Budapest – 60 éve, 1951. február 24-én állt forgalomba Budapesten az első Ikarus autóbusz.
Az Ikarus gyár őse az a kis műhely volt, amelyet 1895-ben Uhri Imre kovácsmester alapított Budapesten lovaskocsik javítására és gyártására. Az üzletet az első világháború alatt a teherautókarosszéria-javítás és a pótkocsigyártás virágoztatta fel, majd a MÁVAG és a Magyar Vagon- és Gépgyár buszai számára készített karosszériákat. A cég a gazdasági világválság idején csődbe ment, de az eszközvagyon nagy részét Uhri Imre három fia és két lánya vásárolta meg, így jött létre 1933. szeptember 28-án az Uhri Testvérek Autokarosszéria- és Járműgyára a Hungária körúton. A válság utáni fellendülés idején folyamatosan érkeztek a megrendelések személy- és tehergépjárművek, autóbuszok készítésére, felújítására. 1942-től a céghez már egy új mátyásföldi repülőgépgyártó részleg is tartozott. A világháborús években hadiüzemmé nyilvánított gyár termelése egyre növekedett, ezért új gyártócsarnokot építettek Sashalom és Mátyásföld között – ezt a visszavonuló német csapatok 1944-ben felgyújtották.
A megmaradt gyáregységekben 1945 januárjától indult meg a termelés, elsősorban tönkrement járműveket újítottak fel. A gyár azonban egyre nehezebb helyzetbe került, ezért Uhri Zsigmond igazgató – mintegy előrelátva a jövőt – 1947 júniusában felajánlotta azt a Nehézipari Központnak, majd Dél-Amerikába menekült. Az immár állami irányítás alatt álló vállalat 1949. február 23-án összeolvadt az Ikarus Gép- és Fémgyár Rt.-vel, így jött létre az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár.
Budapesten 1915-ben álltak szolgálatba az első autóbuszok, s a buszhálózat a harmincas évektől idnult igazi fejlődésnek. A második világháborúban a járműpark fele tönkre ment, s bár 1945-ben pár vonalon megindult a forgalom, a rekonstrukció 1948-ig tartott. 1950. január 1-jén megalakult Nagy-Budapest, s a megnövekedett szállítási feladatok ellátásához elengedhetetlen volt a buszpark kibővítése. A tömegközlekedésben ezután kaptak elsődleges szerepet az autóbuszok, amelyek az Ikarus műhelyeiből kerültek ki.
Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár 1950-ben kezdte el gyártani a TR 3,5 típusú buszok fejlesztett változatát, az Ikarus 30-ast. A jármű a Csepel-350-es teherautó Steyr-licenc alapján gyártott négyhengeres, 86 lóerős dízelmotorját kapta, ötfokozatú szinkron sebességváltóval, megbízható fékrendszerrel. A 78 km/h sebességre képes autóbusz 40 utast tudott szállítani, jobb- és balkormányos kivitelben egyaránt készült. Jellegzetessége volt a két szimpla ajtó, valamint a tetőhajlatba beépített, műanyagból készült világítóablak-sor, erről kapta a “Nejlon” becenevet.
Az Ikarus 30-as 1951. február 24-én jelent meg Budapest utcáin, ebben az évben a Fővárosi Autóbuszüzem 13 ilyen járművet kapott. A kocsitípust a gyár 1956-ig szállította, ekkor 192 darab futott belőlük. Az utasok körében a “Nejlon” nem volt túl népszerű, mert utastere szűk, ajtói keskenyek, szellőzése gyönge volt. Mégis e típusnak köszönhető, hogy néhány év alatt – az export révén – az Ikarus nemzetközileg jegyzett márka lett. Az Ikarus-30-ast már a következő évben követte az Ikarus 60-as, majd a többi, már jóval komfortosabb modell.
