Ronai and Ronai
AMERIKAI

Éger István nem olcsó, de neki nyilván megéri 2011. április 10. vasárnap 7:16

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Éger István nem olcsó, de neki nyilván megéri

AN/Lapom.nolblog.hu/MTI – Megtört jég, és a Magyar Orvosi Kamara hosszas levelezés után, ha hiányosan is, de végre elküldte Keszthelyi Gyula háziorvosnak az általa kért adatokat. Ezek szerint dr. Éger István elnök havi fizetése bruttó 1 326 000 forint + 28 750 forint cafeteria juttatás.

Januárban közérdekű adat eltitkolása miatt nyomozást indított a Fővárosi VI–VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen, miután Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kifogásolta, hogy a köztestület több törvényben előírt adatot – ezek közt Éger István elnöki tiszteletdíját – nem teszi közzé. Ezzel a kérdéssel 2005-ben már foglalkozott az adatvédelmi biztos hivatala is, és akkor a kamarai elnöknek szóló levélben közölte állásfoglalását, amely szerint Éger Istvánnak nyilvánossá kellene tennie tiszteletdíjának az összegét. Ez eddig nem történt meg.

Igaz, a tardi háziorvos továbbra is elégedetlen, mert mint azt blogjában is írja: a listából továbbra is hiányzik a költségtérítésekről szóló adatsor.

A kamarai tisztségviselők fizetsége azért is a viták kereszttűzében áll, mert az önkéntes kamarai tagság díját április elsejéig még nem fizetőket Éger István behajtással és bírsággal fenyegeti. Jelenleg is ezres nagyságrendben zajlik behajtási eljárás országszerte olyan orvosok ellen, akik legalább hat hónapja nem rendezték a tagdíjukat. A perelt összeg orvosonként 10 és 70 ezer forint között van. A behajtással fenyegetett gyógyítók azért is dühösek, mert annak idején, 2006 után sokan csak azért vállalták a tagságot, hogy demonstrálják az orvostársadalom egységét az MSZP–SZDSZ-kormányzattal szemben. Később azonban már sokan úgy gondolták, hogy erre nincs szükség. Az alapszabály pedig az, hogy ha valaki hat hónapig nem fizet, akkor a kamara kizárhatja a tagjai közül. Ám a nem fizetőknek a tagságot megszüntető határozat helyett fizetési felszólítás érkezett. S bár többen is ellenperrel éltek, a jogorvoslati fórumokon eddig az orvosi kamara álláspontja győzött.

Mint emlékezetes, a magyar országgyűlés 2011. március 7-én kelt határozatával visszaállította a kötelező orvoskamarai tagságot. Így június 1-je után csak az végezhet Magyarországon egészségügyi tevékenységet, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben.

A kötelező kamarai tagságról szóló törvény április 1-jén lépett hatályba, a munkavállalóknak ekkortól számítva 60 napjuk van arra, hogy belépjenek valamelyik köztestületbe. Ez szakmájuktól függően lehet a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vagy a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK). A köztestületi tagság kamarai tagdíj fizetését vonja maga után, amelynek felső határa a köztestület tagjaira vonatkozó minimálbérhez van kötve.

A törvény a kamarai tisztségviselők díjazásának felső határát is megszabja. Eszerint bérezésük nem haladhatja meg a kormánytisztviselőkre vonatkozó bértábla alapján megállapítható – lényegében a helyettes államtitkári fizetésnek megfelelő – összeget.

Az új szabályozás valamennyi hivatásgyakorlót érintően bővíti a kamarák szakmai, minőségbiztosítási feladatkörét, és kiterjeszti a szakmai kamarák véleményezési jogköreit. Így a jövőben ismét véleményezik a szakmai alkalmasság tekintetében a vezető állású egészségügyi dolgozók kinevezésére, felmentésre irányuló döntések tervezeteit.

Az egyeztetések során vitás pont volt a kormányzat és a kamarák között a tisztségviselők újraválaszthatóságának kérdése. A végső, törvénybe iktatott változat szerint a teljes körű kötelező kamarai tagság életbe lépése után bármely tisztségviselő további két ciklusra újraválasztható.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter (de szép név ez!) tavaly december 23-án nyújtotta be javaslatát arra vonatkozóan, hogy ismét állítsák vissza az egészségügyben a kötelező kamarai tagságot, amelyet 2006-ban töröltek el.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Éger István nem olcsó, de neki nyilván megéri, 4.7 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Azt a mindenit! Tehát az orvoslának nem a diploma, a szakképzettség, az orvosi eskü, hanem a kamarai tagság a feltétele. Hiszen, ha a végzett, hozzáértő orvos nem kamarai tag, akkor nem gyógyithat. Na és a kamarai tagdíjakból mennyit kell Éger úrnak a Fidesz láthatatlan pártkasszájába visszacsurgatni? Teljesen hülyének nézik a pacienseket? Nem fognak ettől mégtöbben elmenni az orvosok közül? Kit érdekel, csak follyo a pénz a pártkasszába. Nem véletlen, hogy egy jó, hálára kötelezett csókos a kamara elnöke.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  2. “”A kamarai tisztségviselők fizetsége azért is a viták kereszttűzében áll, mert az április elsejéig még önkéntes kamarai tagság díját nem fizetőket Éger István behajtással és bírsággal fenyegeti”"

    Milyen eszement “törvény” az amelyik kötelezi az ÖNKÉNTES befizetéseket…
    Valamikor úgy nevezték,hogy “ankét pofont kapsz. ha nem lépsz be”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  3. Éger István is egy szar alak. Most bezzeg hallgat, nem követel pénzt az egészségügynek, mint a válság közepén, az előző kormány idején.Most milyen megértő. Amíg nem kötelező egy tagság, addig nem lehet perelni ha valaki nem fizet, akkor meg kell szüntetni a tagságot. De ezek mindenre képesek, lasszóval fogják a tagokat,mert mindenki tudja, hogy egy sóhivatal, illetve fideszes fiók vállalat, nem valódi érdekképviselet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  4. Orbán András Lajos

    Egy percemberke, és végtelenül sz@ralak!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  5. Ez a kamarai kötelezés időnként a kamorrára emlékeztet, ez a helyzet Kererskedelmi és Iparkamarával is. Ha a kamara a nemzetgazdaság számára oly nélkülözhetetlen intézmény, akkor miért kormány-függő az, hogy kell vagy nem kell, kötelező, vagy nem kötelező a tagság. Köztudott, hogy Orbánnak nem csak Éger a lekötelezettje, de Parragh László a BKIK elnöke is. Ő csinált belölük elnököt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. Ebből az egész ” adom a babaruhát-nemadom a babaruhát ” játékból a következőket tudom leszűrni:
    -
    1. Az orvosok hiába tartoznak a felső-értelmiség köréhez, attól még lehetnek politikai analfabéták…és sajnos azok is.
    ( attól hogy valaki jól érti a mikróbák működését, meg nem fakad a makró-jelenségek megértésének a képessége )
    -
    2. Az orvosok igen sokat tettek az MSZP-SZDSZ kormány ellehetetlenítése érdekében.
    ( Nem lehet őket igazából hibáztatni, már akkor is nehéz körülmények között gyógyítottak és minden apró változtatás felháborítja az embert )
    -
    3.Hálából a mostani háromnegyed végleg lealázza őket.
    ( A többi értelmiségiekkel együtt )
    -
    4. Delegalább ök, orvosok elmehetnek jólkeresni külföldre, míg mi, nyamvadtak ittmaradunk.
    ( A kör bezárult )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  7. Ha ebben a talpnyaló Égerben csak egy szikrája lenne a becsületnek, a kollágái iránti elkötelezettségnek, és nem ifjú kegyelmes urunk, bölcs vezírünk s szeretett (?) nemzet(meg)vezetőnk, ormány bolseviktor anusát nedvesítené, akkor már régen főállt volna és számonkérte volna a 2. ormány kormányon az első országlásuk alatt a Magyar Orvosi Kamara elnökekéből e.ü. miniszterré emelt (dema)Gogl Árpád 1998-ban tett egy ígéretet, amit ideje lenne végre batartani! (“Az orvosoknak 400 százalékos fizetésemelést kell biztosítani!”) (Népszabadság, 2010. március 18., http://www.antsz.hu/portal/portal/online/osz_20100318.pdf)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Mindenki olvassa el még a többi 600-kamarai tisztségviselő fizetését. 3-5-szöröse egy szakorvosi fizetésnek. Botrány.600 000-1,3 millióig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. T. Gugyerák! Hogy lehet feltételezni, hogy ebben a klerikálfasiszta seggnyaló “égerban” )))))van becsület és a kollégái iránti elkötelezettség. Ez egy “fluger”, szervilis “vikifun”, aki az anyukáját is képes lenne ……….i ovi kegyeiért. Ja! és nem akadt ember (csak zember), aki orvosnak is elismerné!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  10. De mi került ezen a fotelon 600 Ft-ba???Ha valaki nem tudná, Márkus László, és Almási Éva kabaréjelenete.
    Nem tudom megfejteni, hogy mi került ezen a palin annyiba!
    Sem nem szép, sem nem okos.Viszont jó (saját) érdekérvényesítő…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. dr. dolmany ferenc

    Egy másik személy kapcsán már írtam – a lét és a tudat nagyon szoros összefüggéséről. Ebben az esetben ,ez sokkal fajsúlyosabb dolog szerintem , az adott személy közfunkciója, és az állítólagosan abbol eredő honorárium nagyságrendje miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Öregszeder,
    Kamarai tagsághoz van kötve mérnöki tevékenységek gyakorlása is. Ha nem fizeti valaki az éves tagdíjat, nem gyűjt credit pontokat, nem vesz részt kötelező képzéseken, és nem újítja meg jogosultságát 5 évente, az nem gyakorolhatja szakmáját. Természetesen ez mind pénzbe kerül, de a kamara által lefektetett mérnök napidíjakból könnyedén fizethetőek. A kedélyek borzolása érdekében a kamarai díjtáblázat: http://mmk.hu/wp-content/uploads/2009/10/MEDI2.jpg
    A kamara felhívja a figyelmet, hogy az a mérnök, aki a javasolt napidíj 60%-a alatti összegért vállal munkát, az tisztességtelenül alacsony áron viszi el a munkát tisztességes kollégái elől, így a német példa szerint akár bíróság előtt kéne felelnie, mivel minőségi munka ilyen alacsony díjért nem végezhető. Sajnos a magyar mérnökök közel 100%-a tisztességtelenül alacsony áron vállal munkát, vagy havi 1-5 munkanapra van szerződve a munkáltatójánál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Nem minden mérnöki tevékenység van kamarai tagsághoz kötve úgy tudom, az alkalmazottak pedik kamarai tagság nélkül is végezhetnek cégeknél tervező munkát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Ez teljesen igaz amit írsz, de van olyan tevékenység ami kamarai tagsághoz van kötve. Mivel adott cégnak nem lehet tervezői jogosultsága, csak a mérnöknek, mint személynek, ezért van, aki alkalmazottként is kénytelen kamarai tag lenni. Van olyan cég, aki elvárja az alkalmazni kívánt mérnöktől, hogy rendelkezzen bizonyos jogosultsággal, éppen azért, hogy a cég adott tevékenységek elvégzésére rendelkezzen megfelelő szakemberrel – ezt viszont nem feltétlenül kívánja megfizetni.
    Elnézést, hogy kommentemmel teljesen elkanyarodtam az eredeti témától!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Kedves Tibor! Látom nálam tájékozotabb vagy a kamarai tagság témában. Azonban nem győztél meg. Azt gondolom, hogy az általad felvetett mérnöki párhuzam nem bizonyítja az orvosi kamarai tagság kizárolagos jogosultságát és itt a kizárólagosságra helyezem a hangsúlyt. Leegyszerüsítve: dolgozhatsz mérnökként tagság nélkül(megszorításokkal), de orvosolni nem lehet nélküle. Ebben a formában ez csupán pénzbeszedés szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. öregszeder,
    Nem is meggyőzni akartalak. Sajnos bármelyik kamarát nézzük, elsődleges cél a pénzbeszedés. Teljesen mindegy, hogy milyen szakmát teszünk terítékre, ha valaki kitanult egy szakmát, és abban dolgozik, akkor feltehetőleg bármilyen kamarai tagság nélkül el tudná látni munkáját, de még csak credit pontos oktatások nélkül is lehet kiváló szakember. És történetesen lehet az az asztalos szakma is. Ha a mester megtanult nút-féderrel összeilleszteni deszkákat, ha tud vinklibe állítani két lapot, akkor miért kéne egy asztalos kamarának tagdíjat fizetnie, hogy dolgozhasson?
    Szóval az én párhuzamom csak arról szólt, hogy legalább annyira feleslegesen más kamarai tagságok is léteznek, mint az orvosok esetében. Az érintett szakterületeken a mérnököknél az a bizonyos megszorítás az, hogy nincs aláírási jogosultságod – márpedig kell az aláíró a tervre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. A legjobb az egészben,hogy a kamara egyik vezertője jobbik parlamenti képviselő.Ő is felvesz pofátlanul 717 ezer tiszteletdíjt.Ennyit a jobbik erkölcséről.Elmehetnek a csába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Szegény, szegény Éger!!!! Mekkorát csalódott. Nagyon bízhatott abban, hogy annak idején harcos kiállása miatt valami jobb stallumot fog kapni. És tessék! Fityiszt kapott, igaz a fityisztől. De azért van mit a tejbe aprítania!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos