Budapest – Szabó Magda Az ajtó című regényét fordította le anyanyelvére a Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetését töltő Ramil Safarov, az azeri baltás gyilkos.
Az ajtó (azeriül: Qapi) az első magyar regény, amelyet átültettek azeri nyelvre – olvasható a Trend Life azeri hírportálon. A fordítást, amely AssA-Irada azerbajdzsáni hírügynökség gondozásában látott napvilágot, Ramil Safarov 2009 októberében elhunyt édesanyja emlékének szenteli.
A könyv előszavában Ramil Safarov kiemeli, hogy sok a rokon vonás a magyar és azeri nők életformájában, kultúrájában és történetében. Megjegyzi, hogy “megalapozatlan és igazságtalan elítéltetése ellenére” sem veszítette el tiszteletét a magyar nép iránt, és a regény lefordításával szeretne hozzájárulni “mégoly csekély mértékben is a két nép közti barátsághoz”.
Hét éve, 2004 februárjában gyilkolta meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyik kollégiumi épületében az akkor 26 éves Ramil Safarov azeri katonatiszt 27 éves örmény évfolyamtársát, Gurgen Markarjánt. Mindkét katonatiszt a NATO békepartnerségi programjának keretében tartott tanfolyamon vett részt. Az azeri baltás gyilkost 2007 februárjában ítélték jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre. Safarov leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
HIvatalból ismerem a baltás gyilkossági ügy részleteit. Sajnálatosnak tartom, hogy egy bűnöző tevékenysége ekkora nyilvánosságot kap a sajtóban. Szafarov (így helyes) előre megfontolt szándékkal balátval gyilkolta meg az alvó örmény tisztet, s hogy egy másikat nem tudott kivégezni hasonló módon, azt csak a bezárt ajtó és az időközben felébredt többi tiszt gátolta meg. Ennyit a gyilkosságról, és ennek fényében érdemes mégegyszer elolvasni, hogy magát és tettét hogyan minősíti egy valóban rács mögé való bandita.
Szabó Magda megfordulna a sírjában, ha megtudná, hogy miféle interpretátora akadt. Csodálkozom, hogy az a bűnöző, aki a SZU-ban nőtt fel, oroszul tett első vallomását visszavonta “az orosz nyelv hiányos tudása miatt”, azóta ennyire elsajátította a magyar nyelvet, hogy merészel “műfordítani”. Mindenki, aki valaha is fordított irodalmi értékű művet, filológus volt, bölcsész, tudja, hogy ez komoly munka, majdnem mesterség. Szabó MAgda fordítói közül a francia interpretátort személyesen is ismertem, Az ajtó miatt
személyesen többször is kereste az írónőt.
Szafarov, aki a muzulmán azeriek és a pasaréti valóság között oly sok rokon vonást talál, valóban tehetséges lehet: zárt ajtók mögött meg tud olyat csinálni, amire mások csak bölcsészdiplomával a zsebükben, fordítói gyakorlattal, többszöri személyes találkozó után képesek.
S még egy megjegyzés: a posztkeresztyén Európának fogalma nincs az iszlám természetéről és veszélyeiről.
Szabó Magda Régimódi története az egyetlen magyar könyv, amit magammal tudtam hozni Jerevánba.
Eddig csak gondolkodtam, hogy elmegyek Gurgen Markarján sírjához, az évfordulón szokásos megemlékezésre. Most már biztosan tudom, hogy február 19-én ott leszek.
Szeretném megérni, hogy nem rettegek, amiért Azerbajdzsán a teljes örmény állami költségvetés többszörösét költi fegyverkezésre. Nem sokat várhatunk egy olyan országtól, amely orgyilkosokat nemzeti hősként tisztel, és iskolát nevez el róluk.
Szabó Magdáról pedig eddig is sokat meséltem az itteni barátaimnak, hát ezután még többet fogok. Az ő üzenete a felebaráti szeretet mindenáron.
Meglepett, szinte sokkolt az, amit ebben az írásban olvastam. Úgy gondolom, nagy szégyen volna, ha ezzel a “fordítással” érdemben foglalkozna a közvélemény. Egyrészt azért, mert ez Szabó Magda emlékének nyílt arculcsapása lenne. Másrészt pedig, amit ez az ember állít, szemenszedett hazugság. Sok a rokon vonás a magyar és azeri nők életformájában, kultúrájában és történetében? Ugyan mik ezek a rokon vonások? Szeretném tudni… Ha úgy gondolja a magát műfordítónak tituláló bűnöző, hogy ez a könyv csupán a nők “életformájáról, kultúrájáról, történelméről” szól, alaposan melléfogott!
Szafarov másik hazugsága (tévhite) a “megalapozatlan és igazságtalan elítéltetés”. Nem tudom, miért gondolja azt, hogy egy ilyen szörnyű bűntett után megdicsérik, megveregetik a vállát, ahelyett, hogy lecsukják.
Végezetül annyit fűznék hozzá, hogy a “fordító”nem egyéb, mint alávaló gyilkos, akinek ott a helye, ahol most van. A “magyar nép iránti tisztelet ” és a “két nép közötti frázisok” pedig porhintés, frázisok, amelyek mögött ki tudja, milyen érdekek húzódnak meg…
Hogyha ilyen szabadon népszerűsítik az azeri bezárt katonatisztet, az csak azt jelentheti, amit Orbán V. is sokat hangsúlyozott, hogy közeledni fognak Azerbajdzsánhoz, mert számukra a bakui olaj és földgáz többet ér, mint az örmények vére. Utóbbi években egyebet nem hallunk, mint azt, hogy a magyarok milyen közeli rokonságban vannak a törökökkel, és azt tudjuk, hogy a törökök tulajdonképpen az azerbajdzsánokat hegyi törököknek nevezik. Két-három év múlva Álievék egy kis petróleumért cserébe kiszedik a börtönből a fordító művészt, és mint hős megy majd vissza Azerbajdzsánba.
(J.M. örmény származású Munkácsy-díjas festőművész, Nagyvárad)