Budapest – Tagadta a főpolgármester, hogy zsidózott volna a Hír TV-ben. Tarlós István azt mondta, hogy félreértették a szavait. Pedig nagyon is érthető volt, amit mondott.
„Az egy dolog, hogyha a DK-sok fölcsapják időnként a Bibliát miért mindig az Ószövetségnél nyílik kizárólag ki, de most erről nem akarok semmit se mondani.”
Ezt mondta Tarlós úr a Hír TV-ben. Nem kell erről semmit sem mondani, tudjuk, mit jelent ez a mondat, még a Bibliát sem kell ismerni különösen. Nyilván tudta a Hír TV riportere is, mégsem szólt egy szót sem. Nem kérte ki magának, de még csak meg sem kérdezte, hogy ezt akkor most hogyan méltóztatik érteni Tarlós úr?
Egyébként csak egyféleképpen lehet érteni. Úgy, hogy Tarlós István, Budapest főpolgármestere lezsidózta a DK képviselőit. És mindenki mást, aki ezzel a párttal szimpatizál. Vagy nem velük, de utálja a nácikat.
Akinek más a véleménye Budapestről, a Római-partra tervezett mobilgátról, a Nemzeti Színházról, mint Tarlós úrnak, annak az Ószövetségnél nyílik ki a Biblia.
Szerencsésebb országok fővárosaiban a város vezetője elöljár az antiszemitizmus elleni harcban. Kimutatja, hogy undorodik a náciktól, semmilyen közösséget nem vállal velük.
Nálunk ez is másképp van. Nálunk a nácik színházat kapnak, a színházigazgató milliós jutalmat. Utcákat neveznek el kétes előéletű személyekről.
Tarlós úr azt mondja, hogy félreértették a szavait. Van egy dakota közmondás, ami bizonyára még Tarlós úr számára sem félreérthető: tisztességes ember nem zsidózik, a többieknek pedig tilos.









“Hi be csúf!”
Esze semmi, fogd meg jól.
http://www.hirhatar.hu/hir/ujszovetsegi-idezetekkel-valaszolt-a-dk-tarlosnak
Már az a hír is járja, hogy a DK-sok down kórosok. :)
Nem gondoltam volna magamról! :D
Ebben az országban midig sikk volt zsidózni., hol nyíltan hol burkoltan.
Volt amikor még ölni is dicsőség volt őket. (minket), ha ez a trend folytatódik…………
Volt egy rövid (?) időszak, amikor tilos volt. Azt hívják most kommunista diktatúrának.
Kezdem szeretni azt a diktatúrát, így visszamenőleg.
.
.
Ha valami nem túl jól sül el, akkor Tarlósnál automatice ez a mentális fogódzó:
KI A HIBÁS ? SCHWARCZ A LIBÁS.
.
Érdemes lenne Tarlós Istvánnak a saját ősei, felmenői között kutakodnia, mert hasonló dologgal szembesülne mint Szegedi Csanád!
Emlékeztettem amnéziás Tarlós Istvánt, hogy Ő 1989-1994 között az SZDSZ tagja volt.
Ez a megjegyzés Tarlós “finom” célzásainak eggyike. Szerencsétlen pojáca. A fidesz áradással bezúdult senki.Remélem 2014-ben eltakarítják a pozícióbol.
Zsidózott, zsidózott… Nem lehet mindig buzizni!
Tarlós istvánt valóban félreértették.
Valójában ezt akarta mondani: “Büdös zsidók, ez még csak a kezdet!”
Ehhez képest a főváros polgármesterének nyilatkozata igenis finoman elegáns, visszafogott volt. Hja kérem, a viszonyítási alap.
emigrant (2013. szeptember 1. vasárnap 10:17)
:-) :-) :-)
Az utolsó mondatban szereplő poén nem dakota közmondás és nem is a szerző saját humora, hanem idézet a DK képviselőjének válaszából, amelynek címe ” A legjobb védekezés a zsidózás”. Csak a pontosság kedvéért.
http://portal.dkp.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/4931-a-legjobb-vedekezes-a-zsidozas
Az azért vigasztal, hogy Tarlós már rég lábjegyzet sem lesz, amikor az Ószövetség lapozgatása még mindig az általános kultúra részét fogja képezni.
No bacc! Your comment is awaiting moderation.
Pedig csak az emailt változtattam.
Tarlós István !
Felhívnám exellenciád figyelmét az újszövetségi Jézus kijelentésére, miszerint úgymond:
“Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt, vagy a próféták tanítását [azaz az Ószövetséget]. Nem azért jöttem, hogy azokat érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, hogy míg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta, vagy egy vessző sem vész el a törvényből [azaz az Ószövetségből], míg be nem teljesedik. Tehát, ha valaki a legkisebb parancsolatok [az ószövetségi parancsolatok!] közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában.”(Mt.5.- 17,18,19.)
[Ford.: Magyarországi Egyházak Ökumenikus... Bibliafordító Szakbizottsága]
.
Ismételten kihansúlyozva azt a helyzetet, hogy Jézus idejében még egyáltalán nem is létezett az Újszövetség, hisz az úgy a Kr.u. II. században kezdett kialakulni…
.
Ez a fenti, újszövetségi idézet felér egy átokkal Tarlós úr! Jó lesz vigyázni ! Jézustól ezt komolyan kell venni, Hiába áll maga mögött az egész katolikus egyház, aki a “Törvényt” gyalázza (gúnyolja, v. félremagyarázza) “az a legkisebb lesz a mennyek országában”, ha egyáltalán bejut oda.
.
.
lehár, ez nagyon tetszett. Olyan Újpest-angyalföldiesen hangzik, de írhatta volna E. Kishon is a Rumbach utcából.
Gonoszka
Szia !
Hiányoztál!!!!!!!!!!!!
Szeptember van. Újra itt az AN, változatlanul.
Jelentem, Gonoszka hiányzik ! Talán csak elkésik ?
Vagy kimarad. DDD
Gonoszka!
Szia! Tényleg hiányoltunk.
Talán az AN kérhetne egy rövid cikket Tarlóstól, amelyben T. megvilágítja a megvilágítandókat. Miért is ne szerezhetne híveket az úr (…) itt az értelmes kifejtéseivel, állításával és cáfolataival.
.
Az esély jár neki.
.
Ha nem él vele, akkor nekünk marad az esély arra, hogy őt bunkóságra született és nevelt tahónak tartsuk, akibe egy életre elferdülve rágódott bele az, hogy mi pl. a szellemesség, az irónia, vagy az érzékeltetés.
.
Attól főpolgármesternek ezidőtájt még jó lehet.
.
Ld még youtube Pesti mese (Óz a nagy varázsló)
.
Ez a pesti politikai krém intelligenciatesztje is. Ha nem határolódnak el az általuk is zsidózásként megbélyegzett bunkóságtól, akkor magukat sorolják egy kalap alá vele. (Nézzük, mi várható egy szinte szín-szalonnáci grémiumtól.)
Egy magyarnarancsos értelmezés.
http://magyarnarancs.hu/narancsblog/a-jobboldali-antiszemitizmus-nyilt-vallalasa-tarlos-teljesiti-be-a-jobbik-almat-86343
Mi ebben a hír?
Eddig is ezt csinálta! … Szörnyer Gyurka az Új(náci) Színház élén … Tormay Cecileszbika utca, Wa((ffen)SS Albi és Nyírócska nevével “illetett” közterületek … folytassam?
Ez a pasi is a Lefolyóba való! … Jövő ősszel oda is kerül! … Utána teljes közmű-fertőtlenítés javallt!
Hát mit mondjak: Az a véleményem, hogy ez a próba náci, IQ tekintetében éppen csak a páfránnyal vetekszik, Budapest szégyene.
Itt a párja a taplónak, a magastudású, a köteles….
http://www.hir24.hu/belfold/2013/09/01/kover-laszlo-az-ellenzek-osszefogasarol-meg-alfoldirol/#a3
Alföldi beírta magát a színháztörténelembe, kötelest hol fogják jegyezni?!
Szia Gonoszka!
Hol lófráltál. Nyaraltál?
Rossz lehet a Jobbiknak. Kötelesék lenyúlták a programjukat, az EU, IMF és bankár ellenességüket, az oktatás szétverését, most már a zsidózást is. Mi maradt? A cigányozás. Elég soványka program. Lehet, hogy nem is kellene nekik indulni a választáson csak Fidesz- Jobbik koalícióban. Fordítsuk át Kövér szavait
“Szerinte a baloldal pénzelői kikényszerítik az összefogást.”
Náluk a jobboldal pénzelői kényszerítik ki?
Ha, annyira félreértettük a mondandóját, vajon K.Olgánál is el merte volna ezt hinteni?
Lefordítanám, a Tarlóshoz hasonló félművelt hólyagok esetében mit jelent a következő mondat: “Én is rendszeresen olvasom az Írást, bár én az Újszövetséget gyakrabban forgatom, de azért szoktam olvasni az Ószövetséget is.”
Nos:
“Kétszer láttam a Jézus Krisztus, szupersztárt, egyszer Mel Gibson Passióját, de fiatalabb koromban ingyenjeggyel megnéztem a moziban az Indiana Jones, és az elveszett Frigyláda fosztogatóit is.”
Aki megérti a Bibliát, annak ilyen mondat nem tudna kicsúszni a száján.
De Tarlóstól az olyan messze van mint tahó Jeruzsálemtől.
csakén 2013. szeptember 1. 14.04
Remélem, hogy ” kötelest ” Markó utcában, vagy valami hasonló helyen fogják
jegyezni, esetleg nyilvántartani a többivel együtt!
Ez a szánalmas Tarlós mindegy mit mond, az ő szájából hangzanak el olyan mondatok, amelyeket megfogalmaz a Kedves Vezető. Ez a Tarlós – baráti kőrömbenben csak Tapló- emberileg és jellemében csak annyira számít mint a tíz éves naptáron a légypiszok. Az ilyen jelenségeket a helyén kell kezelni és én Tarlóst csak lakásom legkissebb helységében tudom az értékén kezelni.Tisztelt Kommentelők ! Beszéljünk inkább emberekről ne ilyen Tarlós féle élőlényekről.
Egyre erősebb az érzésem, hogy Tarlós elvtárs nem sokáig fog már városvezetőként megnyilvánulni. Legalábbis nehezen hihető, hogy ez a hebehurgya céltalan kapkodás, amit főpolgármesterként előadott, nyerő lehet továbbra is.
Aki most mínuszolt, annak tetszik Tarlós városvezetése? Gratulálok.
Hat ha ugy vesszuk a 66 konyvet tartalmazo igazi Biblia ( nem a kaotikus fele hamistivany) Oszovetsegi resze 39 konyvet tartalmaz ami ugye tobb mint a fele. (Ujszoveteg 27 konyv). Ennel fogva egy picit nagyobb az eselye hogy az Oszovetsegnel nyilik ki. Ma spersze a helyzet ha valaki esetleg olvassa is a Bibliat nem csak veletlenszeruen nyitogatja, akkor azt a reszt fogja idezni ami eppen az adott szituaciora vonatkozik. Persze leteznek olyanok is akiknek a Biblia mindig ugyanott nyilik ki, ott van a kony betorve, ezek nem is olvasnak mast, termeszetesen nem is ertik amit olvasnak, csak onigazolasul hasznaljak a KONYVET. Termeszetesen az onkenyes kiragadott reszeket a tortenelmi es szovegkornyezet nel;kul mindenki ugy magyarazza ahogy akarja
Ezzel szemben a Biblia teljes mertekben deffinialja onmagat, ezert miutan az ember elolvassa egyszer ketszer, vilagos lessz a szamara hogy mekkora baromsagot beszelnek azok akik a maguk “igazat” akarjak megerositeni nem pedig megerteni magat az IGAZSAGOT.
Aki most zsidózik, az hamarosan listázik! A folytatást is ismerjük!
( Az utcák még mindig csendesek.)
Gyula Bognar, Jr.
A listázás már elkezdődött.
Erkölcstan vagy hitoktatás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Emlékeztetőül:
Máté 5:5 Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Máté 5:6 Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Máté 5:7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Máté 5:8 Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Máté 5:9 Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.
lehar 2o13.o9.o1.11.29
++++++++++++++++++++++++++
http://www.hirhatar.hu/blogok/Tarlos_lezsidozta_a_DK_t__en_pedig_azt_mondom__Tarlos_egy_narcisz
Tarlos mindig is egy igazi tajparszt raszista proszto pali volt escinteligencia hianyos!
KERDES INKABB AZ VAJON MIERT VALASZTOTTA MEG EZ A BUTA ONTUDAT NELKULI NEP?? EGYSZERUEN EKEPESZTO MICSODA FAZONOK VANNAK A MAGYAR POLITIKABAN LEGTOBBJET A HAZAM KUSZOBERE NEM ENGEDNEM NEMHOGY SZAVAZNEK RA !!!
fideszben is erdemes korbenezni mennyi elvtelen tudatlan hosszu nyelvu csuszomaszo leledzik brutalis mennyisegben raadasul majdnem az osszes notorikus versenyszfera kerulo vagy versenyszferaban bukott majom es ezek lennenek elvileg donteshozo pozicioba ha ORBAN NEM LETEZNE! ORBAN FELCSUTI GUMICSIZMAS VISZONT LETEZIK MINDENBEN EGYEDUL DONT MINDENHEZ ERT , KOZBEN SEMMIHEZ NEM ERT EGY BIZTOS PELDAT NEM MUTAT SE AZ ORSZAGNAK SE A GYEREKEINEK AMI ELEG SZOMORU EGY HELYZET DE HAT O MAR CSAK ILYEN MINDENHEZ ERTO MARADI FOLDES UR TIPUS OLYAN DOBROGI FELE ! VAROM MAR LUDAS MATYAST DE NAGYON!!!!
Minuszolok menjetek a magyar nemzet onlinera ott huzogassatok a minuszokat !
A biblia az írástudók olvasmánya, azzal nem tudnak mit kezden,i a csak olvasnitudók.
Tarlós csak egy fideszes seggnyaló, de már kénytelen a jobbiknak is” behódoli” , mert már látja, hogy a “gazdiˇ” is kénytelen igazodni……………….
Figyelő!
A biblia azt is írja, hogy ne hazudj és ne LOPJ!!!!!
El kell őket számoltatni és ők is mejenek a “dugyiba” mind az összes megérdemli, akik három év alatt tönkrelopták és tették az országot!!!!!
Ez a Tarlós, az egykori SzDSz-es képviselő egyre hülyül, talán csak nem az Alzheimer kór kezd kialakulni nála?
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=674608