Budapest – A jövő nemzedékek ombudsmanja szerint elfogadhatatlan, hogy az új alkotmány tervezete alapján megszűnik az egészséges környezethez való jog és ezzel együtt az e jog érvényesítéséhez szükséges egyik intézmény, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának tisztsége. Fülöp Sándor megütközéssel fogadta a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetét.
Fülöp Sándor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: intézményi garanciák nélkül semmilyen alapjog, így az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítése sem biztosított.
Az országgyűlési biztos megütközéssel fogadta a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetét, amely az egészséges környezethez való alapjogot többé nem biztosítja, csupán az egészséges környezetre vonatkozó állami kötelezettséget rögzíti, és felszámolja a környezetvédelmi ombudsman intézményét is, amikor úgy rendelkezik, hogy a jövőben csak az “alapvető jogok biztosa” működik majd.
Mindezek alapján, egyértelmű, hogy a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletére, a fenntartható fejlődés melletti kiállásra, a környezetvédelmi ügyek kiemelt ombudsmani elbírálására a továbbiakban nem lesznek meg a feltételek – állapítja meg.
A zöld ombudsman szerint ha a kormányzó pártok ismertté vált alkotmányszövege alaptörvénnyé válik, akkor a környezetvédelmi ügyekben az általános biztos vizsgálódik majd. Úgy véli: ez esetben felrémlik annak veszélye, hogy a különböző rövid távú gazdasági vagy szociális érdekek elsőbbséget kapnak az egészséges környezethez fűződő jogokkal szemben. Így a jövő nemzedékek érdekei törvényszerűen háttérbe szorulnak – fűzi hozzá.
Fülöp Sándor kifejti: az új alkotmányban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megnevezése mellett elengedhetetlen lenne az egészséges környezethez való jog kimondása és az ebből következő legfontosabb alapelvek rögzítése. Nem elég a természeti erőforrások közös nemzeti örökségnek nyilvánítása, és a megőrzés kötelezettségének deklarálása a jövő nemzedékek számára; garanciát csakis a konkrét jogi korlátok megfogalmazása, mindenekelőtt a visszalépés tilalmának kifejezett kimondása jelenthet, amely a hatályos alkotmányjog része.
Az új alkotmány tervezete sajnálatos visszalépés a környezet, a fenntarthatóság és jövőnk védelmének mai szintjétől. Ezzel Magyarország nemcsak vezető szerepét adja fel ezen a területen, de jelentős presztízsveszteséget is elszenved “a környezeti értékek háttérbe szorításának nyílt felvállalása miatt” – hangsúlyozza a zöld ombudsman.
A Fidesz-KDNP tervezete szerint egy ombudsman lenne a jövőben: az állampolgári jogok országgyűlési biztosának neve alapvető jogok biztosára változna, akinek lennének helyettesei. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosáról a jelenleg hatályos alaptörvénytől eltérően nem szól a tervezet, de kimondja, hogy az alapvető jogok biztosa különös figyelmet fordít a jövő nemzedékek érdekei mellett a hazai nemzetiségek és népcsoportok jogainak védelmére is.
Kérem szépen! Hát itt már az ombudsmanok jogai is kérdésesek!
Ebben az országban az un.írástudók egy része teszi,-jól meg is fizetjük őket-, ezt a gazemberséget velünk a nagyobbik része,-bár őket is jól fizetjük-, meg csendben tűri!
Ne tűrjük! Szálljunk szembe velük! Talán még nem késő!