Ronai and Ronai
AMERIKAI

Iványi Gábor tiltakozik a romák kiűzése ellen 2014. augusztus 13. szerda 14:54

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Iványi Gábor tiltakozik a romák kiűzése ellen

Budapest – Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében tiltakozik a miskolci romák kitelepítése, az érpataki polgármester akciója, illetve az ISIS és hozzájuk hasonló radikális terrorszervezetek barbár tettei ellen. Az alábbiakban közöljük a nyilatkozatot.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Tiltakozása

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nevében tiltakozunk, és (abban a reményben, hogy más egyházak és jóakaratú egyének követik egyházunk példáját,) egyértelműen állást kívánok foglalni a következő ügyekben:

1. A porrajmos és a holokauszt 70. évében különösen is elborzasztó az, ami ma a miskolci romák kiűzetése körül történik, és ami minden vidéki (de fővárosi) kisebbségit és szegényt is fenyeget.

Figyelmeztetünk arra, hogy a minden egyeztetés nélkül és erővel végrehajtott távozásra kényszerítést az sem menti, hogy az érintett, lakásukat vesztett roma családok esetleg szerény összeget kapnak, mellyel új egzisztenciát kellene teremteniük. Mindannyian tudjuk azonban, hogy a környező települések elzárkóznak a kitelepülésre kényszerített cigányok befogadása elől, akiknek arról is kötelezniük kell magukat, hogy nem térnek vissza Miskolcra. Emlékeztetünk arra, hogy a 70 évvel ezelőtti borzalmakat megelőzően ugyanígy kényszerítették az akkori zsidó kisebbséget üzleteik, otthonaik elhagyására. Ha fizettek is mindezért valami nevetséges árat, ennek mértékét nem ők, hanem az akkori kormányzat határozta meg, s ami a deportálás során a végrehajtókhoz úgyis visszakerült.

Beláthatatlan folyamatokat erősít fel az, ami a kormány kezdeményezésére és a helyi önkormányzat végrehajtása mellett zajlik. A MET tiltakozik és követeli az akció leállítását, valamint sürgeti a szegényügybe ágyazott „cigánykérdés” mielőbbi tisztességes rendezését.

2. Felháborodottan tiltakozunk az ellen, amit az alapvető emberi jogokat és a tényeket eddig sem tisztelő érpataki polgármester művelt egész Magyarország szégyenére, amikor megtaposta Izrael államának zászlaját, nyilvános akasztást rendezett Izrael elnöke és államfője képeivel ellátott bábukkal, és mindezt videofelvételen közzé is tette. Az ügyben szégyenszemre – tudtunkkal – csupán Izrael nagykövete tett feljelentést.  Az egyértelmű tiltakozás a hazai egyházak részéről megint elmaradt, s az ilyenkor elvárható gyors büntetőeljárás is késlekedik.

Mindenki tudja, aki a tényeket tiszteli, hogy a közel-keleti térség egyetlen demokratikus jogállamaként Izrael békés polgárai védelmében a gyermekeket is harcba kényszerítő terrorizmus ellen harcol, és csupán az után nyúlt katonai eszközökhöz, hogy a tárgyalásos, politikai és rendészeti lehetőségek kimerültek.

3. Miközben az antiszemitizmus új formájaként jelentkező Izrael-ellenesség és elfogult kritika hódít, szót emelünk a barbárság ellen, melyet közel-keleti radikális, félkatonai terrorszervezetek (köztük az ISIS) folytatnak keresztény, vagy az övékétől eltérő (akár muszlim) vallású vagy vallástalan személyek és csoportok ellen. A kommunikáció eszközei közel hozzák hozzánk a borzalmas felvételeket keresztre feszített, megkínzott keresztényekről, tömegesen likvidált másféle muszlimokról, felnőttekről, gyerekekről, kiszolgáltatott civilekről. Tiltakozunk a vallási és politikai üldözés ellen, ami Szíriában, Irakban, Szudánban, Nigériában és másutt zajlik. Támogatnunk kell minden olyan törekvést, mely arra irányul, hogy ennek a gyalázatnak vége szakadjon. Komoly ebben az ENSZ, az EU, az arab államok közösségének és mindezeken belül az egyes államoknak, így Magyarországnak a felelőssége is. Együttérzésünknek adunk hangot az üldözöttek mellett, és elítéljük a velük szembeni erőszakot.

Tisztában vagyunk egyházunk helyzetével és súlyával. Ezért – most is – szívesen csatlakoztunk volna jelentősebb és elismertebb egyházak tiltakozó és együttérző felhívásához. Ennek hiányában kénytelenek vagyunk mi kérni, hogy minden jó szándékú egyház, szervezet és magánszemély támogassa kezdeményezésünket.
Elérhetőségünk: metegyhazinfo@gmail.com.

Budapest, 2014. augusztus 11.

A MET nevében:

Iványi Gábor elnök

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (53 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +55 ( 99 szavazatból)
Iványi Gábor tiltakozik a romák kiűzése ellen, 4.4 out of 5 based on 53 ratings

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos