Bangor, Maine – Utoljára a harmincas években látták ezt a már akkor is ritka állatfajtát, azóta nem észlelték sehol. Újabban azonban kétséges, alfaj volt-e egyáltalán.
A tudósok hajlanak arra, hogy talán mégsem volt megalapozott a keleti kaguár önálló alfajként történt besorolása, miután a legújabb genetikai kísérletek arra utalnak, hogy gyakorlatilag semmi különbség nem található a nyugati és a keleti kaguárcsalád között.
Akár önálló alfaj, akár nem, annyi bizonyos, hogy a keleti kaguár ma már nem létezik. Egykoron találkozni lehetett vele Maine-ben, a kanadai Ontarióban, délen pedig egész Georgiáig, Tennessee-ig és Missouriig terjedt az élőhelye. Kelet felé húzódni látszik ellenben a nyugati kaguárpopuláció; láttak már példányokat Észak- és Dél-Dakotában, sőt, egy párt Nebraskában észleltek.
A pumának, hegyi oroszlánnak, hegyimacskának, valamint találóan kísértetmacskának is nevezett keleti kaguárt az 1700-as évektől vadászták az Európából érkező telepesek, főleg mert féltették tőle az állatállományt. A tizennyolcadik-tizenkilencedik század jellemző felfogása az volt, hogy a ragadozó eredendően „rossz”, ezért pusztulnia kell; a kaguár pedig valóságos közellenségnek számított.
Az utolsó keleti kaguárt az 1930-as évek végén ejtették csapdába. Azóta ugyan sokan állították, hogy látták, de valamennyiszer kiderült, hogy nyugati kaguárt észleltek, vagy dél-amerikai pumát, amit kölyökkorában háznál tartottak, de amikor nagyobb lett, szabadon engedtek. A keleti kaguár mindazonáltal csak 1973-ban került fel a veszélyeztetett fajták listájára, amikor már késő volt.
