A katonai és a humanitárius segélyezési szerepek összemosása gyengíti a segélyezés hatékonyságát, ezért pontosan kell szabályozni, hogy a válságövezetekben kinek mi a feladata – hangzott el a fejlesztési szakbizottság által szervezett konferencián április 13-án, ahol politikusok és szakértők az afganisztáni, haiti, és líbiai példák alapján elemezték a kérdést.
Az ülésen felvezetésként Michèle Striffler (francia, néppárti), a fejlesztési szakbizottság alelnöke elmondta, hogy a humanitárius segítséget nyújtók munkáját, sokszor politikai és katonai akciók sodorják veszélybe, pedig a válságövezetekben mindkét fél munkájára szükség van.
Robert Kabamba, a Liége-i Egyetem professzora a Kongói Demokratikus Köztársaság példáján keresztül szemléltette, hogy ott hogyan különült el határozottan egymástól a válságkezelés első lépését jelentő katonai akció és a második lépésnek számító humanitárius segélyezés.
Ha a segélyezés kiegészíti a katonai fellépést, akkor nem tekinthető többet humanitárius segélyezésnek. Minél inkább átpolitizálódik a segélyezés, annál kevésbé hatékony – állapította meg Peter Zangl, aki az Európai Bizottság képviseletében vett részt a meghallgatáson.
Azonos terepen, eltérő célokért
Afganisztáni és szudáni tapasztalatairól beszélt Ingrig Macdonald, a Norvég Menekültügyi Tanács képviselője. Elmondta, hogy a humanitárius segélyezést végzőket nem szabad, hogy veszélyforrásnak tekintse bármelyik oldal is. A humanitárius segélyezés célja, hogy könnyítsen a konfliktushelyzet miatt veszélybe került emberek helyzetén.
A CARE International nemzetközi szervezet nevében Ester Asin Martiney azt jegyezte meg, hogy a humanitárius segítségnyújtás nem válságkezelő eszköz, ezért annak kívül kell maradnia az uniós külügyi szolgálat eszköztárán.
Farah Karimi, az Oxfam Novib képviselője szerint veszélyes, ha elmosódik a határ a politika és a segélyezés között. „Ha a segélyezés összemosódik a hadügyekkel és a politikával, akkor csorba esik a hitelességén” – mondta. A humanitárius célokat nem lenne szabad alárendelni a politikának, de nem erről tanúskodik az, hogy az európai segélyezés elsősorban Irakra, Afganisztánra és Pakisztánra összpontosul – tette hozzá.
Párbeszéd és koordináció
Martin Lacourt, a Vöröskereszt részéről elmondta, hogy nem szabad összekeverni a szerepeket. „A humanitárius segítséget nyújtók nem békefenntartók, az államok pedig nem humanitárius segítségnyújtók, de segítenek a feladat ellátásában. Ezért elengedhetetlen a koordináció és az információk megosztása” – fejtette ki.
Antoine Gerard, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala, az OCHA képviseletében szólalt fel. Szerinte egyértelmű iránymutatásokra és a segélyezés és katonai műveletek közti kapcsolat szabályozására van szükség. Emlékeztetett arra, hogy Haitin a humanitárius segítséget nyújtók csak végső esetben hívták segítségül a katonákat.
Jean-Philippe Ganascia, aki az európai békefenntartó missziót irányította Csádban és a Közép‑afrikai Köztársaságban, a katonai és a humanitárius fellépések jobb összehangolását sürgette. Arra kérte az EP-képviselőket, hogy támogassák a tagállamokat a polgári védelem szabályainak kidolgozásában.
Agostino Miozzo, az uniós külügyi szolgálat válságkezeléssel foglalkozó igazgatója elmondta, hogy az ingatag líbiai helyzet tipikus példája annak, amikor összemosódnak a humanitárius, politikai és katonai szándékok. Elmondta, hogy az EU és az ENSZ kész támogatni a humanitárius segítségnyújtókat, amennyiben önállóan, saját eszközeikkel már nem tudják ellátni a feladatot.
