Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán 2007: a Kelet elszegényít 2014. február 13. csütörtök 1:07 Forrás: AN

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán 2007: a Kelet elszegényít

Budapest – Orbán Viktor szerint a keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Ezt mondta a Kedves Vezető. Igaz, nem most, hanem néhány évvel ezelőtt. A cikk végén megnézheti, hogy mikor és hol.

Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket.

Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra.

Kékcédulás választás, a szovjet felszabadítás hamis mítosza, a vas és acél országának lázas látomása, a munkásosztály hatalmáról és a Nyugat bukásáról táplált beteges propaganda.

A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.

Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk.

Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.

Orbán Viktor beszéde 2007. október 23-án, a Fidesz Astoriánál tartott ünnepi nagygyűlésén

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +34 ( 36 szavazatból)
Orbán 2007: a Kelet elszegényít, 5.0 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. A pszichopaták egyik jellemző tulajdonsága, hogyha szembesítik őket a hazugságaikkal, mosolyogva folytatják, mintha mi sem történt volna, vagy egyszerűen elkezdenek valami másról beszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (44 szavazatból)
  2. Piroska megy az erdőben, egyszer csak találkozik a farkassal. Rögtön a nyakába ugrik és összevissza csókolja.
    – Szia, farkas, de régen láttalak! Gyere, dugjunk egyet!
    Mire farkas eltátja a száját:
    – Hűha! Hogy megváltozott ez a mese…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  3. ” Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.”
    .
    Sajnos nincs ki szembesítse a valósággal, és az akkori hazugságával, ami mára igazsággá vált.
    Már csak az erőszak hiányzik, de ezt a lépcsőfokot is meglépi sikeresen, mert nincs ki visszatartsa.
    Nem is értem!
    Az elmúlt 4 évben az Orbán összesből idézve, és tudatva az emberekkel, ezt a hülyét el lehetett volna söpörni,de az ellenzék annyira ötlettelen, mulya, és gyáva,hogy remegve kussolt minden alkalommal, amikor szólhatott volna!
    Ez az idióta már bejárta Keletet hogy szövetségeseket keressen, és senki nem szól ellene!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (38 szavazatból)
  4. Nincs egy tökös ujságíró, aki ezt oroszra fordítaná, és megkérdezné az orosz külügyminisztériumot, mi a véleménye róla?
    Persze, nem vagyok naív, nem gondolom, hogy ők ezt ne ismerték volna, de hát láthatjuk, ők pont olyan prostituáltak, mint a Nemzetvezető Testvér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  5. Igazad van, Viktor!
    Javitok: igazad VOLT, Viktor. Azota sok minden megvaltozott a bal agyfeltekedben, holott Grazban mindent megtesznek erted.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  6. https://www.youtube.com/watch?v=u6xxFSXQTF0

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. QRBÁN KÍNÁBAN 2014.02.12
    UNDORÍTÓAN OKÁDÉKOS HÁNYADÉK!!!
    - Orbán Viktor hasonlóságot lát …,…a politikai stabilitás terén.
    - Orbánnak szimpatikus …,…Kína lábbal tiporja az emberi jogokat…
    - 2008-ban Balog Zoltán … még a Kossuth tér füvén lengette a tibeti zászlót, és kárhoztatta az emberi jogok érvényesülését korlátozó ázsiai nagyhatalmat. .. a szabad Tibetért protestáló tüntetést már betiltották Orbánék.
    -”Aki a magyarokkal köt üzletet, ….növekedési motor…. Európa egyik legversenyképesebb gazdasága,
    - magyar gazdaságpolitika unortodox… amellyel versenyképessé tettük Magyarországot”
    - …A pénzintézet első hazai elnöke Fekete János, az MNB legendás alelnöke volt, aki a bankot Budapestre “csábította.”) (KÉZFOGÁS?)
    -Orbán Viktor … kijelentette: …az unió gyakorlatilag abbahagyta Közép-Európa infrastrukturális beruházásainak finanszírozását…,

    A csüngőhasú géniusz testtartása képmutatóan alázatos és szerény
    Orbán bemutatja FŐHAJTÁSSAL, hogy jó partner: így kell ELTAPSOLNI EGY ORSZÁGOT,AZ EU-S TÁMOGATÁSOKAT, a 12 ÁLLAMI GAZDASÁGOT 3,000 MRD NYUGDÍJVAGYONT STB.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  8. gret49
    ?Nemzetvezető Testvér?
    Ne már!
    Nemzetvesztő Testvér!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  9. Mi a problema? Akkor “sem” hazudott…
    En most megis, akar unalomig es folyamatosan azt mondanam: amig fasisztoid diktatura van ebben a hazaban, addig a normalis es joerzesu kisembereknek sem a hatalommal es sem az azt nem megfeleloen megtagado ellenzekkel nincs mit kezdeniuk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  10. Ebben igaza volt :
    MArx és Engels levelezésében van egy olyan kitétel , hogy -idézem- :
    ” Az elnyomás szele mindig Keletről érkezik…”
    -
    más
    -
    A rákosista gazdasági idióták abbéli hülységükben hogy Magyarország majd a ” vas és acél ” országa lesz , átvették a harmincas évek addigra már elavult szovjet vasgyártási technológiáját . ( Az oroszok ezt egáltalán nem követelték meg.)
    Ezzel pár évtizedre elásták a magyar gazdaságot.
    Most , az új rákosista idióták átvenni készülnek a nyolcvanas évek csúcstechnológiáját megintcsak az oroszoktól , ami ma már nem divatos technológia a Világ fejlettebb régióiban.
    Merthogy mi majd az ” olcsó energia országa leszünk ” .
    Ezzel -szokás szerint- ismét elássák a magyar gazdasághot pár évtizedre.
    Ahogy az illik és ahogy azt megszokhattuk .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  11. kockazat1
    “A csüngőhasú géniusz testtartása képmutatóan alázatos és szerény”
    .
    Dehogy alázatos. A felsőtestének előrehajlása felvett póz, a különben több arasznyira kilógó hasa palástolására. Persze sikertelenül, mert a hasa egyre jobban előrelóg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. A nemzet szegény gyermeke nem ismerős ez Emberek volt egy qrva kis piktor anno neki volt ez a dumája .
    Ennyit arról hogy mennyire terjed náciznus …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Ki ez a TORZ tekintetű személy? biztosan egy személyiségi zavarokkal küzdő, lelki beteg DIKTÁTOR lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos