Ronai and Ronai
AMERIKAI

Zentai megússza 2012. augusztus 15. szerda 18:14 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Zentai megússza
Canberra/Budapest – Az ausztrál legfelsőbb bíróság úgy döntött: nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított Charles Zentai (Zentai Károly), mert szerintük a tett elkövetése idején nem léteztek még azok a törvények, amelyek alapján felelősségre lehet vonni. Eközben a Csatáry-ügyben feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt.
.
A 90 éves Zentai a második világháború alatt a náci rezsimmel szövetségben álló magyar hadseregben szolgált. A náci háborús bűnösöket felkutató Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 novemberében halálra kínzott egy 18 éves zsidó fiút, amiért nem viselte a megkülönböztető jelzést, a sárga csillagot, majd holttestét a Dunába dobta.
.
Zentai felkerült a jeruzsálemi szervezet „tíz legkeresettebb náci bűnözőt” felsorakoztató listájára. Budapest 2005-ben kérte az ausztrál hatóságoktól a Perthben élő férfi kiadatását. Az ausztráliai szövetségi rendőrség még 2005-ben őrizetbe vette Zentait, és megkezdte ellene a kiadatási eljárást. Az ausztrál kormány 2009-ben jóváhagyta Zentai kiadatását, de a szövetségi bíróság első fokon érvénytelenítette a döntést, arra hivatkozva, hogy a „háborús bűn” vétsége a gyilkosság idején még nem szerepelt a magyar jogrendben, így Zentait nem lehet átadni a magyar hatóságoknak.
.
Az ausztrál kormány szerint hibás döntés született az ügyben, ezért a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely tavaly decemberben úgy határozott, hogy a canberrai vezetés megfellebbezheti a szövetségi bíróság ítéletét.
.
Stephen Lloyd, a kormány által megbízott ügyvéd a legfelsőbb bírósági vizsgálat márciusi kezdetekor elmondta: mint megtudták, Magyarország álláspontja az, hogy a Zentai által állítólag elkövetett gyilkosság bűncselekménynek minősül, amelyet az 1944-ben érvényben lévő magyar törvény is annak ismert el.
.
A legfelsőbb bíróságnak az Ausztrália és Magyarország között érvényben lévő kiadatási egyezményt figyelembe véve azt kellett megvizsgálnia, hogy az ügyre vonatkozik-e a “kettős büntethetőség” elve, amelynek követelménye, hogy a szóban forgó cselekmény mind az elfogatóparancsot kiadó, mind az azt végrehajtó állam joga szerint bűncselekménynek minősüljön..
.
Charles Zentai jelenleg feltételesen szabadlábon van. 2010 tavaszán szélütés érte, azóta nem tud beszélni. Zentai az 1950-es években vándorolt ki Ausztráliába, ahol állampolgárságot kapott. Tagadja, hogy részt vett volna a zsidó fiú megölésében, és azt állítja, hogy a kérdéses időszakban nem is tartózkodott Magyarországon.
.
A Csatáry-ügyben a vezető magyar hungarista formáció azután jelentette fel Zuroffot hamis vád miatt, hogy a budapesti ügyészség Efraim Zuroff feljelentésével szemben kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. Abban az évben a horthysta rendfenntartók a Magyarországra menekült és ott illegálisan tartózkodó zsidókat fogdosták össze és adták át a németeknek, akik a legtöbbjüket Kamenyec-Podolszknál lemészárolták.
.
Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.
.
„A hamis vád bűntette szándékosan és gondatlanságból is elkövethető, de a Jobbiknak nincs kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar fenntartása, saját intézménye szükségességének bizonyítása érdekében kifejezetten koncepciós vádakat fogalmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem visszariadva”, olvasható a nácik közleményében.
.
Csatáryt – aki 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként  kulcsszerepet játszott 15 ezer 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában – július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították  meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi  Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A Simon Wiesenthal Központ már hónapokkal korábban értesítette az ügyészséget a második világháború után Csehszlovákiában jogerősen halálra ítélt, később Kanadából elszökött férfi hollétéről, de az csak azután lépett, hogy a Sun munkatársai világra szóló botrányt rendezve maguk is meglátogatták otthonában a tömeggyilkossággal alaposan gyanúsítható matuzsálemet.
.
A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét, jóllehet bizonyítékok sora szól amellett, hogy végrehajtotta mindazt, amivel megvádolták. A magyar igazságszolgáltatásnak azonban nyilvánvalóan nem érdeke, hogy belátható időn belül újabb Képíró-pert kelljen bonyolítania.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 9 szavazatból)
Zentai megússza, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. számomra döbbenetes, hogy Zuroff hallgat!
    semmi reagálás azóta, hogy aztán nácibácsi 41-ben aztán nem vót kassán, és a hab a tortán, a nácik feljelentik a nácivadászt!
    lehet ezt az aberrációt még fokozni???
    én bolondultam meg vagy körülöttem a világ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (39 szavazatból)
  2. Kovács Szilveszter

    És ezt a világ tűri ? Miért nem üvöltünk már végre, hogy elég volt ?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  3. Nevetséges hogy egy ilyen szörnyeteget aki fiatal szinte gyerekeket bántott.. egész egyszerűen megússza..

    és ez az Ausztrálok hibája..

    mi az hogy nem volt erre törvény? normálisak ezek?

    azért Ausztráliában sem mindenki teljesen épeszű, az biztos..

    és erre is mindenki hallgat..

    no comment..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (37 szavazatból)
  4. Nem térnek észre a politikusok, igen nagy árat fizetettnek velünk mindezért!
    Ha, hagyjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (28 szavazatból)
  5. Azért hihetetlen, hogy mennyi náci lelkű ember lengi körül Magyarországot. Náci lelkű ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (26 szavazatból)
  6. Bohém, láthatóan mindenki hagyja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  7. Ahol náci jugendek kiképzését kezdik meg a képviselők gyerekeinek létrehozott luxus ovodákban és azt MI, a MAGYAR NÉP fizeti, de NYÍLVÁNOSAN FEL NEM HÁBORODUNK EMIATT, addig ez az aljas Orbán kormány azt tesz ezzel az országgal, amit csak akar.
    Miért? – mert úgy érzi, hogy ez a NEKI MEGSZAVAZOTT SAJÁT TULAJDONÚ VÁLLALKOZÁSA, amelynek a neve: Magyarország…………

    Az ilyen náci, kegyetlenkedő, stb. embereknek nem nevezhető aljas tagokat pedig a NÉPNEK KELLENE KIŰZNI, csak a kérdés hogyan???? -
    Hol vannak a népet összefogó erők????? – mit csinálnak éppen most???? – szervezkednek? – mit?
    Hát jó lenne tudni, hová tart ez az orbán-bagázs kormány?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (24 szavazatból)
  8. Magyarorszag kitermeli a szemetet, Ausztralia meg nem adja ki. De egyebkent belegondoltatok, hogy mi lenne, ha kiadnak???? Itthon voros szonyeggel es viragcsokorral fogadnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (21 szavazatból)
  9. Sőt ! Zentai családja bocsánatkérést követel az Ausztrál kormánytól, tegnap mondták be az Ausztral hirekben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  10. A jobbik sajnos nagyon nyeregben érzi magát. Az arcátlanság netovábbja, hogy feljelentették Efraim Zuroffot.
    Az ország szégyene, hogy ez a banda parlamenti párt lehet. Persze a fidesz sem jobb…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (25 szavazatból)
  11. ZM
    2012. augusztus 15. szerda
    19:03

    Nem, én azt hiszem ez nem az auszik hiibája. Magyarország olyan indokkal kérte ki, amiről tudta, hogy nem adják ki.

    Tibor
    2012. augusztus 16. csütörtök
    08:06

    Ja, az ügyészség meg még ki sem hallgatta a Zuroff által bejelentett tanút.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (13 szavazatból)
  12. Bocs’ Kedves Cikkíró, de a bevezetés utolsó mondatában az a “hamis vád miatt” nem helyesen került oda. Ugyanis a “m i a t t” azt tükrözi egy olvasónak, hogy befejezett tényről van szó, vagyis olvasva az jön ki belőle, hogy tényleg Zuroff hamisan vádolta meg Zentayt. Pedig tudjuk, hogy eddig Wiesentahl Központ minden vádja ült és megalapozott volt.
    Ez az utolsó szakasz úgy lett volna igaz, hogy “hamis . vád . g y a n ú j á v a l”, de nem miatt, mert azt sugallja, mintha a hamis vád vádja máris megalapozott lenne.
    Egy ilyen élet-halál harcban – mert ez még mindig az – minden ékezet számít !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  13. Náci bácsi írja meg történelmünket, szépítés nélkül, objektívan ! Még mielőtt a jobbik (mely szerintem a szarabbik) végzetes pusztítást nem végez szélsőséges eszméivel. Talán még nem késő .
    Náci bácsinak erre tehetsége van, legyen hozzá politikai akarat !
    Náci bácsi: Romsics Ignác, történész.
    Magyarország történészei egyesüljetek !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (21 szavazatból)
  14. Mellesleg az, hogy Ausztrália Zentayt még mindig hajlandó kiadni, azt mutatja, hogy az angolszász világban sincs rendeben a jogállamiság… – mert pont arra hivatkozva mentegetnek, illetve mentenek meg egy (tömeg)gyilkost a konkrét felelősségre vonástól , akinek a bűnei a nemzetközi törvények értelmében sem évülnek el.
    *
    Az emberiség nem tanul semmiből. Ha azt hallja a rádióban, hogy valaki gyorshajtás közben elütött egy gyereket, más tűzrakás közben felelőtlenül erdőtüzet okozott stb, mindenki akasztófáért kiált, de napirendre képesek térni egy tömeggyilkos aljas bűnei fölött, mely magatartás nem más cinkos összekacsintás…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (22 szavazatból)
  15. Rohadjon meg a nyilas disznó, ahol van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (25 szavazatból)
  16. Úgy látom ezt az oldalt megrohamozták a nácik utódai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (20 szavazatból)
  17. Ez a féreg örül, hogy megúszta, a fiatalember akit agyonvert és a Dunába dobott, sajnos nem – ez miért is nem bűn az ausztráloknál? Micsoda egy világ van, az emberiség nem tanult a történelemből, újra és újra ismételni kell, hogy egyszer majd végül megtanulja, a gonoszságot csírájában kellene elfojtani.
    Ezeknek a minuszolóknak milyen lelkiviláguk van?
    Eszük nincs, mert nem érik fel ésszel, hogy mit tett ez a szörnyeteg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (17 szavazatból)
  18. csatáry és zentay a felelősségre vonás elől Canadába illetve Ausztráliába csurogtak. Canada megvonta az állampolgárságot a csatornatöltelék,gyilkostól,de vitéz jányai gusztáv “szent hazája” védi a gyilkos testvéreit.Ausztráliában úgy látszik megtalálták a helybéli csatornavédőket,hogy a tisztességes emberiség és a történelem itélőszéke előtt ne a szamojéd erkölcsüeknek kelljen a náci gyilkos brigantikat felmenteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (12 szavazatból)
  19. Megbuggyantak ezek az ausztrálok?
    Kezdenek olyanokká válni mint valami marslakók akik csodálkozva szemlélik itt a Földön zajló eseményeket mint afféle türelmes kívülállók.
    -
    Más.
    És a Jobbikot végre mikor jelentik fel holokauszt-tagadásért , cigány-verésért , zsidóüldözésért , náci eszmék ujjá élesztéséért ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (17 szavazatból)
  20. Az ausztrál legfelsőbb bíróság döntése alapján nemcsak zentai,hanem az összes többi náci háborús bűnös is felmentést kap!A nürnbergiek is!Mivel az akkori törvények alapján,még nem volt ilyen külön büntetőjogi kategória,hogy “háborús bűnös”!Az ausztrál legfelsőbb bíróság érvelése önmagában is egy náci gondolatmenet:aki pedig gyilkost védelmez, őmaga is gyilkos!De mit is várhatnánk tőlük??A háború után még sok nyugati,dél-amerikai államhoz hasonlóan ők is körözött náci háborús bűnösök tömegeit fogadták be!A rejtegetésük nem ma kezdődött el,hanem 67-68 éve…A gyilkosok közöttünk élnek,az ártatlanok vére a mai napig az égre kiált!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  21. Büszke vagyok a kapott mínuszokra. Megjegyzésem talált a mocsok nyilasoknál !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. bajao 2012. augusztus 15. szerda 18:40
    “számomra döbbenetes, hogy Zuroff hallgat!
    semmi reagálás azóta, hogy aztán nácibácsi 41-ben aztán nem vót kassán, és a hab a tortán, ”
    Különös figyelmet kell forditani arra, hogy milyen tényt, milyen okiratból állapitanak meg. Ugyanis a testületeknél több olyan szervezeti és munkarend létezik, mely a kivüállók előtt kevésbé ismert.
    - állománytábla szerinti beosztás, ez rögziti az alá-felérendeltségi viszonyt és
    az azzal kapcsolatos általános jogokat és kötelezettségeket, vagyis hol helyezkedik el szervezete rendszerében és ott mik a törvényben előirt
    általános munkaköri feladatai és járandóságai, egyéb felsőbb intézkedes
    nélkül itt látja el feldatát, hiszen alapvetően a beosztása egy meghatározott
    szervezethez köti
    - vezénylés meghatározott feladatra, ami azt jelenti, hogy a szervezet kialakitásakor előre nem látott feladatokra – rendszerint ideiglenesen – kell
    külön csoportokat létrehozni – egyedi intézkedés alapján – meghatározott feladatokra (a polgári életben ez olyannak tünik, mint a kiküldetés)
    .
    Tehát az állandó szervezeti hovatartozást az egyik előljárói intézkedés
    tartalmazza. A vezénylés alatti teendői egy másik intézkedésben szerepel.
    Az ügyvitel szabályozza ezen intézkedési okmányok kezelését.
    Az okmányok eltérő csoportokban való tárolása nem mindig alkalmas annak
    megállapitására, hogy az illető személy az adott időpontban hol tartózkodott
    és milyen feladatot hajtott végre. A vezényelt személy okmányainak egy része
    az állománya szerinti ügyvitelnél volt. Az okmányok másik része a vezénylése
    helyén – esetleg máshol – is lehetett, függően a feladat jellegétől.
    Igy lehetettek pl Csatáry, Zentai és mások is – jogilag – egyszerre két helyen.
    A háborús cselekmények folytán az okmányok egy része véletlenszerűen,
    más része tudatos megsemmisitéssel eltünt, hiszen személyes érdek is
    fűződhetett ahhoz, hogy bizonyos cselekményeknek ne maradjon irásbeli
    nyoma.
    Nagyon gondos nyomozás deritheti fel a megmaradt Kassán és Budapesten
    - központilag tárolt – irattömegből a valóságban megtörtént események nyomait.
    Nyilvánvaló, hogy a bujkáló háborús bűnösök felkutatása a Magyar Állam
    szerveinek és nem Efraim Zuroff feladata lett volna. Ugyanis ezekhez a bizonyitékokhoz Efraim Zuroff hozzá sem férhet a két állam területén,
    összeegyeztetés szempontjából hozzá sem férhet. Legfeljebb csak azt az
    iratokat nézheti át, amit megengednek neki. Mindig lehet valamire hivatkozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos