Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány nem lép ki az MSZP-ből 2011. február 18. péntek 19:59 Forrás: kapcsolat.hu, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány nem lép ki az MSZP-ből

Budapest – Az MSZP átalakításával létrejövő új balközép párt szükségességéről beszélt évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten. Orbán ellen kompromisszumok nélküli ellenállást hirdetett. Az egész beszéd itt nézhető meg.

“Nem az MSZP szétszakítására, nem a demokratikus ellenzéket tovább daraboló új párt alapítására, hanem az MSZP meglévő erényeire építő, hibáit, fogyatékosságait maga mögött hagyó pártátalakításra, és a párt átalakításával létrejövő új balközép, demokrata párt létrehozására van szükség” – mondta Gyurcsány Ferenc. “Nem szakítunk, hanem átalakítunk, nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot” – fűzte hozzá, és azt a javaslatot tette: a szocialisták jövő évi kongresszusán alakítsák át az MSZP-t.

Az új pártnak Gyurcsány Ferenc szerint képesnek kell lennie arra, hogy befogadja “az orbáni rendszer” demokratikus ellenzékének nagy részét, és képesnek arra is, hogy más pártokkal együttműködjön.

A volt miniszterelnök  elmondta: Orbán Viktor egyeduralmat épít, “a rendszerdúlás” már megtörtént, az alkotmányos rend a porban hever. “Vége a harmadik a magyar köztársaságnak, Orbán lerombolta és az önkény rendszerét építi” – tette hozzá, majd úgy fogalmazott: “mostantól nem a kormány, hanem Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk”.

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt időszak tanulsága, hogy felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz, ezért a mai ellenzéknek arra is válaszolnia kell, hogy miből fedezné azokat a követeléseket, amelyeket megfogalmaz. A többi között vagyonadót szorgalmazott, és hozzátette: nem szabad szociális elégedetlenséget szítani, ha a kormány az euró bevezetése érdekében felelősen akar gazdálkodni.

Szólt arról, hogy az egészségügy megmentése, az ellátás javítása érdekében szükségesnek ítéli, hogy az emberek többsége valahogyan – akár “a vizitdíj, vagy hívjuk bárhogy”, újbóli bevezetésével – anyagilag is részt vállaljon abból.
Gyurcsány Ferenc évértékelőjén több szocialista politikus – mások mellett Avarkeszi Dezső, Molnár Csaba, Molnár Gyula, Szabó Zoltán, Vadai Ágnes, Varju László, Vitányi Iván és Vojnik Mária – vett részt.

A rendezvényen részt vett Czeizel Endre genetikus, Debreczeni József közíró, Ranschburg Jenő pszichológus, Sz. Bíró Zoltán történész és Ungváry Rudolf író is. A mintegy ötszáz fős közönség nagy része érkezésekor felállva, tapssal köszöntötte a korábbi miniszterelnököt, és beszédét is számos alkalommal tapssal szakította meg. A legnagyobb tetszést az aratta, amikor a kormányfő egyes filozófiai pályázatok vizsgálatára utalva úgy fogalmazott: “vegyék le piszkos kezüket Heller Ágnesről, Vajda Mihályról, Radnóti Sándorról!”

A kapcsolat.hu összefoglalása a beszédről:

15:47: Köszöntünk titeket! Lassan megkezdődik Gyurcsány Ferenc évértékelője innen, a Corinthia Szállodából. A teremben percről-percre többen lesznek, a sajtópult szinte teljesen megtelt. Mindenki Gyurcsány Ferencet várja.

15:52 A teremben egyre nagyobb a nyüzsgés. Most már tényleg csak néhány perc.

15:58 Lassan már ezren követik az eseményeket itt a portálon.

16:08: Következik Gyurcsány Ferenc.

16:10: „Örülök, hogy meghallgatják, mit gondolok hazánkról” – kezdi beszédét Gyurcsány.

16:10: „Maradt erőnk, maradt elszántságunk, maradt hitünk. Hiszünk Magyarország győzelmében” – mondja a volt miniszterelnök.

16:11: „Lassan tíz éve, hogy újra a politika lett az életem. Történhetett volna ez máshogy is, hiszen ez az én szabad választásom volt. Persze vannak, akik nem örülnek ennek, de ők egy mondatra szűkítik Magyarország minden gondját: Gyurcsány a hibás.”

16:12: „Ma sok mindent máshogy csinálnék, de ugyanúgy hiszek a szabad polgárok szabad Magyarországában, mint akkor” – mondja Gyurcsány Ferenc.

16:13 : „A szabadság önmagában nem teremt rendet” – figyelmeztet a platform elnöke.

16:14: „Nem egy osztályt, hanem hazám egészét akarom szolgálni. Most, a vereség után mégis joggal kérdezhetnék: mi is van az én igazammal. De én úgy gondolom, hogy jó ügyet, tisztességes világot álmodtam és képviseltem. De nem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek saját gyarlóságommal. Sokszor bizalmamba fogadtam olyat is, aki nem érdemelte meg. A feladat túlnőtt rajtam.” – vallja be Gyurcsány. Majd hozzáteszi: „De nem adom fel, küzdeni fogok egy szabad, jobb Magyarországért.”

16:17: „Nem keresem a többség kegyét, de meg akarom osztani Önökkel gondolataimat. Nem a többséget keresem minden áron, hanem az általam helyesnek vélt utat.”

16:17: „Mi folyik ma Magyarországon?” – teszi fel a kérdést Gyurcsány. Majd hozzáfűzi: „Tudom, hogy a legtöbben elégedetlenek a demokráciával, a szabadsággal. Vannak, akik a trianoni Nagy-Magyarországba, mások a Kádár-korba vágynak vissza. Ennek oka, hogy a szociális piacgazdaság a többség számára nem sok jót hozott.”

16:20: „Azok keresik magukat a múltban, akiknek nincs merszük szembenézni a jelennel.”

16:21: „sokan nem a szabadságot, hanem a nagyobb jólétet keresték a rendszerváltásban. De a kettő nem egyenlő egymással. Sőt, vannak olyanok, akik szerint a szabadság a jólét ellenfele. De őket nem saját, hanem mások szabadsága zavar” – véli Gyurcsány.

16:23: „Ezt a gondolkodást én sokáig nem értettem, de be kell vallanom, Orbán jobb tanuló volt nálam. Az egykor volt liberálisból az önkény miniszterelnöke lett.”

16:24: „Sokan tudomásul veszik, elfogadják, vagy támogatják Orbán szabadságért kenyeret programját. De nemsokára ők is észreveszik, hogy se szabadság, se kenyér.” – véli Gyurcsány.

16:28: “Orbán lerombolta a köztársaságot, és most valami mást épít helyette. De Orbánt leváltani minden demokrata dolga. Mi mostantól nem a kormány ellenzéke vagyunk, hanem Orbán önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk” – mondja Gyurcsány.

16:30: „A mi feladatunk az, hogy Orbán bukása után újraépítsük a köztársaságot. visszaépítjük a Fidesz által lerombolt ’89-es jogállamiságot” – ígéri Gyurcsány.

16:32: “Az ‘56-os megtorlások óta nem volt nemzetközileg ennyire elutasított kormánya Magyarországnak” – figyelmeztet Gyurcsány.

16:34: “Orbán viselkedjen úgy, ahogy egy miniszterelnöknek kell” – mondja a platformelnök.

16:36: “Az utóbbi napok arra figyelmeztetnek, hogy ha nem vigyázunk, gyorsan a partvonalon kívül találjuk magunkat. Az EU-ban elől haladókhoz való csatlakozás feltétele az euró bevezetése. Ehhez viszont határozott fiskális politika kell” – mondja Gyurcsány. Majd hozzáteszi: “Mi azt akarjuk, hogy mielőbb legyenek meg a csatlakozás feltételei, és a belátható jövőben lépjünk be az euróövezetbe.”

16:40: “Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben a kormány, de nem sajnálom. Azért nem, mert a baj nem a válsággal köszöntött Magyarországra, hanem a Fidesz felelőtlen ellenzéki magatartásával.”

16:41: “Azt várjuk a miniszterelnöktől, hogy tegye világossá gazdasági programját. ennek első lépése az, hogy visszavonja az adótörvényt, amivel pont azok járnak a legrosszabbul, akiknek a legkevesebb jut.” – mondja Gyurcsány.

16:44: “Ezt a kormányt nézve úgy tűnik, helytálló a régi közmondás: szegény embert az ág is húzza”

16:45: “Figyelmeztessük a miniszterelnököt: nem az a családbarát politika, hogy a kormány tagjainka családtagjai zsíros állásokhoz jutnak” – mondja Gyurcsány.

16:47: “Ellenzékben megtehetnénk, hogy nem foglalkozunk a realitásokkal, csak verjük az asztalt még több pénzért. Így mentek a dolgok itt sok évig, de én ezt nem akarom folytatni, mert felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz.”

16:48: “Mire kellene mégis több pénz? Három területre: közfoglalkoztatásra, oktatásra, a tudományos fejlesztésekre.” – véli Gyurcsány. Hozzáteszi: “Az oktatást át kell alakítani, mert sokan nem azért nem dolgoznak, mert nem akarnak, hanem mert nem olyan képzést kaptak, amire szükség van a piacon.”

16:51: “Emellett Magyarország legnagyobb közfoglalkoztatási programját kell meghirdetni. A pedagógiában az ideológiai nyomulás helyett vissza kell térni a tudományos eredményeken alapuló pedagógiára.” – mondja Gyurcsány.

16:54: “Hogy honnan lesz erre pénz? Szerintem azoknak kell jobban a zsebükbe nyúlniuk, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk. A gazdagság ugyanis kötelez, és továbbra is hiszek abban, hogy több felelősség fent – több lehetőség lenn” – mondja Gyurcsány.

16:56: “A kormány a politikában és a kultúrában is csak magát szeretné látni. Nem érti, hogy a kultúra éltető eleme a szabadság”

16:59: “Talán nem lenne baj, ha néha belelapoznának egy József Attila kötetbe: Levegőt! Levegőt a magyar kultúrába, művészetekbe.”

17:01: “Ahogy ma nincs mozgástere a kormánynak, úgy volt mozgástere az ellenzéknek. De ő ezt a mozgásterét arra használta, hogy megbénítsa a magyar egészségügyet” – véli Gyurcsány Ferenc.

17:04: “Arra bátorítok mindenkit, hogy legyünk “tettmagyarok”. Ne azt nézzük, hogy mit tehet értünk az állam, hanem hogy mit tehetünk mi az államért. Meggyőződésem, hogy a kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e a zsebünkbe nyúlni, mert jó egészségügy csak akkor lesz, ha megteremtjük magunknak.” – mondja Gyurcsány. Hozzáteszi: “Jó orvosok és jobb egészségügy a mi akaratunkból és tetteinkből lesznek.”

17:09: “Ma sem jár együtt a nemzeti lelkesültség a kellő nemzeti bölcsességgel. Tudom, sokak szerint ez a hozzáállás nemzetellenes, hazaáruló. De vajon a mai német társadalom is elárulta a hazáját, amikor megtagadta világháborús múltját?” – kérdi Gyurcsány.

17:12: “Ugye világos, hogy a kettős állampolgárság és az autonómia kizárják egymást? Márpedig az állampolgárság megadásával elindul a szülőföld elhagyása, és beteljesedik Trianon tragédiája” – figyelmeztet Gyurcsány.

17:16: “Orbán rendszerdúlása nem csak a köztársaságot számolja fel, de a magyar pártrendszert is. Ennek hatására pedig újra meg kell fogalmaznunk, hogy kik is vagyunk mi, és mit is akarunk csinálni.” – mondja Gyurcsány.

17:17: “Ma az MSZP-ben újra rendszerváltozás kell annak érdekében, hogy alternatívát tudjunk nyújtani Orbánnal szemben. De mi az MSZP felelőssége Orbán önkényében? Három dolog: legsúlyosabb gazdasági tévedésünk, amikor 2002-ben természetesnek vettük az osztogatást, majd ugyanilyen természetesnek a megszorítást. Másodszor tévedtünk, amikor nem értettük meg, hogy az Antall-t követő jobboldal nem demokratikus versenyre, hanem az ellenfél megsemmisítésére készül. Harmadszor: nem vettük észre, hogy kormányunk néhány tagja saját morális hibáival aláássa az egész baloldali kormányzást.”

17:25: “Egy működő demokráciában természetes, hogy pártok és ideológiák versenyeznek. Egy önkényben viszont van az önkény, és az azzal szembeni ellenzék. Az új történelmi helyzetben új történelmi szerepbe kell helyezni a pártot. Be kell fogadnunk az önkény ellenzékét, és tudnunk kell együttműködni velük. Magunk mögött kell hagyni a kétértelműség és kétnyelvűség hibát hibára halmozó politikáját. Nem az a baj, hogy nem voltunk baloldaliak, hanem hogy bátortalanul voltunk azok. De nincs több kompromisszum.” – mondja Gyurcsány. “Nem az MSZP szétszakítására, hanem a párt átalakítására, egy balközép demokratikus pártra van szükség.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 7 szavazatból)
Gyurcsány nem lép ki az MSZP-ből, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Az MSZP akkor lesz újra sikeres, amikor ismét Gyurcsány vezeti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. Néztem Kálmán Olgának a Kéri Lászlóval készsült beszélgetését, és megdöbbentett, hogy milyen ellenszenvvel beszélt Gyurcsányról és az elképzeléseiről (mármint Kéri). Félelmetes volt, főleg az, hogy csak kiderült, hogy mennyi gyülölet van benne Gyurcsánnyal szemben. Így a véleménye sem mérvadó,hiszen elfogult.
    De azon érdemes elgondolkodni, amit mondott, hogy Gyurcsány a baloldalt osztja meg, Orbán meg az országot. Ebben sajnos igaza van.
    Én meg úgy látom, vagy hiszem, hogy Gyurcsány jobban szereti az országot, és a magyar népet annál, hogy megosztó akarjon lenni, hogy gyengíteni akarná azt az oldalt, amelyik a szegények, szegényebbek érdekeit helyezi előtérbe. Én szorítok, hogy sikerüljön vagy elindítani egy pozitív folyamatot, vagy felrázni végre a baloldalt, hogy merjen valamit lépni, és mutasson utat azoknak, akiknek elegük van ebből az ámokfutásból amit a jelenlegi kormányunk csinál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  3. Orbán 52, 7%-ában minimum 15% volt, akik Gyurcsányt nem akarták.
    Amíg Gyurcsány árnyéka fenyeget, addig Orbán többsége biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -14 (16 szavazatból)
  4. Már az előző Gyurcsány cikknél leírtam, de a lényeget ide is leírom. Öreg hiba, ha nem érzi szükségét a pártalapításnak. Az idő megérett rá, és a kormánypárttól folyamatosan kapott magas labdák neki kedveznének!
    Ha együtt agonizál az MSZP-vel, az mindkettő bukását hozhatja. Ha kiválik, létrehozhat Ő is, és Mesterházy is egy erősebb baloldali pártot. Ha egy pártban maradnak, kioltják egymás agilitását, ami hatalmas könnyelműség lenne.
    Nem értem Gyurcsányt, és megfoghatatlan ez a mazochizmus, amivel ragaszkodik az Őt bántókhoz.Tudomásul kellene vennie, hogy 2 bázissal sokkal erőteljesebben lehetne érvényesülni a baloldalnak.Így nem hagyná cserben a szimpatizánsait,építkezhetne, és Mesterházy is ki tudna bontakozni, mert ez a helyzet Őrá is bénítólag hat.
    Most nem jól döntött,mert gyanítom mást duruzsoltak a fülébe.Ne hagyja magát befolyásolni!!!

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. Gyurcsány felkészültsége,tudása,intellektusa megkédőjelezhetetlen,ennek ellenére én sem gondolom,hogy egy Orbán elleni népfront jellegü összefogásnak vezéralakja lehetne.Miniszterelnöksége alatt ugyanis tul sok elvtelen kompromisszumot kötött,sok ellenséget szerzett,nem tudott eléje menni a jelenlegi miniszterelnök elvtelen támadásainak.Az öszödi beszéd,egy retorikai bravur volt ugyan,de végzetes hibának bizonyult.Igy Gyurcsány mögé akkor sem fognak odaállni a Fidesz szimpatizánsok,ha már egyértelmüen elegük lesz Orbánból,nem beszélve a radikális szavazókról.Orbán leváltásához pedig azok is kellenek,kik tavasszal rá szavaztak,csupán baloldali,liberális gondolkodásu emberek nem lesznek elegen.Egyenlőre viszont nem tünt fel olyan személyíiség,aki birja a társadalom többségének bizalmát s élére tud állni egy Orbán elleni küzdelemnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  6. Nem tudom, miért ódzkodik ennyire Gyurcsány attól, hogy “tiszta vizet öntsön a nyílt kártyákba”? Ha marad az MSzP-ben, akkor ugyanazokkal a kőkobaki, maradi kommunistából demokratára átkeresztelt elvtrársakkal kell majd megint megküzdjön, akikről maga is azt mondta, hogy “Sokszor bizalmamba fogadtam olyat is, aki nem érdemelte meg.” Ha a platformja a Maszop része marad, akkor marad az önagyonülésezés, vita, egyezkedés, majd széttartás, hátbatámadás, árulás, az energiát vészesen emésztő belső harcok.
    Ha külön pártot alapít, akkor egyszerűen megszabadulhat az őt pl. öszödi kiszivárogtatással szabotáló, fúró, ellehetetlenítő belső ellenzékétől. Egyszerűen nem kell befogadnia azokat, akikben csalódott. Fel tud építeni egy többé kevésbé egységes irányban húzó ütőképes pártot.
    Ugyanakkor számos most politikai hontalan könnyebben hazára találhatna ha nagyobb lenne a választéka. Gondoljunk csak arra, hány párt szűnt meg a felcsúti kis kondás húsdarálója garatában? Lassan már senki sem emlékszik Petrasovics Annára, Szabó Ivánra, noha a SocDem és az MDNP vonzónak tűnő centrum pártok voltak. Vagy ott van a nevében is Centrum párt, Kupa Mihállyal. az élén… Sok mai fiatal szerintem soha nem is hallott felőlük! Ezeknek a pártoknak a volt szimpatizánsait fölszívva lehetett a fityisz 52%-os, a színtelen, szagtalan LMP meg 7%-os!
    Ezért egy új párt alapítását nem csak megosztásként lehet értelmezni! Vannak akik azért nem szavaznának a Maszopra, mert ott van Gyurcsány, de ha nincsen, akkor igen. Sokan vannak viszont akik a kőkobaki pártelvtársak miatt nem hajlandók az MSzP-re adni a szavazatukat. Ki-ki szavazhatna a Gyurcsány vagy Mesterházy pártra, ami aztán koalícióba, pártszövetségre is lépne, ahogy azt a fityisz is tette. Ez pedig szerintem nem megosztás, hanem szavazat maximálás!
    Mert ha Kohn példának okáért nyit egy cipőboltot a Váci utca páros oldalán és egy másikat vele szemben a páratlanon is, azzal csak látszólag osztja meg a vásárlóit. Pedig mindössze azt éri el vele, hogy a kundschaft akár egyik, akár másik oldalon bóklászik, ha cipőre van szüksége, akkor tőle fog vásárolni!
    Ráadásul ezt a megoldást a parlamenti matematika is indokolja, hiszen két párt kétszer annyi fölszólalást, bizottsági helyet jelent, kétszer annyi szavazatot mint egy.
    Ezt az trükköt ifjú kegyelmes urunk, bölcs vezírünk s nemzet(meg)vezetőnk ormány bolseviktor már régen föltalálta és alkalmazza!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  7. Bumburival ertek egyet 100%-san!
    Ket eros part mely osszefogna, es biztos befogado bazis lehetne ket part a jobrol leszakadonak! /van valasztasi lehetoseg/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  8. Az MSZP úgy reménytelen, ahogy van. Kár Gyurcsányért. És értünk. Én 8 éven át voltam az MSZP kényszerszavazója. Elég volt, megalázó volt. Soha többé nem fogok rászavazni. 8 év alatt eljátszotta minden hitelét.
    Orbánnak nincs mitől félnie. Ezúton is üzenem Orbán Viktornak: elnyújtott orgazmusa a hatalom okozta kéjmámorban jó hosszú lesz, nyugodtan, komótosan élvezhet. A hivatásos ballibesek nem tudnak/nem akarnak tanulni semmit.
    Már néha arra gondolok, hogy a hivatásos ballibeseket is Orbán fizeti. Hiszen már a 8 év alatt is gyakran eszembe jutott: ennyire idétlenek, balf@szok már csak szándékosan lehetnek. És a jelenlegi “tetteik” sem enyhítik e gyanúmat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (12 szavazatból)
  9. Gugyerák! Bár 99%-ban egyetértek veled, ám a külön párt se biztos, hogy megoldaná a problémát. Bár az esélye mégis nagyobb lenne, mint az MSZP őskövületét próbálni modernizálni. Utóbbi egyértelműen lehetetlen.
    Azonban mi lenne egy új párttal? Menne oda a GYF fanok zártkörű klubja, a párttalanná vált, végső soron ugyancsak leszerepelt liberálismorzsalék, karrieristák, pozícióvadászok. Ugyanaz a nemzedék, amelyik a 40+20 év alatt szocializálódott, ugyanazzal a merev, megkövült, bürokratikus szemlélettel, akik csak ülésekben, értekezletekben, szómenésekben gondolkodnak, akik kizárólag költségmegtérítéses módon tudnak az ügyért “harcolni”, elképzelhetetlen, hogy saját erőből, időből, zsebből, áldozatot hoznának érte, náluk a “mozgalom” csak munkanapokon reggel 8-tól délután 4-ig tart (jó esetben), hétvége, ünnepnap szóba se jöhet, nyáron elmennek nyaralni – mindezt persze a mi pénzünkön.
    A jobbikot, a fideszt láttam a 8 év alatt dolgozni éjjel, nappal, hétvégeken, esténként, és mialatt a “mieink” bezárt pártirodákat hagyva maguk után jó hosszan nyaraltak.
    Nem, ezzel az “emberanyaggal” se az eredeti őskövületben, se egy abból leválasztott újabb kövületben nem lehet semmit se kezdeni.
    Az öreg kövületek a fiatalokat (ha mégis lennének) nem engedik érdemi szerephez, mert hát hogy jön ahhoz egy taknyos, hogy zavarja kényelmes köreiket, meg hogy esetleg bírálja őket, neaggyisten tanácsot adjon, hogy ezt ne így, azt amúgy.
    Nem, sajnos, csak egy 2-3 nemzedék múlva lesz esély, amikorra talán kivész a 40+20 év megkövült szemlélete. Nem szépen hangzik, de a ballibes megújulás csak kihalásos alapon fog tudni megvalósulni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  10. Meg vagyok hatódva, hogy Gyurcsány nem lép ki az MSZP-ből.
    Pedig akkor tenne szívességet az MSZP-nek, ha távol tartaná magát az MSZP-n belüli megnyilvánulásaitól.

    Észre kellene venni a pártot féltőknek:
    lehet, hogy van néhány ezer “Gyurcsány szimpatizáns” a párton belül, de a TÖMEGEKET TASZÍTJA GYURCSÁNY A PÁRTTÓL!
    Az öszödi beszédtől kezdve, a kormányzó negyed meg nem valósításán keresztül az ötletelései, és gyengeségein át CSAK ÁRTOTT, ÉS ÁRT MA IS A PÁRTNAK!

    Lett volna ideje a pártépítésére, helyette a regnálása alatt – erkölcsileg is – szétzüllött a párt.

    Az, amit most “értékelt”, az sem volt más, mint a mindenki által ismert Fidesz bűnök összefoglalója.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (13 szavazatból)
  11. Véleményem szerint Gyurcsány egyik legnagyobb hibája az volt, hogy kormányzása alatt szinte csak az SZDSZ-re figyelt. Folyton egységes jobboldalról beszélt, holott az MDF-nek voltak elismerésre méltó megnyilvánulásai, hiszen ők ellenzékként is demokrataként viselkedtek. Ezt feltétlenül el kellet volna ismerni. Rohant előre a reformjaival, meggyőződve a saját igazáról, és lehagyta a saját pártját, koalíciós partnere zsarolásától félt. Nem tudott átfogó szövetségi politikát megvalósítani, pedig amikor nincsen hatalomban, akkor tudja, hogy az összes demokratikus erővel tárgyalni kell. Az is hiba volt, hogy a nem demokratikus erőkkel megpróbált jó viszonyba kerülni, mint egy kényszeres megfelelésként. Ettől tűnt azután olyannak a pártja, mint az a vőlegény, aki lankadt szerszámmal próbálja teljesíteni kötelességét, tudvalévően ez nem megy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  12. Balogh Lajos a számból vetted ki a szavakat! Egyetértésem a Tied!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  13. Kedves “Balogh Lajos”, sajnos ez a nép nem érdemli meg Gyurcsányt. Akik az értelmet, az igazmondást, a kristálytiszta logikát taszítják, azok valóban Orbánt érdemelnek. Szíjjártóval spékelve.
    Orbánnak tehát igazsága van, amikor hülyék gyülekezetének tekinti választópolgárait…
    De nem új jelenség ez, már korábban kiderült, hogy aki a kiművelt emberfők felsorakozásától várta hazája sorsának jobbrafordulását, annak csalatkoznia kellett. Ha egy nép – többségében – nem gondolkozni akar, hanem benyakalni az elévetett maszlagot, annak – sajnos – hiába akarnak eszet önteni, nem találtak még fel oly tölcsért, amivel sikerülne.
    Ez van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  14. Bocsi, kifelejtettem az előbb: Gyurcsány értékelése messze nem a fidesz bűnök összefoglalója volt.
    Inkább útmutatás, segítség nyújtása az ország érdekében egy tetőtől talpig meggyőződéses demokrata felajánlásában, aki nem szavakban, hanem tetteivel képes együttműködésre, összefogásra, és lázítás helyett a gondokat elismerve, politikai hovatartozás nélküli országmentést kezdeményez. Teszi ezt úgy, hogy pont az ő legnagyobb ellensége vezeti éppen az országot. Tehát ha alkalmazza a segítséget, még a babért is Orbán arathatja le. Gyurcsány valóban képes felülemelkedni azokon a sértéseken, meg nem értéseken, amiket elszenvedett, képes önkritkára, és éppen ezért képes a kivezető út vázolására.
    Ezt az értékelését évtizedek múlva a legnagyobb hazafikkal azonos kategóriában fogják emlegetni.
    Lehet, hogy nem ugyanazt a beszédet hallgattuk mi ketten?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  15. Degenerált! “tetteivel képes együttműködésre, összefogásra, ” – na hát nekem ezzel van gondom. 2004-től több éven át én is híve (nem rajongója!) voltam, úgy tűnt, hogy ha valaki, ő lehet a ballibes part újjáélesztője. És csak hallgattam, figyeltem (nem “ittam”!) a szavait, a lendülete, “hiperaktivitása” magával ragadott, és hitet, reményt adott nekem is. És vártam, és reméltem, hogy halad valami felé. És csak vártam. Aztán lassacskán kénytelen voltam – fájó szívvel – ráébredni, hogy nem vezet sehová, hanem egy helyben topogva ismétlődnek a szavak, az események. Kezdetben volt íve Gyurcsány szereplésének, hittük, vezet az út valahová.
    A jó vezető (“vezér”) nem maga csinál mindent, nem maga ért mindenhez, hanem megkeresi és megtalálja és maga köré gyűjti azokat az embereket, akik értenek ehhez, értenek ahhoz. Ahogy Orbánisztánban. Ott a feladatokhoz stábok vannak. Itt van Gyurcsány, van egy fix fan klub, amelyik csak annyit csinál, hogy elélvez attól, ha hallja, látja ŐT, “a mi Ferinket”. Csak akkor és oda megy, amikor és ahol a “mi Ferink”. Slussz. Vannak még az kis- és középszerű ármánykodók, akik féltékenyek Gyurcsány tehetségére (mert kétségtelenül van neki), és nyíltan vagy fű alatt keresztbe tesznek neki. Vannak még a karrierépítők, akik a Gyurcsányra szegeződő reflektorfényben (is) szeretnek fürödni, és nem a csapatmunka a fontos nekik, hanem saját maguk. Vannak még az őskövületi bürokratikus szemléletűek, akiknek a szervezeti felépítés, a tagozatosdi, platformosdi, értekezletősdi, ülésezősdi jelenti a “mozgalmat”.
    Gyurcsány nem tudja/nem akarja?/ megtalálni azokat a mezítlábasokat, akik puszta elkötelezettségből, saját erőforrásaikból áldozva, önzetlenül tesznek, tennének, amit tudnak. Ahol pl. egy demokratikus “mozgalom” összejövetelén nem kíváncsi a saját “népére”, csak önmagát adja elő két órán át, többségében ugyanazokat elismételve, amiket már ezerszer hallottunk, majd utána faképnél hagyja az istenadtát, mert neki vendége van otthon – akkor ez már akkora hiba, hogy szinte bűn.
    Kár érte. Kár értünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  16. Egyesek próbálják azt elgondolni, hogy ovi mit tett volna, ha ő ellene szerveztek volna olyan gusztustalan PUCSSOT, mint ő, és ha őrá gyújtották volna fel Budapestet úgy ahogy Gyurcsányékra ők gyújtották. Mit tett volna és hogy kormányzott volna a hazug és demagóg lázítás, uszítás és egy gazdasági világválság közepette. Megmondom: Folyamatosan Bécsben lett volna az orvosánál és kiadatta volna valakikkel a tűzparancsot (mert ő gyáva lett volna erre is)!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. VIP! Csakhogy a ballibes nép nem olyan. Nem csinált volna ilyet. Se. Mert a béke és nyugalom látszatára vágyik, és nem alacsonyodna le kétkezi meló szintjére. Az önérzete nem fejlődött ki kellően, inkább hagyja, hogy megalázzák, porba tiporják, és ha pofon verik, inkább odatartja a másik orcáját is, ahogy tette 8 éven át – mert ő “nem olyan”. Ezért Orbánt csak a sajátjai, vagy az echte újfasiszták tudnák csak a hatalomból kibillenteni, ha akarnák. Radikális erővel szemben radikális erő szükséges. A ballibes part meg nem olyan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Kedves “e-Vita”, mindaz, amit leírtál, igazolja, hogy Gy.F. messze megelőzi saját korát. A mi népünk még nem érett arra, hogy önzetlen vezetőt kapjon.
    Gy-ból hiányoznak a diktatórikus módszerek. Ő ugyanolyan önzetlen elkötelezettséget, az országot szolgálást várna el másoktól is, munkatársait nem szolgáknak tekinti, hanem kreatív és az “ügy” iránt elkötelezetteknek. Csakhogy ilyenek rajta kívül nincsenek. Mindenki meggazdagodni akar. Nem kicsit, nagyon. És mindenáron.
    Márpedig egy demokratikus pártban a többség akaratát kell végrehajtani. Egy fecske nem csinál nyarat. Hiába ragadja magával a népet Gyurcsány, ha a párt döntéshozói önző karrieristák.
    Orbánnál egészen más a helyzet. Náluk, aki nem nyal, az repül. Aki elér az Orbán-vonaltól, az leírja önmagát.
    Ha eljátszanál a gondolattal, vajon mire használná fel Gyurcsány azt a teljhatalmat, mint amije most Orbánnak van, valszeg ugyanarra a következtetésre jutnál, mint én: mindazokat az elképzeléseit, amelyekkel egyébként befürdött már (vizitdíj, meg a többiek), önszántából megnépszavaztatná ismét. És ha leszavaznák, megint nem vezetné be. Mert ő utolsó lélegzetéig demokrata, még akkor is, ha a démosz inkább a pusztulást választja, mint a haladást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Bíborka,

    Kéri valóban nagyon érzelmi alapon reagál, ki tudja, mi baja Gyurcsány Ferenccel. Nem veszi észre, hogy félreteszi a gondolkodást, pedig abból régebben jó volt. Azt mondja: “Gyurcsány bukott politikus.” Meg hogy nem kell őt (Kérit) kioktani.De. Ki kell. Mert ő meg bukott politológus. Mert az a politológus, akit sértettsége irányít, megbukott.
    Akkora hülyeség ez a bukott politikusozás! Mért, Orbán nem volt bukott??? S íme. lassan megkoronázzák! Kéri vajon belegondol abba, mennyit árt a szavaival a képernyőn? Menjen nyugdíjba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Én nem foglalnék abban állást, hogy Gyurcsány F. kilépjen vagy ne az MSZP-ből,.szerintem ezt kívülről nehéz megítélni.Bízzuk Gyurcsány Ferencre. Én úgy vettem ki a beszédéből, hogy a döntését elhalasztotta 2012-re.Még 1 év. Azalatt sok minden segíthet a döntésben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. e-Vita igen érdekes helyeken járhat, ha egyrészt közelről figyelhette Gyurcsányt, másrészt tapasztalhatta, hogy a fidesz-fanok hétvégén és ünnepnap is a Párt győzelméért dolgoztak.
    Gyurcsány maga is elismerte a beszédében, hogy hibát követett el a közvetlen munkatársai kiválasztásában, ezt mi is tapasztalhattuk nap mint nap – főleg a kommunikációs stáb volt csapnivaló (fejen, popsin, EL!)
    Nekem is csalódás volt, hogy marad az Mszp-n belül és ott próbál modernizálni – de ő tudja, neki több infó áll erről rendelkezésére.
    Én mindenesetre azért drukkolok, hogy “nyúlja le” a Szocdem pártot Kapolyitól, mert azzal behúzódhatna balközépre, és azt a szárnyat, amely MÉG jobban balos akar lenni, Szanyi kapitánnyal a fedélzeten hagyhatná hajókázni. Tiszta, világos helyzet lenne, és sokan, akik őt és a modernizálást ugyan támogatnák, de a szocikat mégsem vállalnák fel – végre hozzájutnának egy kapcsolódási ponthoz. Ráadásul történelmi igazságtétel is lenne, ha a 45 után bedarált Szocdemek az utódpártból születnének újjá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Degeneralt! milyen hulye nevvalasztasod ez! Te legy inkabb OKOSKA mert minden szavaddal egyetertek!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. E-vita kommentjehez! Gyurcsany maga es hozzaerto emberei probaltak a lehetetlent Orban gancsoskodasa kozepette,
    Orban viszont tanacsadokkal vegezteti el a semmi munkat amit muvelnek de minden poszton igy nem egy ket embert fizetunk busasan, hanem meg azt a 2-3 tanacsadot /ez a stab/ tahat egy m.helyre 4-5 fizetes megy most!!!!
    Minimum egy kozgazdasagi szakkozep jobb lett volna mint a jogot tanult fideszes tarsasag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Bartus László: A gyurcsányi út 2011. február 20. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos