Budapest – Hatályba lép pénteken a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása azt követően, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta azt, ezzel megváltozott a monetáris tanács tagok választásának rendje.
A képviselők 286 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadták el a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény erről rendelkező módosítását. Arról is döntöttek, hogy a jogszabály sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
A módosítás alapján a monetáris tanács – a jegybank elnökén és alelnökein kívüli – tagjait ezután a parlament gazdasági bizottságának javaslatára hat évre választhatja meg a Ház. (A négy külső tag közül eddig kettőt a miniszterelnök, kettőt az MNB elnöke jelölhetett, a kinevezési jog a köztársasági elnököt illette meg; a jelenlegi tagok – Bánfi Tamás, Bihari Péter, Csáki Csaba és Neményi Judit – megbízatása március elsején jár le.)
Rogán Antal, a gazdasági és informatikai bizottság elnöke február 21-én az MTI-nek elmondta: a bizottság azon az ülésén, amelyen jelöli a monetáris tanács új, külső tagjait, meghallgatja a jelölteket. Szavai szerint a parlament március 15-ig megválaszthatja a négy tisztségviselőt.
A törvény azt is kimondja, hogy az Országgyűlés – szintén a szakbizottság javaslatára – kizárólag abban az esetben mentheti fel a monetáris tanács általa választott tagját, ha nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el.
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár a törvénymódosítás előző héten tartott általános vitájában hangsúlyozta: a változtatással nem sérül az MNB legfőbb döntéshozó testületének függetlensége, vagyis a kormány ezentúl sem tud nyomást gyakorolni a jegybankra. Megjegyezte: a módosítás ellen korábban az Európai Központi Bank sem emelt érdemi kifogást.











A mipalink nem tagadta meg magát, a NEMZET GOLYÓSTOLLA teljesítette kötelességét……………….
Meg is lettem volna lepve, ha gumipali (aljas :-) golyóstoll) nem így tett volna… Elvégre megígérte, ő nem akadálya hanem motorja akar lenni a törvényalkotásnak… És egy úriember megtartja a szavát, nemdebár?
Hát erősen affelé hajlok, ha külföldre megyek, akkor elhallgatom, hogy magyar vagyok, mert nem akarok szégyenkezni az ország vezető “elitje” miatt. Pedig nekik kéne szégyenkezniük, de valószínüleg hiányoztak az illemtanóráról, mikor erről tanítottak nekik.
es akkor o is repulhet azzal a geppel amit most keszul vasarolni a sporolos kormanyunk! tiszta amerika!!!! / hvg.hu/
Nem, szerintem neki is jár majd különgép.
A bohózat újabb felvonása. Nem veszik észre, hogy senki nem nevet a töketlenkedéseiken.Tiszta siralom amit ezek művelnek!
Az embrek embere, életcéljának megfelelően egy aláírógéppé vált.
Óóóóóóóóóóóóóh , vajh mit is vártatok ?????
Ez annyira hü..egyszerű, hogy ha a saját halálos ítéletét tolják az orra elé aláírásra, megteszi.
snittpali. boáááá!!!!!
Egy igen fontos pénzügyi szervezetet szorongatnak ezzel, tudatosan, és igen csak sanda szándékból!Nagy baja lesz az országnak ebből!NEKÜNK meg pláne…
Ebbe az új szervezetbe “univerzális ismeretekkel” rendelkező és hatalmas munkabírású régi kártevőket delegáltak.
Kiváncsi vagyok mit szól ehhez a pénzvilág? Na és az IMF is,meg még azok akik a tőkéjükkel bennünket finanszíroznak évtizedek óta?