Ronai and Ronai
AMERIKAI

Új eljárás indulhat Csatáry ellen Kassán 2012. augusztus 2. csütörtök 18:33 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Új eljárás indulhat Csatáry ellen Kassán
Pozsony/Kassa – Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján, közölte Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
.
A Csatáry ellen szerdán benyújtott új beadványban a feljelentő emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja az egykori állítólagos kassai rendőrparancsnokot. A feljelentést egy kassai férfi tette, nevét az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.
.
A beadvány indoklásában a feljelentő arra hivatkozik, hogy a Csatáry elleni 1948-as ítéletében a kassai népbíróság kizárólag a ma 97 éves vádlott 1944 júniusa és novembere között elkövetett tetteivel foglalkozott, és nem tett említést kassai polgárok 1945 januárjában végrehajtott deportálásáról.
.
„A beadványban a feljelentő büntetőeljárás megkezdését indítványozza Csatáry Lászlóval szemben, azzal a céllal, hogy az 1945-ben elkövetett tetteiért is vonják őt felelősségre”, mondta Milan Filicko. Hozzátette: a beadványt már megkapta az annak kivizsgálásával megbízott ügyész. Arról, hogy a feljelentés alapján eljárást indítanak-e, harminc napon belül születik döntés.
.
.
A feljelentést tévő férfi – neve elhallgatását kérve – a Sme című pozsonyi liberális napilapnak nyilatkozva elmondta: az 1948-as ítélet nyilvánvalóvá teszi, hogy a bíróság akkor nem vizsgálta a volt rendőrtiszt felelősségét azoknak a történéseknek a kapcsán, amelyek „a[z 1944. október 15-i] nyilas hatalomátvételtől kezdve Kassa [1945. január 19-i] szovjet felszabadításáig zajlottak”. A Sme a korabeli népbíróságokon elhangzott tanúvallomásokra hivatkozva azt írta, hogy 1944 novembere és 1945 januárja között Kassán több mint 500 embert gyilkoltak meg a nyilas hatalom képviselői. A lapnak nyilatkozó feljelentő szerint Csatáryt „mint a nyilaskeresztes párt rendkívül aktív tagját” ezekért a tettekért is felelősségre kellene vonni.
.
Közben csütörtökön a kassai járási bíróság megerősítette: már megkapták az igazságügyi tárcától azt – a szaktárca által a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetétől (ÚPN) kikért – perdokumentációt amely a Csatáry ellen 1948-ban hozott népbírósági ítéletet is tartalmazza. Az iratok és Csatáry ügye kapcsán Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter hétfőn úgy nyilatkozott: szeretné elérni Csatáry kiadatását Szlovákiának. Az ehhez szükséges nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról az illetékes kassai járási bíróság dönthet a népbíróság 1948-as halálos ítélete alapján. Ezzel összefüggésben a szlovák tárcavezető azt mondta: minden segítséget megadnak a bíróságnak, de döntésébe nem szólhatnak bele.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 9 szavazatból)
Új eljárás indulhat Csatáry ellen Kassán, 4.3 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. És a gyorsított eljárás????? :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  2. gets
    Hova gondolsz? Itt időhúzó eljárás lesz ( M.o.-on)…Ha véletlenül elhalálozna, a jobbik majd mártírrá avatja…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Remélem, hogy még sokáig nem halálozik el! Utaztassák meg egy kicsit, Kassára, hurcolják a törvény elé – így is szerencsés, mert nem rugdossák fel marhavagonba és nem verik kutyakorbáccsal, pedig megérdemelné, mert megbánás egy szemernyi nincs benne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  4. Bele fognak bonyolódni a jog útvesztőibe és elvész az igazság.
    Kurz & Gut kellene megoldani az esetet.
    Addig fogják házi őrizetben tartani, míg egyszer csak eltűnik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  5. Én néhány hónapban később gyermekként sokat láttam a Püspökladányi
    gettóban történtekről. Ugyanis Ladány ‘44.jun.2.-i bombázása után a
    közelünkben lévő Telitőtelep miatt félve, a gettó közelébe költöztünk.
    Most is megborzongok, ha látok ilyen archiv plakátokat mivel felidézik az
    akkor történteket. Szomorúan emlékszem arra, hogy néhány hét alatti
    szenvedés után mivé váltak ismerőseink a vasúti vagonokba beszállásig.
    A gettó itt is gyüjtő volt, ahová a környéken lakókat zsúfolták össze el
    szállitást megelőzően. Arról már irtam, hogy a túlavasútról a szatócsbolt
    tulajdonosát “kisszsidóékat” viiték el, vagyis egy özvegyasszonyt két
    lányával. Akik a tinikorból alig nőttek ki. Szomorúan vártuk visszatértüket
    a háború után. Sajnos hiába. Egyéb részletekre nem emlékszem.
    Béke poraikra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  6. Még nincs kiadva a vén szaros?
    Ez is minősíti a Magyar Alkotmányos Fasiszta Államot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  7. a goj Boross által ápoltatott Szaljosán sírja mellé temetik majd a FIDESZ képviselő zászlóanya Gárdája díszlövései közepette és Erdő Péter mondja majd a Requiemet a Szent István Bazilikában, ahogy a Horthyért miséztek ott árpádsávos zászlótengerben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  8. Jajj de jó, hogy a goj Professzorok Batthyányi Köre (egy Nobel díjast sem nézek ki belőlük) még nem jutott ide diszlájkolni ……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  9. Hungarian citizen

    Nagyon remelem, hogy a szlovakok kikenyszeritik a kiadatasat ennek a szardarabnak, es eltart vagy 106 eves koraig, mire minden bunevel elszamol, aztan mehet szembenezni a tobb ezer aldozataval orok idokre. Jo mulatast, mocsok naci magyar genyo.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  10. na, csakhogy felébredtek a goj Professzorok Batthyányi Körének éppen ügyeletes ellen-lájkingolói.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Igazsagos iteletet nem kaphat ez az ember, hacsak veletlenul o nem az a Csatary akit keresunk. Ha bunos, akkor mit csinaljunk vele? 10 ev, 20 ev, eletfogytiglan, akasszuk fel? O mindegyiken csak rohogni fog.
    Az egesz ceco arra jo csak, hogy szentte lesz a ven tomeggyilkos avatva. Hagyni kellett volna, hogy szenvedje vegig az eletet, ami meg hatravan neki, ha mar valamiert az Isten ilyen sokaig hagyta elni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  12. Szeretném, hogy elítéljék, mert muszály a világnak megmutatni, hogy ez a náci/nyilas rendszer nem tartható, és többet ne is törjön magának utat! De jó lenne az emberekkel megértetni azt is, hogy ne csak akkor kapjanak a fejükhöz, amikor saját tragédiájukról van szó, hanem legyenek másokkal is megértőek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Moshe!

    Csak ítéljék el a bűnei miatt!
    Kapjon életfogytiglant, és még így is mázlija van, hogy eddig megúszta a börtönt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

Húsz évet kapott Csatáry Pécsett 2012. augusztus 20. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos