Ronai and Ronai
AMERIKAI

Osztrák köztelevízió a budapesti rezsimről 2012. augusztus 7. kedd 16:00 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Osztrák köztelevízió a budapesti rezsimről
Bécs – Az Orbán-kormány első két évét összegezte az osztrák közszolgálati televízió (ORF) egy bejátszásában.
.
A hétfő éjféli híradóban sugárzott bejátszásban Ernst Gelegs budapesti tudósító úgy értékelt, hogy a Fidesz elsőként „átszínezte” a minisztériumokat és kulturális intézményeket, majd ellenőrzése alá vonta a független demokratikus ellenőrző intézményeket, a médiát pedig „rövid pórázra fogta” a médiatörvénnyel. A riportban Lengyel László politológus úgy vélekedett, Orbán Viktor egyedüli célja egy saját politikai rendszer kiépítése és az intézmények függetlenségének felszámolása volt, s mindez sikerült is neki. Eddig egyedül az Európai Bizottságnak sikerült Orbánt térdre kényszerítenie, megakadályozva, hogy a miniszterelnök a jegybanktörvény módosításával magához ragadja a nemzeti bank ellenőrzését, zárta riportját az ORF tudósítója.
.
A bejátszás után az éjféli híradó vendége volt Heller Ágnes filozófus, aki úgy vélekedett, a politikában nem az igazság vagy a hazugság kérdése a fő, ugyanis hazugság Ausztriában és Magyarországon is van a politikában. „A fő kérdés az, hogy szabadon megmondhatjuk-e a hazugságról, hogy hazugság (…), mégpedig elegendő számú médiában ahhoz, hogy az embereknek tudomására jusson”, mondta. Ausztriával ellentétben Magyarországon nem ez a helyzet – állapította meg. Mint mondta, a magyar miniszterelnök esetében nem beszélne hazugságról, mert szerinte Orbán Viktor „magának is hazudik, és azt mondja, amit hisz”. Az igazság „az, ahogyan a tényeket értelmezzük, és az mindig különböző”, fejtette ki. A fő kérdés az, hogy tiszteletben tartjuk-e a másik véleményét – mondta. Magyarországon jelenleg a kormányéval ellentétes véleményt összeesküvésként, gonoszként, ellenségesként határozzák meg – mondta Heller Ágnes.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (48 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +63 ( 75 szavazatból)
Osztrák köztelevízió a budapesti rezsimről, 4.9 out of 5 based on 48 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

46 Reader’s Comments

  1. Heller Ágnes most is fején találta a szöget!
    Több ész van a bal kisujjában, mont orbánc nagy, zilált tökfejében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +73 (85 szavazatból)
  2. Na persze! Lengyel meg Heller! Persze Gyros-t már megint nem kérdezték meg! :DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -14 (42 szavazatból)
  3. Nahát, nahát! Lengyel L. is hogy megvilágosodott! Ott a helye a madárház előtti rúdon, a sólyomszem mellett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (35 szavazatból)
  4. Hát nem.

    Heller Ágnes, hasonloan a mai liberális értelmiséghez
    nagyon téved.
    Ez nagy baj. Nagyon nagy baj.
    Rossz helyzet értékelés, csak rossz, bármire is alkalmatlan
    következtetéseket, ellenszert szülhet.
    A helyzet ennél sokkal rosszabb.
    Orbán nem hiszi amit mond !!!
    Csak figyelmesen nézni kell amikor beszél.
    Cinikusan vigyorog. Láthatoan visszafogja magát,
    hogy ne vigyorogjon.
    Orbán ettöl amit Heller mond sokkal aljasabb.
    Egy a célja az idiota hazudozással. A tényekröl a figyelem
    elterelés, a fideSS fanok további fanatizálása.
    Tudatos minden lépése.
    A hatalom megtartása, a további lopás biztositása.
    Sajnálom Hellert. Sajnálom, a hazai liberálisnak nevezett
    hangadokat. Ez nagy tragédiája az országnak.
    Ez a nézet azonos a magatehetetlen, impotens, ellenzéki
    oldal gyalázatosan gyenge helyzet felismerésel, a tökéletes
    mindenre alkalmatlansággal.
    Nem vitatom Heller kvalifikáltságát, de tulhaldta az idö.
    Ha ilyen hangado filozofusaink vannak akkor remény sincs
    hogy ez az ország a közeljövöben élhetö legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +68 (84 szavazatból)
  5. Lengyel L. Heller Á.-nak igaza van. Hazudik a szemétláda. A szeme állandóan vérbeforog. Összefogás. Ez a megoldás. Meg is lesz, csak nem kellene húzni az időt 2014-ig. Most kell kikényszeríteni, hogy lemondjon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (43 szavazatból)
  6. Ez tipikusan a liberálisok teszetoszasága! Mintha azon múlna minden bajunk, hogy nem tiszteljük kellően egymás véleményét. Közben egy pártnak álcázott bűnszervezet gátlástalanul kirabolja az országot, mindent befon és megfolyt mint a polip, ellehetetleníti és tönkreteszi tömegek életét, milliókat döntve a kilábalás reménye nélküli nyomorba. Elszigetelik hazánkat, ha rajtuk múlna, már régen kiléptünk volna az Unióból, persze a pénzét elfogadják. Leálltak a fejlesztések, szinte egyáltalán nincsenek beruházások, a világ pénze kevés lenne nekik, miközben irdatlan összegeket sikkasztanak el és lopnak ki külföldi számláikra. Orbán pedig egyszerűen egy pszichopata elmebeteg. Kár azon tanakodni, hogy mikor hazudik és mikor nem. Már ő maga sem tudja. Soha nem fejből beszél, mindig papírról olvassa mondandóját, nem tud improvizálni, csak szervezett tapsoló közönség előtt hajlandó megszólalni. Jellemtelen hajbókolókkal veszi körbe magát, már szerintem ott tart mint ’45-ben Hitler, amikor bunkerében rajzolgatott a térképeire. Szóval nem az őszinteség hiánya a legnagyobb problémánk, hanem hogy nem akad pár karakán ember egy puskával………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (49 szavazatból)
  7. OV igazi, valóságos, kendőzetlen arcát már megismerhettük, a választások elvesztésekor.Sajnos kevesen emlékeznek rá, pedig minden akkori megnyilvánulásával, kifordulva önmagából már megmutatta “mire képes”. Nem is okozott csalódást! A baj csak az, hogy mindezt Mo-on teszi. Azt írták róla, Európa legveszedelmesebb politikusai közé sorolják Az Ő olvasatában ennél nagyobb elismerést már nem is kaphatott volna, hiszen ez volt a célja, vágya, – minden és mindenki fölött rendelkezni. Realitást vesztett egoja enélkül is az egekben van. Isten áld meg a magyart, – de ne vele.!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  8. Szundi .
    Eggyetértek. Alegnagyobb mértékben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  9. Jusef van némi különbség egy filozófus és egy politikus között. Kb. ég és föld.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  10. „A fő kérdés az, hogy szabadon megmondhatjuk-e a hazugságról, hogy hazugság (…), mégpedig elegendő számú médiában ahhoz, hogy az embereknek tudomására jusson”
    .
    Heller Ágnes ezzel a pár szóval mondta el a nagy igazságot, ami MÁR MINDEN FÓRUMTÁRSAMNAK (velem együtt) réges-régen NYILVÁNVALÓ.
    .
    Nevezetesen a demokrácia, a szólás szabadság és a független, szabad média HIÁNYA :-(((((.
    .
    Magyarországon, napjainkban ugyanis EZEK NEM LÉTEZŐ JOGOK :-(((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (30 szavazatból)
  11. Orbán tudatosan politizál, és a nyakunkon lógva próbálja hatalmát menteni a gyűlölet gerjesztésevel, politikai, és gazdasági sikerei hiányában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  12. Már megint azok a kurva TÉNYEK. Hányszor tették mér tönkre gyönyörű
    elméleteket. Olvasom a cikket, közben hallgatom a kendermagos ellenzék,
    vagy nem is tudom micsoda vezetőjét Olgával beszélgetni azt magyarázza,
    hogy ő nem egy párt, hanem
    egy szervezet, akik várnak egy pártra aki majd …….
    Remélem nem Apavárára akarnak költözni, ami – elég régen – itt van a
    szomszédban. Hatalmas várakozó lakótelep fejleszthető ki ott.
    Csak úgy kapásból, (vagyis nem pontosan):
    majd jönni fog,
    mert jönni kell, egy jobb kor
    mely után
    buzgó imádság remeg százezrek ajakán.
    .
    Olyan jó azóta is erre várni?
    (mert úgy-e az csakúgy jön)
    Nem érti MAGÁTÓL!! (nem önmagától)
    MAGÁTÓL!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  13. Kerpács Winnetou

    Fidesz szemmel!
    Itt az országunkban az a baj, hogy rejtett genocidium folyik!!
    Az átlag 60% polgárról!
    Aránylag keveset keressen, a béréből minél nagyobbat tudjunk kiszakítani! Így keresménye olyan kevés, hogy sikerül örök rettegésben, kilátástalanságban, félelemben tartani, ha ellenszegülése kitudódna, állásából máris kirúgjuk és örülhet, ha a 47.000 Ft.-os közmunkaprogramban féléven belül bekerül! Az életben középfunkciós vezető nem lehet, felsőbb még jobban nem, ellenállási törekvései miatt nyilvántartásba vesszük! Hogy élete ezek után hogy alakul, a temetőcsősz gondja!

    II.szakasz 17 %..( Ugyancsak polgárság, de magas végzettséggel) Nyalj be nekünk, ha meg leszünk veled elégedve, többre is juthatsz! Most a mi érvelésünket, nézőpontunkat kell tudatni a világban, hogy ez a nyerő, aki ettől eltér elbukik! Győzd meg mérnök, orvos társaid, hogy csak a Fidesznek van hite, terve a túléléshez! A kudarcokat is élménnyé kell tenni, ha negatívumról beszélnél, a pályád ott és akkor ér véget!

    Nyugdíjasok, korkedvezményezettek, rokkantak!
    Ezek ingyen élő népek, akik nem nekünk hozzák a javakat, hanem csak viszik! Meg kell őket fosztani a nyugdíjuktól, járulékuktól, akkor nekünk több marad!! Ezzel a szemlélettel kell minden rokkantat felülbírálni és lehetőleg minél előbb megfosztani az eddigi járulékától!
    Nyugdíjasok! Ezek még élni akarnak?
    Na! Gyógyszertámogatást visszavenni a minimumra! Gyógyászati segédeszközökből a botvégi gumira adunk 30%-os támogatást, többit elvonni! 60 év feletti, ha műtétre akarna várakozni, azt lebeszélni, vagy közölni velük, hogy a Hally üstökös előbb ér föld közelbe, mint Őt megműtik! Ha van 110.000 Ft.-ja, nem bánom, kivehetik az epekövét!
    Korkedvezményezettek!
    Ti katonák, rendőrök, tűzoltók, bányászok és röntgenorvosok vagytok, mi??
    Hogy gondoljátok Ti, akiknek apja a Rákosi kor alatt született, Ti kádárista huszárok, hogy a ti munkátok ért e egy guriga taknyot is? Örüljetek, hogy nem zárunk el benneteket!! Piszkos, vörös csillag alatt szolgáló semmiházi, láblógató, ingyenélő banda!! Ti akarjátok veszélyeztetni a mi pártunk bevételét a Ti nyugdíjatokkal???!!! Elvesszük!! Visszamenőleg!!
    Ha kell, elmegyünk II. Andrásig és feltörjük az Aranybullát !!!
    Mert , Mi a 2/3-al ezt is megtehetjük!
    A röntgenorvos meg csak várjon a béremeléses sorára! Neki már otthon úgy sem kell áram, világít így is! És, ha nem tetszik elmenekülhet az országból, majd fogadó állomásokat nyitunk, mikor kiléptetem az országot az Eu.-ból és csak úgy toloncolják vissza a magyarokat nyugatról idehaza ! Mert tudjátok meg, én Orbán Viktor vagyok és minden erővel kár ellenem küzdenetek, mert ne felejtsétek jelszavam: “Szart ér a harag, hatalom nélkül!” Amen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (49 szavazatból)
  14. Ebül szerzett vagyon és a megszerzője is ebül vész el. Csak várjátok ki! Az nem lehet, hogy ez is Pinochet módjára végezze. Rá Kadhafi sorsa vár, remélhetőleg kevesebb ártatlan halott árán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  15. Hajlok rá, hogy e témakörben Jusefnek adjak igazat. Itt a túlzott liberalizáció nem segít, csak tévútra visz. Rég túl kéne már lennei azon, hogy Orbán miben hisz és miben nem. Lehet, hogy voltak álmai, vágyai, de ami kikerekedett ezekből, az nem hiszem hogy neki is tetszene. Persze hivatalból le kell hazudja a csillagot is az égről ez evidens, de ne higgyük, hogy nincs tisztában azzal, hogy mit tesz.. A dolog ott kezdődött, amikor ő elakart szaladni a hiánnyal, akár 6-7 %-ig is, és az Unió meglehetősen szigorúan felhívta a figyelmét arra, hogy 3% lehet a hiány, egy grandival sem több. Ott aztán elakadt, mert ők nem erre a számra terveztek, már abban a pillanatban tudni lehetett, hogy ez igy nem fog összeférni a 16%-os egykulcsos adózással és onnantól ment az unortodox gazdasági trükközés, aminek hát az lett a vége, ami. Olyan soha nem látott megszorítások következtek, olyan iszonyatos teher az emberek, de az egyes vállalatok, bankok részére is, hogy azóta is csak nyögjük, meg még nyögni is fogjuk ki tudja meddig. Orbánnak tudnia kell és szerintem tudja is, hogy az ő elképzelt kis egyeduralmi rendszerének befellegzett. Most fog még csak következni az igazi kapkodás, ami nyilván még csak rontani fog a helyzetén. A nemzetközi politika pedig amennyire csak lehetősége lesz rá, minden esetben rosszallását fogja kifejezni, a kérdés csak az mennyibe fog ez nekünk magyaroknak kerülni. Tehát meg van minden késztetés arra, hogy ezt az adminisztrációt “likvidáljuk”, amit első lépésben nyilván a szavazáskor tehetünk meg. Aztán majd meglátjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  16. MEgértem mindkét tábor véleményét itten :
    A Heller Ágnest kritizálókat és a mellette kiállókat is.
    De Heller mellett szóljon az hogy ő NEM POPULISTA . Ő egy tudós.
    Az ő szavai rettenetes erővel hatnak azoknak a tanult embereknek a fülében , akik értik ezeknek a szavaknak a súlyát.
    A baj ott van hogy ez a kör cirka 1-2 százalékát teszi ki az összlakosságnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  17. Vajon lesz itt még szavazás? Aki ismeri egy kicsit a történelmet az tisztában van vele vagy két éve , hogy az 1947-es “kék cédulás” választás kiötlői még csak ipari tanulók sem lehetnének a jelenlegi beteg népírtó bandánál…… .DE.Ceausescut, vagy Kadhafit asszem többezerszer több tank no meg testőr védte és mégis mi történt velük ,- a világ géniuszaival ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  18. Orbán nemcsak Európa egyik legveszélyesebb politikusa, hanem egyik legveszélyesebb embere.

    .
    Egyetlen célja, az unióra gyújtani a házat. Gyújtogatni amilyen veszélyes olyan egyszerű, a hülyegyerek is lángba tudja borítani a világot. Ráadásul ettől reméli ő a személyes túlélését.
    .
    Mindenki tudja a megoldást, de a civilizáció és a demokrácia ezt a megoldást nem teszi lehetővé, amit Orbán is tud. Így aztán nem tart be semmilyen játékszabályt, de a sültparatszja hangosan követeli, hogy mindenki legyen úriember vele szemben és tartsák be a szabályokat, amíg mindet fel nem számolja, és már csak az ő szabályai maradnak.
    .
    Orbán módszere alkalmas az Unió bedöntésére, a háború kiváltására, az unió tétlen és még mindig civilizáltan akar vele játszani.

    Már a demokrácia biztonságos elpuhult kényelmében azt is elfelejtette, hogyan kell az ilyenekkel elbánni, tehetetlen a vadbarommal szemben mint a békés kisváros elpuhult lakói amikor a vaddisznó betör a városba.
    .

    Simán feldúlhatja az egész várost embereket is ölhet az agyarával amíg valahol végre észbe kapnak és találnak egy vadászt aki szakszerűen lekezeli a dúvadat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  19. Mellesleg irtunk @bonhomme val közösen egy gúnyverset Orbánról. @bonhomme-nak is megvan a változata én most felteszem ami nekem van, ez is jobb mint a hallgatás, ébresztő hatású lehet.

    .
    Kérlek terjesszétek a neten. Ki tudja mit ér majd.

    —————-

    Magyar Bárdok

    .

    Orbán király, dravida kán

    Országol kisbuszán

    Hadd látom, úgymond, mennyit ér

    A magyar tartomány
    .
    Van-e ott lóvé és bankja jó?

    Legel-e még füvet Kövér

    Használt-e a megöntözés:

    A sok nyugdíjas vér?
    .
    S a nép, az istenverte nép,

    Mind rám szavaz-e majd

    Mint akarom, s mint a barom,

    Melyet igámba hajt?
    .
    Felség! Valóban bankszámlád

    Legszebb gyémántja ez:

    MNB aranyat, EU segélyt,

    Oligarchát benne lelsz.
    .
    S a nép, magántulajdonod

    Olyan vak rajta, Sire!

    Budapest is már sötét, mint

    Mint megannyi puszta sír.
    .
    Orbán király, dravida kán,

    Országol kisbuszán:

    Körötte sleppje amerre ment

    És kifosztott tartomány.
    .
    Felcsút a helye neve,

    Hol aznap este szállt;

    TEK-esek hada vigyázza,

    A focista királyt.
    .
    Hurkát s házipálinkát

    Szem-szájnak ingere

    Sürgő csoport, száz szolga hord,

    Hogy nézni is tereh;
    .
    S mind amiket a hon s az EU

    Pénzt, jólétet terem;

    S mind amit csak lehet s amit

    Offshore számlára tehet.
    .
    Ti urak, ti urak! hát senkisem

    Hoz nekem több dohányt?

    Ti urak, ti urak! fukar ebek!

    Ne éljen a kagán ?
    .
    Pénzt és EU segélyt, s mi az ég alatt

    Zsebemnek kellemes

    Az kapok én: de ördög itt

    Belül minden Fideszes
    .
    Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

    Ne éljen a kagán?

    Hol van, ki zengje tetteim -

    Elő egy magyar bárd!
    .
    Egymásra néz a sok vitéz

    A Fideszes urak;

    Orcáikon, mint félelem,

    Sápadt el a harag.
    .
    Szó bennszakad, hang fennakad,

    Lehellet megszegik. -

    Ajtó megől fehér galamb,

    Ősz bárd emelkedik.
    .
    Itt van, király, ki tetteidet

    Elzengi, mond az agg;

    S százezrek emigrálnak el

    Amint húrjába csap.
    .
    “Százezrek emigrálnak el

    Az ország a sírba száll,

    Vérszagra gyűl sok spekuláns

    Te tetted ezt, király!
    .
    Elűzve adózók ezreit

    Lenyúlva milliárdokat

    Siratja, aki épp hogy él,

    A nyugdíjalapokat!”
    .
    Kokit neki! Igen kemény -

    Parancsol Orbán -

    Ha! Lágyabb ének kell nekünk;

    S belép egy ifjú bárd.
    .
    “Ah! lágyan kél az esti szél

    Felcsúti stadion felé

    Húszezer éhező gyermek

    Panasza nyög belé.
    .
    Ne szülj fideSS rabot szűz! Anya

    Ne szoptass csecsemőt!…”

    S int a király. S kokizzák már

    A bátor verselőt.
    .
    De vakmerőn s hivatlanúl

    Előáll harmadik;

    Kobzán a dal magára vall,

    Ez ige hallatik:
    .
    “Közröhej tárgya vagy te már

    No halld meg oh Orbán

    Államfő, aki meghívna

    Világon nincs egyse már.
    .
    Hülyét csináltál magadból

    No halld meg oh kagán

    S ennek issza most levét,

    Az egész Orbánisztán.”
    .
    Meglátom én! – S parancsot ád

    A király rettenetest;

    Kokizni kell, S TEK vigyen el,

    Minden gaz énekest!
    .
    TEK audik száguldanak,

    Ország szerint, tova

    Felcsúton így esett

    A cujkás lakoma. -
    .
    S Orbán király, magyar király

    Száguld a kisbuszán

    Belében ég a cujka még,

    S a bőrkárpitra hány.
    .
    Tízmillió, az mind önként ment

    Nyomorba a magyar

    De egy se bírta mondani

    Orbán takarodj hamar -
    .
    Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal

    Ittas fejemben ez?

    Lekokizom az EU-t,

    Ha bosszant bármi nesz!
    .
    Áll néma csend; légy szárnya bent,

    Se künn, nem hallatik:

    “Fejére szól, ki szót emel!

    Orbán nem alhatik.”
    .
    Ha, ha! elő sör, bor, cefre,

    Narancs szavazó cédula

    Négy év után is maradok

    Enyém a palota!
    .
    De túl unorthodoxián,

    S populizmuson át:

    Egy ország szenvedheti el

    Az őrült kiskirályt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  20. @eagle
    Én hiszek az agykontrollban,- engem ezek szerint te ébresztettél, ma 3 óra 50 kor. OK. Köszike

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. @voisine,

    Én is hiszek, akkor ébresszük fel Magyarországot és az egész Uniót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  22. Azert az osztrak kozteve (vagy akar a kereskedelmik is) lehetne olyan belemenos, hogy szepen utananez, hogy melyik klinikan kezelteti a pszichoziasat ez a szegyen torpe senki, szepen megszerzik a kartonjat, megmutatjak, hogy mivel es mennyi ideje kezelik, stb… Aztan megkerdezhetnek az intezmeny igazgatojat, hogy tenyleg csak az szamit, ha barki odaviszi a sajat szavazoi ellopott penzet, nincs-e erkolcsi megfontolasa, es hasonlo egesz europat erdeklo kerdeseket. De nem, mert gyavak, holott az osztrak adofizetok is fizetik az itt megsarcolt bankjuk egyensulyozasat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  23. Aggodo magyar 2012. augusztus 8. szerda 05:35
    .
    A klinika nem ismeretes de egy másik lista Európa tíz legveszélyesebb embere az ismert. Természetesen Orbán köztük van .
    .
    http://www.spiegel.de/politik/ausland/die-zehn-gefaehrlichsten-politiker-europas-in-der-eurokrise-a-848424.html
    .
    Hevenyészett expressz fordítás:

    A gazdasági EU válság politikai haszonlesői, politikusok akik olcsó populizmussal próbálnak belső politikai előnyre szert tenni.
    .
    Az EU országokból mélyítik a krízist, a tűzzel játszanak a közös európai otthonunkban, közvetett és közvetlen módon haragot kavarnak fel mind az úgynevezett lusta dél-európai népek, mind a domináns Németország ellen.
    .

    A céljuk egyszerű, a legtöbb szavazatot és hatalmat biztosítani maguknak a saját előnyükre – Európa kárára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  24. Kis magyar adalék a Ne Merd (Nemzeti EgyüttMűködés RenDszere) értékeléséhez:
    http://igydolgozunk.blog.hu/2012/08/03/lebontjak_a_horthy-nepszavazast_kezdemenyezok_szekhelyet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  25. Aggódó magyar: ++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  26. Igen, van tévedés,orBÁN gonosz! Sőt diktátor , csak az alkalomra vár hogy elérje a célját.
    Itt “köszönném meg” az “ellenzéknek” hogy olyan jól el vannak a mi pénzünkön, és hagyták ide jutni a mocskokat , akik csak vagyonukat gyarapítják a csórók munkájából, remélem jól nyaralnak és ki is ment a fejükből hogy itt mennyien éheznek és/vagy vesztik el a házukat, egy élet munkáját, mert az “ellenzék” egy kalap sz@r!!!!!
    További “jó” nyaralást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  27. “Kis magyar adalék a Ne Merd (Nemzeti EgyüttMűködés RenDszere) értékeléséhez:”
    .
    Jó a link. Pontosan ezt kellene tennie a bankoknak azokkal az önkormányzatokkal, akik hitelt vettek fel tőlük, és nem fizetnek, vagy alkudoznak, mint Lázár. Valamilyen önkormányzati biztosíték van fedezetnek. Akkor érvényesítsék a bankok a követelésüket!!!!! Szépen le lehet foglalni a polgármesteri hivatalokat, vagy ami a fedezet a hitelhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. commandante
    De kár , hogy csak egy pluszt lehet nyomni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  29. Jó a cikk, de a külföld nem lát mindent.
    A Nyírségben voltam érettségi találkozón. Ott rádiót csak az MR1-t, MR2-t, MR3-at, néhány vacak zenerádiót lehet hallgatni. Tévé: MTV1, Duna 1+2, TV2, RTL Klub.
    Ezek mindegyike (kivéve az RTL klubot) propaganda adó, akik nem adnak hírt kormány, vagy fid… kritikáról, legyen az akár 10-50 ezres tüntetés. És vidéken szinte mindenütt ez a helyzet.
    Trükközik a kormány az analóg digitális átállással. Az új, ingyenes digitális adás a “levegőből” a meglévő analóg antennákkal is fogható, (adó közelében akár szobaantennával is), csupán egy 9-10 EFt-os STB (Set Top Box, tulajdonképpen egy digitális vevő, amiből videó és hangjel megy át a tévébe) szükséges hozzá
    És vajon mik az ingyenes csatornák? M1, M2, Duna1+2, TV2 RTL Klub, és egy angolnyelvű hírcsatorna. ATV, HírTv s egyebek csak kártyás készülékkel előfizetéssel, kb 2900 Ft/hó költséggel.
    Trükkös módon a csóró tömegek csak a propaganda adókat nézhetik, ami kis diktátorunk zsenialitását sugározza.
    Erről még nem ír a külföldi sajtó sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  30. Mivel mást hozzátenni nem tudok, most benyomok egy Havasos kommentet, mert tudom, hogy sokakat idegesít, így biztos lesz értelme a mai napomnak.
    .
    Havasnál legalább rendszeres vendég Heller Ágnes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. Mist 2012. augusztus 8. szerda 11:39
    Annak idején a falvakban is igy “fejlesztették”ki a vezetékes rádió hálózatot.
    Fogható volt rajta a Kossuth és a Petőfi ennek még csak ürültünk, mert a
    régi Petőfiadó is lakihegyről sugárzott, de kisebb energiával.
    Nagyobb gond az volt, amikor egy “szeretlek én, jöjj vissza(reccs)” után
    a haza javára, a magad hasznára, jegyezz békekölcsönt (reccs) hozzám, szeretném lázasan csókolni (reccs) Kovács Gyula 110%-ra teljesitette hazafias beszolgáltatási kötelezettségét (reccs)”……..
    Dicsekedett is Gyula, hogy ő már kétlámpásos rádiót vett, amivel már
    a kettőnél több adót is foghat. Mondta is komája: minek dicsekszel, nekem
    csak egy lámpásom van, ha azt elfújom, azt fogok amit akarok.
    Most MÉG erre jó a kábelNET. Ki tudja meddig? Mert a kábel nélküli
    lefedettsége és térereje elég gyatra. Ki akar néhány gigás anyagot többször
    sikertelenül “letölteni”, amikor itt a mennyiséget mérik.
    Igy azután átállunk a hogyishivjákra, a micsodáról a kábelneten.
    Mondta is a szomszédasszony: azt beszélik milyen jó nektek, ti mident tudtok
    mert van internetetek nekünk meg itt ez a rozoga kisrádió aminek
    a hangjától is irtózunk, de elemre sincs pénz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. A diktátort megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  33. Nagyon hatàrozott véleményeket olvashatunk ezeken az oldalakon. De hol voltak a véleményezök 2002-2010 között,amikor az adossàg 53%-rol 81.5%-ra növekedett a problémàk elodàzàsa mellett? Problémàk:2004-2007 között a tüzoltok tulorài nem lettek kifizetve,Malèv,Metro 40 éves elavult orosz, veszélyes szerelvények,Volàn elavult kopott buszok.Egészségügy,oktatàsügy,valutàban eladosodott ingatlanosok Svàjcbol MÀR 2007-ben figyelmeztették a KORMÀNYT és a NEMZETIBANK VEZÉRT. BKV,ahol 96 millios lelépést is fizettek olyannak aki a hàtso kapun vissza jött ugyan arra az àllàsra-mert ilyen jogszabàlyok voltak.HILLER ISTVÀN 5 MILLIÀRD Ft adosàggal adta àt a minisztériumàt.A 2008-ban felvett 20 milliàrd £ adossàgot 2012-ben kellett elöször törleszteni. Na milyen kormàny volt a Gyurcsàny,majd a Bajnai?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -20 (24 szavazatból)
  34. okoskodtok, elmélkedtek….
    nem okoskodni kell, hanem eltakarítani a férget, de minél előbb (amúgy már késő….)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  35. Dénes ERŐS
    .
    Maga aztán ki ragadta lényeget. Ami csak maga szerint a lényeg …
    most had ne soroljam a felcsúti disznópásztor áldásos tevékenysége alatti néhány éves rombolás részleteit.
    Persze senki nem állította, hogy minden tökéletes volt! Na de most talán az?
    Vagy szentesíti a diktatúrát néhány szám adat?
    Tudja ön mi a lényeg? Mert ha nem inkább ne erről az oldalról közelítse a problémákat ….
    .
    De amúgy jó lenne ha rájönne mindenki; itt nem Vs. Orbán – Gyúrcsány ,
    hanem A jövőnk a tét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  36. Dénes ERÖS
    2012. augusztus 8. szerda
    16:51
    És te még büszke is vagy erre a temérdek tudásodra, ugye? :((((
    WTF!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  37. jogábanállhallgatni

    …Az osztrák köztelevízió felfedezése
    a hazai köz számára rég köztudott ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Dénes ERÖS
    “HILLER ISTVÀN 5 MILLIÀRD Ft adosàggal adta àt a minisztériumàt.”
    Ilyen Olcsó János a Hiller? A minisztériumoknak honnan van adósságuk? Csak nem egyik közösből a másik közösbe osztják szét a pénzt?
    .
    “A 2008-ban felvett 20 milliàrd £ adossàgot 2012-ben kellett elöször törleszteni.”
    Tévedés, mert nem angol £, hanem euró felvétel volt. Nem mindegy! A törlesztés első részlete valóban idén nyáron volt esedékes, de ezt a 2010-es választásoknál is tudta mindenki, s azóta is többször sajtótéma volt. Az Orbán kormány is tudta, mégsem léptek vissza a választás után kormányalakítástól. Biztosan azt is tudták, miért nem léptek vissza. Mások is tudják, talán te is sejted.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  39. bmk
    -nem olvastad elég figyelmesen. Nem lefoglalták: lebontották!
    Amiért népszavazást mertek kezdeményezni a Horthy-tér elnevezés ellen.
    Mit kellene ezen követni a bankoknak?
    Dénes Erős:
    Hiller szerint meg most 100 mrd hiányzik az iskolák idei működtetéséhez. Annak hanyad része is az 5 mrd? 1/20? 5 %?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  40. Gyengére sikerült hsz: – hol volt amikor a 14. és 15. havi nyugdíjat is megígérték, vagy csak annyit, hogy mindent visszaadunk, amit a szocik elvettek?!
    Nem tudták, hogy mennyi az ország adóssága? Miből ígértek béremeléseket pedagógusoknak, orvosoknak – a nincsből vagy a felveendő hitelekből?
    Hozzászólása morzsát sem ér, de érezze úgy, hogy megdolgozott érte, azaz írt valamit…..
    Most biztosan jól érzi magát, hogy simlicska talicskákkal(vonatszerelvényeket is mondhatunk) tolják a pénzünket egymás zsebeibe az önt alkalmazók!
    A hazánkról és a benne élők (négy millió szegényről) állapotától nehéz eltekinteni, mert ez már a két év sara, nem kellene nyócévezni már – mert ezzel beismerik a kontáságot! Pl.: 100 milliók tanácsokért a minisztériumokban….
    Persze felkészültek a hatalomra! Ennyire?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  41. Dénes ERŐS

    Ugyan válaszoljon: ha a csuti rém már a bírái előtt áll majd,
    Önnek lesz e bátorsága mellé állni, és osztozni leendő
    sorsában?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  42. Déneshez a jelző nem passzol. Keressetek neki egy másikat.. A paprika,..
    Az ERÖS. Dénes? Nem, ő nem .Ő, …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  43. gets Gonoszka
    Kár törődni Dénessel, hiszen sokat ERŐSködhetett a nyakán lévő gömbbel.
    Mire azt szélsőjobbra hajtva sikerült taralmát összegyüjtve elmondani verseit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  44. Az osztrákok ugyanabba a hibába esnek bele, mint annak idején Dollfuss.
    Azt hiszik Hitlerrel/Orbánnal lehet tárgyalni.
    ORBÁNT CSAK FEGYVERREL LEHET FÉLREÁLLÍTANI ! ÉRTITEK ?
    Orbán túl van az emberi tisztesség és gondolkodás minden határán. Azonkívül jobb kezek és fürge nyelvek, magyarul -jól felépített érdekek szövevény védi,- amely egy lista nyilvánvaló felállítását teszi szükségessé.
    Mikor fogtok már felébredni?
    “Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?” (Ady. Magyar jakobinus dala)
    /Áthelyezni az Ady szobrot! Kivenni a tantervből! Egyéni képviselői indítvány!
    Szóval, Orbánra visszatérve. FEGYVERBE ! FEGYVERBE !
    Ja, ez most nem aktuális?
    Csak csöndbe várjatok, síri csöndben! Mert vannak hősi holtak és
    vannak gyáván megdöglöttek.
    A fiatalságot hagyjátok ki a dologból. SZIGET VAN! Fűvel fas*val, izé,…
    De bonyolult ez a magyar nyelv, disztingválni kéne.
    Na, kuss urak! Kuss!
    Éljen Orbán, csak nyaljátok a seggét!
    Na ezt nem tudja az osztrák televízió.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. Kikupálódott alcsuti akadémiások, a nyári a szabadságuk alatt túllépnek a minuszoláson és írkálnak, önszorgalomból….pl. anonymus, Erőspista, stb.
    Őket az akasztja ki, ha nem reagálnak a szövegeikre, kis ideig még provokálnak, aztán feladják és eltűnnek! Ahol ugranak a hsz-ükre ott aztán kiélik magukat – otthoni oldalakon ez megy! Volt itt olyan, aki fideszellenesnek adta ki magát, de a baloldal elleni unszimpátiáját végül soha nem tudta legyőzni, eltakarodott, mert mindig megkapta a lekezelő stílusa miatt a magáét, ő is hülyének nézte a vitapartnereit, mint a vezetőnk az őt megválasztókat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. Europa sajnos nem ismeri fel az orbáni veszélyt,nem látja hogy lassan követökre talál ez az eszement manus.orbán azt fejtegeti hogy mi jöhet a demokrácia után.Magyarországon már kialakulóban van a rabszólgatartó rendszer ,az új munkatörvényk annyi jogot sem biztositanak a munkásoknak mint a legsötétebb kapitalizmusban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Október 23. a külföldi sajtóban 2012. október 24. szerda | AN

Die Presse: abnormális a magyar földtörvény 2012. október 22. hétfő | AN

Újabb hullámokat ver a Lendvai-alkotás 2012. október 15. hétfő

Orbán vitatott vérrögbeszéde 2012. október 5. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos