Kíméletlen amerikai nyomás alatt állnunk. Önök, a távoli júeszében nyilván örülnek a nemzeti gloire eme csalhatatlan megnyilvánulásának. Mit nekünk abolició, rabszolga felszabadítás, alkotmány, a vadnyugat meghódítása, Csingacsgug, a Hitler feletti győzelem, Hollywood, Coca Cola, hamburger, holdraszállás vagy Elvis. Orbán megfékezése az amerikai nép és a diplomácia világraszóló diadala. (Mellesleg: tényleg annak tartanám.)
A bombahírt Lázár János, miniszterelnökséget vezető államtitkár tette közé, és nekünk, magyaroknak felér egy fegyverletétellel. Az amerikai diplomácia aktív fellépésének, a kormányzatra gyakorolt kitartó nyomásnak is köszönhető, hogy mindeddig megkímélte Gyurcsányunk személyét, szélesebb értelemben a korrupció vizében feredőző volt kormányzópártot. Ennek köszönhető, hogy Gyurcsányt – népünk vágya ellenére – máig nem vitték el a fogdmegek, szabadon jár-kel, grasszál a csontra fosztott hazában.
- C’est la vie – jelzi Lázárunk széttárt karral. Nem teljesülnek legszebb álmaink. Amerika erős, romlott és hatalmas, megvédi hű lakájait.
A dolog egy percig kínosnak látszott. A tetten ért amerikai diplomácia „értetlenségének adott hangot”, Martonyi külügyér „nem hallott még ilyenről”, a magyar kormány „közelebbről nem ismeri a tényeket.” Talán egy előkelő Szabadság téri fogadáson hangzott el a kemény hatalmi szó: „Janikám, ne csesztessétek má’ azt a szegény Ferit.” Talán Clintonné instanciázott Miniszterelnök Urunknál Pesten: a Fletó apa, és ön is az, neki is van családja, hagyják őt futni. Talán a légierő mozgósított. Ha huszonnégy órán belül be nem szüntetik Gyurcsány bizgatását, felszállnak az F-16-osok.
Lehet. Lázárunk hallgat. Végül is nem könnyű kijönni a sokéves verkliből, a folyamatos fenyegetőzésből, sejtetésből, célozgatásból és fogadkozásból, hogy, „ha nyerünk, majd elkapjuk a frakkját.” És a történet valóban kínos is. Olyan Csongrád megyeies. A gyermeteg locsogás Lázárunk diplomáciai kifinomultságát, karakteres szókimondását dicséri. Így vezet egy poros, mezővárosi polgármester, egy dél-alföldi kisbíró útja az Alpesek csúcsaira. Értől az Óceánig. A kellemetlen ebben csak az, hogy volt kitől tanulnia. Főnöke egyben szellemi mentora. Ami tragédia.
Tekintsd komédiának, s mulattatni fog.









Lázár skizofrénia nélkül is lehet veszélyesebb a főnökénél, mert “jégszívű”. :(((
Igyekszem, viszont annak már fele sem tréfa, hogy Lázár beismerése szerint egy ilyen “nyomásnak” foganatja lehetett, hogy ők képesek voltak elérni az elvileg független ügyészségnél, hogy egy szerintük bűncselekmény esetében ne emeljen vádat. Innen meg már teljesen logikus a másik csicska (Navra-) intézkedése a baltás gyilkos szabadon engedéséről. Hiszen az “bocsánatosabb” bűnt követett el, nem magyart ölt, és nem akadályozta Egyeske hatalomra kerülését.
Ha egy szóval akarnám jellemezni őket: ERKÖLCSTELENEK.
Moral insanity. erkölcsi elmezavar (a zavarok az értelmi működésre nem hatnak ki, csak az érzelmekre, cselekedetekre). erkölcsi beszámíthatatlanság.
Ezek akarnak erkölcstant az iskolába?
1. Kérdés: Baltás gyilkost pénzért kiadunk?
A/ igen (minden feltétel nélkül, ingyen is)
B/ nem (semmi pénzért)
C/ sok pénzért Hoffman meséiben a helyes válasz a “C”
Egyetertek az iras uzenetevel. Jobban tetszett volna, ha a “Csongrad megyeies” minosites kimarad belole. Nagyon “budapesties” ez igy. A sotet alakokkal nem az az elsodleges baj, hogy honnan szarmaznak, hova valok, hanem hogy mit csinalnak. Ugy erzem, hogy ilyen kifejezesek tul sok “collateral damage”-et okoznak, es csokkentik az iras hitelesseget.
CsingacsguK, kedves Attila, Csingacsguk
Világos! Amerika miatt nem kaptuk el Gyurcsányt ÉS Gyurcsány miatt nem kaptuk el Amerikát. Na majd legközelebb.
.
Sajnos ismét egy jó cikk :(((
A cikk jó. És nagyon sajnálom, kedves Schneider Sándor, ebben a „Csongrád-megyeizés”-ben van igazság, holott ismerek ilyet jócskán fővárosi kerületekből is.
Attól még, hogy van a megállapításban igazság, nem értek egyet ezzel. Ugyanis ez ugyanazt a megosztó politikát támogatja – csak ellenkező oldalról – mint a jelenlegi kormány részéről kedvvel és folyamatosan űzött „bűnös város”-ozás. Én láttam már vidékit öt méternél közelebbről, sőt családom tagjai. Éppen egyikükkel – kisvárosi értelmiségi – vitáztunk erről, és persze rögtön felhozták, hogy minek a fővárosnak a drága metró, amit az ő adójukból is fizetnek, holott maximum kétévente egyszer használják. Mondom nekik, hogy ha a fővárosban maradna az itt adózók adójának csak a fele, már nyugodtan építhetnénk az ötös metrót is. Csakhogy akkor az ő kisvárosuk – éppen Csongrád megyei egyébként – éhen halna, például a vitázó se kaphatna fizetést az önkormányzattól. Én egyet értek azzal, hogy a gazdagabb főváros bevételeit ossza meg a szegényebb vidékekkel, de legalább ne fikázzanak minket örökké azzal, hogy „elszívjuk az életteret a vidéktől”. Példát is mondtam: ha a fővárosban is ragaszkodnánk ahhoz, hogy 500 lelkenként jár egy postahivatal (márpedig ennél kisebb települések is randalíroztak annak idején a bezárás ellen), akkor csak a mi kerületünkben 200 postának kellene lennie. Ehhez képest van 5 darab.
Bocs figyelő! Plusszolni akartam és véletlenü la mínuszt nyomtam meg, ne vedd figyelembe!
mások is tragikomédiának tekintik:
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=467733916594562&set=a.205365726164717.54526.181727571861866&type=3&theater
és szerintem egy jó kis kommentje:
Viktória Kirnbauer Gondolom, keresztény erkölcsöt tanulnak itt Európában, a keresztény magyarok, bár úgy tudom, az alkotmányba nem sikerült eléggé belefoglalni. Na, csak annyit erről, hogy a tíz parancsolat nem tiltja a hazugságot, csak a hamis tanúzást.Más tulajdonának sértésében csak más háza, állata , és asszonya tabu, nyugdíj, és pénz nincs említve .!:D:D:D
Egyébként nem kellene annyira sértődékenynek lenni, akkor szegény Mucsa község lakói mit szóljanak?
http://unciklopedia.org/wiki/Mucsa
Minő érdekes. A Vezír a már meglévő kulcspoziciós Szíjjártó “mellé” beemelte a Lázár Janit Hódmezővásárhelyről. Mit beszélek:Kikérte mint a menyasszonyt a vőlegény illetve annak képviseletében a főfély. Nohát lett is hegyen völgyön lakodalom meg miegymás.Jöttek a mézes hetek és most itt ez a botrány az ámerikaiakkal. Hogy ezek mit meg nem engednek maguknak. Megvédik a Gyurcsányt illetve nyomást gyakorolnak a mi legeslegfőbb ügyészünkre, hogy nem merje bántani a Fletót. Szegény Polt Peti pedig mindent megtett és helyettesei nem győztek nyilatkozni, hogy most aztán lesz hadd el hadd Sukoró meg vádemelés stb.És Lázárunk most itt áll megfürödve bánkódva, hogy mi lesz ebből. Még sem tudjuk teljesíteni a nyócéves ígéretünket, hogy mi oszt elszámolunk és leszámolunk. Micsoda blamázs.
Apropo: MI a közös Szíjjártóban és Lázárban? Mindketten folyékonyan tudnak hazudni.
Lázár ugye aki lézerrel furigázott, az állam pénzén , persze szabálytalanul, oszt jó napot. A kis király példakép nyomán , oh mily magasra jutott. Lehet nyomni a szöveget , had kábuljon a nép …de meddig?