New York – A Carolina Hurricanes 6-2-es vereséget szenvedett hazai jégen a Tampa Bay Lightning ellen, így eldőlt, hogy a New Jersey Devilst 5-2-re legyőző New York Rangers lesz ott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2010/11-es szezonjának rájátszásában.
A Rangers playoff-álmai tavaly, az alapszakasz utolsó mérkőzésén semmisültek meg Philadelphiában. Egy ehhez hasonló drámai búcsú idén is kinézett, a New York-i gárdának ugyanis már nem volt elég a Devils legyőzése, a még szintén esélyes Carolina Hurricanes botlására is szüksége volt. Eric Staalék később fogadták a Tampa Bayt, és győzelmük esetén – a Rangers meccsétől függetlenül – elcsíphették volna a keleti főcsoport még rájátszást érő nyolcadik helyét.
Ennek megfelelően a “Let’s go Lightning” csatakiáltástól volt hangos a Madison Square Garden, ám 20 percnyi játék után úgy tűnt, a floridaiak segítsége is kevés lesz az üdvösséghez. A Devils ugyanis jól kezdett, Ilja Kovalcsuk révén már 2-1-es előnybe került, sőt, növelhette is volna a fórt, ám Henrik Lundqvist kapus bravúrral állta a sarat.
“Nagyon fontos része volt a játéknak, hogy csak egygólos hátránnyal fordultunk a második harmadba”, nyilatkozta a Rangers-mester John Tortorella. “Nem hinném, hogy bárki összetört volna. A folytatásban úgy játszottuk, ahogyan kellett, s végül megtaláltuk a győzelemhez vezető utat.”
Wojtek Wolskinak köszönhetően már az egyenlítésre sem kellett sokat várni, innentől pedig már esélyük sem volt az Ördögöknek. Ryan McDonaugh és Brandon Prust még a második etapban, míg Vinny Prospal a záróharmadban mattolta Brodeur kapust (5-2), ezután pedig a bizonytalansággal tarkított várakozás ideje következhetett.

A már biztos playoff-résztvevő Tampa viszont igen hamar eloszlatta a kétségeket, miután a liga egyik legjobb támadósora nagyon bekezdett a Carolina otthonában. Dominic Moore góljával már a hetedik percben vezettek a vendégek, majd még ugyanebben a játékrészben, előbb Vincent Lecavalier, majd Steven Stamkos talált be egy villámgyors kontra végén.
A téthez mérten rendkívül idegesen játszó Carolina 4-0-nál ütötte első góljait, de Simon Gagne és Martin St. Louis ezekre is válaszolt – a 6-2-es vendégsiker így a Canes szezonjának végét, egyúttal a Rangers playoff-tagságát jelentette.
NHL, alapszakasz, eredmények










