New York – Számos felkészülési mérkőzést rendeztek szerda este Európában és világszerte: az öreg kontinens nemzetei elsősorban az Európa-bajnoki selejtezők soron következő márciusi fordulójára hangolódtak. Argentína, Franciaország és Spanyolország is egygólos győzelmet aratott, a német-olasz derbin döntetlen született.
Argentína – Portugália
A luzitánok kezdték jobban a Genfben megrendezett találkozót, a vezetést mégis az argentin válogatott szerezte meg negyedórányi játék után. A dél-amerikaiak 10-ese, Lionel Messi cselezett befelé a tizenhatos vonalánál, majd mesteri átadását Ángel Di Maria emelte a kapuba. Néhány támadással később Cristiano Ronaldo egyenlített, a Real Madridot erősítő klasszis Hugo Almeida csúsztatását vágta közelről a léc alá. A folytatásban mindkét kapus bravúrosan teljesített, majd Rui Patrício maradt alul Lionel Messi büntetőjével szemben – a kétszeres aranylabdás magabiztosan gurított a jobb sarokba 2-1-es győzelemhez hozzásegítve a csapatát.
Dánia – Anglia 1-2
Az angol élvonalban szereplő Liverpool hátvédje, Daniel Agger juttatta előnyhöz a házigazdát Koppenhágában, miután Eriksen beívelését a szigetországi védők szorításában fejelte be Joe Hart kapujába. Csak két perccel járt később a meccs (a 10. minutumban), mikor Theo Walcott bolondította meg védőjét a tizenhatos jobb oldalán, majd a középre betett labdát Darren Bent pofozta be két méterről. Fabio Capello legénysége a fordulás után is tartotta az iramot, ennek eredményeként Ashley Young révén a mindent eldöntő találatot is elsüllyesztette Sörensen kapujába.

Hollandia – Ausztria 3-1
Magabiztos győzelemmel hozta Ausztria elleni mérkőzését a magyar válogatottal márciusban Eb-selejtezőt játszó világbajnoki ezüstérmes Hollandia. Az Eindhoven-i összecsapás első gólja minden bizonnyal válogatott játéknap egyik legszebbje: Wesley Sneijder egy ügyes csel, majd egy pontos kényszerítő után 18 méterről kapásból bombázott az osztrák kapuba. A narancsmezesek kombinatív játékát a későbbiekben is csak nyomozta az ellen, s előbb Huntelaar növelte az előnyt, majd Dirk Kuyt értékesített egy jogos büntetőt. Marko Arnautovic szintén tizenegyesből szépített a hajrában, beállítva a 3-1-es végeredményt.
Németország – Olaszország 1-1
A 2006-os világbajnoki elődöntő után először találkoztak egymással a felek, de az akkori tét mellett a játék színvonalát sem közelítette meg a dortmundi összecsapás. A házigazda aktívabb futballja a 16. percben érett góllá, Thomas Müller osztotta le a labdát a még jobb helyzetben lévő Miroslav Klosénak, akinek lövése Buffon kapust érintve vánszorgott a hálóba. A második etap hajrájáig úgy tűnt marad az eredmény, ekkor Giuseppe Rossi lépett ki egy pontos labdával, amit második nekifutásra a kapuba helyezett, döntetlenre mentve a találkozót.
Franciaország – Brazília 1-0
A párizsi Stade de France-ban feszültek egymásnak a 2010-es világbajnokságon felejthetőt nyújtó válogatottak, ahol az első 45 percnyi játék futballt nem, ellenben számos szabálytalanságot és egy piros lapot hozott. A dél-amerikaiakat erősítő Anderson Hernanes szerelés gyanánt vállon talpalta Karim Benzemát, a játékvezető pedig egy pillanatig sem habozott. A sértett az 54. percben állt nemes bosszút, miután Jérémy Ménez jobb oldali beadását az üres kapuba pofozta. Az ember-és gólhátrány ellenére benne volt az egyenlítés a brazilok játékában, de Benzema duplája ugyancsak lógott a levegőben, végül 1-0-ás végeredmény született.
Spanyolország – Kolumbia 1-0
A világbajnoki-címvédő spanyol válogatott a vártnál sokkal nehezebb ellenfelet kapott a madridi mérkőzésen, jól példázza ezt a 86. percig tartó 0-0-ás eredmény. A szívósan védekező Kolumbia ráadásul a támadásokat sem vette fél vállról, de a döntő szót a Manchester City labdarúgója egy körbeadogatás végén mondta ki, miután közelről pörgetett a vendégek kapujába.
További eredmények:
Magyarország-Azerbajdzsán 2-0 (1-0)
Macedónia-Kamerun 0-1 (0-0)
Horvátország-Csehország 4-2 (2-2)
San Marino-Liechtenstein 0-1 (0-0)
Görögország-Kanada 1-0 (0-0)
Andorra-Moldova 1-2 (0-0)
Örményország-Grúzia 1-2 (0-2)
Fehéroroszország-Kazahsztán 1-1 (1-0)
Irán-Oroszország 1-0 (0-0)
Lettország-Bolívia 2-1 (1-0)
Izrael-Szerbia 0-2 (0-1)
Törökország-Koreai Köztársaság 0-0
Dél-afrikai Köztársaság – Kenya 2-0 (2-0)
Albánia-Szlovénia 1-2 (0-1)
Észtország-Bulgária 2-2 (1-1)
Luxemburg-Szlovákia 2-1 (0-0)
Ciprus-Románia 1-1 (0-0)
Svédország-Ukrajna 1-1 (1-1)
Belgium-Finnország 1-1 (0-0)
Hollandia-Ausztria 3-1 (1-0)
Lengyelország-Norvégia 1-0 (1-0)
Málta-Svájc 0-0
Észak-Írország – Skócia 0-3 (0-2)
kedden játszották:
Írország-Wales 3-0 (0-0)
Elefántcsontpart-Mali 1-0 (1-0)
Ghána-Togo 4-1 (1-0)
Ukrajna-Románia 2-2 (2-2), büntetőkkel: 4-2
Ciprus-Svédország 0-2 (0-2)










