Budapest/Varsó – Októberben folytatódhatnak Magyarország hiteltárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval – írta Varga Mihály tárca nélküli minisztert idézve a Bloomberg hírügynökség.
.
A magyar főtárgyaló kedden Varsóban nyilatkozott az ikszedik időpontról. A Bloomberg emlékeztetett arra: korábban arról volt szó, hogy az egyeztetések szeptemberben folytatódnak. Ezt megelőzően pedig legalább fél tucat dátum volt forgalomban azóta, hogy az IMF-EU tárgyalódelegáció tavaly decemberben – a Magyar Nemzeti Bank fideszesítési kísérletei elleni tiltakozásul – felfüggesztette a tárgyalásokat a budapesti rezsimmel és külön értesítés nélkül elutazott a magyar fővárosból.
.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Magyarország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, „rossz megállapodást” kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF). Magyarországnak a saját problémái miatt egyébként nem is lenne szüksége biztosításihitel-típusú IMF-megállapodásra, és arra az uniós problémák miatt kényszerül, ismételte meg a már korábban is nagy derültséget kiváltó magyarázatot.
.
Az elmúlt hét végén, a hagyományos kötcsei találkozón Varga Mihály ugyancsak azt hangoztatta, hogy Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval. A tárca nélküli miniszter megerősítette, hogy Magyarország alapvetően biztonsági hitelre tart igényt. A valóság ezzel szemben az, hogy az országnak 15-20 milliárd eurós hitelre van égetően szüksége ahhoz, hogy ki tudja húzni a telet.









“A valóság ezzel szemben az, hogy az országnak 15-20 milliárd eurós hitelre van égetően szüksége ahhoz, hogy ki tudja húzni a telet.”
/
/
Nem vagyok gazdasagi szakmeber de ha ez a 15-20 milliard csak a tel kihuzasara eleg, es meg veszem a folyamatosan romlo nemzetkozi helyzetet akkor azt kell mondanom hogy gyakorlatilag csak az osszeomlast kesleltetik mert olyan strukturalis problemak vannak M.O-n hogy eselye sincs hogy ilyen gazdasagi kornyezetben akar csak stabilizalodjona lejton lefele, nem hogy novekedesnek induljon.
/
Annyibol jobb a tavaszi borulas ( ha lesz ) hogy legalabb nem a hideg tel kozepen fognak majd az emberek radobbenni hogy magukrol kell gondoskodniuk a futesrol uzianyagrol elelmiszerrol stb mert megszunnek a bevatt forrasok.
/
/
Betyarok iranyitjak ( falnak ) az orszagot es igy betyar egy idok jonnek .
Az elmebeteggel és qszaszemű, kétbalkezes jobbkezével MEG KELL FIZETTETNI az IMF-megállapodás HIÁNYA MIATT FENNÁLLÓ ANYAGI KÁRT, MELY MILLIÁRDOKBAN MÉRHETŐ !!!
Akkor aztán szabadságharcolhatnak, kuruckodhatnak és döngethetik két kézzel csenevész mellkasukat.
.
“Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Magyarország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, „rossz megállapodást” kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF). Magyarországnak a saját problémái miatt egyébként nem is lenne szüksége biztosításihitel-típusú IMF-megállapodásra, és arra az uniós problémák miatt kényszerül, ismételte meg a már korábban is nagy derültséget kiváltó magyarázatot.”
.
HAZUGSÁG A KÖBÖN :-((((( !!!!!!!!!
Fogy a türelem
.
No nem az IMF türelme, ők ráérnek, ellenben a Fidesz alighanem már nem várhat tövább. Legalábbis úgy érzik hiszen, ha legalább valamit mondtak volna ezek a rohadt imprilisták…, de nem.
Orbán siráma:
Ott ül a fa alatt és kiénekel a számból minden sajtot. Egyszer azt a sajtot, amelyre azt írtuk hogy ő – az IMF róka – nem is kell nekem, aztán meg azt, amelyre azt írtuk, hogy mégis kell. Most meg arra kiváncsi, hogy tényleg számot tartunk e az MNB tartalékaira, de én megpróbálok hallgatni, ami igen nehéz feladat a pávatánc időszakában. Ebben a fekete holló gúnyában bizony nehéz a színes pávát eljátszani, s mindezt a rókától egy karnyújtásnyira… Tulajdonképp már nem is számítok rá, csak ezt nem árulom el – neki fontos a hitel, nem nekem, én alig várom már, hogy végre megsértődhessek és akkor kinyílnak számomra az MNB trezorjai… – Kell a fenének az IMF róka!
Nemcsak a bunkóság, az ostobaság és a gazemberség is végigfertőzte a fityisz-kdnp-jobbik képviselői és kormányzati stábot. :(((((((((((
Kihúzzák a megállapodást márciusig, akkor Simort leváltja Járai az MNB élén, és lenyúlják az ország devizatartalékát is, ami több mint 10ezermilliárd Ft.
Majd simicska fellendíti abból a gazdaságot, lesz itt annyi munkahely (közmunka és kényszermunka), hogy nem lesz ideje gondolkodni a rohadék magyarnak.
Percig nem vettem be a mesét nyár elején , amikor azt mondták hogy szeptemberben ” lehet ” megállapodás a Hárombetúsekkel.
( Ez a legujabb állami szócsavarási közhely : Ez vagy az , esetleh ekkor vagy akkor LEHET valami. Nem LESZ hanem LEHET ! )
Naszóval.
Bármit is beszél okostekintetű Varga Mihály arcanélküli miniszter , az arcvesztés ténye immár fennforog. ÉS ez nem LEHETséges fennforgás , ez valódi .
Orbán: “Én mindig úgy fogtam fel az EU-ból érkező pénzeket, hogy az a mi pénzünk.”
A koleszosok is mind így gondolják, az IMF pedig nem így gondolja.
Az erősebb kutyika fog szaporodni.
Csodálkozom VM-on! Ő nem egy elmebeteg gonosznak született, hanem értelmes ember. Ha van benne egy kis tartás, van gerince és gyomra, büszkesége, akkor feláll és lemond a pozíciójáról még most, ameddig lehet. Nem igazán illik ebbe a csapatösszeállításba. Miért kell egy idióták által gründolt bagázst kiszolgálnia? Miért kell közröhej tárgyává válnia mások miatt?
Miért kell, hogy majd a családja, gyerekei szégyenkezzenek miatta?
Ébresztő Misi!!!!!!!!!!!!!!!
Nem kell Orbánnak az IMF hitel…
Eladta a lelkünket az azeri baltás kiadásáért, majd eladja a szlovákoknak is Eva Varholíková-Rezešová kiadatásáért és majd kiugrik Íroroszágba tárgyalni, hogy a két halálos áldozatot követelő baleset ír elkövetőjét sem keresi a magyar rendőrség, ha vesznen némi állampapírt az írek… de lehet elég mára az is ha belépnek a fideszbe.
Igen!
Ha nem volna az a fránya EU., akkor eza bagázs pénzjegynyomdával oldaná meg a problémáit. Mivel ezt az EU. nem engedi meg, ráadásúl reális gazdaságpolitikát is vár el betartható tervekkel, és megalapozott számításokkal alátámasztva, nos ez már tényleg problémákat okoz a Dölött Lónak, és Kuszaszem főlovásznak, de az egész tolvajbandának is.
norbert – akik még ma is ott vannak Orbán mellett, azoknak van egy dossziéjuk al/felcsúton.
Bencsik János kiszállt – neki a szakmája volt fontos, akkor még megtehette, akik eddig kitartottak, lehet már nem is állhatnának fel majd, ha szólnak nekik!
Ennyi.
norbert!
Mit tudsz te v.m.-ről? Gondolom annyit, hogy kisfiús frizurát hord, vékony fémkeretes szemüveggel. Én már kerültem üzleti kapcsolatba a jólfésült úr feleségének az előző orbán érában alakított cégével, mely a korábbi p.ü, miniszter támogatását élvezte, és természetesen a közös családi kasszát gazdagította. A cég érdekes módon még ma is prosperál, a csoda tudja miért, de nem törte ki a nyakát semmilyen válság. Nem titkos, az interneten Garage kft. néven utánanézhetsz, még a feleség neve is ott áll a cégadatokban. Csak szólok, hogy gazember ez pont úgy, mint a többi fidesznyik, csak nem az első sorban áll! Akkorra tartogatják őkelmét, ha véletlenül valaki az első vonalból kibukik valaki, valami menthetetlen disznóság nyomán. Akár áder, varga is évekig a sunnyogók közé volt osztva, hogy később megetethessék az embereket ezzel a jólvasalt zsúrfiú pofával.
Októberben lesz megállapodás… Na igen. Melyik évben????
He-he. Mióta is tart? Jó megállapodás:Fogd a pénzt és fuss!
Varga, Martonyi? Igen, a lét határozza meg a tudatot.
Bubu64: igen, pontosan ezt gondolják ől is: TUDATják mindenkivel, hogy akarják a LÉT…
Az igazán nagy halak fehérgallérosak.
Hülyéknek kölcsönt nem adunk. IMF.
commandante!
Lehet, hogy túl naív vagyok. De nem hülye! Ezek szerint mocsok ez mind egy szálig!
Hiába a szemétségre és aljasságra születni kell. Főleg, ha valaki ilyen családban szocializálódik gyerekkorától, ezt hallja, látja. Ehhez már csak egy kis genetikai hiba kell és máris itt az eredmény. Ezt élvezzük 2 éve. Meg amit 2002-től folyamatosan tesznek a suttyó söpredékével együtt.
Hazugnak, tolvajnak, rablónak kölcsönt nem adunk (mert elszalad vele). IMF.
Tulajdonképpen mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek, csak az a köcsög EU…
norbert
Nem 2002-től, hanem 1998-tól!!!! :(((((((((((
Observer
Ez könnyű kérdés és az An már megválaszolta. Nézz a cikk címére. Abban az évben lesz IMF megállapodás, amelyikben a május 40 napos.
A “jó hitel” varánuszos definíciója:
http://varanus.blog.hu/2012/09/09/a_jo_imf_hitel_meseje
“A jó hitel az olyan, hogy a felvett összeg után kamatot fizet negyedévente a hitelező, és amikor a törlesztőrészletért jönnek akkor Gyurka elküldi őket a francba. Ezt megköszönik, eljönnek a Nándorfehérváriba kezet csókolni, és mennek haza isten hírével. A futamidő letelte után pedig a világ összes gazdasági lapjában egész oldalas hirdetésben hálálkodnak, hogy hasznára lehettek az országnak”
Azaz BÁRMI, ami a fenti definíciótól eltér, az Orbán töketlenségének a bizonyítéka. Bizony van annak kockéázata és mellékhatása is, ha valaki tökegyedül felelős az egész kormányzásért, és nem tudja egyik ujjbábjára sem áttolni!
orban egy kreten hulyegyerek. Mindenki, akinek egy hajszallal tobb esze van, mint az anyafoldnek, az tudja, hogy az IMF soha nem ker semmit. Varja a programot, elemzi, es nyilatkozik, hogy oke-e vagy sem. Az EU pedig annyit ker csak, hogy legalabb probaljon nem teljesen kocsog osembernek latszani ez a szerencsetlen szardarab orban. Es ilyen szegyen szoveggel hazal. Igaz, egyetlen orszag nincs, ami orbant beengedne hivatalos minosegeben, remelhetoleg felhivatalosban pedig engedik legyilkolni.
Giró-Szász elárulta, miért húzódnak az IMF-tárgyalások: túl jók a számaink!
Az IQ-jával viszont baj van, meg a gerincével, nem kellene összekevernie a nyalókáikat, a hívőiket a gondolkodó magyar emberekkel!
Ez a lény biztos, hogy háttal áll a tükörnek, amikor borotválkozik!
Egyébként Orbán nem a kisujjából szoptam az”IMF” pontokat. Hanem pl innen:
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/drasztikusan_csokkenteni_kell_a_nyugdijakat_veli_a_szazadveg_elnoke.524795.html
Bocsi, én a kapkodást szoptam meg, Orbán viszont a saját kisujját. (szopta)
Kedves Bubu!Az,hogy a lét határozza meg a tudatot a merxista szemináriumokon tanultuk..Azóta én modositottam ezt a tételt.Az én véleményem szerint a SZÉK határozza meg a tudatot.Az a SZÉK,amelyen a két emlitett ur a parlamentben ül.Számukra az a legfontosabb,hogy mindig azon az oldalon lévő SZÉK-re üljenek,amely a husosfazék közelében van.Az emlitett két ur-de szerintem még nagyon sokan mások is-ezt a tudatot követik.Ami a szégyenérzetet illeti,az itt ismeretlen fogalaom,vastag bőr van itt.