Washington – Boeing, Raytheon, ConocoPhillips, Occidental, Caterpillar, Halliburton, Coca Cola: valamennyien ott tolongtak, hogy elnyerjék a Líbiát nyomorgató kleptokrácia kegyét, azét a rendszerét, amely felrobbantotta a PanAm gépet és ezzel padlóra küldte a patinás légitársaságot. Érdemes-e közösködni diktátorokkal, akár a kései fázisban, akár a koraiban?
Moamer Kadhafi ezredes emberei 2009-ben hívták össze tizenöt, a líbiai olajmezőkön jelen lévő globális energetikai cég igazgatóját, és nem mindennapi követelést fogalmaztak meg velük szemben: ki kell termelniük Líbia számára azt a másfél milliárd dollárt, amit az ország kárpótlás gyanánt a PanAm 103-as járata áldozatainak és más terrorcselekmények kárvallottjainak kifizet. A líbiai illetékesek figyelmeztették az igazgatókat: amennyiben nem engedelmeskednek, annak nagyon súlyos következményeik lehetnek, ami a kitermelési engedélyeiket illeti.
Több cég kijelentette, elképzelhetetlennek tartja, hogy vele fizettessék meg annak a terrorcselekménynek az árát, amit a tripoli rezsim követett el. Voltak azonban olyan vállalatok, köztük több amerikai is, amelyek hajlandónak mutatkoztak arra, hogy engedjenek a zsarolásnak annak érdekében, hogy tovább üzletelhessenek a terror legfőbb szponzorával.
Ez az epizód tökéletesen jellemzi, milyen mélyre süllyedt Kadhafi ezredes a korrupció, az önkény, az erőfitogtatás mocsarába, amióta az Egyesült Államok 2004-ben helyreállította az országgal a kereskedelmi kapcsolatokat. A líbiai piacra rámozduló amerikai és nemzetközi olajmultik, telekommunikációs cégek és más szerződéses vállalatok kénytelenek voltak rádöbbenni arra, hogy Kadhafi ezredes és az orgyilkosai gyakran több millió dolláros kenőpénzeket követelnek „bónuszmegegyezés” vagy „konzultációs szerződés” címén, ha épp nem ahhoz ragaszkodnak, hogy Kadhafi valamelyik ivadéka részt kapjon magából az üzletből.
Egy 2009-es amerikai diplomáciai sürgöny olyan kleptokráciának minősítette a Kadhafi-rezsimet, amelyben maga az ezredes, a családtagjai és a közeli politikai szövetségesei jogot formálnak arra, hogy az országban bármit eladjanak, megvegyenek vagy birtokoljanak. A diktátor és famíliájának gazdagsága évek során a multinacionális cégek segítségével jött létre, azután, hogy felfüggesztették a Líbiával szembeni gazdasági szankciókat. Amíg a Líbia elleni katonai fellépés végkimenetele bizonytalan, a diktátor sokáig túlélhet az összeharácsolt dollár-tízmilliárdokból, amelyekből a katonáit, a zsoldosait és a támogatóit finanszírozza.
A tripoli kleptokrácia nem csak a profitéhes multikat zsákmányolta gátlástalanul ki, de a nemzetközi közösség által büntetett fekete bárányokat is. A líbiai bankok a Teheránnal szemben kimondott nemzetközi szankciók megsértésével vaskos sikerdíjak fejében folytatták a pénzmosást Irán megbízásából, amint arról a WikiLeaks által megszerzett dokumentumok is tanúskodnak. Egy sürgöny szerint 2009-ben amerikai diplomaták figyelmeztették a líbiai illetékeseket, hogy az Iránnal folytatott seftelés rövid távon gyümölcsöző lehet, hosszú távon azonban veszélyezteti a líbiai érdekeket.
A kereskedelmi szankciók felfüggesztése utáni években – Kadhafi ezredes lemondott az atomfegyver kifejlesztéséről és a terrorizmus nyílt támogatásáról – sok amerikai cég habozott, hogy üzleteljen-e Líbiával. De miután 2008-ban egyezmény született a skóciai Lockerbie felett felrobbantott PanAm gép ügyében, maga az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma kezdte bátorítani a líbiai piac meghódítását, sőt, még „házasságkötőként” is közreműködött.
Tucatnyi amerikai óriás nyert teret, vagy próbálkozott térnyeréssel, köztük a Boeing, a Raytheon, a ConocoPhillips, az Occidental, a Caterpillar és a Halliburton. Májusban az Obama adminisztráció írt alá a Kadhafi-rezsimmel új kereskedelmi egyezményt, amelyet Gene Cretz líbiai amerikai nagykövet szerint „kétoldalú gazdasági kapcsolataink kiszélesítése és elmélyítése céljából” kötöttek meg.
Líbiát olyannyira elöntötte a pénz, hogy Bernard L. Madoff New York-i bankár, aki dollármilliárdokat lopott el egy hosszú időn át folytatott piramisjátékkal, és ma börtönben van, maga is elhúzta a mézesmadzagot Tripoli előtt egy hetvenmilliárd dolláros befektetési ajánlat képében. Líbia azonban nemet mondott. A rabló nem hagyta, hogy a tolvaj kifossza.
Kadhafi ezredes személyesen hozott meg számos üzleti döntést. Belefolyt a külföldi cégekkel való együttműködést felügyelő állami bizottság munkájába; kétszázmillió dollár felett minden szerződés csak az ő jóváhagyásával volt érvényes. Megtanulta azt is, miként dugja el a pénzét arra az esetre, ha netán újra szankciókat vezetnének be ellene.
A diktátor és családtagjai világszerte a rendszerhez hű törzsfők nevérre hoztak létre bankszámlákat, állítja Idrisz Abdulla Abed al-Szonoszi, a száműzött királyi család egy tagja, aki jól ismeri Kadhafi ezredes üzleti vállalkozásait. A pénznek köszönhetően a család fényűző életvitelt folytathatott, puccos kastélyokat tarthatott fenn, invesztálhatott a hollywoodi filmiparba, magánbulijain pedig első osztályú amerikai popsztárokat léptethetett fel.
Ha nem az ezredes döntött, ez a feladat általában valamelyik fiára várt. Daniel E. Karson, egy kockázatkezelő cég, a Kroll igazgatója egy interjúban azt állította, a cége által képviselt telekommunikációs multi 2007-ben be akart törni a líbiai mobiltelefon-piacra. A líbiaiak egyértelműen közölték, hogy az üzlettárs Mohamed Kadhafi, az ezredes elsőszülött fia lesz.
„Azt tanácsoltuk nekik, Mohamed Kadhafin keresztül próbálkozzanak”, mondta Karson, aki nem volt hajlandó elárulni, melyik a szóbanforgó telekommunikációs multi. „Ez nem úgy fog menni, ahogy mondani szokás az üzleti életbem, hogy ár, minőség, szállítás.” A cég azonban tartott a családtól, így inkább nem ruházott be Líbiában.
A Coca Cola 2005-ben azon kapta magát, hogy a diktátor két fia, Mohamed és Mutászim kap hajba egy palackozóüzem ellenőrzése felett. A zsíros falaton való marakodás miatt az üzem hónapokig tétlen vesztegelésre kényszerült, miközben a csarnokokban a két diktátorfiú fegyveresei lőttek egymásra.
A világhírű illinois-i munkagép-gyártó, a Caterpillar 2009-ben már majdnem tető alá hozott egy gyümölcsöző projektet, amikor Líbia hirtelen azt követelte, hogy a cég legyen a partnere egy, a família által ellenőrzött állami cégnek. A Caterpillar megmakacsolta magát; el is vesztette az üzletet, holott még az amerikai diplomácia is közbenjárt érte.
Amikor Kadhafi emberei a PanAm-megállapodás kapcsán sarcot követeltek a Líbiában jelen lévő olajmultiktól, egy 2009 februárjában kelt külügyminisztériumi távirat szerint az iparági igazgatók jelezték, „hogy a kisebb cégek és szolgáltató vállalatok beadhatják a derekukat és fizethetnek.” Az olajipar több illetékese és egy, a megállapodást közelről ismerő forrás – valamennyien ragaszkodtak anonimitásukhoz – azt állítják, a kifizetés megtörtént, de nem hajlandók arra, hogy beazonosítsák, mely cégek fizettek.
Más cégeknek is sokba került Líbia. 2008-ban a kaliforniai Occidental Petroleum egymilliárd dolláros „szerződéskötési bónusszal” volt kénytelen szolgálni a líbiai kormánynak egy harminc évre szóló szerződésért. A cég szóvivője szerint nem szokatlan, hogy nagy összegű bónuszokat fizetnek ki hosszútávú szerződésekért.
Egy évvel korábban a kanadai Petro-Canada olajcég csengetett ki ugyancsak egymilliárd dollárt, miután a líbiai illetékesek harminc évre szóló olajkutatási engedélyt adtak ki a számukra. A cég felbérelte a Brit Virgin-szigeteken működőő üzleti tanácsadót, Jack Richardsot, Kadhafi jóbarátját, hogy legyen a helyi ügynökük, és bábáskodjon a szerződés körül, jelentette a The Globe and Mail kanadai lap. A Petro-Canada udvarolt Szeif al-Iszlámnak, az egyik Kadhafi-fiúnak is, azzal, hogy kiállítást szervezett a festményei számára, amelyeket a kanadai műkritikusok sajnos nevetséges mázolmányoknak, a banalitás örömünnepének minősítettek, a múzeumok pedig nem voltak hajlandók velük foglalkozni.
Juan Zarate, aki George W. Bush elnöksége idején a pénzügyminisztériumban szolgált, azt állítja, annak idején a haszon érdekében vélte mindenki úgy, hogy – a nyilvánvaló kockázatok dacára – meg kell próbálni Kadhafi rehabilitációjával. „Az ördöggel kötött üzlet volt ez”, mondta Zarate.
Nincs mit ezen csodálkozni. Annak idején Hitler szekerét is tolták bizonyos amerikai üzletemberek.
A demokrácia, az emberi jogok, mindez csak álarc. Az egyetlen szent dolog a kapitalizmusban a profit. Minden ennek van alárendelve.
Csak az utcai prostitucio bunteny. A vilagpolitikai ringyosag elfogadhato erkolcsi norma lett.
Ha kicsit visszatekintünk a múltba Kadhafi, akkor lett nem kívánatos személy mikor a skóciai Lakerbi felett felrobbant a PanAm repülőgépe. Viszont arról nem igazán beszélnek, hogy nem sokkal előtte, egy líbiai utasszállító repülőt lőtt le egy amerikai hadihajó. Azt már csak az akkori elnökök tudják, hogy a két gépen ki utazott az ártatlanok szerencsétlenségére. Ezzel nem a diktátort próbálom menteni csak a történelmi hűség miatt írtam le. Egy darabig mosolyszünet volt. Különbözö szankciók léptek életbe. Líbia kártérítést fizetett. A fent leírtakból tudjuk, hogy miből.
Iráni utasszállítót lőttek le az amerikaiak, és véletlenül. A PanAm gép felrobbantása meg szándékos terrorcselekmény volt. Ne említsük már egy lélegzetre.
Tisztelt Ricsi.
Kérlek, néz utána a dolognak jobban. Miért fizetett Líbia kártérítést. Az egyik elkövetőtt nemrég engedték szabadon az angliai börtönből, egészségügyi okokra hivatkozva. Azóta is viggan él Líbiában. A vitát, én itt lezártam.