Nyaranta stoppoltál az “Osztyapenkónál”, hogy minél gyorsabban leérj a Balaton-parti KISZ-táborok egyikébe, ahol egy ország szerezte meg első szexuális tapasztalatait, és ahol esténként a tábortűz mellett énekelhetted a nulla jelentőséggel bíró ajkubánót. Minden évben építőtáborba mentetek kukoricát címerezni, vagy almát enni.
Randevúztál az újpesti “falnál”, ahol legendásnak nevezett partizánok lógtak ki a malterből, de sose nézted meg őket alaposabban. Bámultál a busz ablakából, ahogy elzötyögött a forgalom a Felvonulási téren, és észre sem vetted a hatalmasat lépő alakot, semmi nem jutott róla eszedbe, hacsak nem a papír húszas, amivel anyádnak tartoztál. Május elsejéken, míg vártad, hogy “egységeddel” elindulj a menettel, benéztél Lenin nagykabátja alá, onnan mentél az állatkertbe. Tetszett apád “Kiváló Dolgozó” jelvényén a vörös csillag színe, és az, ahogy a fényt törte. Sose vetted észre, hogy a Lánchíd előtt a virágok ugyanezt a formát adják ki, hiszen már akkor sem tudtál repülni. Szavaltál az iskolai ünnepségeken, és csak épp annyira volt ciki a “vörös csillag, ragyogj és trónolj”, mint most a gyerekednek az aktuális kurzusvers.
El tudtad mondani, álmodból felverve is, hogyan volt az a Téli Palotánál, meg hova lőtt az Auróra – ne szégyelld magad. A gyereked is tud hasonlókat.
Érteni ugyan te sem értetted. Főleg azt nem, hogy mi közöd hozzá. De nem támadt benned kétség, még akkor sem, amikor tényleg ott álltál a Téli Palota előtti gigantikus téren, és rájöttél, hogy nincs az a kigyúrt hosszútávfutó, aki ezt egy levegőre üvöltött hurrá!-val, fegyverrel a kézben végigfutotta volna valaha is.
Nem voltál munkás-paraszt érdemrendes leszármazott, de ez nem is érdekelt. Ha osztálykirándultatok a Gellért-hegyre, beálltál az óriási kőkatonák lábhoz, és onnan integettél a fényképezőgép lencséjébe. Az a fénykép is már rég megsárgult, mint a hajdani KISZ-igazolványod.
Neked, akinek a nagy októberi novemberi éppúgy nem jelentett mást, mint egy zászlófelvonás vagy egy ünnepélyes nyakkendőkötés, neked már nem lehet hazudni. Neked ez a múltad volt, szagolható, tapintható, értelmetlen, akárcsak az egész huszadik század.
Nem vehetik el tőled. Olyan, amilyen – de a tiéd. Nincs mit ünnepelni rajta, de soha ne felejtsd el.
68 éves vagyok és nem felejtem el. Köszönöm.
Köszönöm. És köszönöm mindazoknak, akik a múltam relikviáit nem olvasztották be, hanem összegyűjtötték egy parkba nosztalgiázni.
Azt se felejtsük el, hogy a karénekben mozgalmi dalokkal tanultuk a többszólamú éneklést, a harmóniát és az éneklés örömét. Az én múltam és nincs okom szégyellni.
1. “éppúgy nem jelentett mást, mint egy zászlófelvonásT vagy egy ünnepélyes nyakkendőkötésT”
2. A szöveget egyes szám első személyben képzelem el, ahol a szerző a személy.
3. Amúgy a lényege igaz, azzal a megszorítással, hogy életkortól függően ki hamarabb, ki később magához tért.
Ezek nagyrészét én is átéltem. Jól is éreztem magamat.
.
Egy bajom van csak. Az Orbán rezsim alatt felnövő gyerekek idősödő korukban ugyanilyen nosztalgiával fognak emlékezni a jelenre. Ők sem tehetnek semmiről, semmi közük hozzá.
.
Viszont nekünk van közünk hozzá, és tehetünk róla. Akarjuk-e azt, hogy a gyerekeink ilyen nosztalgiával emlékezzenek Orbánról, és az eszement ámokfutásáról?
Monika drága, most nincs igazad.Az tény, a nolblogon egyedül én írtam két posztot a “NAP”-ról, de ettől függetlenül a jelentősége sokkal nagyobb. Te is tudod persze, hogyne tudnád.
A nagy októberi novemberi nekem a saját történelmem, amit a ma idióták tömege igyekszik kiradírozni még a történelem lapjairól is, pedig az eddigi világtörténelem egyik legjelentősebb eseménye volt. Igaz, hogy az a cél amit az akkori forradalmárok kitűztek maguk elé, nem valósult meg, mégis az a Tíz nap megrengette a világot, és a mai hatalmasok még ma is rettegnek még az emlékétől is. Ugyanúgy, ahogy rettegnek még az első szicíliai rabszolgalázadások, a 15. századi és későbbi parasztfelkelések emlékétől is. Ezek az események ugyanis a maguk korában az aktuálisan éppen regnáló társadalmi rendszerk bukásának kezdetét jelentették. A bukás bekövetkeztéhez persze kellettek a z adott társadalmi rendszerek felszámolásának eszmei előkészítését célzó ideológiák is. A rabszolgatartó társadaloméhoz a kereszténység, a feudalizmuséhoz a felvilágosodás és a reformáció. A mai kapitalista rendszer bukásának kezdetét pedig a 19. századi eleji munkáslázadások, a párizsi kommün, a nagy októberi novemberi, a magyar és a bajor tanácsköztársaság, ideológiailag pedig a marxizmus jelenti. Ezért harcolnak és igyekeznek a történelemből és az emberek tudatából is kitörölni a kezdeti kisérleteket és a marxizmus elméletét. Jogos, egyben fölösleges is a rettegésük. Egyrészt .azért., mert a kapitalista rendszer bukását megakadályozni úgysem tudják, másrészt azért, mert ahogy az ősközösségből a fejlttebb rabszolgatartó társadalomba való átmenet sem pusztító forradalom utján alakult ki, úgy a kapitalista rendszer utáni új rend, a kommunista, nem kisajátításon alapuló tudás alapú tömegtársadalom is az emberi tudatnak és termelésnek a szerves fejlődésével alakul ki.. Marx és az én reményeim szerint! is
http://shakespeare.nolblog.hu/archives/2012/11/04/A_NAGY_OKTOBER/
*
és van még egy
http://shakespeare.nolblog.hu/archives/2012/11/06/Meg_mindig_OKTOBER/
ciki:” ….vörös csillag, ragyogj…”
Ezt szerintem übereli azer a sámán tánca a korona előtt!
(Komolyabban, a mostani gyerekeket ez még inkább megzavarja.)
Szavazzunk:
A nyertesek között kisorsolunk: x-szer módosított alaptákolmányt ohnedottore aláírásával, Kerényi-festmények másolatát, Nemzeti Együttretusálás R-t, stb.
Nem stoppoltam nyaranta az Osztapenkónál, nem voltam balatonparti KISZ táborokban, és nem címereztem kukoricát. Pedig szerettem volna, de 14 éves koromtól kezdve dolgoztam, és az akkor megadott 24 nap szabadság (ipari tanulónak) erre nem volt elegendő. És igen, szerettem a vörös csillagot, amely “a munkásosztály egyetlen reménye”. És sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek: hazugság az egész, egy feudális diktatúra függönye. És most kétségbeesve nézem, hogyan vastagodik ez a függöny – csak nem pirosban – hanem barnában.
talalom kedves, nem az a hazugság, a tények nem hazudnak, csak az emberek.
A legtöbbet az hazudja, aki azt mondja, hogy soha nem hazudott.
Viszont nem lenne baj, ha Nekünk is és a Gyermekeinknek is ideológia-mentesen végre elmondanák a történelmünket.
Talán ez jár minannyiunknak!
A megélt történelmet nem lehet mentesen.
Majd 200 év múlva megpróbálkozhatunk vele.
addig kellően sárgulnak iratok, emlékekről kopik az arany
és talán lesz aki a darabokat türelemmel összerakja.
ÁÁÁáááá semmi jelentősége ennek a napnak…csaképp az egész Világ más irányt vett miatt.
Nahát… Gonoszka új arca? Vagy csak számomra új? :)
Kösz a linkeket.
Gonoszkának ez már elég ráncos arca. :)))
Tisztelt Monika!
Igen nekem ennyi a “nagy október”. Pontosan leírta. Nagyon tetszett az írása.
Gonoszka! A hazugság az volt, hogy miféle rendszer az, amelyikben nekem szerencsém, hogy nem egy Chaucescu a főnök, hanem KÁdár János. Azt gondoltam, hogy szabad választásokon egy Ceau nem győzhet. Hát, nem lett igazam, rosszabb jött OV személyében. De lesznek szabad választások, ha nem is tisztességesek, mindent meg kell próbálni, mielőtt ez a falka teljes egészében megszilárdítja a diktatúráját. Ha nem sikerül választásokon elzavarni, ígérem, keresek egy Aurórát (vagy legalább egy hajóágyút).
Szép cikk.Úgy tűnik,mintha nosztalgiázna a szerző,de nem.Egy hamis,álszent,torz világot idéz-ami az énünk,a fiatalságunk része.A múlt(unk),ahol a sutyi-mutyi,protekció,korrupció,hálapénz,előitélet,beteges tekintélyelvüség torzulásai voltak a természetesek..és 22évvel a gengszterváltás után,az akkori tinédzser/fiatal korosztály-mai 40′-esként döbbenettel tapasztalja,h.a “büdös életbe”a társadalom többségének közgondolkodása nem sokat változott.HÁT LEGFŐKÉPP ezért nem szabad elfeledni,h.mi köthető Nov.4-hez.
Látom Kemsei lajoska, nem véletlen elütés. Csak buta. Mint egy klasszikus mondta:
Mindenkinek állampolgári joga … …:))))))))))))
Hát igen, ez egy letűnt kor, amit mindenki másképpen élt meg. De azt hiszem abban a többség egyetért, hogy nem értettük, miért kell nekünk a szovjetek nagy forradalmát így ünnepelni. Vagyis értettük, csak… De most majd ünnepelhetjük a “nagy” elődeinket, Horthyt, Vass Albertet, Nyíró Józsefet, és még kiket fognak előhúzni a kalapból, akik eléggé “cikis” alakok a történelmünk palettáján. Bevallom én ezt sem értem, annak ellenére, hogy ők magyarok, és azért jobb magyar hősökről, vagy hőstettekről ünnepséget tartani. Csak hát, most más a politikai irányzat! Most ők a menők, nekik áll a zászló. Mi meg itt kicsi porszemet, csak nézzük, és megéljük, átéljük, és majd emlékezünk, ki így, ki úgy! De az biztos, az emlékek megmaradnak!
csakén!
‘
Az tényleg ciki – bár nem tudom hány éves vagy – ha valaki nem tudja, hogy az idézett vers részlet Ady Endre Csillagok csillaga című opusából való, melyet tk. akkor írt, amikor a Grófi szérűn-t, meg a Vörös jelek a hadak útján-t és az Utca éneke című kötetben jelentetett meg, amikor még szó sem volt a Tanácsköztársaságról sem. Mégis ebben többek közt azt írta:
Sohse hull le a vöröscsillag
Mióta ember néz az égre,
Vöröscsillag volt a reménye.
‘
Ajánlom, keresd meg a verset, olvasd el, aztán írd meg, hogy ciki e…
Ady csak egy vátesz volt…
Írtam e napról egy versikét. Nem mondom, hogy a világ legjobban sikerült verse, de hasonló problémákat boncolgatok benne. Megtisztelnek vele, ha elolvassák:
http://www.tollkoptato.hu/3/post/2012/11/november-7.html#.UJuqO29mIfU
“Megítélni lehet,
elítélni nem.”
*
Iciri picirit másként látom.
*
Elítélni? Lehet.
Megítélni?
Ilyen okos még nem
vegyek. (Vagyok helyett, a kecskerím kedvéért.)