Ronai and Ronai
AMERIKAI

Sokba kerül az ingyenes készpénzfelvétel 2014. január 21. kedd 12:35 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Sokba kerül az ingyenes készpénzfelvétel

Budapest – Nincs ingyen ebéd, régóta tudjuk, de az unortodox gazdaságpolitika kiagyalói mégis megpróbálják elhitetni velünk, hogy van. Pedig, a rezsicsökkentésként eladott szemfényvesztésnél is láthattuk, hogy amit megnyerünk a vámon, azt többszörösen elveszítjük a réven. Ahogyan a többi szélhámosságnak, az ingyenes készpénzfelvételnek is mi fizetjük meg az árát.

Az OTP már lépett is az ügyben, hogy ne legyen nekünk annyira jó: több mint kétszeresére emelik a készpénzfelvétel díját, és visszavonják a lakossági számlacsomagokhoz kapcsolódó kedvezményes pénzfelvételre szóló akciókat, Csányi Sándor bankja. Több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik az OTP Banknál, rajtuk kívül további hét pénzügyi szolgáltató is bejelentette már, hogy emelkednek náluk a számlavezetéssel kapcsolatos költségek.

Az OTP Bank több mint kétszeresére emeli bankjegykiadó automatáinál a pénzfelvétel díját februártól, és visszavonja a lakossági számlacsomagokhoz kapcsolódó kedvezményes pénzfelvételre szóló akcióit. Az erről szóló hirdetményt már közzétette a pénzintézet.

A magánszemélyeknek jelenleg 0,6 százalék jutalékot kell fizetniük az OTP készpénzkiadó automatáinál, de több lakossági számlacsomagnál is az első egy-négy pénzfelvétel díjtalan.

Februártól ugyan – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – nyilatkozattétel esetén minden lakossági számláról az első két készpénzfelvétel – legfeljebb százötvenezer forint erejéig – díjmentes lesz. Ha viszont az ügyfél túllépi ezt a keretet, akkor 0,6 százalék helyett már 61 forint + 1,21 százalék jutalékot kell majd fizetnie. Így, még ha be is jelentkezik valaki a két ingyenes készpénzfelvételi lehetőségre, de további százezer forintot vesz fel számlájáról, akkor 1271 forintot kell fizetnie.

Az OTP Bank mellett további hét pénzintézet – a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank – emeli februárban a lakossági folyószámlák költségeit.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +17 ( 21 szavazatból)
Sokba kerül az ingyenes készpénzfelvétel, 4.6 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

27 Reader’s Comments

  1. Ezzel a rezsicsökkentéssel ködösítenek, hogy ne háborodjon fel senki a pénzintézetek tranzakciós díjainak az emelésén.
    Igazi Orbán dobás.
    Fogjuk rá a nyuszira!
    Úgy is a bankok tesznek csak tönkre bennünket… (mert azokat még nem kebelezte be)
    Rizsacsökkentés kéne már, meg rezsim csökkentés, de nagyon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (38 szavazatból)
  2. És a sok kétbites hívő még ezt sem veszi észre. A “köz”-TV nem mondja be, a Polgármesteri hivatalokban nincs kifüggesztve, nics Átverés Asztala, nincs panaszkönyv, tehát szeritük aljas kormányzás sincs, legfeljebb éhenhalás, de arról is csak az tehet, aki nem eszik! Hogy nincs mit? Ezt sem mondták be a TV-ben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  3. És akkor mindehhez még hozzátehetjük a következőket is:

    A két, 150 ezer forintos értékhatárig történő ingyenes készpénzfelvétel csak akkor áll, ha azt automatánál bonyolítjuk. Viszont ehhez szükséges kártya is, amelynek ugyancsak vannak költségei.
    Ha a bank belső pénztárában veszünk fel pénzt, akkor ez az ingyenesség ott nem érvényes, tehát a 150 ezerért is fizetni kell.
    Mivel a bankokban – ebben kivételesen egységesen (ami a kartellgyanút is felvetheti) – 150 ezer forintnál húzták meg a limitet, ezért ha valakinek a számlára befolyt összeg valamely hónapban nem éri el ezt a 150 ezret, akkor ezért megint csak fizetni kell (abban a hónapban)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  4. Azt hiszem a kormány minden itnézkedése csaláson
    alapszik. Ugyanis azt szajkózzák, hogy milyen alacsony
    az infláció. Az infláció fogalama alatt sokan csak az
    áremelkedést értik. Ennek itt a másik oldala is, hogy ez
    a már kezedbe lévő jövedelmedre vonatkozik. Ezek az
    intézkedések viszont a még fel nem vett jövedelmedet
    érintik, mivel csökkent hányadát tudod elkölteni.

    Apropó:
    FEL TUDOD VÁLTANI A KEZEMBEN LÉVŐ
    7 500 FORINTOST?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  5. ” Révbe ért” ez is:
    “Ismét megjelent a kapcsolási díj.
    A Magyar Telekom céges előfizetői háborognak, de a majdnem 5 forintos díj bevezetése jogszerű.”
    http://nol.hu/archivum/20140121-ismet_megjelent_a_kapcsolasi_dij
    Más!
    (Az utcák még mindig csendesek!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  6. OTP számlákat megszüntetni, fizetést készpénzben kérni, nyugdíjat készpénzben, számlák fizetése készpénzben…..
    Rohadjon meg minden szemét bankár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (27 szavazatból)
  7. Zappa!
    Látom nálad célt ért az orbáni demagógia.
    Mégis mit gondolsz, hogy mire alakultak a bankok? Ezek nem jótékonysági szervezetek, hanem kőkemény profitorientált kapitalista formációk.
    Bankok nélkül nincs gazdaság.
    Bankok nélkül a dunnában vagy elrohad a pénzed, vagy kinyírnak érte.
    Persze ha ezt mondani kell, akkor úgysem érted.
    Mellesleg, ezt már írtam valahol, hogy éppen Csányi Sándor a devizahitelesek ügyében tett kijelentéseivel, amik nem csak a devizahitelesekre vonatkoztak általában, hanem minden olyan emberre, akik nem tudják fizetni a kölcsöneiket, nagyobb szociális érzékenységről tett tanubizonyságot, mint bárki ebben az ügyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Kedves paragrafus!
    Ezt meg honnan vetted? Ezzel a “névvel” minimum illene legalább megnézni előbb a 2009. évi LXXXV. törvény 36/A paragrafusát:
    ” (1) A fogyasztó jogosult a fizetési számláról legalább az adott naptári hónapban első két alkalommal forintban teljesített
    a) készpénzkifizetés vagy
    b) Magyarországon elhelyezett automata bankjegykiadó gépből készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján történő készpénzfelvétel
    együttes összegének százötvenezer forintot meg nem haladó részét a pénzforgalmi szolgáltatótól díjtól és költségtől mentesen igénybe venni.”
    Tehát első helyen szerepel a pénztári kifizetés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  9. Ugyan kedves Kufirc pajtás!
    .
    A bankárok – köztük Csányi – rángatják madzagon Orbánt. (l. finánctőke és fináncoligarchia).
    .
    Az, hogy te beszopod Csányi dumáját az a te bajod.
    .
    A megoldás a bankok korlátozása. Tudom ez még az USA-ban sem sikerült, ezért lett a válság. De van megoldás. Ez a téma kicsit hosszú, ezért nem fejteném ki.
    .
    Hogy én bármit elhinnék a gráci agyalágyult szövegéből? Na ne má’ !
    Duma, hazudozás, “megmentés”, …. aztán nem történik semmi. Csodálkozol? Én nem. (L. finánctőke és fináncoligarchia).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  10. “Rohadjon meg minden szemét bankár.”
    Na, ez az, amit a 2/3-ad szeretne! A bankárokra tolni a balhét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  11. A tetű otp-nél már így is több mint ezer (!) forint egy tranzakció, ami vérlázítóan pofátlan.
    Ha ez a duplája lesz, akkor ezer Ft kivétele több mint 2ezerbe fog kerülni.
    Mo. jobban teljesít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  12. Orban nem ezt szeretne Orban vissza akarja hozni kulfoldrol a Simicskaval kilopott ezer milliardokat es otthon fialtatni sajat bankba kiadni kamatra az embereknek raadasul sajat bankba ki ellenorzi kie honnan jott a TOKE? Hagy szoljon ! Minden a koszos penzek mosasarol szol FIDESZEKNEL!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  13. Bohém
    A nol elkésett, mert már 2 hónapja fizetem az 5 ft-os kapcsolási díjat.
    Nem értettem miért olyan magas a mobilszámlám, utánanéztem, és kiderült, hogy novembertől újra bevezették ezt a pofátlanságot. És nem is szóltak.
    Hiába van kedvező percdíjad, cumizol.
    Visszahozzák majd megint a percalapú számlázást is, meglátod..
    Nem ám a különadók miatt biztosan, mert azt orbán megtiltotta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  14. Szerettem volna a fizetésemet készpénzben kérni. Kategorikusan kijelentették, hogy “NEMLEHET!!” Megkérdeztem, miért nem lehet, hiszen törvény teszi lehetővé. “MERTNEMLEHET, ÉS NE KEKECKEDJ!”
    Erre mit lehet válaszolni??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. “bankárokra tolni”….. Ugyanmá’
    .
    Az egész egy nagy színjáték. Csányi és társai pénzelték a fideszt, mikor 2 milliárd adóssága volt. (Ugye emlékezünk? Vagy rövid az emlékezett?).
    A válság kitörésekor a bankok még rátettek egy lapáttal, az államtól kértek segítséget, tőkét. Pedig az adósokat kellett volna támogatni és nem a csányikat. Erre sem tetszik emlékezni?
    .
    Aztán jött a nagy összeborulás Orbánnal. A kormány az első héten feltornázta a devizaárfolyamot. Ez se rémlik?
    .
    Második lépésként kötöttek egy paktumot, hogy “180 Ft-on lehet végtörleszteni”. A politikusokkal meg egyedi szerződéseket kötöttek. ami persze titkos. A haveri kör hatalmasat kaszált a 180Ft-os árfolyammal, azok lettek “megsegítve”, akik nem szorultak rá. A paktum másik pontja az volt, hogy “nincs további törlesztési kedvezmény”. Mindenkit be kell terelni az “árfolyamgát” nevű örökös hitelcsapdába.
    .
    .
    Csányi és a Bankszövetség mozgatja a szálakat, a kormány és a bíróságok meg vigyázzba állnak. Még a Kúria is. Már hogyne, ha kamat nélküli hitelt ígértek be nekik.
    .
    .
    Az Orbán féle suma-duma, meg népkábítás. Nem történik semmi.
    Csányi meg röhög.
    .
    .
    Ennyit a “bankárokra tolni” dologról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  16. Zappa
    2014. január 21. kedd
    20:44
    Nem csak Csányiról van szó.
    Sokan tudjuk,mikép szerzett részvényeket.
    Továbbá a Postabank buliról is.
    Sumákolás van. Ettől függetlenül szükségesnek látom a bankokat.
    Látjuk, mikép alakul az orbáni bankár klikk.
    Van igazság a pénzmosási felvetésedben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  17. A CIB automatái engem azzal frusztrálnak, hogy 11 országban ingyenesen vehetek fel pénzt. Szóval csak el kell hagynom az országot, és akkor jóság van. Itthon fizetek, mint a katonatiszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Minden sokba kerul magyarorszagon meg egy kulfoldinek is ar ertek aranyok szerintem nem jok amit meg adunk az egy kalap sz . Ez koszonheto a maradi haladas ellenes regimodi gondolkodasnak amit a politika meghonositott mert a gatlastalan suttyo hozzanemerto emberek kerekedtek felul . Igy semmilyen javulas fejlodes nem varhato , felelos pozicikoba part katonak tudatlan sult barmok tenyesznek! Ahhoz hogy magyarorszag elindulhasson egy fejlodes palyan komplett cseerere van szukseg ! Mikent kivitelezheto ez a feladat a nagy feladat !
    2 ev alatt lehetne mar latni a jo iranyt annyi eleg elinditani a hajot ! A felelosoket viszont muszaly lecsukni ez kikerulhetetlen!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Zappa
    Csupán nézőpont kérdése. Ha haragszol az ABC-re menj
    a CBA-ba!Mi a csodának bankolsz,ha nem éri meg. Én a
    bevásárlókártyával havi 2000-3000 HUF-ot takarítok meg.
    Próbálj meg gondolkozni is. Nem kényszerít senki, hogy
    bankolj, ha nem akarsz. Nem a bankot védem, mert
    gazemberek mindenütt vannak. Ha már több mint 20
    éve erről döntöttünk, észre kellene már venni, hogy
    kapitalista gazdasági rendszer elképzelhetetlen bankok
    nélkül. Gondolj Széchenyire aki a legnagyobb magyar volt.
    Ha kölcsönre lenne szükséged te sem az uzsorásokhoz
    rohansz a pénzért. Úgy-e milyen jó, ha valamire
    takarékoskodsz és a szidott bank garantálja, hogy
    szaporodik a pénzed mert az általad elvárt kamatot
    megkapod érte. Persze azt az állam vágja meg 17%-al
    nem a bank, azért miért nem morogsz. Ha valamire
    takarékoskodni akarsz, már előre, annyival több pénzt
    kell bankba tenned a már adózott pénzedből.
    Ha nem tudsz gazdálkodni, kár mást – akár a bankot -
    hibáztatni, hiszen a te pénzeddel azt teszel amit akarsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Külön méltatást érdemel Csányinak az adósokat támogató
    javaslata, amire a kutya sem figyel. Pedig inkább az állásukat
    elvesztőket kellene támogatni, nem a lakásspekulánsokat.
    A javaslat legalább a munkanélkülivé váltakat támogatná,
    akik családjukkal együtt válhatnak földönfutóvá. Ezen a
    a ködösítő politikusokat és a spekulánsok nyerhetnek.
    A képviselőknek több mint 70%-a járt jól az embertelen
    döntés nyomán. Miközben pellengéren áll a bankár egy
    humánus javaslatával, mert nem a javaslat a lényeg,
    hanem az hogy a bankár mondta!
    témát jól ismerő szakemberek véleményére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. Rögtön elsírom magam. Ez a Csányí milyen rendes.
    .
    Vissza kéne azért olvasni, mit írtam.
    Én a magyar BANKÁROK uzsorás voltát és politikai beflyásukat bíráltam.
    A bankokkal nincsen bajom. Csak nem ezeknek az embereknek a kezében. Véget kellene vetni a szabadrablásos kapitalizmusnak.
    Érdekes módon Kína tönkrement, vagy mégsem? Pedig ott is működik a kétszintű bankrendszer. Érdemes lenne azért utána nézni, hogyan is.
    Az biztos, hogy nem a Csányik kezében van, hanem állami kézben.
    .
    Ez aktuális. Nekem ne gyertek Széchenyivel. Ő nem zat mondta, hogy uzsorások kezébe kell adni a bankokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  22. Az államnak kellene korlátoznia ezeknek az embereknek a hatalmát.
    .
    Ha már felvetettétek, akkor az adócsaló CBA-t is.
    De amíg a fideszt Csányi és társai pénzelik, a CÖLÖP – vagy hogy hívják azt a “teljesen független” május 1-én felvonulásokat tartó társaságot – azt a CBA tulajdonosok pénzelik, cserébe az adócsalás engedélyezéséért, addig a tőke rángatja a politikát.
    .
    Amíg együtt szotyoláznak a futbalnak mondott mérkőzésen a bankvezér és a miniszterelnök, addig ne várjatok semmit.
    Orbán “rezsicsökkent”, Csányi meg kiröhögi és átterheli a dolgot az ügyfelekrfe.
    A lényeg, többet fizetsz..
    .
    A fene se “választotta” a kapitalizmust. Az emberek mindig egy kicsit jobban szertnének éllni. Nekem tök mindegy minek hívják a rendszert, de ahogy látszik, Magyarországon a kapitalizmus megbukott. Ismét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. Kulfoldi bankok hoztak a toket ez jo mert nekunk nem volt ! Ja , hogy menet kozben ORBANNAK -SIMLICSKANAK oriasi keszpenzei keletkeztek a lopasbol , csalasbol arra senki nem keszult ! Bankok errol nem tehetnek hogy a most mar tokeeros Orban es tarsai jol megeheztek .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. “Nekem tök mindegy minek hívják a rendszert, de ahogy látszik, Magyarországon a kapitalizmus megbukott. Ismét.”
    Talán a nacionalizmust jobban szereted?
    Ugyanis annak az “áldásait” még nem érezted. Az én generációm még ismeri!!

    Ha már neked tök mindegy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Csanyit soha nem kedveltem ! Nem is vasarolok otthon se CSANYI TEJET SE CSANYI husarut ! Rengeteg ocsmany ember van otthon , BALDAUF , LAZAR TESTVEREK .SZELES GABIKA nem sorolom tovabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. szerintem Csányit nem kell szidni ! Ő csak egy STRÓMAN. Teszi a dolgát. Ha az OTP logóját elemezzük rájövünk, hogy a Keleti Templomosok Rendje áll mögötte. No és néhány más bank mögött is. A magyar politikai ripacsok velük szemben nem rúgnak labdába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. 2009-ben felvettem 1,800,000.-Ft. kölcsönt OTP bácsitól: 2017.- ben is fizetem a részleteit, összesen 4,160,000.-forintot a határidő leteltéig, minden hónapban azonos összegben.
    Így kell annak, aki csak annyit ér, amennyije van.
    Egyébként hány százalékkal fizettetik vissza a tőkét? Kb. 140 % -al. Mi ez, ha nem uzsora?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Lemondott a devizahitelesekről a kormány 2014. március 12. szerda

Simon Gábor csütörtököt mondott 2014. február 5. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos