Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csoda történt: elítéltek egy fideszes politikust 2011. április 28. csütörtök 18:50 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csoda történt: elítéltek egy fideszes politikust

Miskolc – Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte Gergely Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés volt fideszes alelnökét, jelenlegi elnöki tanácsadóját a megyei bíróság. A döntés szerint a politikusnak 43 millió forint kártérítést is fizetnie kell.

Gergely Zsolt azt mondta: megdöbbent az ítéleten, s fellebbez az ellen a debreceni ítélőtáblához. Közlése szerint a bíróság hatalommal való visszaélés és korrupció vádja miatt ítélte el. Kitért arra is, hogy az elsőfokú döntés miatt felfüggesztette Fidesz-tagságát.

Gergely Zsolt és négy társa ellen 2009 februárjában emelt vádat hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ (az úgynevezett ITC-székház) tervezett értékesítése kapcsán. Az ügyészség alapvetően az eladással kapcsolatos önkormányzati döntést elemezte, de más, az ingatlannal kapcsolatos kérdéseket is vizsgált. Ezt követően indult eljárás a politikus ellen.

A hajdú-bihari főügyészség akkori közleménye szerint a Borsod megyei önkormányzat 2007 márciusában döntött a tulajdonában lévő épület eladásáról. Az ingatlant felértékeltették, majd nyilvános pályázaton eladásra meghirdették. A vádhatóság szerint a közgyűlési alelnök anyagi előnyt kérve ajánlotta fel egyes érdeklődőknek a segítségét, s közreműködésével ezek a vállalkozók még a nyilvánosságra hozatal előtt megismerték a pályázati kiírást.

Az ITC székház jelenleg is a megyei önkormányzat tulajdonában van.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 7 szavazatból)
Csoda történt: elítéltek egy fideszes politikust, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Bízzunk, hogy nemsokára a többit is, s az már nem lesz csoda!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  2. A csoda az lesz, ha az ítélet jogerősé válik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  3. jogerősé jav.: jogerőssé

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Ez már nem is fideszes, miről beszélünk? Nála nagyobbakról is levette már a kezét a kedves vezér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  5. vaaki olvasson már a sorok között is! árjunk nyitott szemmel,s máris megvan a megoldás!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Ezt Hunvaldék építették be a pártba kérem!
    Aljas provokáció!!!!!!!!!!!!!!!!
    De majd Budai feltárja!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. Nincs itt semmi csoda.
    1/ Az illegitim szélsőjobbos fidesz-uralkodók falból megcsinálnak 1-2 ilyen esetet, alibinek, amire majd hivatkozhatnak
    2/ Fideszéknél se megy ez másképp: nyilván kihagyta a buliból a haverokat, a főnököket, esetleg nem adott nekik eleget.
    3/ Következő körben majd kiderül, hogy összejátszott a hazaáruló, idegenszívű ballibesekkel. (Mint a többiek is, csak azok eleget kaptak a zsozsóból, ezért ott nem esik ki a csontváz.)
    4/ Érdekes lenne tudni a későbbi fejleményét az ügynek, hogy a fentieket mennyire fogják igazolni, de a hát a magyar média sose volt olyan, hogy egy bedobott zaftos csont sorsát később tisztába tegye. Most meg a fidesz uralta média, elsőrangú manipulátorok kezében, az objektív oknyomozást, tájékoztatást olyan mélyre temeti, hogy tán soha se fog előkerülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Másodfokon kiderítik, hogy tévedtek és a bíróság megítéli neki a 43 millió forintot, mint jogos kártérítést, mert a nevét beszennyezték! Nem lennék meglepve!!
    Ettől függetlenül lehet, hogy valami változás lesz ezen a téren is??? Csak remélni lehet!! Legalább annyit, ha nem többet ártanak (lopnak) ők is!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. E-vitát az eszéért szeretem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  10. Kedves Hanna, én nem vagyok egy puszi-muszi típus, de azt kell mondanom, hogy ezért a be- (vagy ki-)szólásadért hálás vagyok, mert mosolyra gyűrődött az orcám. És ez a fajta gyűrődés nagyon hiányzik mostanában. Köszönöm :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Nincs mit, nyuszi-muszi, :) bőven megérdemelted!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  12. Kivétel erősíti a szabályt.
    ( Különben is várgyuk ki a végit )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Lehet e-Vitának van igaza …. én abban szeretnék bízni, hogy a bíróságon felébredtek az urak ….. még amíg tehetik …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Majd kegyelmet és kártérítést kap….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Az ítélet kapcsán két dologra szeretném felhívni a figyelmet:
    1. Nem igaz, hogy FIDESZ-es politikus ellen nem emel vádat az ügyészség. Emiatt korrigálnom kell, korábbi álláspontomat. Ez persze nem ebbéli véleményem teljes feladását, csak módosítását jelenti, mert sok gyanus ügy nyomozásának elrendelése kerül elvetésre.
    2. A médiának hatalmas szerepe van abban, hogy csak Hunvald, Hagyó és más MSZP politikusok ügyeit zengte éveken keresztül naponta, holott, mint a hírben is olvashatjuk, 2007 óta ugyanúgy beszámolhatott volna a fideszes Gergely Zsolt ügyéről is. Persze, őt biztosan nem vezették rabláncon a kamerák előtt, és az ügyészség sem szivárogtatott ki nyomozási részleteket rendszeresen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. “…az elsőfokú döntés miatt felfüggesztette Fidesz-tagságát.”
    Ah, milyen kellemetlen lehetett: a “lángszavú párt” nem védte meg saját kutyája kölykét! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. És most jön a költségviselés ellen elkövetett csalás büntette törvény….
    Azért arra nagyon odafigyel a tisztelt sajtó, hogy kihangsúlyozza, hogy itt elsősorban a táppénzcsalókat és az adócsalókat akarják börtönbe küldeni! Pedig az én olvasatomban ide tartoznak azok a csalók is akik két helyről vették fel a meg nem érdemelt juttatásokat. Vagy talán nem az adófizetők pénzét csalták el??? Szóval, megint a kisemberek és az politikai ellenfeleket kell büntetni, azok majd mentelmet kapnak akik a husosfazékhoz tartoznak.
    Nem bírom a jobbikot, de azért az az ötlete tetszett, hogy a parlamenti képviselőknek ne legyen mentelmi joga, hiszen, ők még annyira sem követhetnének el semmilyen kihágást, nemhogy büntettet. De hát a honatyáknak mindent szabad, még csalni, lopni és hazudni is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Tessék mondani, a régebbi székházüggyel mi van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Világosítsatok már fel, mert nem akarok tudatlanul meghalni.
    A miskolci bíróság ítélte el, miskolci bűncselekmények miatt.
    Mi a büdös ku..a köze van a debreceni bíróságnak az ügyhöz?
    Csak nem ott vannak a haverok? Az elsikáló haverok. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. És ezt miért nem közvetíti a HírTv éjjel-nappal, 2 éve, ugyanúgy mint a Hunvald pert? Na miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Az ATV is közvetíthetné!! + mindenhol ahol csak élehet,hírül adni!!!

    Ja, exfürdajcstomi mikor lesz előállítva és tomimegyes nagystílű expolgármestere meddig tevékenykedhet városa ellen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Field koncepciós eljárásról ír 2011. április 29. péntek

Tandíjat vezetne be a kormány 2011. április 28. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos