Budapest – “Művészet a cenzúra légkörében” címmel jelentetett meg terjedelmes cikket a Die Zeit. Volker Hagedorn, a Magyarország nacionalista kormánya eltűri a zsidók és a homoszexuálisok elleni uszítást és sanyargatja a kulturális életet alcímmel közölt írás szerzője a Kurtág György 85. születésnapján tartott budapesti koncerttel kapcsolatban kérdésesnek nevezte, hogy hallhatják-e még a magyar fővárosban a koncerten bemutatott Kurtág-művet, mert a zenekar elveszítette fő szponzorát, és állami segítséget remél.
Ez azonban teljesen kiszámíthatatlan, mert éppen most szigorú elvonások sújtanak sok muzsikust, színházat is és számos filmest Magyarországon. Ez az Európai Unió által elvárt takarékossági intézkedésekkel függ össze.
Az elvonások azonban nehezen kibogozható módon összefonódnak a konzervatív-nacionalista kormány politikájával, Tarr Béla kritikus filmrendező megrendszabályozásával, a liberális filozófusok “pénzpazarlóként” való, nem is titkoltan politikai indíttatású üldözésével, és a gyűlölettel, amely a nemzetközileg egyik legnevesebb magyar muzsikus felé csap hazájában – olvasható a cikkben.
A lap egyebek mellett megjegyzi: hogy mi történik az Orbán-kormány Magyarországán, az azért válik különösen világossá a muzsikusok kapcsán, mert nekik nincs szükségük tolmácsra-fordításra, külföldön különösen érezhetően jelen vannak, és elég sokan is vannak – ez a zsenik azon gyakoriságának köszönhető, amilyennel talán a világ egyetlen más országa sem rendelkezik 10 millió lakosra számítva.
Schiff Andrással és további művészekkel és értelmiségiekkel közösen Fischer felhívást intézett az EU művészeihez, hogy “lépjenek fel Európa morális alapértékeinek megőrzéséért” – írta a hetilap.
A német újságíró többek között megszólaltatta Fischer Ádámot, aki egyebek között kijelentette: “Ez paternalista társadalom és ez a szocialistákkal sem lett volna jobb. Csak ők félősebbek voltak”. Úgy vélte: “Orbán fejjel a falnak stílusával az a probléma, hogy az emberek normálisnak találják”. Normális, hogy egy gumiparagrafusokat tartalmazó törvény megbénítja az újságírókat, normális, hogy közalkalmazottakat indoklás nélkül el lehet bocsátani – tette fel a kérdést a cikkíró.
A magyar lakosság polarizált – jegyzi meg egyebek mellett a cikk. Az egyik oldalon állnak az olyanok, mint Fischer, akik Magyarországot “a nyugati világhoz szeretnék csatlakoztatni”, a másikon azok, akik a “Nemzeti Egység rendszerét” választották. Aki azonban ma a Duna mentén a felemelkedő diktatúra nehéz légkörére számít, olyan Budapestet talál, amely mellett Berlin már-már kissé depresszívnek tűnik. Éjszakai utcák, ahol nem kell félni. Fura-érdekes kocsmák, ahol természetesen beszélnek angolul. Az operában és a koncerteken erősen vegyes, intelligens közönség, amely Schubert nagy C-dúr szimfóniájának Fischer Iván általi érdekes interpretációját lelkesen ünnepli.
Már megint külföldről kell megvédeni bennünket. Magyarország nacionalista kormánya eltűri a zsidók és a homoszexuálisok elleni uszítást és sanyargatja a kulturális életet . Úgy látszik ők ismerik orbánt és bandáját. És úgy tűnik, aggódnak értünk. Mi meg csak lapulunk. Kiváncsi vagyok, mi lesz holnap a sajtószabadságért rendezett tüntetéseken. Mert a kormánypárti média ezekről hallgat. Legalább nekünk kellene már erélyesen fellépni. A nyusziság nem itt nem eredményes. A márciusi ifjak bátrak voltak, Legyünk mi is azok.
De legalább valakiknek eszébe jutunk…
Ahogy visszagondolok, még a végén vissza fogjuk sírni Aczél Györgyöt??? Mi volt az ő uralma ehhez képest!
Egy interjúban elhangzott, hogy Aczél könyvtára l- amelyben hívei ajándékkönyveit tárolják – látogatható, de minden könyvből kivágták az első oldalt, még Aczél kívánságára. Pedig micsoda csemege lenne a hódoló nyilatkoztatok, aláírással!!! Lehet, hogy több ízlése volt, mint Budainknak? Vagy ő is “parancsra teszi”?
Ha ezt mondja nekem valaki 20 éve, agyoncsaptam volna.
Egy vigasztal: Ha valaki már a művészektől is fél…