Ronai and Ronai
AMERIKAI

Emelkedik a lakossági áram ára 2011. február 1. kedd 18:26 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Emelkedik a lakossági áram ára

Budapest – A lakossági áram ára  kilowattóránként mintegy két forinttal emelkedett 2011. február elsejével, mert a kedden megjelent miniszteri rendeletben nőtt a Magyar Villamos Művek (MVM) nagykereskedelmi hatósági ára, és kissé változott a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók árrése is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keddi közleménye szerint ez azt jelenti, hogy átlagosan 4 százalékkal emelkedik a villamos energia végfelhasználói bruttó átlagára. Egy átlagos fogyasztási hely esetében ez a 2010 második félévi átlagárakhoz viszonyítva 2011-ben éves szinten körülbelül 3720 forint többletköltséget jelent – hangsúlyozza a közlemény.
Az NFM leszögezi: a villamos energia árának emelésére az árszabályozás felülvizsgálatával összhangban, a piaci folyamatok következményeként, a hatályos szabályozásnak megfelelően került sor. Egyben jelzi: a kormány elkötelezett a fogyasztók védelme mellett, ezért csak az indokolt legszükségesebb mértékben emelkednek az áramárak.
A nemzeti fejlesztési miniszter kedden hatályba lépett rendeletében az MVM nagykereskedelmi hatósági árát az eddigi kilowattóránként 15,94 forintról  17,17 forintra emelte. Ez azokra az áramtermékekre vonatkozik, amelyeket a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók vásárolnak meg. Ugyanakkor változott a egyetemes szolgáltatók árrése, azaz az értékesítési és beszerzési ár hatóságilag megengedett különbözete is.
A legkisebb fogyasztói körben, az évi legfeljebb 1.320 kilowattóra áramot felhasználók az EDF Démásznál az eddigi 20,46 forint helyet 21,88 forintot, az Elműnél 21,03 forint helyett 22,24 forint, míg az E.ON-nál 19,84 forint helyett 21,17 forintot fizetnek kilowattóránként az áramért február elsejétől. Ezen felül kell megfizetniük a felhasználónak  a rendszerhasználati díjakat, a szénbányászati szerkezetátalakítási program finanszírozására fordított szénfillért, valamint a villamos energia iparág nyugdíjas dolgozóinak kedvezményét, valamint az árrést.
Az eddig egységesen 1,89 forintos kilowattóránkénti árrés az EDF Démásznál 1,79 forintra csökkent, többinél kissé emelkedett: az E.ON Energiaszolgáltatónál 1,99, az Elműnél 1,90, az Émásznál pedig 2,02 forint.
A Magyar Energia Hivatal (MEH) honlapján, kedden közzétett tájékoztatás szerint az átlagosnak mondható lakossági fogyasztóknál a teljes végfelhasználói átlagár – beleértve a termék árát, a rendszerhasználati díjat, az áfát és minden egyéb fizetendő tételt – a négy egyetemes szolgáltatónál 3,2 százalék, és 5,5 százalék közötti mértékben, átlagosan 4,05 százalékkal emelkedett február 1-jén, 2010 decemberéhez képest. Eszerint a teljes ár az Émásznál 5,5 százalékkal, az EDF Démásznál 3,8 százalékkal, az E.ON körzetében 3,7 százalékkal, az Elműnél pedig 3,2 százalékkal lett több. A hivatal számítása szerint így az átlagos fogyasztó havi többletkiadása az Émásznál 513 forint, az EDF Démásznál 244 forint, az E.ON-nál 232 forint, az Elműnél pedig 365 forint. (A MEH “átlagosnak” veszi az évi legfeljebb 2400 kilowattóra villamos energiát használó, az A1 fogyasztói kategória kedvezményes I. árszabási tömbjébe, illetve nem kedvezményes II.  tömbjébe sorolt lakossági fogyasztót.)
A MEH ismerteti: az új árakat elsősorban az egyetemes szolgáltatók által a kötelező átvétel keretében vásárolt villamos energia 2011. évi becsült mennyisége és átlagára, a szolgáltatók által a kötelező átvétel keretén kívül vásárolt villamos energia 2011. évi elismert beszerzési átlagára, valamint a jogszabályban meghatározott árszabályozási árrés realizálásának feltételezése alapján készítette elő.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Általában megnézem mit reklámozok, de most kivételt teszek:
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=47256

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. anonyme egyetértek. mást mondanak, mást csinálnak, bort isznak vízről prédikáltak egész idő alatt a kampányban és azóta is. Legnagyobb szlogenjüket …hazudik állandóan halhattuk,….most ők állandóan ezt csinálják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Hazudnak a gyógyszerártámogatásokról 2012. február 23. csütörtök

Befellegzett a környezetbarát üzemanyagnak 2011. július 7. csütörtök

Drágulnak a játékok 2011. április 15. péntek | MTI/Reuters

Szerdán robbanhat a benzinár 2011. április 11. hétfő | AN, Hír24

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos