Lak – A Jobbik a tatárszentgyörgyi esethez hasonlóan újra romák lakta településen demonstrált a “cigánybűnözés” ellen. Tatárszentgyörgyön a Jobbik Magyar Gárdája vonult fel, később halálos támadás következett be a faluban. Most a Magyar Gárdát sírták vissza, és fenyegető rasszista vonulást tartottak a faluban.
A “cigánybűnözés” ellen demonstrált a Jobbik a Borsod megyei Lakon csütörtökön este, ahol a sötét utcákon rengeteg ember fáklyákkal, árpádsávos lobogókkal, jobbikos és nemzetiszínű zászlókkal, illetve különböző transzparensekkel vonult végig. A fajgyűlölő demonstrációt a rendőrség biztosította, a híradások szerint “nagy erőkkel”. Az MTI fotóinak tanúsága szerint azonban rendkívül gyenge volt a rendőri fellépés. Egy jobbikos például az egyik fotón megtámad egy rendőrt, a kamerája után kap. Amerikában ezért a mozdulatáért húsz rendőrautó érkezett volna a helyszínre, és tíz évig nem találna ki a börtönből.
Egyáltalán, Amerikában elképzelhetetlen, hogy mondjuk afro-amerikaiak által lakott településen vagy városrészben hasonló transzparensekkel fajgyűlölő demonstrációt tartsanak. Egy ilyen próbálkozás azért sem lenne békés, mert a megtámadottak nem néznék ezt úgy szótlanul, mint Magyarországon a cigányok. Vona Gábor betört orral távozna egy ilyen rendezvényről, és meggondolná, hogy még egyszer próbálkozzon-e hasonlóval.
Vona Gábor beszédében a kormányt bírálta, hogy az országgyűlési választás előtti ígéretekből szinte semmi sem teljesült. Feltette a kérdést: “nőtt-e a közbiztonság?” és a tömeg nemmel válaszolt a szavaira.
Úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb intézkedés a Magyar Gárda feloszlatása volt, miközben létrehozták a Terrorelhárítási Központot, a tömeg pfujolással reagált az elhangzottakra. Utalt arra is, hogy a rendezvény előtt “Kiss Róbert gárdakapitányt” előállították a rendőrök, ugyanis ruházatán a feloszlatott magyar gárda egyik szimbólumát viselte. Vona ennek kapcsán azt mondta, ha kell ő is megjelenik ebben az öltözetben, vigyék el őt is.
A mintegy félezres kistelepülésen a politikus a cigányság helyzetéről is beszélt, kitért arra, hogy szakemberek véleménye szerint is, munkával és oktatással lehet felzárkóztatni a cigányságot, de mint mondta, “ők épp erre nem hajlandóak”.
A rendezvényen egyebek mellett felszólalt Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, aki az elmúlt időszak súlyos bűncselekményeiről tett említést, illetve Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere is.
A demonstráció a kezdeti incidenst leszámítva, rendbontás nélkül véget ért, jelentős rendőri biztosítás mellett. A faluban a beszédek elhangzása után a tömeg végigvonult az utcán, ahhoz a házhoz, ahol nemrégiben bűncselekmény áldozata lett egy idős asszony.
Magyarországon jó üzlet lett a rasszizmus, afajgyűlölet. Vona Gábornak például havi egymilliós jövedelme van belőle. Ezt csak úgy tudja megőrizni, ha életben tartja a cigánygyűlöletet. Sokan jól élnek pólók, zászlók és egyéb szimbólumok eladásából.
A tüntetésre nem csak környékbeliek és helyiek érkeztek, hanem Karcagról, Encsről, Miskolcról és többek között Ongáról is.












Szégyen! A miniszterelnök meg kokettál velük!Országhatáron kívül meg elítéli őket.
Nem értem, hogy a rendőrség miért vonult ki ekkora erővel? Így még jobban biztonságban érzik magukat!
Tényleg igaz, hogy ahol nincs rend a fejekben, az nagy pénzeket hoz.Egyeseknek…
Ne hasonlítsuk össze Amerikát Magyarországgal! Ott ki lehet mondani az igazságot és az emberek tudnak gondolkodni is, Magyarországon nem. Nálunk tért hódított a rasszizmus.Nem csak a Jobbikosok, Fideszesek körében, a megrögzött szocik körében is! Természetesen mindenki tagadja, hogy rasszista lenne, valahogy úgy. ahogy az elmebeteg sem tud tudomást venni betegségéről.Nem elhanyagolható tény, a kétharmad nagyban köszönhető a Jobbikos neonácik (azt, hogy a Jobbik neonáci ma már nem lehet leírni Magyarországon, mintha azzal, hogy a villanyszerelőik benn ülnek a parlamentben már legalizálnák az ordas eszmét) és a Fidesz összeborulásának és a jól megtervezett, mesterségesen szított fajgyűlöletnek.A rasszizmus, az antiszemitizmus és a kirekesztés a műveletlenek és a gyávák fegyvere.Ne hagyjuk, hogy elborítsa Magyarországot! Félek, késő már. A romák és a zsidók után kik lesznek a következők?
“Amerikában elképzelhetetlen,hogy afro-amerikaiak által lakott településen fajgyülölő demonstrációt tartsanak”Igen,de amerikában az is elképzelhetetlen,hogy kis településeken ne lehessen biztonságban élni s hogy naponta támadjanak meg idős embereket,rabolják ki őket,nemegyszer az életüket is elvéve.Borsodban nem egy településen az idősek nem mernek otthon maradni,elmennek a gyerekeikhez.A magyar gárda nem ok,hanem okozat.létrejötte,megerősödése az elmult kormányok tehetetlenségének,az igazi reformok elmaradásának,a problémák szőnyeg alá söprési technikájának köszönhető.
Az, hogy egy népcsoportot születésük okán megbélyegeznek bizony rasszizmus.Hiába próbálnak egyesek magyarázatot keresni, erre a primitív eszmére nincs magyarázat!
Emberek! A jobbok kell a fidesznek. Kell! Kell, mert gyűlölködik, a legszélsőségesebb és leghangosabb, és bár ellenségnek a cigányt is tartja, amellett a zsidókat, de a szocikra is pazarol elegendő energiát! És a fidesznek ez a fontos!
Érdekes dolgokat művel a félelem az emberekkel. Sose gondoltam volna, hogy felnőtt, életerős férfiak gárdába tömörülve mernek csak sétálni Magyarországon. Honnan ez a gyávaság, csak nem valami magyar gén?
Azt hiszem tavaly,a Tea Party washingtoni osszeruccanasan,egy redneck(vorosnyaku paraszt) lekopott egy fekete kepviselot.Semmi nem tortent a redneckkel.A tea party nyugodtan vonulgat azota is,Obamat mindennek elmondva.Engedik oket. RENDOROK ENGEDIK FELVONULNI AZOKAT,akik miatt lelottek Gabbyt!!!!
Megegyszer mondom, egy redneck paraszt lekopott egy fekete kepviselot Washingtonban!!! MIERT NEM VITTEK EL A RENDOROK A REDNECKET?
Varom a valaszt!
Egy ujabb redneck Kentuckyban megtaposott egy fiatal lanyt, aki rand paul ellen tuntetett. A redneck megtaposta a lany fejet. A RENDOROK NEM LEPTEK KOZBE!
KERDEZEM EN,MIERT nincs bortonben a redneck?????
A Tea party rendezvenyeken durvabb dolgokat mondanak a redneckek mint Vona.A rendorseg hagyja oket.KERDEM EN,miert hagyjak az amerikai rendorok,hogy Obamat gyalazzak a parasztok????
Robert Byrd szenator,aki tavaly joletre szenderult,evtizedikig volt hivatalban,pedig a KKK tagja volt!!! Kerdem en,MIERT nem tartoztatta le az amerikai rendorseg?????MIERT HAGYTAK,hogy evtizedekig szenatoroskodjon????
Glenn Beck nevu redneck, a FOX NEWS nevu orszagos tv-musorban allandoan gyalazza Soros Gyorgyot.MIERT SZABAD NEKI???
Varom a valaszokat!
Amerikaban nagyobb a fajgyulolet mind Magyarorszagon,koszonhetoen a republikanus deli parasztoknak!
Senki se higyje el,hogy az USA-ban nem lehet uszitani!!LEHET!!!
Senki ne
Amiota buta,muveletlen parasztok szavazhatnak a valasztasokon,azota van problema.Buta,muveletlen szavazatokbol el a Jobbik es a Tea Party is.
Ha a jobbikról van szó,engem moderálnak.Civilizáltan próbálom.Neonáci
csürhe.A társadalom legalja,szégyen.Tudok én cizelláltan is!
Kedves Reálisan Nézve!
Ha majd magyarul tudja megírni a véleményét, jobban meg fogom érteni. Nem tudom, mi történt azokkal a színesekkel, ki bántotta őket hol és mikor,, ki nem torolta meg a bántást, de Reálisan Nézve nyilván jobban ismeri az amerikai viszonyokat.
Azt viszont szeretném közölni, hogy áldozatot nem hibáztatunk. Még Magyarországon se.
Én is lopnám a fát, ha a gyerekeimnek másképp fűtetlen szobában kell aluidniuk. Nem tűrném, hogy egy várandós asszony hiányosan táplálkozzék. Arra tartom az önkormányzatokat, hogy az erdőgazdaságban adjon munkát a cigányoknak, és fával fizessen. Arra tartom szegény öreg néniket, hogy vigyenek a szomszédnak az almáspitéjükből, még akkor is, ha cigány az a szomszéd. Nem elképzelhető, hogy kezet emeljek valakire, akinek a süteményét megkóstoltam, ellenkezőleg. Sietnék túróspitével vszonozni.
A vetemény szélső sorát hagyd meg a vándornak, koldusnak, idegennek. (Móz.V.)
Amit “Realisan Nezve” mond, egszeruen nem igaz. Mi is itt elunk. Ez hazugsag. Hogy Amerikaban nagyobb a fajgyulolet, mint Magyarorszagon, azt csak azok a magyarok mondjak, akik a magyar fajgyulolettel egyetertenek, vagy azt kisebbiteni akarjak. Amirol o beszel, azokat az eseteket senki nem latta, es igy biztosan nem igaz. Ez hozonges. Kizart, hogy Amerikaban lekopjon valaki a bore szine miatt egy fekete kepviselot, es annak semmi kovetkezmenye ne lenne. Ez nem Budapest. A Tea Party stilusa valoban hiszterkus es ellenszenves es durva, de nem lehet Vona alpari rasszista szovegeihez hasonlitani. Amerikat ne keverjuk ossze Tatarszentgyorggyel. Itt is vannak szelsosegesek, de az tenyleg szelsoseg, a tarsadalam peremen es legaljan. Ne nyugtassuk mar meg a magyarokat, hogy az nomalis, ami naluk van, es mindenhol ugyanez van. Ez hazugsag. Ez felmentesi kiserlet. Az egyik kepen lathato, hogy a rendorre es a kamerajara kezet emel az egyik jobbikos. Tegyen probat barki, emeljen igy kezet egy rendorre Amerikaban. Azt a kezet tobbet az eletben fel nem emeli. Kartal Zsuzsanak mindenben igaza van.
Tisztelt Admin!
http://www.huffingtonpost.com/2010/03/28/congressman-spit-on-by-te_n_516300.html
Tisztelt Admin!
http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2010/03/20/AR2010032002556.html
Tisztelt Admin!
Ha a szolgalatban levo rendornel fenykepezogep van,es fenykepez vele SZOLGALAT kozben,akkor megserti a szolgalati szabalyzatot.
Miert fenykepez a rendor szolgalat kozben?
Dehogy vedem en a magyar nyilasokat,de nem szabad csak egyoldaluan nezni a dolgokat.
Tisztelt Kartal Zsuzsa!
Sajnos nem tudok magyar ekezettel irni.
Tisztelt Admin!
Az amerikai magyar nepszava miert nem ir arrol,hogy Soros Gyorgyot uton-utfelen gyalazza Glenn Beck?Soros Gyorgy nem szamit magyarnak?
http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2011/01/28/AR2011012807208.html
Cigány barátom, munkatársam tízszer annyit teljesített mint bármelyikünk, hogy elfogadják. A leglustább semmirekellők bántották folyamatosan, olyanok akik a lába nyomába sem értek a munkában. Csodáltam, hogy bírja, a családjáért tette. A felesége 3 lépéssel lemaradt egyszer amikor egy felé vezetett az utunk. Kérdeztem, hogy mi van, miért maradsz le? -Azért, hogy ne lássák, hogy együtt megyünk, ne legyen neked kellemetlen! Belekaroltam és úgy mentünk tovább hiába tiltakozott!
Megvetjük őket, mert nem illeszkednek be miközben mindent megteszünk, hogy ne tudják megtenni aztán ők a “cigánybűnözők”!
-Igen, sokan bűnöznek de nekünk is felelősségünk van a kialakult helyzetben! Minimum nem kellene bántani azokat akik megpróbálnak felemelkedni. Akik kollektíven megbélyegzik őket azok a leginkább tisztességtelenek! A bűnözőket el kell ítélni akkor is ha cigányok, akkor is ha nem de nem azért bűnöző valaki mert cigány. Aki nem cigány az mind becsületes?!
Nem akarnek szerepembol kiesni es vitaba bonyolodni itt. De nehogy ugy allitsuk mar be, hogy ez Amerikaban a mindennapi, termeszetes viselkedes, elfogadott norma. Ez a cselekmeny is rendkivuli felhaborodast keltett, elutasitast kapott, a kozvelemeny ezeket eliteli, ha ezt rendor elott teszik, annak sulyos kovetkezmenye van. Probaljon meg odamenni barkihez New Yorkban, es az “n” szo kisereteben lekopni valakit. Aki jart New Yorkban, az tudhatja, hogy ez mennyire elkepzelhetetlen, mennyire idegen a varostol es az orszagtol is. Ezen ne nyissunk vitat. Mindenhol tortennek atrocitasok, mindenhol megsertik a torvenyt, mindenhol elofordulhat barmi. De a kulonbseg az, hogy az a sulyos buncselekmeny kategoriajaba esik, amit elitelnek, amit a kozvelemeny is megvet. Nehogy mar ugy allitsuk be Amerikat, mintha ugyanolyan lenne, mint Magyarorszag. Ha olyan lenne, mi sem laknank itt. Mi eppen azert lakunk itt, mert nem akarunk olyan helyen elni, ahol olyat meg lehet tenni, es olyan errol a kozvelekedes, mint Magyarorszagon. Fejezzuk be ezt a vitat, nagyon kerem, ne vezessuk felre a Magyarorszagon eloket, inkabb allitsuk elejuk mintakent azokat az orszagokat, ahol nem kell masodrendu allampolgarnak ereznie magat senkinek a bore szine miatt. Szelsoseges esetekkel, amit itt mindenki elitel, ne mentsuk fel oket a szembenezes alol.
Tisztelt Admin!
Reszemrol a vita befejezve.
Kedves Zsuzsa!
Aldozatot nem hibaztatunk.
Szerintem,en nem hibaztattam senkit.
Csokolom kis kezet,
Ezennel szivesen meghivom Ont egy kavera.
#
realisan nezve
2011. február 4. péntek
19:58
történetesen azért van a rendörnél a fényképező gép, hogy
fényképeket készitsen, mert az a feladata !!!
gondterhelt,a rendornek a fenykepezes a feladata?Kapott ra kikepzest?Most akkor rendor vagy fenykepesz?
A Jobbik és a Magyar Gárda- a Fidesz VÉSZTARTALÉKA ! Ha birka szavazóik egy része fölébred,a Fidesz ellen fordul,más pártra szavaz 2014-ben, Orbán beveti őket HATALMA VÉDELMÉBEN!
Admin koma, amit realis ir sajnos nagyon realis. A jobboldal eloretorese vilagjelenseg es olyan orszagokban is nyiltan szervezkednek es masiroznak, ahol korabban ennek semmi hagyomanya nem volt. Amerikaban harminc eve valt szalonkepesse a “liberalisok” elleni uszitas, de ha nem New Yorkban elnel, tudnad: ez egy bevett csengoszo a zsidogyulolok szajabol. A Giffords elleni aljas merenylet sem egy elmebeteg ad hoc akcioja volt, a terroristak nagyon korultekintoen valsztjak az aldozataikat, hogy az akcio egyszerre legyen elremito, es kozben hordja az uzenetuket. Giffords zsido, demokrata es Obama tamogatoja, a gyuloletlista tetejen tartja a jobboldal. A Secret Service kutyakotelessege volt megfelelo vedelmet biztositani, foleg miutan elozoleg az irodajara ismeretlen merenylok ralottek. Amerika nem az a paradicsom, aminek hittuk, inkabb egy alom ami talan soha nem valik valora.
Eppen az a meglepo Gabby merenyletenel,hogy az elkoveto redneck nagyon kozel mehetett hozza,es sok okos szerint Amerikaban nem lehet civilnek kozel kerulni kongresszusi kepviselohoz vagy eppen az elnokhoz.Pedig dehogynem lehet!
A Tea Party-t neokonzervativnak tartjak es Izrael-baratnak.Marmint a butak.
Ime:http://www.politico.com/news/stories/0211/48848.html
http://www.politico.com/news/stories/0211/48848.html
realisan nézve
Kérdezed miért van a rendőrnél fényképező.Ha tudnád miről szól a történet, talán nem kérdeznéd.2006-ban ami történt M.országon a válasz. Amikor a csőcselék a fidesz háttértámogatásával tört zúzott a fővárosban,és a mostani hatalom rajtuk keresztül támadta a rendőrséget.Ami utána történt az bohózat volt. Úgy az igazságszolgáltatás,mint a fidesz reakciója.A rendőrségnek kellett védekezni, mert a békésen gyújtogatókat, meg az utcakövet felszedő,és azzal dobálózó,autókat borogató,meg felgyújtó embernek látszó egyedek a fidesz támogatásával (kordonbontás)vihették véghez azt a gyalázatot!!!
A rendőrséget támadták minden szinten,fel sem lehet sorolni.
A magyarázatot a fényképezőre itt keresd.
vona gábornak “szándékosan kisbetűvel” egyben igaza van!!!!!!!!
Hogy az országgyűlési választás előtti ígéretekből szinte semmi sem teljesült.
Ezek a légypiszkok “jobbik” nem jöttek még rá hogy orbán őket is rászedte, beteges hatalmi vágyának “áldozatai” ők is!
Megérdemelték!!!!!
Eleve egy erős és határozott hatalmi erő megszüntetné a neonáci pártokat!
Az előző kormány betiltotta a magyar gárdát!!
orbán cinikusan hallgat és még kormányon is a színfalak között próbál közösködni a szélsőjobboldali párttal!!!
Kíváncsian válom az alkotmányozás folyamatát hogy engedi-e orbán és gyűlölt bűnbandája hogy országunk alkotmányozásában részt vegyen egy antiszemita csürhe!!!
“A zsarnokhajlamú alkat különben is hatalmi gőggel szokta kompenzálni kisebbrendűségi érzését. Ez a komplexus nagyban hozzájárult a médiatörvényhez: mögötte valójában félelem húzódik. Ezért kívánja elhallgattatni a másképpen gondolkodókat. Fenyegetésekkel próbálja öncenzúrára kényszeríteni őket”.
http://www.168ora.hu/itthon/cs-gyimesi-mediatorveny-peticio-orban-schmitt-nemeth-zsolt-szolasszabadsag-68857.html