Orlandó- Miki egér színpompás alakja suhan el mellettünk, miközben Daisy kacsa, Donald régóta szenvedő kedvese totyog előttünk a folyosón. Amerre csak nézünk, ismerős Disney-figurákat látunk: Goofyt és Plutót, sőt még egy szőke parókás Alice-t is Csodaországból.
Kora délelőtt indulok felfedezőútra a szupertitkos „szolgálati járatokba”, a világ legismertebb élményparkja, a floridai Orlandóban lévő Walt Disney World Varázskirálysága (Magic Kingdom) alatt rejtőző több mint 36 ezer négyzetméteres alagúthálózatba és kiszolgáló egységekbe. Kevés kívülálló nyerhet bepillantást ebbe az „agyközpontba”, ahová a park vendégeinek szigorúan tilos belépni. Csakis az alkalmazottak, vagyis „stábtagok” használhatják ezeket a körülbelül 3,5 méter magas, 4,5 méter széles szürkére festett szolgálati járatokat arra, hogy a vendégek elől elrejtve közlekedjenek a parkban, pontosabban a park alatt. – Ha egy cowboyjelmezes stábtag keresztülsétálna Holnapországon (Tomorrowland), az megtörné a varázst – magyarázza idegenvezetőm.
(A floridai Walt Disney World fő szenzációi: Miki egér és Hamupipőke kastélya)
Varázs. Sokszor fogom még hallani ezt a szót a hét folyamán, amikor a Disney (kicsit) fellebbenti fátylát és elém tárja (némelyik) féltve őrzött titkát. Beszélgetés közben figyelem, ahogy Daisy kacsa még egyszer megigazgatja magán kék-sárga jelmezét, mielőtt megindul felfelé a parkba vezető titkos lépcsőn. Ott vet egy utolsó pillantást a teljes alakos tükörbe, amelyen a következő buzdító felirat olvasható: „Menj föl, és még följebb!” Elégedetten kinyitja a titkos ajtót, és bekacsázik a „színre”, a Fő utcán hömpölygő mosolygó gyermekáradatba.
Sikerül találkozót megbeszélnem Alex Wrighttal, az egyik rangidős tervező „képítésszel” reggel hétre, két órával a nyitás előttre. A kék szemű, szikár, 182 centi magas Wright közel húsz éve dolgozik a Disney-nél, és előszeretettel titulálja magát „lélekben 12 éves negyvenesnek”. Több száz más Disney képítésszel egyetemben felelős a látványosságok minden részletének kitalálásáért, megtervezéséért és működtetéséért.
Ahogy megállunk a Fő utca (Main Street, USA) elején, ahol a Disney Magic Kingdom ikonikus bejárata található, Wright elmeséli, hogy nyolcadik születésnapján járt először Disney Worldben. – Teljesen rákattantam. Már akkor tudtam, hogy egy napon majd itt fogok dolgozni – mondja a Miki egérével vetekedő széles mosollyal.
Bár még nincsenek látogatók a parkban, csak a stábtagok seprik az utcát és rendezgetik a kirakatokat, vidám ragtime muzsika harsog a rejtett hangszórókból. – A stábnak is hangulatba kell lendülnie – magyarázza Wright. Hamarosan megértem, hogy a pszichológia itt a tervezés egyik fontos eleme.
– Az a célunk, hogy vendégeinkkel kicsit elfeledtessük a valóságot – mondja Wright, miközben átmegyünk a forgóajtón a parkba. – Szeretnénk, ha úgy éreznék, mintha egy hatalmas színházba lépnének be, és elragadná őket az izgalom és a várakozás érzése.
A képítészek szándékosan terveztek alacsony mennyezetű bejáratot a parkhoz, hogy a vendégek hirtelen a „nagy show” kellős közepébe csöppenhessenek. Ingerek özöne – a pattogatott kukorica illata, a harsány zeneszó és a Fő utca látványa – zúdul érzékeikre. Semmi kétség afelől, hogy amint megpillantom a Fő utcát, rám tör az izgalom és a… no igen, a várakozás érzése.
– Walt Disney azt akarta, hogy a Fő utca egyszerűbb, kevésbé zaklatott világot testesítsen meg – mondja Wright. Felkérte képítészeit, hogy a tervezésnél azt a kisvárost vegyék alapul, amelyben felnőtt. Legalábbis amilyennek az emlékeiben megmaradt. – Egy kellemes, nosztalgikus világot akart megterveztetni. – Ennek megvalósítása érdekében a képítészek az általuk „megemelt realizmusnak” nevezett technikát alkalmazták.
– Meglehet, a terveink nem szigorúan korhűek, de az volt a szándékunk, hogy érzelmi reakciót váltsanak ki – magyarázza Wright.
Például a 250 méter hosszú Fő utca „keleti parti viktoriánus” stílusú házaiban minden emeletet 80 százalékkal kisebbre építettek, mint az alatta lévőt. Ez a színházi díszlettervezőktől kölcsönözött perspektivikus hatást keltő tervezési technika intimebbé, barátságosabbá teszi az épületeket. Egy másik eljárás eredményeként a (tulajdonképpen üveggyapot és gyanta összetételű) kősorok lefelé haladva egyre kisebbek. Ezért például a Varázskirályság középpontjában tornyosuló Hamupipőke-kastély sokkal magasabbnak látszik, magyarázza Wright, mint amekkora valójában.
Az üres parkban könnyebb észrevenni, hogy Walt Disney és képítészei mennyire ügyeltek arra, hogy minden tökéletes legyen. Vegyük például a szemeteskukákat. – Walt ingyencukorkát osztogatott a vendégeknek Disneylandben, és megfigyelte, hány lépést tesznek meg, mielőtt elhajítják a csomagolópapírt. Ezért helyeztük el a szemeteskukáinkat körülbelül tíz méterre egymástól.
A vendégeknek sehol sem kell harminc méternél többet gyalogolniuk a legközelebbi mosdóig. A sütödék és más árusítóhelyek szellőzőin át ínycsiklandó illat áramlik a Fő utcára. Diszkréten elrejtett hangszórókból szól a számítógépes vezérlésű háttérzene, amelynek hangereje a tömeg zajától függően csökken vagy nő.
Amikor a Walt Disney kutatói felfedezték, hogy a látogatók 90 százaléka a Fő utca jobb oldalán jön befelé, az ennivalót árusító boltok többségét az utca jobb oldalára telepítették, az ajándékboltokat pedig a bal oldalra. Így a befelé igyekvő vendégek felkereshetik az éttermeket, fagylaltozókat, sütödéket, míg kifelé menet beszerezhetik az emléktárgyakat.
Itt még a szemetet is másképp kezelik. A park területén a hulladék egy sűrített levegővel működtetett rendszerbe kerül, és rejtett csöveken keresztül „fújódik ki”. Minden stábtag, beleértve a főigazgatót is, köteles felszedni minden szemetet,
amit meglát a földön (és meg is teszi!). Egy porszívókkal felfegyverkezett takarítócsapat követ minden parádét, és tünteti el a szétszóródott konfettit. A stábtagok külső megjelenésére szigorú szabályok vonatkoznak. Minden piercinget, tetoválást, bajuszt el kell tüntetni szem elől.
A színfalak mögött mosolyikonos poszterek buzdítják a stábtagokat, hogy egy pillanatra se felejtsenek el „pozitív energiát és imázst sugározni”. Ha valaki azt tudakolja egy stábtagtól, hogy „Hánykor lesz a háromórai parádé?” (ami a leggyakrabban elhangzó kérdés a parkban), ő már felkészült, hogy az érdeklődést kapcsolatteremtési alkalomként kezelje. Pontosan tudja, hogy a vendég valójában arra kíváncsi: „Honnan lehet a legjobban látni a parádét?”, vagy „Érdemes-e megvárni a parádét?”
– Az alkalmazottak kiválasztásánál inkább a hozzáállás, mintsem a képesség a döntő – magyarázza Wright. – A remek hozzáállást nem lehet tanítani.
A vendégek, akik mindig végigrohannak a Fő utcán Hamupipőke kastélya felé, sokszor elszalasztják a park legmegejtőbb részleteit. Betérek a Vegyesboltba (General Store), felkapom egy a hátsó falra szerelt régimódi, fura telefon kagylóját, és belehallgatok az emeleti lakó meg a lánya között zajló (rögzített) beszélgetésbe. Ez az egyike azoknak a nem reklámozott különlegességeknek, amelyeket Wright és képítészei élvezettel rejtenek el a parkban, akár a húsvéti tojásokat. – Ezeket a dolgokat külön nem népszerűsítjük, hogy az embereknek lehetőségük nyíljon „felfedezni” a parkot – meséli Wright.
A szuper szemfüles látogatóknak akarnak örömet szerezni a képítészek azzal a több száz „bújócskázó Miki egérrel” is, amelyeket a Disney World egész területén dugdostak el. Bár eredetileg belső tréfának szánták, ezekre a Mikiegérfej- és -fül-sziluettekre a közönség is „rácuppant”. A parkban mindenütt és mindenben fellelhetők: a mozaikoktól a radiátorrácson át egészen az Állatkirályság maharadzsa freskójáig.
– Nézzen fel az emeleti ablakokra – mondja Wright, miközben továbbsétálunk a Fő utcán. Mindegyik tisztelgés azon „sztárok” előtt, akik megteremtették ezt a helyet. – Úgy tekintünk rájuk, mint filmünk alkotóira. Stílszerűen az elsőn, a „Vasúti hivatal” ablakán „Walt Disney főmérnök, az álmok sínre tervezője” felirat díszeleg. Lejjebb az utcán az M.T. Lotts Ingatlanbefektetések fantáziacégnév is felbukkan, azoknak a vállalkozásoknak az emlékére, amelyeket Disney a hatvanas években alapított, hogy titokban felvásárolja a későbbi Disney World több mint tízezer hektáros földterületét.
Miután befejeztem felfedező körutamat a park díszletei között, végre belépési engedélyt kapok a kulisszák mögötti „szentélybe”, a ritkán látogatott műszakiirányító-központba. A titkos ajtón keresztül, melynek helyét, megesküdtem, hogy nem árulom el (na jó, annyit azért elmondok, hogyha a Hamupipőke kastélya mellett akarnának Mikiegér-sapkát venni…), beosonok egy kirakat fala mögé, ahonnan egy jelöletlen ajtó nyílik az egyik lefelé vezető szolgálati folyosóra.
Hat méterrel a park alatt a fényesen megvilágított kanyargós szolgálati járatokon keresztül elhaladok a stábtagok étkezdéje, az „Egérfaloda”, egy bank, egy pingpongszoba, valamint egy jelmez- és parókatár mellett, míg végül Don Partin, a Walt Disney World műszaki és karbantartási főnöke üdvözöl.
– Kevés kívülálló jut be ide – mondja Partin, miközben bekísér a számítógépterembe, ahol 100 négyzetméteren összezsúfolt több kilométernyi kábel és csúcstechnológiás kütyü irányít mindent a Kísértetház szellemsikolyaitól az Elnökök Csarnokában Obama szájából „élőben” (valójában persze felvételről) elhangzó beszédig.
