Budapest – “Úgy döntök, összekötöm a kellemest („Együtt-lét” kiállítás) a hasznossal (Demokratikus Charta demonstrációja), és kisétálok a Kossuth térre” – Iványi Margit helyszíni riportja.
A napos, kissé hűvös időben a szokottnál többen bukkannak felszínre a metróból. Egyébként is nagy a zaj, a nyüzsgés. Rendőrautók strázsálnak és cirkálnak a környéken, majd egyenruhás menetelők jelennek meg. A szakszervezeti tüntetők vonulnak előttem hosszú, tömött sorokban. Kerepelnek, szól a sziréna.
Kényszerítem magam, hogy továbbhaladjak. Az Országház előtti zöld szőnyegen megtalálom a szabadtéri fotókiállítás képeit. Jólnevelten nézegetni kezdem őket.
A hivatalos szöveg szerint „az Országgyűlés 2010. július 12-én »Együtt-lét – hagyományos kultúrák együttélése« címmel nemzetközi fotópályázatot hirdetett”.
A képek egész jók. Úgy tűnik, a szövegben megfogalmazott „nemzeti közösségek hagyományainak megőrzése” kapta a legnagyobb hangsúlyt, amit a kiválogatott alkotások szépiaszerű színhatással, elhagyatott helyszínekkel, látható „időutazással” próbáltak megragadni. Kissé lehangol, hogy Nagybörzsöny is (ahol nemrég jártam) olyan a képeken, mint egy sáros, múlt század eleji település, holott az összkép azért nem ilyen lepukkant.
A jobbára Vajdaságban, Erdélyben, Felvidéken, Muravidéken (azaz Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában) készült felvételek uralják a terepet. A Magyarországról érkezett (legalábbis ide kiválogatott) alkotásokon a „nyócker” dominál, nem tudom, példaadó vagy elriasztó célzattal („józsefvárosi romák öröme” – fogalmaz Ódor Bálint európai ügyekért felelős helyettes államtitkár a www.eu2011.hu-n).
Tizenegynéhányan nézelődnek még itt rajtam kívül. Köztük akadnak külföldiek, mellettem egy pár „szakmai távolságból” méregeti és angolul fejti ki véleményét a furcsa, hajóvontatókat idéző képről. „Hódegyházi halászok”, olvasom, amint közelebb lépek. Csüggedtséget érzek a sok, megfeszített munkában elhasználódott ember és állat láttán, a múltba fordulás áporodott levegőjét érzem megint. Két, feliratos mellényt viselő fiatalember siet el mellettem. „Ott ülnek bent, aztán tömik a zsebükbe a pénzt” – int egyikük a Parlament felé.
Egyre sürgetőbb a dobolás a hátam mögött, de igyekszem uralkodni magamon. Megéri, mert megtalálom a kedvencemet: Reviczky Zsolt képén loncsos kuvasz áll szinte vigyázzban a fehér terítővel letakart, gyertyás asztal előtt. Körülötte áhítatos tömeg, lehajtott fejjel. A kutya tekintete feszülten szegeződik a kenyeret szegő kézre. „Igazhitűek…” így a cím, s én önkéntelenül arra gondolok: talán tényleg az ebek hite, bizalma a legigazabb.
Ekkorra rózsaszín, fehér füstfelhő kanyarog a fejek fölött. A szakszervezeti tüntetők a Parlament felé tartanak, én pedig engedek a belső ösztökélésnek, és a jobbára őszbe csavarodó tömeggel elindulok a Batthyány örökmécseshez. Az Együtt-lét kimerevített tábláitól az együttlét lüktető valóságáig csak pár utcányi a távolság.
Leleményes kereskedő bódéja mellett haladok el, valaki éppen perecet és bort kér, egy ezres lesz, hallom. A kapualjban tolókocsis férfi ül, térdén diktafon.
Néhány asztalon Gyurcsány Ferenc új könyve, azt is vehetünk, nemcsak perecet. Van rá kereslet, tagadhatatlan.
A színpad előtt sokan tolonganak, de mintha nem lennének annyian. Tízezreket vártak pedig.
Elöl óriási kivetítő, erről a majd kétórás rendezvény során több értelmiségi is szól hozzánk (itt megnézhetik: http://charta.info.hu/hirek). Szeretem, tisztelem őket, de kicsit sok. Igazi intellektuális tüntetés egyébként ez. Hosszú körmondatok, vájt fülűeknek való példálózás, de általában veszik a résztvevők (az „élőben” elhangzott beszédek meg itt: http://charta.info.hu/esemenyek).
Közben bejutok a kordon mögé, gyorsan megkérdem Gyurcsány Ferencet, nem túlzás-e, hogy a könyveit árulják itt, nem vetődik-e fel majd némelyekben, hogy gyurcsányista táborszervezés zajlik? A Demokratikus Koalíció adománygyűjtéshez használja a könyveket, feleli, és mindegy, mit csinál, a kormánypárt és környezete ezzel a váddal mindig megtalálja.
Oláh Ibolya is ott ácsorog szürke szövetkabátban. Rekedtes hangján nevet, mikor tudni akarom, miért jött el. „Jaj, életem, miért, őszintén megvallva nem érdekel a politika, nem is értek hozzá. Csak szóltak, Ibi, lenne egy alkalom, hallani szeretnék az emberek a Magyarországot. És eljöttem.” Ideges lesz, mikor azt kérdem, mitől függ, hová megy el. „Nehogy elijeszd”, súgja oda Dobrev Klára, így nem faggatom tovább.
A legvégéig várni kell a fellépésére. A technika bedöglik, így a capella énekel. Minden benne van. Muszáj indulnom. A Himnusz már a hátamon ér. Néhányan megállnak az utcán, a Parlament felől tiltakozók skandálását hozza a szél. De szép is így együtt…
Nos, azért Oláh Ibolya és a Himnusz között volt egy kis Gyurcsány-beszéd is, jó lassan sétálhatott a szerző. ha az azt követő himnusz “a hátán érte”
Őszintébb lett volna leírni, hogy Gyurcsány beszédét a hátára sem kívánta, miért kell így elkódolni?
De sebaj, mások viszont alaposan kivesézték. Már nem a himnuszt!
@kekec – A “riport” nem dokumentum, hanem egyéb irodalmi alkotás, ahol az események sorrendje tetszés szerint módosítható