Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyar kamarazenekar New York-ban 2011. január 30. vasárnap 21:27 | Molnár Miriam

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyar kamarazenekar New York-ban

Fiatal magyar tehetségekből álló kamarazenekar ad elő Bartók, Janáček és Ravel műveket február 3-án a WMP Concert Hallban (Manhattan, 31 East 28th Street), 19.30 órai kezdettel.

A zenekar tagjai, Fejérvári Zoltán (zongora), Palojtay János (zongora), Tornyai Péter (hegedű) és Zétényi Tamás (gordonka) a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi, illetve nemrég diplomázott hallgatói, valamint több nemzetközi zeneiskola diákjai voltak, többek között a New York állam-béli Bard College-é.

Az ifjú zenészek számos rangos hangversenyteremben is felléptek már olyan neves zenekarok tagjaiként, mint a Budapesti Fesztiválzenekar vagy az Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. Egy közös koncertjüket az MR3 Bartók Rádió élőben sugározta.

A rendezők minden zenerajongót várnak. A koncert érdekessége lesz az egyik előadóművész, Tornyai Péter, kifejezetten ennek a zenekarnak írt darabjának előadása. Jegyek a helyszínen válthatók.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Hazudnak az amerikai magyarok nevében 2012. február 2. csütörtök | AN

Kinek a nevében akar választójogot Max Teleki? 2011. április 17. vasárnap | AN

Születésnapos művészek 2011. január 22. szombat | AN

A barcelonai opera zeneigazgatója Budapesten 2011. január 7. péntek | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos