Hát ez valóban kérdés, amit ez a mi kis közép-mongoloid kündünk, gyulánk vagy horkánk (Zsoltfajsztaksonyunk) a minap fölvetett a Vállalkozók és Munkaadók hangsúlyozottan szittyatudatú prominensei előtt. (Hun fuvarozók, avar építési vállalkozók, besenyő műköröm építők előnyben.) Itt valahol, ott valahol, négy-öt magyar összehajol, ahogy eddig is tudtuk, de mit tegyünk most, hogy maga a sámán fecsegi el legtitkosabb gondolatait? Lehet, hogy kimerült volt. Agyára ment a kétharmad. Túlünnepelték Tusnádfürdőn. Kevés volt a szalonna a rántottában, amit Kubatov várjobbágy sütött. De egyet nem tagadhatunk. Orbán most őszintén beszélt.
Legtitkosabb gondolatait osztotta meg velünk.
Persze az okfejtések a keleties, magyar ízlésre hajazó, „őszinte demokráciáról”, nemzeti egységekről, összefogásokról, „magyar utakról”satöbbi, nagyon is ismerősek. Átlag húszévente lép elő a ködből egy-egy álomlátó, energiahajigáló, talpmasszázs sorselemző, hogy kijelölje belső utunkat. Többnyire akkor (válságok, országcsonkítások, Mohácsok, száguldó inflációk idején), mikor tényleg nagyon szorít a kapca. Egyre kevesebb kumisz (lé) jut vitézeknek, hadnagyoknak, kürtösöknek és fegyverhordozóknak, miközben a gőgös Bizánc pöffeszkedve ül aranyán. Többnyire akkor, mikor a hazai komprádor burzsoázia exponensei (bányatulajdonos csemeték, szélesgáborok, közgép-lovagok) végképp úgy érzik, hogy megfojtja őket a Nyugat versenyre, érdekérvényesítésre, rációra (és naná, pénzre) épülő demokráciája. Mikor egyre kétségbeesettebben látják, hogy lemaradnak. Akkor jöhet a nagy összefogás.
Miniszterelnökünk gondolkodott felőlünk, történelmünkről, eredetünkről, Emese álmáról, Hunorról, Magorról, és erre jutott. Mi fél-ázsiai származékok akkor vagyunk pumpolhatók, alávethetők és átnevelhetők, ha közös akarattal létrehozunk „egy erős központi akaratot.”
Hogy kiben, miben testesül meg? Erre még gondolni sem merünk. És különben is, csigavér, „majd eljön az idő.” Igaz, ahogy a Sámán búsan mondta, „most még nem tartunk ott.” De egyről biztosak lehetünk: „az összefogás nem szándék kérdése, az összefogás erő kérdése”. Hogy mit értett ez alatt, azóta publicisták, sorselemzők és más okos tojások próbálják megfejteni.
Mi, származékok csak állunk és hallgatunk. Eljött a kalandozások kora.









Jó írás.:)
Valószínűleg a külügyesek is néztek ki a fejükből, mint mi, amikor megnyílik urunk szája.
Tökéletes állapotleírásnak tűnik, szellemesen megfogalmazva. Csak gratulálni tudok a cikk írójának. A legutolsó mondata az, amibe talán szeretnék belekötni, vagy legalábbis elmondani a gondolataimat. Elméletben igaza van. Egy ország népe viszont azért mégsem kerekedhet fel. Még akkor sem, ha a maradók éhen vesznek. Gondoljon bele a gyakorlatba. Vagy inkább abba, mi történne akkor. Pont a fogadó országok állítanák meg a kalandozást, mint anno. És ugyanúgy visszazsuppolnának minket a határ ezen oldalára, mint az első kalandozásaink során. Ez egy dolog, de ha zsuppolnak, esetleg zsuppolhatják a már kint levőket is, egy kalap alá véve a származás kapcsán. Disznó,.disznó alapon.
-
Talán a Sámánnak kellene jobban püfölni a dobot, vagy nekünk a Sámánt, hogy doboljon végre már!
Én inkább ez utolsó mondatom két megoldási lehetőségét javasolnám.
Tiszttelettel: 120992
Orbán valószinű becsavarodott
Beszéde orvosért kiállt…
Meddig tűrjük a nép pénzét saját zsebbe tömködő orbáni csapotot garázdálkodni az országban????
Ki segit nekünk magyaroknak???
Vagy azt várja külföld a nép álljon talpra maga?
Nem értem mi a baj álldott Nagy-Sámán Viktorral.
Értetlenül állok ennyi érzéketlen kákán is csomot keresö
értetlenkedö elött.
Látni kell vezérünk a Nagy-Kán, már a jövön töri bus fejét,
mit is kezdjen ö, értetlenkedö az idök szavát értei nem akaro
népével.
Mert a jövö az jön, az biztos.
Na most.
Ugye hogy nem mindegy, hogy Kánság leszünk-e,
vagy öszze-vissza kajabálva akarunk 100 felé indulni,
a törzsi gyülésen.
Ö már tudja amit mi még sejteni sem vagyunk képesek.
Mert minek is az a törzsi gyüllés?
Minek ez az 100 felé valo virnyákolás?
A legelök fogyni látszanak.
A vizek apadni kezdenek.
Menni kell, ez nem kétséges.
Nyugaton a nap nyugszik, keleten meg kél .
Tehát az irány adott.
Fel a sátorkarokkal, nyergeljünk és nyargaljunk.
Vissza az öshazába.
Ott sosem volt gondunk.
Megéheztünk, ettünk.
Megszomjaztunk ittunk.
A ránk jött, fingtunk egy jo magyarost,
és nem hámánkodott mindenféle papir rágo betühajcsár,
hogy ilyet europában nem illenék.
A törzsi gyüllést felfüggesztve.
A Kán döntött, tehát elöre.
Utána……
hát valahogy reméli édes jotevönk országunk jobbitását.
Javaslom mindenkinek legyen megértö,
és segitsen megkeresni szegénynek az elgurult gyogyszerét.
Nagy szüksége van rá, lássuk be.
A cikk ironak pedig , mondjuk köszönetet.
Én, kezdem, a magam nevében kedves
Buják Attila , köszönöm.
vélemény
2012. augusztus 23. csütörtök
18:25
A problémát magunknak okoztuk, önmagunknak kell megoldanunk. Ön sem szívesen avatkozik bele, ha a szomszédjában családi perpatvar alakul ki. Úgy van vele mint a rendőrség: Majd ha vér folyik. Addig minek? maximum lesz rajtuk néhány folt. Ameddig a mi perpatvarunk megmarad családon belül, ne várja a szomszédokat.
Jusef
2012. augusztus 23. csütörtök
18:43
A Sámán nem a viktor, mivel nem ő mondotta, hogy még nem jött el az idő a diktatúra leváltására. A mondatot Gyurcsány mondta, már DK megalakulása után.
Kedves 120992
Olvasom Gyurcsányt. Is.
De most ha megengeded, ebben a cikkben én Orbán Viktor nevü
elkövetövel kapcsoltam össze.
Ö utalt arra , jöhet még az az idö amikor .. esetleg.. más berendezkedésre
lessz szükség.
De te csak javits ki nyugodtan.
Mindig szivesem veszem hozzá értök kedves véleményét.
Jusef
2012. augusztus 23. csütörtök
19:05
Ok. Újraolvastam, revideálom az álláspontomat. Gondolatban nagyot ugrottam, és a sámán ördögűző dobjára asszociáltam, innen meg az ellenzék jutott eszembe.
Ott a pont.
Sajnos làjkoljuk feszt a cikket ! :)))
„az összefogás nem szándék kérdése, az összefogás erő kérdése”
.
Tehát ezzel már be is vezette a célját a köztudatba, miszerint a Jóisten nem segített meg minket, magyarokat, és másfajta berendezkedésre van szükség.
.
Mivel a csavaros magyar észjárás nem teszi lehetővé neki az egyértelmű fogalmazást, ezért segítek neki.
.
“Én, Orbán Viktor, Magyarországon bevezetem a totális fasiszta diktatúrát, oszt jónapot.”
Köszi az újabb humor szösszenetért. Kiemelendő:
‘ ” De egyről biztosak lehetünk: „az összefogás nem szándék kérdése, az összefogás erő kérdése”. ‘
Jó, hogy itt volt a szomszédasszony ami kor e cikket olvastuk. meg is jegyezte,
hogy amikor az oroszok bejöttek igy fogdosták össze a tyúkokat is. Ugyancsak
erőlködniük kellet a kopasznyakúval. Az ugyanis nem hagyta magát. Végül
a géppisztollyal lőtték mérgükben szitává.
A folyamatos kudarc, úgy látszik végképp megbomlasztotta a Kedves Beteg elméjét.
Semmi újat nem mondott a pár évvel ezelőtti kötcsei beszédéhez képest, és semmi újat nem tett 1998-2002-es uralkodásához képest.
http://nol.hu/belfold/kisvasut_is_lesz_a_felcsuti_alomorszagban
Köszönet az írásért!
*
Lesz itt Kánaán, már ov szerint. A bagázsának.
Kocsmai stílusban adta elő megint a szokásos önfényezést, meg terveket – újabb ellopható vagyon ov-nak és a bagázsnak, nekünk meg valószínűleg újabb vagy régebbi, de felemelt adó, hogy legyen a bagázsnak még több rablott vagyon.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=579658
Az orszagot vezeto elit a magyarsag jovojet a trianonnal elveszett magyarlakta teruletek visszaszerzeseben latja. Ez magyarazza meg ideologiajukat, az uj oktatasi reformot, a garda eltureset, a Jobbik letet, az ujra temeteseket az M43 kiepiteset , a 2/3-dot, minden lepesuket…