Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fel akarta robbantani a FED-et egy bangladesi 2012. október 18. csütörtök 23:18 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fel akarta robbantani a FED-et egy bangladesi
New York – Fel akarta robbantani a szövetségi jegybank regionális New York-i épületét egy bangladesi férfi, jelentette be az FBI. Barack Obama amerikai elnök is a terrorista lehetséges célpontjai között szerepelt, közölte egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás.
.
A 21 éves Kazi Mohammed Rezvanul Ahszan Nafiszt szerda reggel tartóztatták le, miután az épületnél leparkolt egy mikrobuszt, amelyről a fiatalember azt hitte, bő 450 kilogramm robbanóanyagot rejt. A merényletkísérlet azonban nem jelentett valós veszélyt, mert a merényletre készülő férfi tettestársai valójában fedett FBI-ügynökök voltak és a pokolgép sem volt üzemképes. A merényletet a szövetségi és a New York-i rendőrök közösen akadályozták meg.
.
A Loretta Lynch szövetségi ügyész által kiadott közlemény szerint Nafisz idén januárban érkezett diákvízummal az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy az ország területén merényletet kövessen el. A kiszemelt célpontok között szerepelt a Federal Reserve Bank mellett egy meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztségviselő és a New York-i tőzsde épülete is.
.
Nafisz, miután a bank mellett hagyta a mikrobuszt, egy közeli szállodába ment, ahol rögzített egy videoüzenetet, majd ezután megpróbálta végrehajtani a robbantást. Ekkor fogták el. A szövetségi hatóságok azzal vádolják, hogy tömegpusztító fegyvert szándékozott bevetni és hogy anyagi támogatásban akarta részesíteni az al-Kaida terrorszervezetet.
.
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) rendszerébe tartozó New York-i bank épülete mindössze néhány sarokra található az újjáépülő Világkereskedelmi Központtól (WTC), amelynek ikertornyait a 2001. szeptember 11-i terrortámadás rombolta le.
.
Az elnök meggyilkolásával mindazonáltal a 21 éves Kazi Mohammed Rezvanul Ahszan Nafisz csak szóban foglalkozott.
.
Az amerikai hatóságok szerint Nafisz robbanóeszköze nem volt ugyan valódi, ám az Oszama bin Laden egykori terroristavezér és a mártíromság iránti csodálata, valamint a terrorcselekmény elkövetésének szándéka igen. A vád szerint a férfi több lehetséges célpont közül operatív okokból döntött a jelentős aranykészleteket tároló Federal Reserve Bank felrobbantása mellett, és tisztában volt azzal, hogy a New York-i robbantás számos ártatlan ember életét olthatja ki.
.
Nafisz egy banki tisztségviselő fia, aki egy középosztálybeli negyedben lakott a bangladesi fővárosban. Családja megrökönyödéssel és hitetlenkedéssel fogadta letartóztatásának hírét. A dakkai Észak-Dél Egyetem csütörtökön azt közölte, hogy Nafisz gyenge diák volt, akit a rossz tanulmányi eredményei miatt a kicsapatás fenyegetett.
.
Nafisz szerda hajnalban, miután a bank épülete mellett hagyta a mikrobuszt, amelyben összekapcsolta egy „detonátorral” a több mint 450 kilogrammnyi „robbanóanyagot”, egy közeli szállodába ment, ahol rögzített egy videoüzenetet.
.
„Nem állunk meg, amíg nem győzünk vagy mártírokká nem válunk” – hangoztatta a férfi, aki a felvételen eltakarta az arcát, sötét napszemüveget viselt és a hangját is elváltoztatta. Ezután egy mobiltelefon segítségével megpróbálta felrobbantani a “pokolgépet”, ekkor fogták el.
.
A szövetségi hatóságok azzal vádolják a letartóztatott bangladesit, hogy tömegpusztító fegyvert szándékozott bevetni, és hogy anyagi támogatásban akarta részesíteni az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet. A férfi előzetes meghallgatáson már szerdán megjelent egy brooklyni szövetségi bíróság előtt.
.
Nafisz az FBI embereinek elmondta, hogy dzsihádista világnézetének kialakulásában döntő szerepe volt annak az amerikai állampolgárságú imámnak, Anwar al-Awlakinak, aki csatlakozott az Arab-félszigeten aktív al-Kaidához, és akivel tavaly egy amerikai dróncsapás végzett Jemenben. A bangladesi, aki egy Missouri állambeli főiskola hallgatója volt, készített egy B tervet is, amely szerint öngyilkos merényletet követett volna el, ha a robbantásos terve lelepleződik.
.
Raymond Kelly rendőrfőnök szerdai közleménye szerint 2001 óta az al-Kaida és a terrorszervezet szimpatizánsainak mintegy 15 merényletkísérletét hiúsították meg, amelyek New York olyan nevezetességei ellen irányultak, mint a Brooklyn-híd, a tőzsde és a Citicorp Center.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)
Fel akarta robbantani a FED-et egy bangladesi, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

9 Reader’s Comments

  1. Újabb, félelmetes realitásérzékkel rendelkező iszlámnáci, nőhiányos hülyegyerek.
    .
    Tömeggyilkolni, robbantani, pusztítani akar, mert úgy érzi, ővele elbánt az Élet.
    .
    Ezekről a robbantani vágyó nyikhajokról pszichopatologiai tanulmányok is vannak, érdemes elolvasni ezeket. A dán Nicolai Sennels írásai pl. kitűnőek a témában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  2. „Nem állunk meg, amíg nem győzünk vagy mártírokká nem válunk”

    Semi baj , jo az alternativa. Legyen mondjuk….. a masodik !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  3. Ez a módszer az öngyilkos merénylők leszoktatására is alkalmas lehet. :)
    Ügyes az FBI !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. gets:
    .
    - Én tudnék jobb módszert a “leszoktatásra”… mondjuk, ha fizikálisan megsemmisítenék ezeket a majmokat (miután alaposan ki lettek kérdezve), akkor leszoknának az öngyilkos, vagy bármilyen merénylésről.
    .
    Aztán a döglött terrorista hívhatja magát, aminek akarja… mártírnak, Igazságlátónak, allah pedó Öklének, bárminek.
    .
    Lényeg, hogy felfordul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  5. Eldrad! Én azért nemigen írok kommenteket,mert helyettem és sokkal jobbam reagálsz minden fontos hírre.Jó egészséget neked és minden kommentelőnek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  6. Itt csak egy szo hianyzik.MULTIKULTI.
    Ez az eredmenye az alliberalizmusnak .
    Ameddig nem ter eszre Amerika es Kanada meg Europa addig sajnos ezek az allatok mindenhol es mindig jelen lesznek.
    Azok akik a multikulti kitalaltak es kultivaljak azokat kene elzarni egy futkosoba de orokre……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Nem értem ezekkel a vérrögös agyú patckányokkal miértnem a Sarijja törvénykezése szerint járnak el !
    miszart kell ezekkel kesztyűskézzel bánni , meghogy a merénylőknek is megvannak a maguk jogai , satöbbi.
    Ha ő a korán szerint kíván élni , akkor aszerint is haljon ! Bárhol kerül rendőrkézre !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. fringe velemenye nagyon tetszik es azonosulni tudok csak vele.!!!Egy dologtol felek de baromira!!!Ezek nem fogjak abba hagyni es az FBI sem lehett hibatlan mindig.Tudnek megoldast de ezt csak a tehetettlen duh mondatna velem igy kussolok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. “Barack Obama elnok is a terrorista lehetseges celpontjai kozott szerepelt…”
    .
    -Bastya elvtarsat nem akarja megolni senki?! Bastya elvtars egy szar?!
    -Gondoltuk, a masodik forduloban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Iráni terrorcsapásra készül New York 2012. október 11. csütörtök | AN

Bernanke: a Fed „szükség szerint” cselekedni fog 2012. szeptember 2. vasárnap | AN

Pentagon: a bulgáriai támadás a Hezbollahra utal 2012. július 22. vasárnap | AN

Bűnösnek találták a szaúdi diákot 2012. június 28. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos