Ronai and Ronai
AMERIKAI

Friscóban betiltanák a körülmetélést 2011. április 27. szerda 9:33 | AN Forrás: AP

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Friscóban betiltanák a körülmetélést

San Francisco – Egy, az eljárást ellenző csoport azt állítja, elegendő aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy a novemberi választások alkalmával kísérletet tegyen a körülmetélés betiltására. Jogi szakértők szerint azonban egy így meghozott intézkedés nyilvánvalóan nem állná ki az alkotmányosság próbáját.

A körülmetélés számos vallás értelmében parancsolat, és köztük van két világvallás, a zsidó és a mohamedán is, mindkettőnek számos híve van San Franciscóban. A circumcisio emellett teljesen elterjedt gyakorlat nem zsidó vagy muzulmán, sőt, vallástalan embereknél is, miután bizonyítottak higiénikus hatásai és a körülmetélt emberek körében nehezebben terjednek különféle nemi betegségek, köztük az AIDS.

A betiltás fő szószólója, az 59 éves Lloyd Schofield nem vitatja, hogy az előbőr eltávolítása mennyire elterjedt, szerinte azonban mégis be kell tiltani, mert „elviselhetetlenül fájdalmas és tartós változást eredményező műtét, amit akkor kényszerítenek rá a férfiakra, amikor a leggyengébbek és a legsebezhetőbbek”.

A valóságban a csecsemőkorban végrehajtott körülmetélés egy-két perces művelet, amely legfeljebb tűszúrásnyi fájdalmat okoz. A felnőttként vállalt körülmetélés körülbelül félórás, helyi érzéstelenítés mellett végzett műtét, amely után mintegy hathetes lábadozási időszak következik.

Schofield csoportja 12 ezer aláírást gyűjtött össze, ebből San Francisco választási bizottságának 7200-at kell érvényesnek találnia ahhoz, hogy kiírják a népszavazást. A javaslat értelmében tizennyolc éves kor alatt senkin nem lehetne végrehajtani a műveletet, akár vallási okból szeretné ezt valaki megtenni, akár nem, és a rendelkezés megszegőit egyévi börtönnel és ezer dollár pénzbírsággal lehetne büntetni. Az egészségügyi okból, például fitymaszűkület miatt végrehajtott műtétek továbbra is legálisak maradnának.

Schofield, aki nem hajlandó arról beszélni, mivel foglalkozik manapság, korábban különféle szállodákban dolgozott a friscói öböl környékén. Fő szövetségesének számítanak az olyan, körülmetélést ellenző csoportok, mint az Intact America és a National Organization of Circumcision Information Resource Center.

A zsidóság legmélyebb és legfontosabb parancsolatai egyike közé tartozik a brit milá, fiúgyermek körülmetélése a születés utáni nyolcadik napon (kivéve, ha egészségügyi problémák miatt a szertartást későbbre halasztják), és az ilyen esemény a család és a közösség életében a legfényesebb ünnepek közé, a részvétel pedig hatalmas megtiszteltetésnek számít. A nyolc napos kora előtt elhunyt gyermeket a sír mellett, temetés előtt metélik körül.

Az iszlám épp ennyire fontosnak tartja a khitánnak nevezett beavatkozást, az Allahnak való engedelmesség és odaadás megnyilvánulását, valamint a prófétai példa követését (mindkét vallás ősatyja, Ábrahám volt, aki elsőként körülmetélte önmagát). Férfiak esetében a mohamedán vallás szerint kötelező, elvégzése a születés utáni hetedik napon ajánlatos, de ha valamiért elmarad, bármikor pótolható, akárcsak a zsidóknál.

Jogi szakértők szerint egy ilyen jogszabálynak nem sok esélye lenne a vallásszabadság alkotmányos jogával szemben. Jennifer Rothman, a Los Angeles-i Loyola jogi egyetem professzora szerint fellebbezés esetén a kaliforniai bíróságok San Francisco városára hárítanák annak bizonyítási terhét, hogy a körülmetélés kártékony dolog, és valószínűtlen, hogy az állítás mögé kielégítő tudományos bizonyítékokat tudnának felsorakoztatni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

9 Reader’s Comments

  1. Ezt egészségi szempontból nem tudják megtámadni, csak a gyermek jogai szempontjából. Ahhoz pedig egy olyan világ kell, amelyik elveti a vallást. Ez ma, úgy tűnik Amerikától nagyon messze áll. De csak úgy tűnik.
    Ha sikerülne nekik, s esetleg egész Amerika átvenné a körülmetélés betiltását, akkor hazatelepülnének a zsidók. Minden rosszban van valami jó.
    Sőt, még össze is hozhatná az iszlámot és a zsidóságot, ami egyértelműen a messiási idők jele lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  2. Egészségügyi szempontból meg éppenséggel áldásos a dolog, nincs orvos, aki ezt vitatná. Elvitathatatlan a gyerek alkotmányos joga a minél egészségesebb fejlődéshez.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. A keresztelést is be kellene tiltani, igazán barbár dolog, hideg vizet önteni egy gyerek fejére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. És egyáltalán kitenni őket a szülés gyötrelmeinek, barbárság!
    No, meg erre a világra megszülni őket: felelőtlen ostoba, önző, cselekedet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. Mate, Ivan Tibor

    Meg egy arrogans idiota 7200 kovetovel, aki nem eri be azzal, hogy a sajat f@$@ felett rendelkezik, mindenkire kotelezove akarja tenni az ostoba meggyozodese szerinti eletformat.
    .
    Ha ragaszkodik az eloborehez, tartsa meg maganak – a hulye velemenyevel egyutt.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  6. Ez egy idióta…mi lesz a következő amit majd be akar tiltatni? A fejfedőt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. a koser vágást

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Mate, Ivan Tibor,
    Sztem Schoefield és a mi törpehitlerünk együtt pisilték körbe a homokozót, és már akkor elhatározták, hogy ők majd ecccer nagggyon-nagy és óóókos emberek lesznek. Aztán csak ökör lett belőlük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  9. “bizonyítottak higiénikus hatásai és a körülmetélt emberek körében nehezebben terjednek különféle nemi betegségek, köztük az AIDS.”

    éppen ezért kár lenne betiltani.

    “a csecsemőkorban végrehajtott körülmetélés egy-két perces művelet, amely legfeljebb tűszúrásnyi fájdalmat okoz. ”

    bizonyára! pont ezért a szülőkre kéne bízni a döntést és felnőtt korban kínlódni vele!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos