főt is számláló Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők létszáma ma legfeljebb kilencezerre rúg, Rangel szerint a létszámcsökkenésnek nem sok köze van a likvidálásokhoz.
A FARC 2008-ban szenvedte el a legnagyobb érvágást, amikor egy hónap alatt a héttagú direktórium három tagja veszett oda: Manuel Marulanda, a szervezet legendás vezére 77 évesen szívrohamba halt bele, Raúl Reyest a saját bázisán robbntoták fel Ecuadorban, Ivan Riosszal a saját testőre végzett. Ám hamarosan mások kerültek a helyükre.
2010-ben pokolgéppel robbantották, fel a FARC legjobb katonai stratégáját, Mono Jojoyt, ennek dacára Jojoy saját osztaga, a Keleti Blokk néhány hetes zavaros időszak után magára talált, és csapásmérő ereje ismét a régi lett.
Egy parasztember, aki a FARC uralma alatti területen élt, és elveszítette a lábát a gerillák egy taposóaknájának felrobbanásakor, azt állítja, a gerillacsoport működése egy családéhoz hasonló. Ha meghal az apa, az anya veszi át a família ügyeinek intézését; ha ő is meghal, a legidősebb fiú jön a sorban, és így tovább.
Jenna Jordan, a Chicago Egyetem munkatársa közel háromszáz „lefejezéses” eset elemzése után jutott arra a következtetésre, hogy minél jobban megalapozott, minél vallásosabb és minél kiterjedtebb a banda, annál kevésbé számít egy vezető elveszítése – márpedig mindez az al-Kaidára is áll. Szakértők rámutatnak arra, hogy a mexikói drogháborúban 2009 márciusa óta összesen húsz főmaffiózót vontak ki a forgalomból, aminek egyedüli eredménye az erőszak mértékének látványos megnövekedése volt.
Példaként emlegetik Arturo Bertrand Leyva drogbáró letartóztatását, ami után szervezete több kisebb részre oszlott és minden korábbinál agresszívebben lépett fel; de nem javította a statisztikát Edgar Valdez Villarreal, a Beltran egyik főnöke, vagy Ignacio Coronel Villarreal, a Sinaola keresztapája megölése sem: haláluk után hatvan százalékkal több erőszakcselekményt követtek el Mexikóban.
Ellenpéldát Peruban szoktak emlegetni, ahol még 1992-ben fogták el a maoista Sendero Luminoso (Fényes Ösvény) terrorszervezet vezetőjét, Abimael Guzmánt. Ez egyben a Sendero Luminoso végét is jelentette – noha évekkel később a szervezet ismét jelentkezett, bár teljesen más felállásban és harcmodorral éledt újjá
