Ronai and Ronai
AMERIKAI

Aly Raisman, skajach! 2012. augusztus 8. szerda 22:04 | RR Forrás: New York Post

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Aly Raisman, skajach!
London – Izrael minden olimpia alkalmával kéri, hogy a megnyitón emlékezzenek meg a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet tizenegy müncheni áldozatáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a kérést minden alkalommal elutasítja, mivel az összeegyeztethetetlen a mohamedán országok érzékenységével. Egy amerikai zsidó tornász kislány, aki aranyat nyert,  most felidézte a negyven éve meggyilkolt izraeli olimpikonok – és egy velük együtt megölt német rendőr – emlékét.
.
Talajtornában végzett elsőként az amerikai-zsidó tornászfenomén, aki legalább még egy aranyat érdemel azért, amit mind a tizennyolc évével véghezvitt, és amire az olimpiát rendező, velejéig rothadt társaság négy évtizede nem volt képes. Aly Reismnan akciója lemosta az olimpiai eszméről azt a gyalázatot, amit az iszlám országok előtt anyagi okokból hajbókoló Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1972 óta hagy száradni a világ sportolóinak legnagyobb seregszemléjén.
.
.
Izrael egyetlen perc csendet kér 1972 óta, hogy meggyilkoltjairól emlékezzenek. Egy-egy percre nem tellett Montreálban, Moszkvában, Los Angelesben, Szöulban, Barcelonában, Atlantában, Sydneyben, Athénban, Pekingben és most Londonban. Tíz perc lett volna a negyven évből. Aly Raisman, aki a Hava Nagila dallamára mutatta be produkcióját, most aranyérmesként megpróbálta ezt a tízperces lemaradást behozni.
.
.
„Ha meglett volna az egyperces csend, támogattam volna és tiszteletben tartottam volna”, nyilatkozta.
.
Aly Reisman szíve is arany, a mártírok emléke – gyémánt.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 29 szavazatból)
Aly Raisman, skajach!, 4.6 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

32 Reader’s Comments

  1. Mit vártok attól a NOB-tól, amelynek többek között Schmitt Pál is tagja?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  2. Sportszerűséget.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  3. Ezért a két képért megérte megnéznem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  4. A NOB-nak és sittplágnak nem az olimpiai eszme a fontos, hanem a … ! :((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  5. Itt van rola egy amator video: http://www.youtube.com/watch?v=OapHAF8dFxI
    Nagyon jol tette, sot, lesz talan majd egy olimpia, ahol _minden_ talajtornasz ugyanerre az egy zenere vegzi a gyakorlatat, az lesz csak igazan felemelo.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (20 szavazatból)
  6. Nem értem, hogy a NOB-nak mégis miért fájt volna annyira az, ha ráveszi magát arra a nyomorult 1 percre. Zárják ki az ÖSSZES teveszarevő zsarnokságot az olimpiai játékokból, amúgy sincs semmi közük hozzá, hiszen a nyugati kultúrkör szerves része, amit amúgy érhetetlen módon egyszerre kimondatlanul gyűlölnek és mindenáron kívánnak, persze utóbbi esetben lehetőleg “politikai menekültként”, az őslakó adófizetők pénzén nyert segélyek címén. Rohadt egy arab síró-őrjöngő bagázs rohadt bizottságával együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (22 szavazatból)
  7. Hungarian citizen -
    köszi a linket, a cikkben levőre ugyanis nekem a 404 Not fund jelenik meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  8. Na, azért ne becsüljétek le az arab sportolókat! Elindult 400 m-en arab atléta. Feje bekötve, boka alatt bugyogója megkötve, a célnál 120m-el lemaradva. Gratuláltak neki, hogy egyáltalán végigfutotta.
    Ezek a picsájukat csak a gyerekcsináláshoz takarják ki, de azt a nap 24 órájában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  9. Gyerekek!

    Ne keverjetek össze mindent mindennel.
    A kislány győzelme szép és jogos volt.Valószinűleg nem neki jutott eszébe a gesztus amit tett,de ennyi járt a müncheni áldozatoknak.
    Nem azok az olimpikonok tehetnek erről ,akik végre ott vannak, ahol nekik is helyük van, amint azt a Nagy Öreg Olimpikon megálmodta Porte de Saint-Cloud környékén.

    hisztiztem Myrtill

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Gonoszka
    2012. augusztus 9. csütörtök
    09:10

    “Ezek a picsájukat csak a gyerekcsináláshoz takarják ki, de azt a nap 24 órájában.”
    Talán édesanyádra gondolva disztingválhatnál, ha már máshogy nem megy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (20 szavazatból)
  11. Szoktam néha disztingválni, csak nem arab észlényekkel szemben.
    Eddig még veled szemben disztingváltam . Valahol észre kellene venni, hogy
    mit miért. Az emberi ilág többségében a nők jogait semmibevevő barmok élnek és ezt disztingválás címén vannak akik hallgatólagosan és liberálisan tudomásul veszik. Ahol nyugodtan agyonlőnek, megkövezne vagy agyonvernek egy nőt, …
    de nem is folytatom.
    Az igazság az, hogy erről jórészt a nők is tehetnek, akik vállalkoznak erre a szerepre. Úgy döntöttem, hogy nem disztingválok, remélve lesz aki megérti.
    Na ennyiben nem az anyámról szól a történet.
    Én Németországban vagyok, azt hiszem te innen messze. Azért én nem küldelek el a .. …….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (17 szavazatból)
  12. A történtek kapcsán pregnánsan megjelennek a faji és vallási gyűlölet, a mértéktelen pénzéhesség, és a humán érzések totális hiányai, amelyre a nyugati, az Európai „civilizáció” képes.
    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság négy évenként tanúsítja saját hitványságát, alkalmatlanságát arra, hogy az olimpia hangoztatott eszméihez méltó legyen.
    Az ilyen esetek bizonyítják a fasizmus folyamatos jelenlétét és lappangó – vagy az esetünkben nyílt – működését a hazug társadalmakban.
    Megérett a helyzet, hogy a NOB vezetése részrehajlás, és folyamatos alkalmatlanság miatt lemondjon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  13. Gonoszka
    2012. augusztus 9. csütörtök
    10:10
    Nincs szándékomban vitatkozni veled, de a fentiekben saját magaddal kerülsz ellentmondásba. Talán pont az általad felsoroltak miatt kellene disztingválnod, mert nem hiszem, hogy az iszlám országokban élő nők bármit tehetnének siralmas helyzetük megváltoztatásáért. Te is tudod, hogy már fogantatásuk pillanata determinálja őket arra a szerepre, amit a hagyományos iszlám, vagy akár a hindu vallási közösségek osztanak rájuk. Csak keveseknek adatik meg az a szerencse, hogy kitörve zárt, és nyomorúságos környezetükből nyitottabb világban élhetnek. Van némi személyes tapasztalatom a dologról,ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek a jelenségről.
    Mi valóban távol élünk egymástól, de én nem gondolom, hogy csak ezért nem küldelek el valahova. Nekem nem bevett szokásom ismeretlen vitapartnereimet sértegetni csak azért, mert történetesen más véleményük van. Nyilván te jól tudod, hogy mit miért teszel, és kivel miként próbálsz szót érteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  14. Israel, ne kérj semmit a világtól! Cselekedj!
    Az israeli csapatnak meg kellett volna állni egy percre a megnyitón és megemlékezni saját mártírjaira! A NOB pedig tehetett volna egy szívességet nekünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (21 szavazatból)
  15. ricsi
    Ezzel a cikkel nagyon elkéstél, mert a Brit Cionista Szövetség az alábbi felhívást tette közre, mivel a NOB elutasította a müncheni áldozatok emlékére való 1 perces megemlékezés kérését.
    “A megnyitó ünnepség reggelén, július 27-én arra kérünk mindenkit, hogy emlékezzen magában csendben azokra, akik életüket vesztették az 1972-es müncheni mészárlás során. Bárhol is legyen a világon és bármit is csináljon éppen, egy perecre álljon meg és emlékezzen csendben, ahogy mi is tesszük.”,- így szólt a Brit Cionista Szövetség felhívása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  16. Amikor Münchenről van szó, nekem két dolog jut eszembe. Előszöris Balczó csodálatos futás-finise. AMikor mindenki ott esett össze a célban, Balczó meg még futott egy kicsit.
    Amikor az ottani terrorcselekményről van szó, akkor meg eszembejut a csodálatos hangú Szegedi Molnár Géza, akit szintén ott nyomorítottak meg egy életre a gazemberek. Sajnos a fantáziám szegényes ahhoz, hogy az ilyen gazembereknek megfelelő büntetést találjak ki. Talán körbefalazni, és robbantgassák egymást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  17. Szegedi Molnár Géza nem Münchenben, hanem Bécsben, nem 1972-ben, hanem 1985-ben sérült meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  18. Ha valaki nem ismerné Szegedi Molnár Gézát:
    http://www.youtube.com/watch?v=on0iLs0nCjw

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. voisine:
    Elnézést kérek minden érintettől, nekem Münchent mondtak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  20. A NOB döntésében nyilván olyan dolgok is szerepet játszhattak, amik nem publikusak, így azzal érvelhettek ami igaz is, hogy a szervezet apolitikus.
    A megemlékezést zárt körben megtartották a londoni városházán, ahol felszólalt a NOB elnök is aki sportolóként résztvett a müncheni olimpián.
    *
    Fokozott biztonsági intézkedések a londoni olimpián
    40 éve történt a müncheni tragédia.
    2005-ben, közvetlenül azután, hogy a NOB Londonnak ítélte az idei olimpia rendezési jogát, négy öngyilkos merénylő 52 embert megölt, és több mint hétszázat súlyosan megsebesített Londonban.
    Bulgáriában öngyilkos merénylet történt Izraeli állampolgárok ellen.
    Fokozott biztonsági intézkedések a londoni olimpián.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. voisine
    2012. augusztus 9. csütörtök
    12:38
    .
    Egy cionista szövetségtől ez nem meglepő, sőt elvárható.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  22. Gonoszka
    - volt már afrikai úszó, akit azért megtapsoltak, az olimpián mert egyáltalán végig tudta úszni a távot, és nem fulladt a medencébe. “Nem a győzelem – a részvétel a fontos” És Szaud-Arábiából korábban még soha nem engedtek női sportolót indulni. Amit most több millió iszlám nő látott….
    Az külön megható, ahogy a női egyenjogúság harcos védőjeként picsáztad le az arab nőket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. Az arab futóról nem derült ki a vallása, de ha muszlim, akkor most ramadán van a vallásukban, és étlen-szomjan futnia kellett, mert tutti, hogy nem a londoni “meleg” miatt bugyolálta be magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. Miért, tényleg csadorban futott valaki?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Megnéztem a videót, Los Angelesben tanul a kislány, érdemes lenne neki disszidálnia.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. ricsi
    2012. augusztus 9. csütörtök
    21:15
    Szerintem a vallás nem határfüggő, és két dologtól függ.
    1- Elfogadom a tanítását, avagy nem.
    2- Abban a környezetben amiben felnőttem, hogyan viszonyultak a kérdéshez.
    A gyermekkor egy szakasza ez, mikor véglegessé válik, rögzülnek a dolgok. A disszidálással lehet, szabadabban élne, de meg nem változna, csak kismértékű változások lennének. Természetesen a szabadabb életben, szabadabban nevelné a gyermekét, aki még kevésbé lenne fanatikus. Vagyis nem ő, hanem az utódai változnának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. “összeegyeztethetetlen a mohamedán országok érzékenységével”
    Mi ? Az hogy megemlékezzeneke az áldozatokról, vagy az hogy elitéljük a terrorizmust ? Az mohamedán országok egyetértenek a terrorral ? Hulye az egész világ ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. CommonSense
    2012. augusztus 10. péntek 02:16
    Ez az érzékenység csak púder! Az arab országok belengették a bojkott lehetőségét arra az esetre, ha a londoni megnyitón megemlékeznek a müncheni terrortámadás áldozatairól. Ettől azután mind az angolok, mind pedig a NOB urai megijedtek, annál is inkább, hogy a legnépszerűbb sportok nemzetközi szakági szövetségeinek a vezetésében már régen jelentős vezető szerepet játsszanak az arabok. Természetesen nem a régmúlt időkig visszanyúló sporttradícióik, sem nem a sportban elért kiugró sikereik miatt, hanem a pénzükkel garmadával vásárolják meg a szegény országok képviselőinek a szavazatait, a különböző szakágak vezetőinek megválasztásánál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Az elmebeteg, fasiszta iszlám hívei fegyvertelen, védekezésre képtelen emberekre támadtak és gyilkoltak meg. Cselekedetük védhetetlen, menthetetlen és megbocsájthatatlan. Magyarázni lehet, de megmagyarázni soha!
    Az, hogy egy tornászlány megemlékezett sportoló elődeinek aljas meggyilkolásáról pedig dicséretes! Nem más indítékot kell keresni cselekedete mögött mint ami ártatlan emberek galád legyilkolásakor egy tisztességes embernek eszébe jut, ami minden jóravaló embernek első gondolata kell legyen: Nincsen mentség sem vallási, sem nacionalista indokokkal végrehajtott gaztettre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Köszönjük Neked Aly!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. A többi, pedig legyen a békét hirdető NOB szégyene! b

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. NOB álságos szervezet. 1 gazdag országok mindent elérnek. Lásd dopping szerek kimutatása ,sportszerek elismertetése .Ókori gondolattól már oly messze van mint Makó Jeruzselemtől .Biznisz az Biznisz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A németek együttműködtek a terrorral 2012. augusztus 27. hétfő | AN

A világ legöregebb olimpikonja 2012. július 31. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos