Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rogán a belvárosi korrupció császára 2012. november 11. vasárnap 11:44 | AN

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rogán a belvárosi korrupció császára

Budapest – Méltatlanul keveset foglalkoznak a tényfeltáró újságírók Rogán Antallal, aki egyes hírek szerint immár milliárdos abból, hogy a Belváros polgármestere. Neki tejelnek a beruházók, a pályázók, de még az éttermi teraszok is. Rogán, aki egykor Orbán alternatívája akart lenni, a kisstílű lopásban már túltesz mesterén. Orbán az ilyen zsarolható embereket szereti, meg is kapta Rogán a frakcióvezetői fogdát, ahol minden aljasságot el kell vállalnia ahhoz, hogy a Blikkne a címlapján közölje a képet, amelyen bevonul a börtönbe, és lefoglalják a vagyonát.

Rogán már kabaréfigura, ahogyan szoborba önti a Blikket, amely naponta közöl róla PR cikkeket, és celebet farag belőle. Rogán hamar megtanulta, hogy nem érdemes tisztességesnek lenni, annál inkább érdemes gazembernek, mert polgármesterként szemérmetlenül gazdagra lopta magát. Ügyei közszájon forognak, de egyelőre nem írta meg senki, mert mindez Magyarországon történik, ahol az érdekeltségek egybeérnek. Rogán korruptságát méri a Fidesz ranglistán való emelkedése: Orbán környezetében a zsarolhatóság mértéke szerint emelkednek az emberek a ranglétrán. Ez az oka annak, hogy Orbán leválthatatlan, saját pártjában, illetve a holdudvarában senki nem fordul ellene. Annak ellenére, hogy iszonyatosan szenvednek tőle. Aki minél mocskosabb lesz, annál feljebb kerül. Volt ügynökök általában miniszterek, a korrupt gazemberek államtitkárok, frakcióvezetők és egyéb vezető pozíciókat töltenek be. Sokatmondó, hogy ebben a zsarolhatósági rangsorban Lázár és Szijjártó is feljebb lépett, Rogán pedig bekerült abba a pozícióba, ahol minden aljasságot köteles végrehajtani. Ez a nemzeti együttműködés alapja.

Rogán a Blikk szobornál is érezhetően elveszítette korlátait és realitásérzékét. Legújabban pedig az Állami Számvevőszék Hagelmayer István díját kapta. Vélhetően a kitüntetés híre nem lepte meg. Az indoklás szerint az új számvevőszéki törvény kidolgozásában és elfogadásában betöltött szerepéért kapta a díjat. Maga a szituáció is korrupciós helyzet: egy állami intézmény díjat ad egy képviselőnek azért, hogy a neki tetsző törvényt fogadtassa el. Rogán a díjjal járó 640 ezer forintot képmutatóan egy koraszülötteket segítő alapítványnak ajánlotta fel. Az összeg töredéke lehet a kerület vállalkozóitól és a belvárosi éttermek tulajdonosaitól kapott védelmi pénzeknek. Az ÁSZ ezt a pénzt közvetlenül is a koraszülötteknek adhatta volna, anélkül, hogy rombolja a Rogánnak adott díjjal a közmorált. De hogyan védemé a közmorált egy olyan állami intézmény, amelynek élére a despota-miniszterelnök kilenc évre egy pártkatonát nevezett ki, hogy az állami vagyonnal sajátjaként tudjon bánni, és abban semmiféle független szerv ne ellenőrizhesse. Az a feladata, hogy ne csináljon semmit.

Nem kellene ennél a díjnál megállni. Rogánt antikorrupciós államtitkárnak kellene kinevezni, és eddigi tevékenységéért a neki tejelő cégek által alapított díjjal kellene kitüntetni. A hírt címlapján közölhetné a Blikk. Tóni elhitte már, hogy aki gazdag, az mindent megtehet. Nem számol azzal, hogy Orbánnak egyszer vége lesz, és hiába lesz ő, aki az utolsó pillanatban még beleszúr egy kést Orbán hátába: ha Polt már börtönben lesz, és nem ő vezeti az ügyészséget, nehéz lesz megmagyarázni a milliárdokat. Akik most fizetnek, akkor beszélni fognak. Tóni elveszítette realitásérzékét, és nem fogta fel, hogy mnár bűnöző: Vácon kevesebbért ülnek nyolc évet.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +70 ( 82 szavazatból)
Rogán a belvárosi korrupció császára, 4.7 out of 5 based on 43 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. “Nem kellene ennél a díjnál megállni. Rogánt antikorrupciós államtitkárnak kellene kinevezni, és eddigi tevékenységéért a neki tejelő cégek által alapított díjjal kellene kitüntetni.” … Tökéletesen egyetértek, valóban már csak ez lehet a következő lépés és még csak csodálkozni sem fog rajta senki.
    Mert ugye egy bűnözőből lehetett belügyminisztert faragni (baltával)! – mert Tasnádi ugye anno volt olyan bolond, hogy nem vállalta.
    Mert ugye egy repedsarkú fosztogatóból lehetett ‘56-os hőst fabrikálni! – mert ’sajátoldalon’ egy tisztességes sincs belőlük.
    Mert ugye egy netto adócsalóból, közpénz-milliárdosból, a demokratikus államrend megdöntésére létre hozott szervezet vezetőjéből lehetett miniszterelnök csinálni! – mert a jónép egy aktív és releváns kisebbsége oly’ mértékben elbutult, hogy simán bekajolta a kampánydumák ordítóan nyílvánvaló hazugságait!
    Szóval igaza van a cikk írójának, de megjegyezném: nem csak Rogán veszítette el az önkontrollját és az arányérzékét (szégyenérzetről és lelkiismeretről ezen kontextusban nem tennék említést!)!
    … és ezt …
    … szendamondja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (63 szavazatból)
  2. Elég, ha valaki csak egy sétát tesz az 5. kerületben! Az egész kereskedelmi hálózat, egy háború utáni képet mutat. Az üzelethelységek 52 százaléka üres, vagy kiadó. Egy halott város, halott városközpontja lett Rogán vezetésével az 5. kerület. Pontosan úgy mint az egész magyar ipar, a mezőgazdaság! Hiába, perspektíva és jogboztonság nélkül csak a Fidesz tagok és vezetők élnek jól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +65 (73 szavazatból)
  3. Hagelmayer István pedig forog a sírjában…..
    Akárcsak Madách Imre – Bayer Zsolt Madách-díja miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +54 (60 szavazatból)
  4. Börtön? Ezeknek?! Ezek ott is belső császárságot építenének!
    Nem, ezek nem érdemlik meg a börtönt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (39 szavazatból)
  5. Minuszos
    Gerinced? Meg vagy nélküle?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  6. Csak nyócc évet ?
    Szteem fejjebb kéne emelni azt a “lécet “….így még nagyon rezeg !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  7. Rogán milliárdos, Németh Sándor multimilliárdos… Ezek most tényleg ilyen nagyban csinálják, vagy költői túlzás is van benne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (28 szavazatból)
  8. Nincs túlzás.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (45 szavazatból)
  9. fityeSS bérminuszolói igen csak beindultak.A kapott 300 eu-ból ak,minuszolgatnak.!ár minden nap ide firkálgatnak.Girnyó-Szar meg a bandája hajrá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  10. Hágelmayer István nem ezt érdemelte, hogy meggyalázzák a nevét egy ilyen alakkal! Szerintem a fideszeseknek fogalma nincs róla, ki is volt Hágelmayer István. Gondolják, jó németesen hangzik a neve, akkor biztos nem volt bolsi.
    A tahó parasztjai!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  11. A National Geographic cimű TV műsor nagyon tanulságos filmsorozatot közöl a II. világháborúról. Ez a film jól mutatja Orbán és párttársinak viselkedését.
    Egy a tábor egy a zászló jelszó egy náci dalban hangzik el.
    Orbán páva táncát Hitler ihlette, trükkös politikájával.
    A mindent elfoglalni orbáni eszme Hitler hatalom vágyából ered.
    Orbán orosz ellenségessége Hitler eszmeiségét tükrözi.
    s lehetne folytatni még sokáig a példák sorát.
    Pl. legutóbb azzal, h ismét a német nyelv kap elsődleges szerepet a nyelvtanulásban. Az utolsó csatlós szerep immár egy jelzés értékkel bizonyságot nyert. S a végkifejlet? Remélhetőleg az sem cáfolja meg a történelmet. Orbánnak és korrupt maffia szövetségének bukni kell. Mert a történelem már csak ilyen. A becsület és az igazság mindig legyőzi a gonoszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (48 szavazatból)
  12. Hitler 36-tól 45-ig volt fenn. Ez 9 év, benne a háborúval.
    De a baltás gyilkos cinkosa nem Hitler mása, hanem Mussolinié, Horthyé, és latin-amerikai diktátoroké.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  13. Girbegurba:
    már hogy miért is annyira nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. admin:
    Nagyon jók ezek a rövid, lényegre törő cikkek. Még a kommentelők is megdöbbennek. Szerintem csak ismétlés kérdése, hogy mennyien értik meg, és világosodnak meg.
    Sokat szeretjük a hosszú, elemzős cikkeidet is, de a “zembereknek” szerintem túl magasak.
    Ezek viszont szerintem így nagyon hatásosak. Csak ismételni kell, amíg már a hülye is látja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  15. b
    2012. november 12. hétfő
    00:38
    -
    Maximálisan egyetértek. Általában a híranyagra kíváncsiak a rövid cikkeket szeretik, míg a kommentet magyarázatot kedvelők hajlamosabbak több időt szánni hosszabb cikkek elolvasására.
    .
    Bár általában az internetezők nem szeretnek hosszan olvasni, különösen az ” F ” típusú olvasók, inkább többet változatosabb anyagokat futnak át felületesen, így a riportszerű, rövid kulcsszavakra építő cikkek sikeresebbek, maradandóbbak
    .
    A hülyék nem látnak semmit, kár is a fáradtságért nem azért mert hülyék, hanem azért hülyék mert ne akarnak látni. Hülyékhez nem lehet beszélni és megszólítani őket mert úgysem veszik be, csak a színvonalat rontja és felháborítja az eszesebbeket.
    .
    De nem olyan sok a hülye, a többség inkább fáradt, időhiányban szenved vagy éppen határozatlan, mert összekuszálódtak a gondolatai és hite a sok vegyes információtól ami neten található.

    De nem hiszem, hogy hülyék. Csak nehezebb őket megszólítani. Én a magam részéről rendszeresen szoktam ajánlani mindenkinek az AN-t főleg olyanoknak akiknél van esély, hogy mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  16. Na Ki,
    Még kibújhat belőle, de egyelőre nem látom benne. Miért is annyira igen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  17. Érdekes cikk lenne ez, ha írója bármilyen kis de konkrét információval alátámasztaná. Hogy pl hány %-ot vesz vissza RA a kerület dijnyertes pályázataiból, vagy ilyesmi. Sajnos így csak mocskolódásnak, vagy rosszízű pletykának tűnik. Nem kéne kicsit utánajárni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  18. A Gátlástalan és KÉPMUTATÓ Fiatal egyik mintapéldánya ez a Rogán!!! És a magyar médiában, minden jó érzésű ember szégyenére, “TEHETSÉGES POLITIKUSNAK tartják!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Túl sok korrupciós tényfeltárást nem vethetünk a cikk szerzőjének a szemére: csak azt nem értem, miért az itthoni tényfeltárást fikázza, miközben egyetlen konkrétum nincs a cikkben?
    A kitüntetések pedig egyszerűen nem vehetők komolyan. Horn, vagy Kertész Imre kitüntetése vitathatatlan, de ki az az Eperjes – amíg Latinovics még egy posztumusz Kossuth díjat sem kapott? Meg Bujtor sem. Mi az, hogy egy zeneileg értelmezhetetlen pécsi pártkatona, Lovasi viszont Kossuth díjas?
    Hagelmayer meghalt, s ezzel adott okot rá, és nem is áll egyedül azzal, hogy a nevével visszaélnek: Kossuth is kikérné magának ezeket a díjazásokat.
    Úgyhogy Rogán mértékvesztése ugyanaz a rovat, mint hogy magasított sarkú cipőben jár. Nem érdemel több szót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  20. Az összes fideszes rabló gazember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  21. Szívesen elhiszem, hogy Rogán gazdagra lopta magát, de hiányolom a bizonyítékokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (10 szavazatból)
  22. (A)rogán(s) toni a ciklus elején Nokiás dobozt vitt a parlamentbe,mert szerinte ebben lopták a pénzt az MSZP-sek.Neki meg egy talicskát kellene bevinni,mert ő ebben lopja haza a közpénzeket,azért lehetett milliárdos,mert érdemi munkával nem.Papíron van vagy 8 munkahelye ahonnan számolatlanul kapja a pénzeket.Aki egész nap a prlamentben ontja az észt mikor dolgozik a többi munkahelyén?A szabad idejében meg Páriszban luxus szállodában dőzsöl

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  23. Szerveranti sem kérhet kevesebb, mint a lézeresannyitisér vagy a debreceni Mr10-20%.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  24. Elnézést, de nem Rogán a korrupció császára, ez sértés Lázárra és Kósára nézve.
    Legalább is a HVG annak idején meghozta a dobogós listát :
    1) Hódmezővásárhely
    2) Debrecen
    3) Bp, 5.ker
    Megvannak a pontos adatok.
    Na most már, lukas zsebű Állam bácsi átvállalja ezen önkormik adósságát, áthárítva a bankokra, azok meg ránk hárítják, a pór népre.
    Ki van ez találva, emberek !
    “A miniszterelnök úr zseniális ember”, mondta nemrégen a fityiszes Mátrai Márta.
    Van közületek valaki, aki ebben kételkedik?:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  25. Fejétől bűzlik a hal, ha orbánéknak milliárdokat szabad elsíbulniuk, akár magán focipályákra, mint a saját felcsútijára 2,8 milliárd forintot, akkor

    Rogánnak, miért ne szabadna? – egyébként is, most ő az “ügyeletes” kommunikátor……. zsebre papi…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. aki hianyolja a bizonyitekokat annak annyit, hogy hol lehet ma rovid evtized alatt milliardos vagyonra szert tenni? Cimeket kerek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. Amit én nem értek, de írja aki tudja a választ!
    .
    1990-2012-ig 22 év telt el.
    Ebből megszakítással, 1998-2002 és 2010-2012 között, összesen 6 évet voltak a fidesz-urak hatalmon. 16-ot pedig ellenzékben.
    .
    Hogyan lehetett itt mindegyikük milliárdos a 6 év alatt?
    A 16 év mellőzöttség közben mik történtek-történhettek?
    .
    Hogy volt-van ugyanez más pártok ill. párttagok esetében?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. navy wife
    Senki sem annyira vak, mint aki nem akar látni!
    Menthetetlen némely fanatikus hívő, nekik a lényeg, hogy most az ővéik vannak hatalmon, már ettől boldogok…..és nekik ennyi elég is. Szánalmasok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  29. Telkis ! Figyelj Orban papa is parttag volt!!! Kover , Schmidt, es sorolhatnam minden fideszes ugyan onnan jott ugyanazt tanultak! Lazado statuszuk megteveszto mert tok mindegy mit mondanak komcsik mind!!! Orban 1990 ben kilencedik keruletben lakott a master utcaban lakas erteke max 2 mikulas 2000 ben mar a szabadsag hegyen poffeszkedett hazanak valos erteke akkor kb 150 mikulas!!!! Lopott mindenki 1990 ota csak miutan soha senkit nem kaptak el kiveve a tyuk piti tolvajokat ezert lett egyre kapzsibb mind Orban mostani ket eve alatt annyit sibolt ki mint elotte 8 ev alatt a szocik! Rogant erdemes megnezni kepeken , az elmultv10 evben! SUT ROLA A PENZ . ugy nez ki mint egy milliardos vallalkozo! Allitolag 300 000 000 vett 3 lakast persze nem sz o neven! 18 milkat koltott bang und Olufsenre pesten keszpenzben! Vagyon nyilatkozataban is valotlant irt be autonak egy A3 ami S3 a kulonbseg 5 000 000! Babaruhakat Jacadinal veszik hol mashol tobb millioert , Felesege ugy veszi az igazi LOUIS VUITTON cuccokat mint mi a kinait! Es meg szabadlabon van !! Na ezek a nagy dolgok! Uralkodnak a nepen azon a nepen aki beszari ,soha nem kepes felallni a jo ugyert!!! Meddig tart a birkasag??? Meddig lehet ipari meretekben lopni???? Buntetlenul??? Meddig nem bunos a legfobb ugyesz , meddig dobaljak vissza az ugyeket buncselekmeny hianyaban ha politikusok erintettek??? Meddig???????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  30. Leo Klein
    2012. november 12. hétfő
    21:33
    Komcsi helyett használj inkább sztálinistát,vagy neosztálinistát!Vagy neked tökmindegy,hogy Angyal István,vagy Biszku Béla?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. Protesztor szerintem a lenyegre koncentralj!ha nem erted akkor sajnalom! Csa csumi cso vaz! Irhattam volna regi rendszert de a brutalis lopasok elkovetoirol irtam! Amugy nem ismerem a ket mokust akirol irtal de majd megnezem a wikipedian! Koszi a tanacsot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Leo Klein
    2012. november 12. hétfő
    22:33

    Ez nagyon is lényeges,ha nem akarsz cseberből vederbe kerülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Leo

    Megtéveszt Téged is a Jobbik és Kövérék kommunistázása. Az igazi kommunista nem olyan volt, mint Orbán és Kövér apuka. Igaz, hogy nem sok igazi, elvhű kommunista volt a”kommunista” rendszerben,ami nem is volt szerintem az. Aki esetleg az volt, azt Rákosi likvidálta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  34. Nyilván igaz az a mendemonda, hogy off shore számlákra ment ki 242 milliárd dollár…gondolom azóta is mennek-mendegélnek. Emlékezzünk csak arra, mikor Lázár kijelentette hogy mindenki annyit ér, amennyije van és hogy a kisfiának is szépen gyarapodik a svájci bankszámlája…ilyen helyeken lehetnek azok a pénzek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Hallgatom Rogánt ma a parlamentben, a hozzászólása arról szól, hogy mi volt az elmúlt nyóv évben, csak arról beszél, hogy Gyurcsány, Bajnai, Medgyesi, 2002-2010 közöz mi volt, csak erről beszél!! Már két és fél éve kormányoznak, és még mindig visszamutogat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Nem igaz, amit mond, azaz hazudik reggel, délben, este!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Évek óta mondom és írom, hogy másokkal egyetemben ez a Rogán is egy kis határszéli faluból elszármazott tanulatlan, műveletlen parasztgyerek (ő maga nyilatkotía, hogy nagyapja kocsis volt Szakonyfaluban az Őrségben), aki hamar felmászott Orbán ranglétráján, ahonnan majd egyszer hatalmasat fog zuhanni. Nem véletlenül ajánlotta fel a 640 ezret egy koraszülött-alapítványnak, mert az ő gyereke is rendellenességgel született. Csak azt nem értem, a belvárosi lokálpatrióták hogyan választhatták meg polgármesterüknek? Ennyire buta emberek élnek az V. kerületben? Vagy mindegy, csak nehogy liberális legyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  38. nyilatkotía = nyilatkozta

    Ha már javítottam, elmondom, pár hónappal ezelőtt részt vettem egy rendezvényen, ahol Békesi a szemem előtt mondta a megnyitót celebráló Rogán szemébe, hogy ő (mármint Békesi) sokat járt a Közgázon, de soha nem találkozott ott Rogánnal……..Aki a megnyitójában hangsúlyozta, hogy ő most nem politikusként, hanem közgazdász “szakemberként” nyitja meg a rendezvényt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Hol kezdődött a dolog, nem tudom, de azt valószínűsítem, hogy mára már egy egész bűnügyi hálózat szerveződött körülötte, legalábbis erről ír a Blikk “Kenőpénzekért belvárosi lakásokat” c. cikke. A fényképen látható Györök István, aki állítólag felgyöngyölíteni “segített” a korrupciós ügyet, az a Reneszánsz Zrt vezérigazgatójának marionetje. Annak a Reneszánsz Zrt-nek, amelyik a “Kazinczy utcai” ingatlanpanamán kívül sok hasonlóba keveredett, hát ezzel a Reneszánsszal szerződött Rogán Antal is…Azt a földhivatali ügyintézőt pedig, aki az ingatlan-nyilvántartásba síkálta eddig az ingatlanpanamák romjait semmis okiratok bejegyzésével, azt két hónapja bíróvá nevezték ki dr. Handó Tünde javaslatára! Így működik ez ma Magyarországon: az egyik elcsalta, a másik bejegyezte, a harmadik pedig kinevezte, és onnan bírói immunitás van, saját ügyeiben ítélkezik, hát nem csoda, hogy minden büntető és kártérítési per tragikus hirtelenséggel elhal a Fővárosi Törvényszéken. Ezt csínálja utána valaki: először bűnőzik, utána felmenti saját magát! Ez aztán a Münhausen effektus!

    http://somloi25hamis.blogspot.hu/2012/10/kozokirathamisitobol-biro-portikbol.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. Ma Magyarországon nem emberek, hanem fejős tehenek élnek, legalábbis Fidesz értelmező szótára szerint. Bármit teszel az “balról a bal zsebébe, jobbról a jobb zsebébe csenget”.

    Ez az Orbanary egy zsákmányorzság. Megkaparíntották a pór nép megtévesztésével és most addig hyúzzák, míg ki nem nyúlik. Szó sincs itt hatalmi ágak függetlenségéről, sem jogállamról, jogbiztonság pedig kizárt. Ez kérem Nepál.

    Nem érdekelt az Oránállam(Orbanary) abban, hogy ügyeket megoldjon. Ellenkezőleg abba érdekelt, hogy minél több ügyet generáljon, 1 millió per után, min. 10.000 Ft/per az 10 milliárdot jelent és nem tett semmit! Csak pereket generál! Hát a világ legnagyobb businesse ez kérem!

    Aki Magyarországon marad, az utolsó leheletéig fejős tehén lesz!

    http://hungary1984.blogspot.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Menekules helyett inkabb harcolni kell a poligarcha Orban es buntarsai ellen ! Meg kell donteni oket , birosag ele allitani mindet egytol egyig megerett az ido ! Aki elmenekul az segit Orbanak es az osszes bunozo politikusnak, maffiozo fele uto embereket mind kinyirtak vagy husoltetik a sitten! A valos maffiozok ott ulnek a parlamentben , persze mashol keresik a rendorok az alvilagot ami nem letezik mert kinyirtak mind ! Akinek mentelmi joga van azutan meg nem nyomoznak, pedig ott van a kutya elasva! Onok szerint hol a maffia????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos