Róma – Az olasz belügyminiszter arra kérte a tuniszi kormány külügyminiszterét, hogy olasz rendőri szerveket küldhessenek az észak-afrikai ország területére, hogy megállíthassák az Itáliát célzó migrációs hullámot.
Roberto Maroni, Olaszország belügyminisztere arra kérte a tunéziai kormányt, hogy rendőröket küldhessen a bevándorlás megfékezése érdekében. Azután tette ezt Maroni, hogy szerinte a többi európai uniós ország cserbenhagyta Itáliát problémájával.
Tunéziából néhány nap leforgása alatt nagyjából 4000 ember érkezett illegálisan az európai országba, Lampedusa szigetére. Robert Maroni, aki a bevándorlás-ellenes Északi Liga tagja az Európai Uniót is okolta, mondván magára hagyta országát, pedig ez a probléma más államokat is veszélyeztet. A belügyminiszter azt mondta; „A Maghreb-országokban zajló politikai és intézményi változások olyan migrációs hullámot indíthatnak el Olaszországon keresztül, ami egész Európát érinti majd.”
Lampedusa egy kis szicíliai sziget, aminek lakossága mindössze 5000 fő. Csak vasárnap 1000 újabb emigráns érkezett Afrika partjai felől, többségük Tunéziából, ahol januárban kergették el az addigi elnököt. A menekültek kis, tömött ladikokban érkeznek, amiből olyan is akadt, ami még Tunézia partjainál a tengerbe veszett.
Már pénteken megszólalt az ügyben Franco Frattini, Olaszország külügyminisztere, sürgős beavatkozást kérve az EU-tól. A helyzet ugyanis az olasz kormány szerint kaotikus és ők már nem tudják kézben tartani. Maroni annak a félelmének is hangot adott, hogy a helyzetet kihasználva sok bűnöző és terrorista is Európába érkezhet.










