Vas István, a költő születésének centenáriumát nemrégiben ünnepeltük, azaz ünnepeltük volna, de a hegedűszót tompította némely emlék hangfogója. Vas István a kultúrát irányító pápa, Aczél György születésnapjára írt köszöntőt az Élet és Irodalom címlapján. (1987. szeptember. 4.)
György, igyekezzünk! Tenni, amit lehet, addig, ameddig.
EJ, de ne búcsúzzunk! Még szép napok állnak előttünk
Míg lélegzeni bírunk, jobb s okosabb, ha remélünk.
Azt mondom hát, és mindegy, hogy hiszel-e vagy sem:
Konzulom, édes öcsém, áldjon s éltessen az Isten!
Akik a múltat egészében akarták lenyelni, azoknak a torkán akadt ez a vers, s persze az, hogy Aczél kétszobás lakásában nem igazán sűrűn, de bizonyos gyakorisággal vendégeskedett Vas István és felesége, a szentendrei festő, Szántó Piroska, sőt Aczél is felkapaszkodott a Groza rakparti otthon Vas István könyveivel zsúfolt lépcsőin, s eltűrte az agresszív Cyrano nevű cica tolakodását, lenyelte a kőszegi katonaiskola neveltjének, Ottlik Gézának csípős megjegyzéseit.
Szántó Piroska és Vas István a barátkozás géniuszai voltak. Szorgosan építették a hidat az egykori Újhold kör nagyjaival, Pilinszkyvel, Nemes Nagy Ágnessel, Lengyel Balázzsal és az újakkal, Juhász Ferenccel, Nagy Lászlóval. A táborok között nem volt átjárás. Az egyetlen ösvényt hosszú évek munkájával Vas István építette. Jelképes, hogy a személyi kapcsolatot a háború alatt a gödöllői tűzoltó-parancsnok és bridge-bajnok Ottlik „Cipi” biztosította. A magyar irodalom rászorult a mindenkori tűzoltásra.
Vas István volt az a ritka madár, aki kilépett az Írószövetség pártszervezetéből, az Egypártból. Ezért természetesen mellőzték, betiltották. Az öreg és beteg Heltai Jenőt rávették, hogy bevádolja Vas Istvánt egy Molière fordítás plágiumával. Állítólag hatvan rímet elorzott tőle Vas az új fordításhoz.
Ezidőtt Aczél György, a lehetséges patrónus börtönben ült a Rajk per valamelyik elágazásában. Akkoriban nagy hálóval fogták a gyanúsítottakat, a szerepeket később osztották, ki lesz az elsőrendű, másodrendű vádlott. Aczél perében az egyik vádlottat emberi fekáliával etették, s az ítéletig alig tudták életben tartani a súlyos fertőzés gyógyításával. Aczélt elébb a cionista összeesküvés lehetséges szereplőjének választották ki, ám Sztálin halála után ez aktualitását vesztette. Van másik, mondhatta a perek nagy rendezője, Rákosi Mátyás, vagy Péter Gábor, az ellenállási mozgalomban Aczél társa.
Valóságos történelmi balszerencse, hogy Aczél György, a kultúra-pápa egyazon decemberben hunyt el Vas Istvánnal. Özvegyének, Szántó Piroskának alig sikerült megszerveznie a nagy költő állami temetését, mert a nemzeti sírkert alkalmazottai Aczél György dolgát intézték. Aczélról az terjedt el, hogy Bécsben szenderült el örökre, hazahozatal, intézkedés. Ám ez nem igaz. Aczél a saját otthonában halt meg, ritka betegségben. Ám ez mindegy volt. Az igazság az, hogy 1991 telén a bukott hatalom örökösei nemigen tudtak mit kezdeni egyik halottal sem.
A végzetes egybeesésnek, az esetleges találkozásnak, a túlvilágba vezető úton, Charon ladikján, voltak előzményei. Szántó Piroska, a festő, ahogyan akkoriban a szójárás emlegette, a munkásmozgalom régi harcosa volt. Már az 1932-es, a fiatal Rajk Lászlóhoz köthető „diák-összeesküvésben” börtönbe került. Részt vett a szocialista művészcsoportok munkájában, a rendőrség által betiltott, a Vasas szakszervezetben megnyílt kiállítás szervezésében, egymaga csikarta ki a Magdolna utcai termet a Népszava akkori szerkesztőjétől, Szakasits Árpádtól.
„In illo tempore”, (Szántó Piroska szavajárása), abban az időben a szocialistákhoz húzni erény volt, később hozzásegíthetett a túléléshez. Jorge Semprun a De szép vasárnap! című emlékiratában leírja, hogy a németországi Buchenwaldban a kommunista foglyok földalatti szervezetének hálója fenntartotta a tagokat, könnyebb munkára osztatta be őket. Hasonlóképpen volt ez Budapesten. Hamis papírokat szakszervezeti nyomdászok gyártottak. Vas István, Szántó Piroska és Radnóti Miklós társaságába Major Tamás, a színész hozta magával egykori asztaltársaságát, a szavalással és színi munkával kísérletező Appel Henriket. Major, és az Aczél nevére magyarosított Appel, hamis iratokat szereztek a bajbajutottaknak, a munkaszolgálatból Aczél váltotta ki Vas Istvánt.
Szántó Piroskát a lakásába fogadta be a korábban cionista, majd illegális kommunista Aczél „in illo tempore”, azokban a valószínűtlen időkben, amikor Kiskunfélegyházáról származó árva leányok, Panni és Piroska bujkálásra kényszerültek.
A történet, melyet Piroska írt meg később, eléggé zavaros. Aczél túlságoson veszélyesnek tartotta azt a lakást, ahová Pannit és Piroskát költöztette. Ő maga odébb állt. Piroska összebarátkozott a szomszéd nyilas nővel, aki egy egész nyilas kompániát szervez a házba, azokkal iszik a két lány. A főnyilasnak tán civil ruhát is szerezne Piri, de az hősi halálra készül az oroszok géppisztolya által.
Jó a sztori, de csakis, mint sztori jó, roppant lekerített, mint a született mesélő és Jókai Mór műveit kívülről tudó Szántó Piroska mesélte. Aczél állítólag csendőregyenruhában segített papírokat hamisítani: erre egyre többen emlékeztek akkor, amikor, a pesti okos gyerekek szavajárása szerint, a művelődési miniszter első felettese volt.
Szántó Piroska csodálatos festő, páratlan grafikus volt, aki addig élt jelentős írók között, amíg felcsapott maga is írónak. Mindenki ájuldozott, hogy még ezt is tudja, macskákat nevel, ellátja amúgy zseniális férjét, akitől az önéletrajziság ihletét is elleste.
Ebben az önéletrajzban én is szerepelek, az egyik pillanatfelvételen roppant kedvezően, mint a művészházaspár jó szerencséjének apró heroldja. Az volt a szerencse, írja Piroska, hogy Ungvárinak megfájdult a térde, s a sportolástól a dramaturgia felé fordult, s így működött közre az Egy szerelem három éjszakája című Hubay – Vas István – Ránki György alkotta musical létrehozásában. Azt is hozzátette Piroska, hogy én valaminő beutalót szereztem nekik Tihanyban, ahol a színmű csakugyan remekmívű dalszövegei születtek.
Azt a beutalót persze nem én szereztem, abban nekem akkoriban módom nem volt. Hivatásos sportoló sem voltam, legfeljebb amatőr. Sí- és teniszbajnokságokon vettem részt és ott sem az élvonalban. Piroska kedvessége juttatott nekem szerepet a Musical című emlékezésben.
Az Egy szerelem három éjszakája musicalnek a születésére mindenki másképpen emlékezett, nekem pedig sohasem szottyant kedvem a mások emlékképeinek kiigazítására. Ezért csak egy-két szót.
A főszerepet itt is Aczél György játszotta, aki szíve szerint betiltotta volna a Petőfi-színház bemutatóját. Aczél szíve helyén ekkor már egy politikai kakukkos-óra ketyegett. Vas István és Szántó Piroska, más-más vonalon régi ismerősei voltak, abból a háború előtti életből, amelyet a legszívesebben eltemetett volna. Hajdanán ő kereste fel Vas Istvánt, hogy elszavalná egyik versét. Szántó Piroskával mozgalmi kapcsolata is volt egykoron, a bújtatásáról nem is szólva.
A múlt eltemetésének másik oka a hajdani cionizmus volt. Ez igazából az egyik mozgalomnak a másikkal történt, ma már magyarázhatatlan összefogására emlékeztetett. Aczélnak pártfeladata volt a sómér, azaz a szocializmusra hajló cionistákkal ápolt kapcsolat. A sötét időkben a nácizmus elleni harc élvonalában harcoltak a pénzzel és összeköttetésekkel rendelkező cionisták.
Sztálin antiszemitizmusa, Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, azaz a sztálinista négyes-fogat öntagadó, minden zsidóban trockistát szimatoló klausztrofób kultúrájában igazából alig lehetett helye Appel Henriknek, azaz Aczél Györgynek.
Eltagadásra érett volt a hatvanas évekre az is, hogy Aczél maga is kitért a zsidóságból, s betért katolikusnak. Keresztapja nem volt más, mint Radnóti Miklós, aki ugyan már a bori rézbányákban senyvedett, mire az egyházi aktus megtörtént, de korábbi jelenléte a processzusban ezt lehetővé tette.
Az a bizonyos musical, amelynél térdfájásom ellenére közreműködtem, egy költő háborús nyomorúságáról szólt, s nem volt benne nehéz ráismerni a keresztapára, Radnótira. Ez aztán kényes emlékeztető volt, kivált a számos katolizált költőre és íróra, így a mártírhalált szenvedett Sárközi Györgyre, a katolikusnak született, zsidóként meggyilkolt Szerb Antalra, aki Szerb Antal Kristóf néven jegyezte korai tanulmányait, Sík Sándor piarista papra, akinek a testvére a kommunista Sík Sándor volt, a moszkovita későbbi külügyminiszter.
Aczél Györgynek tekintettel kellett lennie özvegy Radnóti Miklósnéra, azaz Fifire, aki hosszú életében Radnóti zsidóságára történő minden utalást elutasított.
Aczél Györgynek nyomós okai lehettek a betiltásra. Itt sem a részletek az érdekesek. Csak az, hogy végül mégis engedélyezték a bemutatót. Először Piroska hívta fel a nagy inkvizítort, a maga kiskunfélegyházi stílusában, amit a munkásmozgalmi tapasztalat csiszolt érdesre. S azzal zsarolta a régi barátot, hogy mindenkinek elmondja a kulturális pápa előéletét, azt is, hogy kőműves-segéd volt, meg effélét. Aczél kinevette a zsarolást.
Végül Aczél adott még egy esélyt. Valaminő vidékről szerzett parasztkolbász vacsorára hívta meg a darab rendezőjét, azt a Szinetár Miklóst, akit állítólag gyermekkorában a térdén lovagoltatott, valamint azt a Vas Istvánt, akit ő szabadított ki abból a munkaszolgálatból, amelyikbe Radnóti, a darab álcázott főhőse belehalt.
Piroska emlékezete szerint Vas István hajnali négykor ért haza, győzedelmesen, mert Aczélt kifárasztották és engedélyezte a darabot.
Ez nem volt ilyen egyszerű. Azt írja Piroska: „Ungvári önérzetesen biztat és vigyorog a híreken…” A háttérben ugyanis én is megvívtam a magam harcát a színházi főosztályvezetővel, ezért vigyorogtam. Aczél ugyanis sohasem döntött egyedül: megosztotta gondjait a beosztottjaival, ami annyit jelentett, hogy önkényesnek rémlő elhatározásait a megfelelő véleményekkel fedezte le.
Árulónak nyilván nem ő szemelt ki. Mindenesetre nemcsak Piroska zsarolta Aczélt, hanem engem, a legkisebbet is naponta hívtak telefonon, hogy ezt meg azt húzzam ki, írjam át, s végül tegyem lehetetlenné a bemutatót. A sportból elsajátított szlalomozásnak itt vettem hasznát. A főosztályvezető közölte, hogy ha megtartjuk a premiert, kirúgnak. S ekkor én kibújtam a vörös kapun a kékbe. Nem feleltem, mintha meg sem hallottam volna a fenyegetést.
A premieren ott volt Aczél, Benke Valéria miniszter, a legsüketebb kulturális csinovnyik a magyar művelődés történetében (hiába volt egyik főtanácsadója egykoron Avar János), s az én főosztályvezetőm, a háború előtt taxisofőr. A hatalmas sikertől mindenki megenyhült. Az ünneplésben nem vettem részt, s nemcsak azért, mert senki sem hívott. Egy szép statisztalánnyal voltam elfoglalva az én magán darabomban, amelyet három szerelem egy éjszakájának kereszteltem el.
A színház két év múltán elbukott és én elkezdtem a több évtizedes vándorutat a kulturális vadonban. Aczél egyedül nekem nem bocsájtotta meg az Egy szerelem három éjszakáját. Sokáig reméltem, hogy neki küldött könyveimért cserébe engem is meghív vacsorára, de oda csak Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Ottlik Géza jutott be. Nem jutott nekem a parasztkolbászból. Megelégedtem azzal, hogy nyári hétvégeken ott lehettem Vas István és Szántó Piroska szentendrei kertjében. Ott ismerhettem meg az akkori demokratikus ellenzék egy-egy kiválóságát, így Solt Ottiliát. Védőszárnyait Vas István sokakra kiterjesztette, mágnesként vonzotta magához a fiatalokat, bölcs tanácsokat osztott Aczél kitagadottjainak. Kenedi Jánost, szamizdat lapok szerkesztőjét, szinte a fiává fogadta.
Élni alighanem könnyebb volt Aczél György korában, mint vele egyazon hideg decemberben meghalni.
