Budapest – Egyre szembetűnőbb, hogy a szokatlan megoldások kormányát zavarják a gazdasági kérdések. Ingoványos terep ez nekik, s látszik rajtuk, hogy bizonytalanul mozognak a számukra idegen talajon.
Az év hátralévő részében is rögtönző kormányzati gazdaságpolitikára lehet számítani, mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. Eddig a Fidesz alapvetően a közjogi kérdésekkel volt elfoglalva, a gazdaság első pillanattól kezdve egyfajta kényszert jelentett.
Amikor Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben előadta a terveit, az Európai Bizottság elnöke ezeket igen hűvösen fogadta. José Manuel Barroso elmondta, hogy szigorúbbak lettek a feltételek a görög válság miatt, amit aztán az ír és most már a portugál is követett.
A közgazdász úgy vélekedett: ettől kezdve a magyar kormány folyamatosan fut a saját árnyéka után. Hiszen nekik egész más elképzeléseik voltak: nagyobb hiánnyal, enyhébb szociálpolitikával, elnyújtottabb intézményi változásokkal akartak kormányozni. Ezzel szemben mindenképpen meg kellett őrizni, hogy a hiány azon a szinten legyen, amelyet az előző kabinet egy egészen más gazdasági filozófia alapján elfogadott – emlékeztetett a Corvinus Egyetem tanára.
Csaba László rámutatott: mindennek érdekében hónapról hónapra hoztak intézkedéseket, ami a mai napig jellemző. Például a befagyasztásnak indult 250 milliárd forintot tartósan zárolták, és hasonló a helyzet a tizennégy havi nyugdíjjárulék átutalásával is. A lényeg, hogy rövid távú intézkedések követik egymást, amelyek alapvetően a gazdasági egyensúlyt és a külföldi befektetők megnyugtatását szolgálják. Így pedig még várat magára az a fajta távlatos gondolkodás, amely a Fidesz-közeli szakértők jelentős részét jellemezte az ellenzéki időszakban – hangsúlyozta a közgazdász.
Az előirányzott államháztartási hiány tartása is számos intézkedést hozott, amelyekről a kormányfő azt mondta: egy részük konvencionális, más részük pedig nem az – idézte fel Csaba László. A szakember kifejtette: konvencionálisnak tekinthető, amikor fűnyíró elv szerint mindenkinél mindent befagyasztanak, még az önkormányzatoknál és a legkevésbé versenyképes intézményeknél is. Ezekhez kapcsolódnak a nem konvencionális lépések, mint a válságadó vagy az árak befagyasztása, vagy az egyes területekre, illetve gazdasági szereplőkre vonatkozó intézkedések – fűzte hozzá.
A közgazdász úgy látja: ezekből rövid távon tartható költségvetési egyensúly összeállhat, fenntarthatóság viszont nem. Az, hogy hol az egyik bevételi tételt támadják meg a bíróságokon, hol egy másikat, arra utal: ez a költségvetés nincs oly módon megalapozva két-három évre, hogy már csak a részleteken kellene gondolkodniuk. Ezért további rögtönző politikára lehet számítani az év hátralevő részében – összegezte Csaba László.











Igen! Napjainkban már nem csak negálni , kivonulni kell,mint korábban. Ehhez elég volt “valami”, ami úgy látszik még a hatalom birtokában sem áll rendelkezésre . Ez a felelős hozzáértés ,aminek birtokában kellene gondolkodni,cselekedni -DOLGOZNI !!! Van egy orosz közmondás ,ami arról szól -” A rossz táncost még a parkett is zavarja ! “T
Ha ma a bankbetétemet fogyasztom le nullára, utána a nyugdíj előtakarékossági biztosításomban lévő pénzt veszem ki, és az életbiztosításomat is idő előtt felmondom, és a pénzt felélem, valamint a hitelkártyámmal a jövő havi fizetésem is el van költve, és fizetnem kéne a lakás-, autó-, TV-, mosógép-, adósságrendező hiteleimet, akkor holnapután mit fogok enni?
Ez a cikk kb arról szól, hogy a kormány ezt teszi országos szintre emelve.
Szerintem az urológus doki vághat Matolcsyhoz hasonlóan értelmes képet, amikor a páciens anusába benyúlva annak prosztatáját tapogatja…
De az legalább nem tesz kárt!
Dr. Dolmány Ferenc!
Köszönöm a mondást. Nem ismertem, de nagyon találó!
Nekem Matolcsyék gazdaságpolitikájáról az a bizonyos csodarabbis vicc jut eszembe, amikor Kohn libái a rabbitól kapott hülyébbnél hülyébb gyógymódok ellenére is mind elpusztultak, mire a rabbi az együttérzése kifejezése helyett azon szomorkodik fennhangon hogy “milyen kár, mert még számtalan jobbnál jobb ötletem lett volna!”
Ugyan kérem, ha a kormány dolgozna, nem érnének rá pénzt keresni. Amíg a lakosságtól van mit elvenni, addig nincsen szükségük másra. Amikor meg már lenulláztak önmagukon kívül mindent és mindenkit, akkor úgyis el lesznek zavarva. Persze nem akárhogy, hanem a legvéresebb polgárháborúval. Mert orbánnak sikerült elérni, hogy a magyarok úgy gyűlölik a magyarokat, mint rajtuk kívül senki más. – bennünket. Pedig orbán mindet megtesz azért, hogy közelben – távolban mindenki haragban legyen velünk.
A legelkeserítőbb az, hogy az első Orbán kormány pökhendiségét, cinikusságát,és a gazdagokat támogató politikáját már tapasztalhatták a magyar emberek, le is váttották őket, hiába SIRT szeény Egerszegi Krisztina a két forduló között. Pedig akkor Torgyán és a MIÉP segítségével “csak” egyszerű többségük volt. Miért nem érezték meg előre a “zemberek”, hogy ha 2/3-uk lesz, akkor aztán elszabadu a pokol? Mikor ébred fel a félrevezetett többség, hogy az addig is kevésből elvettek, és odaadták az addig is nagykeresetűeknek Csak egy példa: Orbán ezáltal 518 ezerrel visz haza többet, és még a népet kéri, hogy adakozzanak az ország adósságállományának csökkentéséhez? És egy ellenpélda: Gyurcsány és Bajnai egy fillért sem vettek fel, hanem alapítványoknak utaltatták, hogy a rászorulóknak segítsenek. Én nem vagyok vallásos, de ők állítólag azok Akkor majd hogy számolnak el az Istenükkel???
Nem a zemberek az okozói annak, hogy az orbánizmus túlhatalmat kapott, hanem az értelmiségnek az a része, akik pogányok, nem ismerik a Bibliának azt a fejezetét, ami Isten parancsát tartalmazza a vezetők, az “őrállók” részére. Érdemes elolvasni még az egyházak őrállóinak is Ezékiel 33 fejezetét. Leginkább ők, a képmutató keresztények vezetői a felelősek, hazánk jelenlegi és jövőbeni állapotáért. Kikerülnek az élet könyvéből.
A kormány megbukottt.
Csak még nem tudja. Akkor bukott meg amikor azt hitte egy blöffel át lehet verni mindenkit és a hiánycélt önkényesen lehet 8-9 %-ra emelni. Nem lehet. A kanosszát azóta járja és egyre mélyebben süllyed a megszorítások mocsarába. Ideig-óráig meg lehet úszni. Lopással. Nyugdíjkassza, 16 % szja val lopni a munkavállalók többségétől. Dollárkötvény kibocsátás 200 millárd forinttal drágábban, mintha az IMF-től vennénk fel, most eurokötvény kibocsátás várhatóan rohadt drágán. . Kamu terv Széll Kálmánról elnevezve. 3,8 % helyett 4,2 % Március végéig az éves hiány 108 %-a.
De egyszer csak rácsapnak a kezükre. Ne lopj. Ne hazudj. Ez nem keresztényi dolog, mint ahogy a szószékeden hírdetik. És akkor vége.
Megjegyzem akkor lép életbe az új alkotmány, a diktatura .alkotmánya .
Ha hagyjuk.
Rákosi idejében létezett egy meglehetősen izzadságszagú műfaj: a párttörténeti operett.
Most is kellene komponálni egyet a FideSS-ről. Az lehetne a címe, hogy “Erköcsi hullák hajnala”. Ősbemutató a Nemzeti Színházban – természetesen valamelyik nagy nemzeti ünnepünkön -, hatalmas csinnadratta, médiasakálok és celebmacák tömege, stb, stb.
Extrém intézkedéseivel a kormány egyre többször avatkozik bele a piac működésével, miközben köddé váló akcióprogramokat és homályos távlati ígéreteket tesz. A piac szereplői azonban nagyon bíznak a populista ígéretekben, ellentétben az előző kormányokkal, amelyek viszon közgazdaságilag rendkívül megalapozott intézkedésekkkel igyekeztek elhárítani, hogy az ország csődbe jusson. Úgy látszik a tőke, természeténél fogva jobban bízik a demokratikus fékeket lebontó, 2/3-os hatalomban, mint a demokratikus játékszabályokat betartó kormányokban. A demokratikus fékek , és egy anarchikus állapotot teremtő ellenzék ezek szerint nagyobb kockázatot jelent számukra, mint a jogállam alapnormáinak felrúgása.
Láthatnánk Selmeczi Gabikát valami méregdrága Versace vagy Dior estélyiben… :p. Vona Gábort meg Versace díszmagyarban.
Kedves Gugyerák! A prosztata vizsgálat az az, amikor a doktor a páciens háta mögé áll és vizsgálat közben mindkét kezét a vállára teszi? Milyen értelmes képet vágna ehhez Matolcsy? Vagy mégse? Mostanában olyan bizonytalan vagyok.
Mikó lesz mán Orbán bácsi és Obama bácsi közös kávézása a szép nagy házikóba?
A szemek mindent elmondanak.Aki nem képes valaki szemébe nézni ott bennem felvetődik a lopás gyanúja.Hazudik hazudik s hazudik ez meddig türkjük?A magyarok nem birkák nem hülyék csak a düh a bosszú rossz tanács adó, ezt előre lehetett látni aki nem látta mára már a saját bőrén érzi.Ne feledjük a tények magukért beszélnek.Van mit szégyelniük a saját haveri kör segitése adózás gyerekek után járó kedvezmények ,képviselők bér emelése a sorra napvilágot látó vissza élések…stb stb sok sok demokráciát tipró események láncolata vezet oda hogy ennek az országnak ki kell állnia magáért mert itt nyugalom nem lesz amíg a Fidesz párt létezni fog!