Los Angeles – Újfent merész ruhában állt bíróság elé Lindsay Lohan. Az ékszerlopással vádolt színésznő ezúttal egy mélyen kivágott felsőt választott, mely sok mindent látni engedett.
A botrányos celeb korábban azt állította, hogy nem szeretne felhajtást kavarni a ruhájával, amiben a huszonharmadikai bírósági tárgyalásra megy. Ahogy barátainak mondta, távol álljon tőle, hogy még egy olyan balhét kavarjon, mint amilyen a legutóbbi fehér ruhája körül robbant ki.
Ez részben így is lett, azonban a szemfüles fotósok résen voltak, így sikerült néhány kompromittáló felvételt készíteniük, melyek homlokegyenest cáfolják a színésznő állítását, akinek helyzete nemcsak ruhafronton kérdéses.
A Keith L. Schwartz vezette Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróság a tegnapi tárgyaláson sem tudott dűlőre jutni Lindsay Lohan ügyében. A bíró két hét gondolkodási időt adott, de figyelmeztette a színésznőt, ha beismeri bűnösségét, akár fél év börtönt is kaphat. A tárgyalás március 10-én folytatódik.










