Frank Tibor: A nő is ember 2011. március 11. péntek 5:46

Mielőtt bárki elcsodálkozna, hogyan is juthat ilyen forradalmi gondolat az eszembe, hadd szögezzem le: a címben szereplő megállapítás nem tőlem származik. Az ilyesmihez látnoki erő, zseniális vezetői elme kell, olyan emberé, aki valódi tanácsokkal tud utat mutatni a jövőbe egy nagy nemzet számára. A címben szereplő mondat a Testvéri Vezetőtől, vagy ahogyan a líbiai néppel hívatta magát, az Útmutatótól (Guide) származik. Ő jelentette ki Zöld Könyvében, még a hetvenes években.

Ebből a kijelentésből világosan látszik, mekkora szellemi kapacitás lakozik ebben az emberi (vagy a feletti) lényben, akinek hivatalos címe – „A Nagy Szeptember Elsejei Forradalom és a Szocialista Népi Líbiai Arab Jamahiriya Testvéri Vezetője és Útmutatója” – is hűen tükrözi ezt. Így, csupa nagy kezdőbetűvel.

Ha valaki nem tudná, a Jamahiriya a Vezér hivatalos politikai filozófiája, jelentése „a tömegek állama”.

Ám ne higgyük, hogy itt megáll az Útmutató tudomány. A hetvenes években megjelentetett Zöld Könyvben nagyon sok jövőbe mutató, szinte alig hihető, gyakran innovatív gondolat szerepel. Ezért nem meglepő, hogy a  könyv kötelező olvasmány az iskolákban, a gyermekek napi két órát töltenek vele, a rádióban és a televízióban naponta olvasnak fel belőle idézeteket, óriásplakátokon is láthatók országszerte. (Már ahol Kadhafi még hatalmon van.)

Ki gondolná, hogy egy állam és eszme alaphitvallását rögzítő  kis könyvben (110 oldal), ekkora igazságok olvashatók!? Miután megállapítja, hogy a nő is ember, még hozzáteszi: “ez vitathatatlan igazság”.  De ez nem minden. “A nők külsőleg különböznek a férfiaktól, mert ők a női nem…   Nőgyógyászok szerint a nők –  nem úgy, mint a férfiak –, minden hónapban menstruálnak… Mivel a férfiakat nem lehet megtermékenyíteni, ők nem mennek át olyan változásokon, mint a nők.”

Óriási! Nem csoda, hogy a Zöld Könyvet Mao Piros Könyve ihlette.  Már azért is megtisztelve érzem magam, hogy a fenti néhány mondatot lefordíthattam az anyanyelvemre.

Lehet, hogy e nagy igazságok felismerését a női nemről ihlette az is, hogy Kadhafi 40 szűzlányból álló ’testőrséget’ tart maga körül. Ezeket az „Amazonok Gárdája” adja, amely 500 fegyveres harcra kiképzett szűzből áll, kimondottan az Útmutató védelmére. 2006-ban amikor például Nigériába utazott, 200 állig felfegyverzett szűzlánnyal együtt szállt le a gépről.

Most, a polgárháború közepén azt mondja, hogy rend van az országban, és szereti őt a nép. Erről az egyik kubai utam jut eszembe, még Castro volt hivatalban. Amikor a reptéren beültem a kocsiba, Castro beszélt a rádióban, ami nem volt éppen ritkaság. Sofőröm, Nilo – nyugodjon békében – heves gesztikulációval kísérte a Jefe (Parancsnok) minden mondatát. (Mélységesen utálta Castrót, de ezt csak az én jelenlétemben mutathatta ki. Mihelyt kubai ült a kocsiba, szoborrá merevedett.) Éppen a híres Ötödik Sugárúton mentünk, nem messze az orosz nagykövetség eszeveszetten ronda épületétől, amikor a Jefe éppen arról beszélt, hogy „a kubai forradalom felszabadította a nőket, és hazánkban megszüntettük a prostitúciót”.  Nilo éktelen röhögéssel  verte a kormányt, mivel már vagy öt perce kocsikáztunk kurvák sorfala között.  Az Avenida Quinta tele volt velük.

Persze, Castrót nem lehet Kadhafihoz hasonlítani. Nem sokan vannak a történelem  süllyesztőjében, akiket lehetne. Bűncselekményeinek – köztük az emberiség ellenieknek – se szeri, se száma. A nyolcvanas években kommandósokat küldött szerte a világba, hogy kivégezzék az őt kritizáló líbiai disszidenseket. A diplomatái is részt vettek hasonló akciókban. A besúgó hálózata csak Észak-Koreáéval összevethető (állítólag a lakosság húsz százaléka foglalkozik mások megfigyelésével). Ehhez hasonló még Szaddam Irakjában volt.

Líbiában külföldiekkel politikáról beszélni bűncselekmény, és több évi börtönnel sújtható. Igyekeznek a lakosságot tájékozatlanságban és tudatlanságban tartani. Kadhafi kitiltotta az iskolai tananyagból az idegen nyelvek oktatását. Most, a lázadás idején a Facebookról kijelentette, hogy ő nem olyan vezető, aki betiltja a közösségi portált. Majd hozzátette: „…egyszerűen börtönbe vetem, aki bejelentkezik”.

Több háborút indított, például Egyiptommal 1977-ben. Kínából nukleáris fegyvereket próbált beszerezni, és kémiai fegyverekre szert is tett valahonnan. Idi Amin legfőbb támogatója volt, olyannyira hogy az nőül vette Kadhafi lányát.  Még a szocializmusból emlékszünk rá, mennyire támogatta Hailé Mariam etióp uralkodót, akit később az egyik legnagyobb tömeggyilkosként ítéltek el. Nyíltan támogatta a terrorista csoportokat, pénzzel vagy kiképzéssel. Legfőbb finanszírozója volt a Fekete Szeptember csoportnak, amely végrehajtotta az 1972-es müncheni olimpián történt vérengzést. Aktív volt Írországban és a Fülöp-szigeteken is, ahol egy szeparatista iszlám államot akart létrehozni. Líbia volt az a Varsói Szerződésen kívüli állam, amely MiG-25 harci gépeket kapott a szovjetektől.

Kadhafi üdvözölte Szadat egyiptomi elnök kivégzését, és ebben az időben azt is hallották tőle, hogy Reagan meggyilkolását sürgette. Ezután több kommandóst is az USA-ba küldött, hogy repülőgépeket robbantsanak fel. 1984-ben Londonban egy tüntetésen líbiai diplomaták(!) kezdtek lövöldözni, megölve 11 embert, köztük egy rendőrt. Egy évvel később a Vörös Brigádoknak a római, majd a bécsi repülőterek elleni terrortámadásait is támogatta. Később nyilvánosan beismerték: öngyilkos merénylőket képeztek ki, hogy európai és amerikai célpontok ellen támadjanak. Ugyanakkor líbiai ügynökök robbantották fel  a La Belle nyugat-berlini klubot több, mint 200 embert megsebesítve. Aztán következett a Lockerbie felett felrobbantott PanAm Flight 103. És lehetne sorolni, oldalakon keresztül.

Mit tett a Nyugat ez alatt és ez után?

Attól eltekintve, hogy 1986-ban megtámadtak két repülőteret Tripoliban és Benghaziban, nem sokat. Sőt…  A 90-es években ugyan blokád alá helyezték Líbiát, de azzal sem sokat értek el. Sok neves látogató legitimizálta ezt az őrültet. Mandela ’97-ben látogatta meg Kadhafit. Miután formálisan is elismerte felelősségét a Lockerbie ügyben, és kötelezte magát az áldozatokat kompenzáló ”büntetés” kifizetésére, cserébe a Nyugat felemelte az embargót, sőt, Bush „Executive Order”-ben adta ki, hogy a líbiai kormányt mentesítsék minden függőben lévő kompenzációs per alól.

2004-ben Tony Blair, majd 2007-ben Sárközy, sőt, 2008-ban az USA külügyminisztere (Condoleezza Rice) látogatta meg az ápoltat, Hugo Chavez, valamint korábban Milosevics barátját! Kadhafi találkozott Putyinnal, majd 2009-ben az ENSZ közgyűlésére is meghívták. Olaszországgal is nagy barátságba került.  Berlusconi 2008-ban együttműködési megállapodást írt alá ezzel az elvetemült gazemberrel, aki egy év múlva viszonozta a látogatást Itáliában. Groteszkbe illő, hogy a 2009-es G8 értekezleten a „Közel-Kelet Örült Kutyája” (ahogy Reagan nevezte anno), kezet rázott Obamával, és a díszvacsorán Berlusconi az utolsó pillanatban, felborítva a protokollt, maga mellé ültette. Még azt is elbírták, hogy egy tavaly augusztusi itáliai viziten az Útmutató azzal inzultálta vendéglátóit, hogy Európának fel kellene vennie az iszlám vallást. Korábban (2006) már meg is indokolta ezt: ”A jelek arra mutatnak, hogy Allah győzelmet fog adományozni az Iszlámnak Európa felett – kardok, fegyverek és területi foglalások nélkül. Az ott  élő 50 millió muszlim Európát muszlim kontinenssé fogja alakítani pár évtizeden belül”.

Ilyen együttműködés után a gyilkossal és diktátorral, nem meglepő, amit ma a Nyugat művel a líbiai lázadás és polgárháború közepette. Egy hónap után még azon tökölnek: repülési tilalmat kellene bevezetni, hogy a diktátor ne tudja repülőkről, meg helikopterekről lőni a saját embereit. Azzal takaróznak már vagy egy hete, hogy levegőből „figyelik” az aktivitást.  Na, ennek a lázadók biztosan nagyon örülnek. Sok hasznuk van belőle.

Közben Kadhafi élve temeti el a lázadókat.

Most,  vagy egy hónappal a fegyveres harcok kirobbanása után, először érkeznek élelmiszer segélyek az ellenzéki területekre.  Olaszország nyalogatja a sebeit, próbálja kidolgozni, mi a  fenét csináljon a sok ezer menekülttel a partjainál, pedig a tánc még csak most kezdődik…

Nos, öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Először is, a Nyugat egy nagyot hibázik, amiért már sok évtizede ezekre a diktátorokra bízza a jövőjét. Merthogy azt teszi. Régen tudnivaló, hogy az olajfüggőség ide vezet… Pár hét alatt megduplázódik az olajár, mert bármi történik is a Közel-Keleten, a spekulánsoknak ez nem gond. Milliárdokat küldünk naponta olyan diktátoroknak, Lipótmezőre való közönséges bolondoknak, akik ráadásul el akarnak pusztítani bennünket, hogy ezen terveiket elképzelhetetlen jómódban szövögessék, arany limuzinok és milliárdos yachtok kényelmében.

Az se tűnt fel senkinek 30-40 év alatt hogy ebből a vagyonból a népnek nem sok jut?  Ha csak kis része igaz a diktátorok által ellopott vagyonokra vonatkozó becsléseknek, akkor is pl. Mubarak napi átlagban egy millió dollárt ’keresett’, harminc éven keresztül. Tette ezt egy szegény, olajjal sem rendelkező országban.  És hol van ez az olajsejkek gazdagságához!

És ez nem vicc!

Az is hazugság, amit kérdeznek. Kadhafi egyik fiának, Saifnak a doktorátusa a legnevesebb angol iskolából, a London School of Economics-ból (LSE) való. A tézisében arról ír, hogy miért kell demokratikusan vezetni egy országot, s miért nem működnek az autokratikus rendszerek. Na, ugyanez a dr. Kadhafi most, a lázadások alatt az apja mellett agitál, és lövöldöz, ahelyett hogy kényszerzubbonyba tuszkolná az öreget. (Az LSE egyébként el akarja venni tőle a doktorit, azzal, hogy – amint most hirtelen kiderült – dolgozatát fizetett konzultánsokkal íratta meg, és plagizált is benne. Érdekes, hogy ez a lázadásig senkinek nem tűnt fel. Lehet, azért, mert közben az iskola kapott 1.6 millió dollár adományt a Kadhafi-családtól. Nos, emiatt most lemondott az egyetem igazgatója.)

Réges régen kidolgozhattak volna környezetkímélő, olajtól független technológiákat, amelyek megvédenének bennünket az ilyen krízisektől. Az elektromos autót is megölték. És a saját források: Alaszka pl. több olajjal rendelkezik, mint Líbia, de nem engednek fúrni.

Másodszor: ha a nép felkel egy ilyen tömeggyilkos ellen, akkor ne nyavalyogjunk, hanem segítsünk! Ne a levegőt figyeljük, ki mikor  merre megy, meg hova lövöldöz, hanem lőjük le  civilekre lövöldöző gépeket. Már hetek óta élelmiszer-segélyeket, meg fegyvereket kellene osztogatni a lázadóknak.

Harmadszor: le kellene végre vonni a következtetéseket – és nem csak Líbia esetéből –, hogy diktátorokkal nem működünk együtt.  De ha már „muszáj”, mint Egyiptomban 30 évig, akkor vezessük rá őket az évtizedek alatt ilyen-olyan kényszerrel,  hogy fokozatosan demokratizálják az országukat, ne így, teljesen kontrollálatlanul zúduljon rájuk a „szabadság”. Mert az itt csak egyet jelent: a radikálisok szabadságát.

Igen nagyfokú naivitásra, sőt, badarságra vall azt képzelni, hogy ezt a helyzetet akár itt, akár másutt, nem fogják kihasználni a radikálisok.  Ebből, nem is olyan nehezen, világháború lehet. Még könnyebben elképzelhető, hogy elszabadul az olaj ára, és újabb, soha nem látott recesszióba, sőt, depresszióba dönti a világot. Ez pedig – a gazdasági tragédián kívül – igencsak kedvez a radikálisok előretörésének. (Ha Szaúd Arábiát is eléri a forradalom, a kőolaj árának a megháromszorozódásától tarthatunk).

Régen látom – de úgy tűnik, Berlusconi és társai nem látják –, hogy demokratikus eszközökkel nem lehet diktatúrák ellen harcolni. Már csak azért sem, mert ők kihasználják a demokrácia lehetőségeit, de a demokrácia nem tudja kihasználni a diktatúra „lehetőségeit”, mivelhogy közben a diktátorok a demokratákat lazán lelövik.

“A szólás szabadsága – mondta Kadhafi szintén a Zöld Könyvben – minden természetes személy joga, még akkor is, ha ez a személy irracionálisan viselkedik, vagy a saját idiotizmusát fejezi ki.”

Az ezredes ezt a végletekig kihasználta, ezerszer eljátszotta, az biztos. Meg az a sok nyugati vezető is, aki lepaktált vele.

Kadhafi 1998-ban írt még egy könyvet – a Zöld Könyv mellett az egyetlent. A címe: “Menekülés a pokolba”.

Remélhetőleg mihamarabb ezt is eljátssza, személyesen.