Ronai and Ronai
AMERIKAI

Carter nem Alan Gross miatt ment Kubába 2011. március 30. szerda 8:35 | AN Forrás: Politico

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Carter nem Alan Gross miatt ment Kubába

Havanna – A közvélemény általánosan arra következtetett, az exelnök második kubai útja a koholt vádak alapján tizenöt év fegyházra ítélt amerikai-zsidó állampolgár kiszabadítását célozza. Carter ezt maga cáfolta Havannában, spanyolul.

A kíséretével Havanna óvárosában túrázó 86 éves politikus újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy szóba hozta ugyan vendéglátói előtt a 61 éves Gross ügyét, akit azért ítéltek el, mert internetezésre alkalmas mobiltelefonokat vitt a kubai zsidó közösségnek, és ebben ellenforradalmi tevékenységet láttak, de „nem azért vagyok itt, hogy kivigyem őt az országból.” Carter spanyolul mondta el mindezt.

Carter kedden Raúl Castróval, a Kubát irányító junta első emberével is találkozott. Szerdai hazaindulása előtt a program szerint megbeszéléseket folytat ellenzéki bloggerekkel, köztük a nagy tekintélyre és befolyásra szert tett Generacion Y blog szerzőjével, Yoani Sanchezzel.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , , ,

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. Mate, Ivan Tibor

    Vegul mit is csinalsz ott, Jimmy? Csak kerdezem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Nácikat bérelt fel Fidel Castro 2012. október 16. kedd | AN

Kuba szerint jól van Alan Gross 2012. szeptember 13. csütörtök | AN

Gloria Estefan nincs már indexen Kubában 2012. augusztus 12. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos