Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán Viktort Orbán Viktorrá választották! 2013. szeptember 28. szombat 20:05 Forrás: MTI, AN

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán Viktort Orbán Viktorrá választották!

Budapest – 2014 a rezsiharc éve lesz, a küzdelem terepe pedig a választás – mondta Orbán Viktor a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten, a Millenáris Parkban. Korábban  még úgy volt, hogy 2014 a gyarapodás éve lesz, ám úgy tűnik, a magyaroknak be kell érniük a rezsicsökkentésnek nevezett parasztvakítással. A kongresszuson Orbán Viktort az 1241 szavazatból 1240-nel választották újra a Fidesz elnökének. Ilyen arányban még Kádár Jánosnak sem sikerült győznie, utoljára Rákosi Mátyás volt ennyire népszerű a sajátjai körében, mint most Orbán.

A kongresszus politikai nyilatkozatot is elfogadott, amely rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak. A dokumentum kimondja egyebek mellett azt: nem engedik, hogy a baloldal visszavonja a rezsicsökkentést.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében hosszan szólt a rezsicsökkentésről, megismételve: kormánya nem tűri el tovább a magánmonopóliumokat, az erőfölénnyel való visszaélést. Az árcsökkentési program őszi folytatásáról azt mondta: „eddig sem voltunk az unió kedvencei, a nagy nemzetközi monopóliumok liblingjei sem mi voltunk, az újabb rezsicsökkentéssel viszont végképp kihúztuk a gyufát”. Ezért szerinte mindenki fel fog vonulni Magyarországgal szemben, bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő „hazai apródjaik”.

Szerinte a jövő évi voksolást az ellenzék arra akarja majd felhasználni, hogy eltörölje a bank- és a különadókat, a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, és újra szabad kezet adjon a bankoknak, a spekulánsoknak és a multiknak a szabad rabláshoz.

Arra kérte a résztvevőket, soha ne feledjék el, Magyarországot „a volt kommunisták adták a spekulánsok, a bankok és a multik kezére”. „A pufajkát öltönyre cserélték, de az alatta való mentalitás ugyanaz”.

Az ország nem hagyja magát, „nem vagyunk, és nem leszünk Európa szolgái” – szögezte le, hozzátéve: „nem vagyunk és nem leszünk sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái, mi, magyarok a magunk urai vagyunk, és nem akarjuk, hogy mások mondják meg nekünk, miként seperjünk a saját házunk táján”.

Az új választási rendszerben minden voksra szükség van, az összes begyűjthető szavazatot be is kell gyűjteni – mondta a kormányfő, felhívva a figyelmet, hogy ehhez mindenkinek minden munkát el kell végeznie a maga területén, nem lehet kiengedni, nem lehet lazítani, lustálkodni. „Győzni fogunk, de csak úgy (…), ha fel tudunk nőni a feladathoz” – hangsúlyozta.

Szavait azzal zárta, hogy Magyarországnak már csak egy csatát, a gazdasági függetlenség csatáját kell megnyernie. „Aki nem végzi el tisztességesen a munkát, nem ad bele mindent, és nem teszi meg azt, amit a helyzet megkövetel, az jön nekem 25 évvel” – mondta Orbán Viktor a politikában eltöltött éveire utalva, beszédét pedig a szokásos fordulattal zárta: „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 22 szavazatból)
Orbán Viktort Orbán Viktorrá választották!, 4.0 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

75 Reader’s Comments

  1. Bumburi !
    *
    Miért a pont pufajkát hozod föl példának, miért nem a kakastollat,vagy a nyilas atillát ?
    Mert lehet tagadni, de az 1957-es május 1-i felvonulás addig nem látott szimpátia tüntetéssé duzzadt Kádár mellett, az Ajtósi Dührer sortól a Hősök teréig színültig [szélességben, faltól a ligetig] telt Dózsa György út… Ezt a mintegy kétésfélmilliót nem lehetett erőszakkal odavinni lelkesedni. Légi felvételek is vannak róla; még a fasor is tele volt szimpatizánsokkal…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  2. Feleselő
    Most még csak azt mondják, hogy szent Mihály napján gyújtsunk tüzet, mert a hagyomány szerint ekkor terelik be az állatokat. Jövőre meg már a mini duce névnapját ünnepeljük, örömtüzek gyújtásával.
    Hülye, megvezethető magyar nép!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  3. KORDON
    BLUED
    Csak azért írtam a pufajkát, mert a tegnapi kongresszuson elmondott beszédében ezt fejtegette. Hogy “vannak akik a pufajkát öltönyre cserélték”.
    Az 57-es szimpátia tüntetés emlegetésének majd akkor lesz létjogosultsága, amikor azzal fog büszkélkedni, hogy Őt is úgy szeretik mint Kádárt 57-ben. Nem kell sokáig várnunk rá, ha így haladunk.Ennek a palinak mindegy, csak fényezni tudja magát, meg a bandáját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  4. Egyébként úgy híják O.V.Mihály.
    Csak lassan esett le,hogy tele van a város szentmihály plakátokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  5. Philip Marlowe !
    *
    Az összes, valamelyest is hozzájuk (az MTI-n keresztül) kötődő, média, rádió stb. folyton egy bizonyos szent orbán szállodáról zengedez ódákat. Nem is tudom, hogy a katolikus szentek között egyáltalán van e ilyen nevű bálvány… Egy biztos, hogy ezt csak az ő médiájuk pofázza állandóan… Undorító egy banda…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  6. Orbán Viktor Mihály! Ez szerepel a Vezír személyi igazolványába. Azonban a Mágnás Miska jobban hangozna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  7. Vagy Oligarha Miska!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  8. Esetleg: Orsós Miska!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  9. “Megyeszerte fellobbannak a Szent Mihály-napi tüzek – programajánló
    ˝Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!˝ címmel indít hagyományőrző programsorozatot Szent Mihály napja alkalmából a közmédia, melyhez hétvégi programjaival számos megyei település csatlakozik majd.

    kisalfold.hu – 2013.09.27. 08:12

    Az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! hétvégét azért hívták életre, hogy Szent Mihály ünnepén – a közmédia csatornáinak segítségével – két napos, tematikus műsorfolyam keretében megláthassuk, milyen szép az országunk, mennyi értéket őriz, és milyen csodálatos emberek lakják” Éljen Orbán Viktor Mihály

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  10. Inkább a cigánybáró!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  11. “…volt kommunisták…”

    Eeejnye, Miháj kiráj! A KISZ, amelynek te titkára voltál, minek is a rövidítése? Legalább az első betű jelentését kérdezd meg a párttitkár apádtól, sülne ki a szemetek, ti szemetek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. Orbánt most úgy szeretik mint Csaucseszkut 1988-ban aztán 1989-ben a saját maga által celebrált szimpátia tüntetésen a hátsó sorokban felhördült a nép és úgy eltűnt mint FIDESZ az iszap károsultak 2,5 Milliárdos adományával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  13. Szeretet népem, nemzetem. Hivatalosan bejelentem a rezsicsökkentést: http://www.youtube.com/watch?v=uv7-LVFgd8U

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Azer az olaszok Berlusconija is verhetetlen, elítélik, de korára tekintettel nem kell leülnie, hát mit is tegyen, visszatér – arrafelé is van pár agyhalott, aki majd még meg is szavazza?! Az ész megáll! Az EU nagy nehezen leléptette az unga-bunga lovagot, az olaszok pedig visszaveszik!
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=680570&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  15. Az elmúlt hét lehet, hogy anyagilag bejött a fidesznyikeknek, de egyébként a saller-fát rendesen megrázták a fejük felett:
    -
    http://www.pecsistop.hu/velemeny/mi-lehet-a-baja-a-fidesznek/1182665/
    De tudom a vakegereknek ez a jó irány és szerintük jó úton jár a kormány!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. “Gyurcsány Ferenc
    Kedveled · 12 órája

    Ne durvuljunk! Ne mondjuk, hogy a miniszterelnöknek romlott a lelke és bomlott az agya. Ne mondjuk, mert lehet, hogy csak számítóan hazudik.
    Orbán tegnapi kongresszusi beszéde politikai kórrajz. Ha Orbánnál elfogy a muníció, akkor kommunistázik egy kiadósat. Elég silány, de a jobboldalon még működik. Van persze némi szellemi zűrzavar, mert Orbán kommunistái nem dönteni akarják a tőkét, hanem építeni. Akkor most mi van?
    Orbán egyszerű beszédet mondott. Egyszerűt, mint a faék. Aki ellene van, az Magyarország ellensége, az áruló. Fehér és fekete. Barát vagy ellenség. Ő vagy mi. Mi tagadás, nem egy nemzetegyesítő államférfi szövege.
    Orbán a háború embere. Ha nincs háború, akkor csinál. Harc a kommunistákkal, a bankokkal, az áram- és gázszolgáltatókkal. Ne nyugodj meg, ha ma még nem vagy célkeresztben. Előbb-utóbb te is sorra kerülsz. Mert ez a háború logikája.
    Orbánnal kiegyezni akaró ellenzéki kollégáktól ezek után meg kérdezem: számítóak, naivok vagy vakok vagytok? Persze a lényeg szempontjából majdnem mindegy…”
    Mai facebook bejegyzés. :’(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  17. csakén
    2013. szeptember 29. vasárnap
    16:34 A 77. éves vén maffiózó Viktor példaképe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Ez az írás feldúlta a rajongókat. Nagyon sok a mínuszos. Ebből lehet tudni, hogy valamit nagyon telibe talált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  19. ,,A kongresszuson Orbán Viktort az 1241 szavazatból 1240-nel választották újra a Fidesz elnökének. Ilyen arányban még Kádár Jánosnak sem sikerült győznie, utoljára Rákosi Mátyás volt ennyire népszerű a sajátjai körében, mint most Orbán.”
    Biztos voltam csuti zsebdiktator elsöprö gyözelmeben, lattuk hogyan szavaztattak meg Kuhn Bela unokajat Köztarsasagi Elnöknek. Minden kepviselöjüknek megneztek a szavazolapjat, ha masra x-szelt ujjat töltettek ki vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  20. Ez az ország égni fog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  21. Szerintem is megvédik Magyarország függetlenségét – a józan észtől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Na idefigyelj te elmeháborodott VADBAROM -amúgy költőien ! Akkor lennél (moderálva) gyerek ha ezt a hatalmas minőségű zagyvaságot elmondanád mondjuk BRUXELLESBEN , tudod ami nem MOSZKVA , legalább hitelesen láthatnák azok az ÚNIJÓSOK is hogy ki az a GAZEMBER aki az ő pénzüket lenyúlja De gondolom már rég lefordították minden számottevőnek és hamarosan kopp lehet a lenyúlóknak !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Igen ez jo !Kapj ameg azt a 25 evet amivel jovunk neki. Talajatok egy jo helyet ahol letoltheti !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Érdemes ezt a cikket elolvasni, mi minden ellen kell harcolni, szóval fel kell kötni az alsóneműt!
    Ehhez a sok összehordott hablatyhoz vastaps dukált….
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=680683

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. ovit már csak kövér et. szárnyalja túl gazemberségben. :(((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos