Sas úr, a birodalmi megszálló hosszasan, kiterjesztett szárnyakkal lebegett Gábriel arkangyal alakja fölött. Odaát, a tér túlsó oldalán Reagan elnök kíváncsian fülelt, Miki bácsi a hazatérés temploma előtt bronz-mereven kagylózott, ő már idős volt és vitéz, de kicsit nagyot hallott. A beálló csöndben még a szovjet emlékmű mélyén heverő csontok zörgését is hallani lehetett. Bandholz tábornok, a derék jenki a fülét hegyezte, azt hitte, újra jönnek a románok, hogy kirámolják a Nemzeti Múzeumot. Mellesleg nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy pár éven belül felállítsák az ismeretlen Fradi és Dózsa drukker szobát, aki már 2006 őszén hősiesen kifüstölte a baranyai rendőröket, hogy forradalmi hevülettel felgyújtva az akkori Magyar Televíziót, kirámolja az ásványvíz-automatákat. Sas úr, a náci ezt a pillanatnyi révedezést használhatta fel arra, hogy csőrét kimerevítve, másfél szaltóval előrebukjon és rávesse magát a hangsúlyozottan nőies Gábriel Arkangyalra, vagyis a magyariakra. Sas úr különben akkor, amikor ez az alapjában erotikus esemény zajlott, éppen a szövetségesünk volt. Gábriel maga jelentkezett be Sas úrnál, hogy részt venne a nagy keleti erőösszpontosításban, leverve a Vörös Rémet, vagyis Orosz Medvét a marsalli váll lapokkal. (Lásd a szemközt a szovjet hősi emlékművet.) Sas urat akkoriban Gábriel már évek óta segélyezte vérrel, vassal, energiával, sertéshússal. Gábriel erősen benyalt a Sasnak, lényegében minden kívánságát gondolatolvasóként teljesítette, sőt, hallgatva az idők szavára még időben meghozta a zsidótörvényeket is, lélektanilag előkészítve a terepet arra, hogy pár százezer pici Gábriel később a Sas úrék hazájába deportáljanak, ismeretlen céllal, munkára, ahogy akkoriban susogták.
Ez a pillanat, Sas úr lecsapása volt a nevezetes alkalom, amikor az évezredes magyar jogfolytonosság szekere elakadt. Ami utána történt, már nem volt jogfolytonos, habár átmeneti jelleggel a kormányzó (Gábriel arkangyal főnöke) a helyén maradt addig, amíg lement a nagy deportálási hullám. Szép rendben működjön a magyar államapparátus, kézbesítse a vonatkozó rendeleteket, a posta kivigye a felszólító íveket, a kis leventék szortírozzák a leadott csomagokat, a tisztiorvosok elrendeljék a zárlatot, a csendőr bácsik lezárják a körletet és ellenőrizzék a vasúti rámpán a rendes berámolást. Miki bácsi, mikor ez szép rendben lement, le is mondott Feri bácsi javára, és Németországba távozott. Rogán polgármesternek és frakcióvezetőnek nemrég arról kellett döntenie az Erzsébet téren, az egykori kerületi tanácsban, hogy a föntebb vázolt díszes szoborcsoportozat, a náci sas, a timpanon, és az Arkangyal a helyére kerüljön a Szabadság téren. Összesen kétszázhatvan millióért. Nehogy má’ asziggye a drága Merkel asszonyság, hogy van mire fölvágnia az ő nagy demokráciájában. A múltkor még Viktor miniszterelnököt is szégyellősen ki merte okítani a lovassággal, ejnye bejnye, mire Viktor miniszterelnök nagyon idegesen reagált. Mint általában, ha a leváltásáról van szó. Most megkapta a beste némettye, jól lenácizták Budapesten kétszázhatvan millióért. Rogán polgármester is megszavaztatta a holocaust év küszöbén.
Ami pedig Gábriel arkangyalt és az ő háborús szereplését illeti, ő ártatlan volt, ártatlan, jámbor, szenvedő áldozat. Hogy lenyúlta a deportáltak apróbb-nagyobb vagyontárgyait, csak a látszat. Élni kellett valamiből. Különben is, szinte pár órával a szerencsétlen megszállás után berontott a Szabadság tér túloldaláról a Vörös Medve, hogy a Kalinka dallamára ütemesen végigerőszakolja a nőket. És ez így volt, valóban. Nem lehet elfelejteni.
Ez most jó, kiváló.
Sas úr, a Medve, meg az Angyal kiötlői, egyenlőre nem tudják eldönteni, hogy mi ebben a pillanatban a jó kommunikáció.
Ugyan próbálkoznak több féle narratívával, de nem megy, mert nagy a nyomás.
Most a kifordítom befordítom mérföldkőnél járnak, de sehogy sem tudnak dönteni.
Ha kifordítják, akkor a csőcselék botránkozik meg, ha befordítják, meg a demokratikus világ sértődik meg.
Most akkor mi is van???
Ki kéne már beszélnünk a múltunkat, és megbékélni!
Csak éppen ezt nem érik fel ésszel. Vagy nem is akarják!
Az emberek csak Észak-Koreában tűrnek többet, de ott egy 3.2 milliós jól lakatott hadsereg tartja őket sakkban. Magyarországon ezt egy kis elmebeteg focibuzi meg tudja tenni, mert az emberek nagy része önkéntesen nem törődik a maga és utódai sorsával.
Kiváló összefoglalása az akkori történelmi korszaknak.
Egyébként éppen azon gondolkodtam, hogy a magyar szélsőjobb /beleértve a FidSS-t/ hol kívánja az új munka, és haláltáborokat felépíteni. Ugyanis Európában már sehol nem lehet. Talán É-Koreába? Vagy talán Recsken? Mert az erkölcsi gátlás már nem nagyon hiányzik belőlük. És még van bőr a pofájukon Gyurcsányozni.